A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

Itt az év utolsó egyveleg posztja, benne magyar és külföldi borok, egy pár pezsgő. Egy részük az év végi ünnepek alkalmával fogyott el, továbbá itt kapott helyet néhány olyan bor is, ami az utóbbi másfél hónap alatt került a pohárba, de külön írásban nem szerepelt.

Olaszország tele van olyan eredetvédelemben részesülő borokkal, amelyek egy szőlőfajta és egy kisebb földrajzi egység együttállásának köszönhetik különleges státuszukat. Ezeket nehéz a "rejtőzködő borvidékek" rovathoz kitalált szokásos 1 fehér-1 vörös/régió keretek közé beszorítani, így most hoztam egy kis különkiadást néhány olasz borral különböző borvidékekről.

Itt az év utolsó borpárbajos posztja, a szokásos 7x2 tétellel, száraz fehérektől a tokaji aszúkig. Részben már az ünnepekre készülve néhány komolyabb és drágább palack is előkerült ebben a körben.

Egyúttal boldog karácsonyt is kívánunk minden kedves olvasónak! :)

Íme egy új sorozat első része, amelyben epizódonként néhány boron keresztül Ausztria meghatározó borászatait, borászait igyekszem majd röviden bemutatni. A tervek szerint minden posztban szerepel majd több borvidék és több szőlőfajta, de természetesen elkerülhetetlen, hogy visszatérő szereplőként találkozzunk majd néhány Ausztriára jellemző fajtával. Nem feltétlenül az adott pincék legdrágább borai kerülnek majd terítékre, de próbálok mindig a borászatra jellemző tételt választani.

Az első részben Ausztria egyik első női borászával, Stájerország egy ikonikus pincéjével és egy hosszú múltra visszatekintő burgenlandi borászattal ismerkedünk meg.

Az ünnepi asztalra ünnepi bor dukál. Mi nemrég - külön-külön - két olyan magyar vörösbort kóstoltunk, amelyek méltó kíséretül szolgálhatnak a karácsonyi vacsora mellé, talán még nem késtünk el az ajánlással. Egy-egy neves egri, illetve szekszárdi pincészet csúcsboráról lesz szó, amelyek az évek során felzárkóztak a rendszerváltás után elsőként kiemelkedő villányi ikonborok mellé és szinte önálló márkanévvé váltak.

Merengő 2002-ben készült először a St. Andrea Szőlőbirtokon, a Heimann Barbár első évjárata a 2006-os volt. Azóta mindkét pincészet rendszeresen elkészíti ikonikus csúcsborát, amennyiben az adott évjárat ezt lehetővé teszi. 2017 szerencsére ilyen év volt, mi pedig most három év elteltével kóstolhatjuk a palackba zárt végeredményt.

Amikor jó fél évvel ezelőtt némiképp hosszabb kihagyás után elém került egy SAP juhfark nem is sejtettem milyen jól sült el, hogy hibásnak bizonyult. Az írás nem kerülte el a szemfüles gazda figyelmét, korrekt módon cserepalackot ajánlott fel, amivel egyidejűleg rendeltem egyebeket is, hogy ne árválkodjon szegény butélia a hatos kartonban. Ezek közé került címszereplőnk első példánya is, mely tetszett annyira, hogy további rendelésekbe is belekerüljön többedmagával. Most több palack elfogyasztása után erről a borról emlékeznék meg, de ha lehet még tippeket adni, akkor meleg szívvel javaslom a 18-as évjáratból a juhfarkot (a cserepalack nagyon jó formában volt) a furmintot, a hárslevelű főbort, a 19-esek közül pedig a fenti boron kívül kifejezetten ízlett a nemrég letöltött sárfehér is. Vissza kicsit a címszereplőhöz. A szülőhelye két kis déli fekvésű terasz közvetlenül a pince mellett 2002-es  telepítésű tőkékkel, melyek több évjáratban is adtak kései, aszúsodott alapanyagot, de most először próbálták ki külön tételként. Remélem hagyomány lesz belőle.

Jó érett cucc sárgabarackkal, sütőtökkel, sok mézzel és masszív sóssággal. Vastag korty, jól érezhető maradékcukorral, talán többnek is tűnik az analitika szerinti 9 grammnál. Savban nincs nagy tűzijáték meg sistergés, de azért van benne elég a maga komótosan drabális stílusához. Tetszik egyébként, hogy az ízvilágára jellemző  kései jelleg ellenére hús-vér markáns somlói, mi több annak esszenciája. Akik nem tudnak mit kezdeni a határmezsgyén elhelyezkedő stílussal, miszerint se nem száraz, se nem desszert bor azoknak nem ajánlom. Azoknak sem, akik nem bírják elviselni, ha netalán botritiszes anyag is kerül valamibe, ami nem tokaji aszú. Mindenki másnak viszont igen. 7p. Pincétől szereztem be, ugyanannyiba kerül, azaz 5 ezer Ft-ba, mint a “szabvány” juhfark.

Borbély Roland, a Gallay Pince tulajdonosa és borásza először pinot blanc-ból és zenitből készült boraival követelt magának figyelmet a borvilágban, kékszőlőként először a zweigelt vetette meg a lábán a birtokon. Roland a családi birtok elindítása előtt a Tokaji borvidéken és az Egri borvidéken egyaránt dolgozott neves borászatoknál,és mindkét borvidéken beleszeretett egy-egy fajtába, amelyekkel természetesen a Gallay Pincénél is szeretett volna dolgozni. A saját telepítések termőre fordulásáig ez eleinte csak vásárolt szőlőből valósulhatott meg, így az első Gallay Kékfrankos még egri termésből készült. Most viszont itt van a pince bükki alapanyagból erjesztett kékfrankosa, amelyik egész más arcát mutatja a fajtának, mint az egri szőlőből készített előd.

Borbély Gyula és Gabriella 1981-ben telepítették el első közös ültetvényüket egy nászajándékba kapott régi családi területen, Badacsonytomajon. Ma már 23 hektár tartozik a családi birtokhoz, szőlőik a Badacsony, a Gulács, a Csobánc, a Bács és a Tóti hegyek lankáin terülnek el. Évek óta fiuk, Borbély Tamás irányítja a birtokot, az a Borbély Tamás, aki 2020-ban elnyerte az Év Bortermelője címet, amihez ezúton gratulálunk (Szepsy István a Magyar Bor Akadémia életműdíját kapta). Borbély Tamás fiatal kora ellenére - valószínűleg sokak meglepetésére - már kilencedik alkalommal került a jelöltek közé, de eddig üres kézzel kellett távoznia, így várható volt, hogy előbb-utóbb neki ítélik óta a díjat.
Rszabi a múlt héten felvetette, hogy a vírushelyzetre tekintettel összehozhatnánk egy online borozást is, amihez közös nevezőt kerestünk. Akkor még a díjkiosztó előtt felmerült az ötlet, hogy a megválasztásra kerülő Év Bortermelőjétől is megnézhetnénk egy bort virtuális kóstolószobánkban, de végül más döntés született. Én viszont egy Auchan-látogatás alkalmával éppen belefutottam egy akciós Borbély borba, úgyhogy be is emeltem egy palackot a kosárba.

Szeretem, amikor egy spontán elhatározásból és kíváncsiságból választott bor végül elismerő bólogatást vagy önfeledt mosolyt vált ki. Ez a mai bor ilyen. Elvárások teljesítéséről vagy túlszárnyalásáról azért nem lehet szó, mert fogalmam sem volt, hogy mit várjak ettől a bortól. Életemben talán háromszor kóstoltam ezt megelőzően generosát, ezek közül kettő egy könnyű, tartályos erjesztésű, érlelésű ropogós borocska volt, a harmadik meg egy feltehetően későn szüretelt alapanyagból készült - tudatosan vagy szerencsésen, mindenesetre jól eltalált - chardonnay-epigon. Szóval nem igazán tudtam, hogy mire számíthatok ettől a Frittmann bortól, de tettem vele egy próbát.

Az elmúlt években a véletlenül úgy hozta, hogy a "Rejtőzködő borvidékek" sorozatban akarva-akaratlanul magyar vonatkozású termőhely szerepelt az évzáró részben. Idén sem lesz ez másként, megint egy hazai régióból hoztam borokat, amely azonban nem egy hivatalosan bejegyzett borvidék.
Idén a külföldi utazási lehetőségek beszűkülésével kézenfekvőnek tűnt hazánk tájegységeinek (újra)felfedezése, így tettem én is és látogattam el több alkalommal a festői Dunakanyar különböző településeire. Bort ugyan nem ittam, de több nagymarosi vendéglátóhelyen is szemet szúrtak környékbeli borászok borai, így az egyik ilyen kirándulás végén bedobtam néhány palackot a hátizsákba. Két borászat öt palackja várta, hogy megkóstoljam, amire az ősz folyamán sor is került.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a Dunakanyarban tevékenykedő borászatok nagy része a Mátrai borvidékhez tartozó területeken termeszti és szüreteli a szőlőt. Ugyanakkor látni már ígéretes kezdeményezéseket arra is, hogy ténylegesen a Dunakanyar települései felett magasodó lankákon telepítsenek új tőkéket, így talán pár év múlva már lesz innen is készül értelmezhető mennyiségű bor.

2015 óta veszünk részt a Koccints aszúval! kampányban, amely az adventi időszakban kis hazánk egyik legnagyobb kincsére igyekszik felhívni a figyelmet és arra buzdítani a borfogyasztókat, hogy - ha máskor nem is nagyon - legalább karácsonykor aszúval koccintsanak az ünnepi asztalnál. Ma pedig éppen nemzetközi tokaji aszú nap van (mint tudjuk, már számos szőlőfajtának, illetve bornak van nemzetközi világnapja, 2017 óta az aszúnak is), remek alkalom, hogy megemlékezzek a kampány keretében kóstolt idei borról.
Ebben az évben a Grand Tokajtól kaptam egy aszút, a száraz és édes borok terén egyaránt remek 2013-as évjáratból, amikor is kiváló minőségű, botritisz által teljesen átszőtt aszúszemeket szüreteltek a borvidéken és gazdag, komoly potenciállal rendelkező aszúkat zártak végül palackba.

Volt már egy hasonló visszatekintő poszt az ősz folyamán tokaji borokról, akkor a Mad Wine, illetve még leánykori nevén Szent Tamás Pincészet 2015-ös horizontális dűlős sorát kóstoltam meg, visszanézve, hogy 5 éves korukban mit tudnak a borok. Most a Bott Pince 2015-ös borai kerültek terítékre, 4 dűlő 5 bora (a sor egyetlen hiányzó tagja a Palánkos furmintja, abból nem tettem félre) szerepelt a sorban.

A mai posztban három olyan bor szerepel Rioja-ból, amelyeknek címkéjén ugyan nem tüntetik fel a borvidéken bevett érlelési kategóriákat (Crianza, Reserva, Gran Reserva), de ettől függetlenül mindhárom tétel komoly minőséget képvisel és az adott pincészet prémium kategóriás borai közé tartozik.

Horváth Zoltán mohácsi pincéjéről, a Planina Borházról már volt szó többször a blogon, részben éppen ennek a bornak a korábbi évjáratai (2009, 2011), részben úgy általában a Pécsi borvidék kapcsán. A 2003-ban alapított családi borászat Mohács szőlőhegyéről (az itteni horvátok, a sokácok nyelvén Planina) kapta a nevét. A Planina Borház mintegy 5 hektáron gazdálkodik Mohács környékén, fehér, rosé, siller és vörösbor egyaránt készül a birtokon, de - mondhatni borvidéki anomáliaként - talán inkább a kék szőlőből készült boroknak van nagyobb szerepe. A legismertebb bordeaux-i fajták mellett kékfrankos, kadarka, pinot noir, néró, portugieser, cirfandli, királyleányka és olaszrizling terem a birtokon. A Prím kvázi a pince vörös csúcsbora, mégsem súlyával vagy koncentrációjával hódít, kellemes átmenet a mindennapokra ajánlható, jó ivású borok és a komolyabb tételek között.

Az idei utolsó tiszta magyar egyveleg után itt a külföldi párja is. Ahogy ígértem, még egy év végi vegyes egyveleg várható 2020 utolsó napjaiban.

Itt az idei utolsó magyar egyveleg, lényegesen több fehér-, mint vörösborral, a szokásosnál talán több édes tétellel. Még egy év végi kis vegyes azért várható december utolsó napjaiban, (remélhetőleg) komolyabb hazai és külföldi tételekkel.

Nem ez lesz a legtipikusabb tokaji hárslevelű, az biztos, de ha a Tokaji Kereskedőház utódjaként tevékenykedő borvidéki óriás ilyen borokat tud produkálni a belépőszintű árfekvésben, akkor többféle okok mentén is van indok az örömre. Az egyik, hogy a párszáz forintos félédes hegyaljai lőrék helyét átveheti egy klasszisokkal emelkedettebb minőségi színvonal. A másik pedig a legális lopás élménye még az egységsugárnál szélesebb érdeklődési körrel rendelkező nagyivók (ezek lennénk mi) esetében is, hiszen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy három euróért a hazai kínálatot tekintve ilyen, szélesebb kontextusban is értelmezhető minőségi színvonalat kapunk.

smét egy olyan pince érkezik a "tegnap ittam" sorozatba, amely csak elvétve szerepelt eddig a blogon és egyébként is régen kóstoltam tőlük bármit. Istvándy Jenő Pincészetének boraihoz talán kétszer-háromszor volt szerencsém, de az utolsó emlék is régi. Barátokkal töltöttünk 5 éve  a pünkösdi hétvégét Szentbékkállán töltöttük, ahol egy helyi hagyománynak mondható pincetúrán is részt vettünk. A pincénél akkor jártam futólag, de szerintem azóta nem is ittam tőlük semmit. Most véletlenül futottam bele boraikba egy egészen más célú bevásárlás során, és ahogy az ilyen alkalmak során gyakran előfordul, egy palack bor is a kosárban landolt.

Régen ittam már Pfneiszl bort, pedig a korábbi években gyakrabban találkoztam velük a pohárban. A pince kicsit talán a Luka Enikő, Ráspi, Weninger trió árnyékába került, pedig általában kellemes emlékek fűznek a boraikhoz. Egy cabernet sauvignon-nal igyekeztem pótolni az elmaradást.

A Pfneiszl nővérek - Birgit és Katrin - szeretnek mintegy "alcímként" olyan fantázianeveket adni a boraiknak, amelyek az adott év, évjárat valamilyen emlékezetes eseményére, jellegzetességére utalnak. A cabernet sauvignon-ból készült boruk 2017-es évjárata a "Fehér Április" becenevet kapta, ugyanis 2017. április 20-án reggel a Pfneiszl lányok havazásra ébredtek. Természetesen azonnal elfogta őket az aggodalom, hogy lefagynak a friss hajtások és rügyek, de szerencsére minimális volt a veszteség és szép évjáratnak örülhettek az év végén, én pedig most ennek a gyümölcsét, illetve a gyümölcsből készült bort kóstoltam meg.

Ismét itt egy kis összefoglaló poszt a - június közepe és október vége között - Vino Castillo-ban kóstolt borokból. A borok egy része még a nyári, őszi kóstolósorokban szerepelt, ezeken kívül néhány beérkezett minta jegyzete is helyet kapott (ezekből nem feltétlenül válogat be mindent a kereskedő, bár a jobban muzsikáló tételek azért várhatóan megjelennek majd a polcokon).

A Thummerer Pincészet is egyike azoknak az egri borászatoknak, amelyek talán indokolatlanul keveset szerepelnek a boros média felületein, beleértve kis blogunkat is. A mintegy száz hektáros birtok már csak méreteiből és az egri hagyományokból is táplálkozva elég széles portfólióval és kereskedelmi partnerhálózattal rendelkezik, és - amennyire a saját benyomásaim igazolják - mind a hiperek polcain fellelhető mindennapi fogyasztásra szánt palackok, mind a komolyabb beltartalmú és árazású, kiműveltebb és/vagy tehetősebb borkedvelői réteget megcélzó tételeik megállják a helyüket az adott kategóriában.
Nemrég mintegy ötletszerűen kaptam le ezt palackot az egyik Lidl üzlet polcáról és ez a bor is visszaigazolta a pincével kapcsolatos eddigi tapasztalataimat.

A mai bejegyzésünkben egy szlovák sommelier-vel, Rastislav Šutákkal készült tavalyi interjú házi fordítását olvashatjátok. Az eredeti cikk ide kattintva érhető el. Az eredeti szöveg és a fordítás ezen a linken olvasható párhuzamosan.

Az interjú szerzője Ivan Záleský. A fordításban felhasznált összes fotó forrása az eredeti cikk.

Rendkívül hálás vagyok nyelvi mentoromnak, Miriam Oršošovának a sokadik alapos és nélkülözhetetlen lektormunkájáért, és azért is, hogy immár negyedik éve erején felül, kitartóan és mindenben támogat ezen az úton.

A sommelier-k világbajnokságát 2019. március 10-e és 15-e között rendezték meg Belgiumban, amely versenyen Szlovákiát Rastislav Šuták, a Corner & Co. és a WinePlanet.sk sommelier-je képviselte, aki a 66 versenyző között az előkelő 24. helyen végzett, amely az eddigi legjobb helyezés, amelyet szlovák sommelier valaha elért.

Rácz Miklós Tamás borairól sok szépet olvastam az elmúlt évek során, de valami megmagyarázhatatlan okból az én poharamat eddig elkerülték a borai. Eddig. A jövőben valószínűleg nem fogják. A diósviszlói kis birtokon mindössze három fajtából készül bor: chardonnay, pinot noir, cabernet franc. Ebből a háromból kettőt kapásból nem Villányhoz kötne az ember, a cabernet franc-t igen, de Rácz Miklós Tamás kezei között ez a fajta sem azt az arcát mutatja, mint amit a borvidéken megszokhattunk. Már külsőre is: burgundi palack és csavarzár, de stílusra is: burgundi vonások, mindez zéró hordóval.

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.