Lassan apad a tizenegyes Bakó-készletem: ez nem az első, de nem is az utolsó palack, ami itt-ott hánykolódva élte túl elmúlt két és fél évem viharos pillanatait. Feküdt sötét albérleti szekrényben, szaunázott napsütötte kollégiumi lakosztályban, majd egy rövid pincekitérő után végre-valahára a poharamban landolt, hogy elhúzza a remény mézesmadzagját, és beváltsa az egyszer volt, hol nem volt-elvárásaimat. Van az a reményvesztett állapot, mikor a palack ismert (vagy éppen teljesen ismeretlen) előélete miatt már a lefolyó mellett távolítom el azt a bizonyos dugót, ezúttal mégis bizakodó voltam. Dacára a nyári olaszos kudarcsorozatnak (itt múltidézhető), ami egyrészt ritkán látott kommentvihart hagyott maga után, másrészt egy időre elvette a kedvemet attól, hogy könnyű-kedves alapborokkal próbálkozzak, szikvízzel vagy anélkül. Ambrus borai persze egy másik ligában játszanak: legjobb tudomásom szerint a borász ambiciózus terveket sző olasz-fronton, és így nagy hangsúlyt is fektet a fajtára. Lényeg a lényeg: a fajtaszkepticizmus leginkább a tehetségesen elkészített borban oldódik, és bár van egy diszkrét csavar a történetben, ritkán ugyan, de megesik, hogy a borúra derű jön.
Bakművelésű badacsonyi chardorizling: már nem emlékszem pontosan, hogy hanyadrésze a chardonnay – ha tudjuk ezt egyáltalán –, mindenesetre nem kevés nemzetköziség borult bele, úgyhogy az a gyanúm, hogy nem érdemli meg az olasz-magyar kettős állampolgárságot. Nagy szerencséje, hogy ettől eltekintve egy izgalmas, kiművelt és nagyratörő bor képét mutatja, így zsenialitása az első kortytól az utolsóig minden szkepticizmusomat felülírta. Illata éteri tisztaságú, csodálatos, alig lehet betelni vele: a barack és egyéb sárgahúsúak éppúgy meghatározzák az összképet, mint a virágok és a fűszeresség, valamint egy kevés gyurma. Mentes bárminemű közhelytől és túlzástól, egyedi és vonzó. A korty a megszokottnál vastagabb és sűrűbb, így nem a ropogós savakra, inkább az átlagon felüli tartalomra építkezik: érzetre félszáraz, savkészletre jó közepes, élvezetre maximális. Annyi sava éppen nincsen, hogy a végét is megtartsa, de a hosszát így sem érheti panasz. Nincs túlkomplikálva, de finom és izgalmas – előbbit feltétlenül igénylem az olaszrizlingtől, utóbbi maga a jutalom. Annyi balszerencse közt, oly sok viszály után. Nem kérdés az erős 6 pont. (cca. 3000 Ft, már kifutott, Bortársaság)
