Mai bejegyzésünk a megszokottól eltérően nem borbeszámoló, hanem egy szlovák nyelvű cikk fordítása. Az eredeti írás 2019. október 27-én jelent meg az Aktuality hírportálon Marta Rajková tollából. A Duna innenső oldalán kevésbé ismert határközeli szlovák borászokról szóló anyag inkább könnyedebb hangvételű, mintsem komolyan szakmázó, de bízom benne, hogy érdekes lehet olvasóink számára is.

Az eredeti szöveg, valamint a cikkben szereplő és a fordításhoz is kölcsönvett fotók mindegyike Marta Rajková munkáját  és tehetségét dicséri. Marta weboldalát itt, Instagram-oldalát pedig itt találjátok. A szlovák nyelvű szöveg és a fordítás erre a linkre kattintva olvasható párhuzamosan.

Rendkívül hálás vagyok és természetesen hatalmas köszönettel is tartozom Miriam Oršošovának, hogy oktatómként és mentoromként immár harmadik éve folyamatosan és kitartóan támogat nyelvtanulásomban, valamint fordításaim nyelvi lektorálásában is. Ez a fordítás sem születhetett volna meg az ő munkája nélkül.

Azt mondják, hogy a bor akkor jó, ha ízlik. Egy ismert szlovák borász és egy muzslai borásznő érdekes megfigyeléseket árult el a minőségi borról és a szlovákiai borturizmusról is.

Ha három szóval kellene jellemeznem, hogyan néz ki a Dunamente, akkor ez a három lenne az: síkság, Duna, szőlősök. Szőlőskert van csaknem mindenhol, amerre csak néztek, és amatőr borász itt talán minden második ember. A borfesztiválok, -utcák, -túrák és -kóstolók száma folyamatosan növekszik.

De tudjuk-e valójában, milyen a jó bor, vagy csak megtanultuk azt elegánsan forgatni a pohárban? Elmentem megkérdezni egy szimpatikus borászhölgyet és egy ismert borászt. Hol máshol is találhattam volna rájuk, mint a dél-szlovákiai szőlők között.

Ritka, hogy a borral kapcsolatos hírek és információk átlépik a magunkfajta szubkulturális fórumokat úgy, hogy lendületből letarolják az üzleti-, bulvár- és közéleti sajtó hasábjait is. Tavaly decemberben, még az úgynevezett gazdaságünnepi karácsony-nagyüzem előtt mégis valami ilyesmi történt, ráadásul az ország egyik legszélesebb körben ismert – és kedvelt – villányi borászatával.

Ebben a bejegyzésben nem kívánok összeesküvés-elméleteket gyártani, csupán négyhónapnyi indokolatlan hallgatás után a tényekre alapozva meg kívánom törni a csendet. Nézzük át, hogy mit tudunk, és hangsúlyozottan nem szakértői, hanem sokkal inkább fogyasztói szemmel beszéljünk arról, miért problémás az, amiről és ahogyan viszont egyáltalán semmit sem tudunk.

„Nem érdemes változást előidézned
pusztán a változás kedvéért, de kétségtelenül
ostobaság vakon követni másokat, csak mert
te magad nem gondoltad végig, hogy
mi a legjobb megoldás.”

John C. Maxwell

Egy kedves ismerősöm rendszerint szóvá teszi, hogy szokatlan, megingathatatlan és tűéles hosszú távú emlékezettel áldott meg az élet. Mióta tudjuk, hogy az alkoholizmus – művelt és műveletlen egyaránt – nem öl agysejteket, csak nehezen, fenntartásokkal használom az idült bormániás szerénységi mentegetőzést, és titokban új magyarázkodási terveket gyártok. Ha a brit tudósok így haladnak, jövőre már minden bizonnyal (agy)sejttermelő vodkától fog részegedni a világ, nekünk meg ideje lesz új elfoglaltság után nézni, ugyanis senkit sem fog érdekelni, hogy miként sűrűsödnek azok a bizonyos kortyközepek. Attól tartok, ha visszalépünk a szeszjelen szárazföldjére, nem kevésbé bizonytalan és ingoványos körülmények fogadnak. A vészmadarak sokasodó tömegének rikácsoló hangjától elvonatkoztatva, egy többé-kevésbé stabil pontot keresve most egy pillanatra megálltam Borföldén, és a jelen tükrében átgondoltam, mi, hogyan és miért történt az elmúlt három évben. Szép szakma az igazságosztás, de az alkalmassági vizsgálaton huszonkét éve megbuktam. Még szerencse, hogy a véleményformálás céhen kívül is legálisan űzhető mesterség.