Az elmúlt hétvégén vendégáradat volt nálunk, és mint így ,néhány palack bor felbontásra került. Mivel látogatóim inkább édesszájú emberek, így a választott borokban annyi volt egyedül közös, hogy egyik se a száraz kategóriába esik.
Én sajnos már rég nem tudok úgy leülni borozni, hogy közben ne jegyzetelnék( akár ténylegesen, akár gondolatban) így ez az esemény sem marad írás nélkül:)
Homonna Attila borai nem egyszerűek. Nem ugranak egyből a lelkes borissza ölébe, aki természetesen arra számít, hogy a jól csengő névhez tartozó tételek azonnal elkápráztatják. A múltkori érett furmint-kóstoló tanulságai szerint én is még ezen borisszák klubját gazdagítom. :)
A most következő bejegyzésben olyan borairól lesz szó, melyeket még nekem is sikerült elég jól befogadni. A Határi furmint 07 jegyzete márciusi kóstolás alapján született, igen mély nyomot hagyott bennem, a legkiemelkedőbb furmintok közé gondolom. Az Édes Hármas 07 a napokban került elfogyasztásra és lejegyzetelésre:
Orsolyáékkal még meglehetősen kevés tapasztalatom van, az eddigiek is főként ironmannak köszönhetőek. Mindenképp izgalmas, széles fajtaválasztékkel rendelkező pincészet, boraikat bármilyen egri ( ill. nem egri is) sorban szívesen látom. Az eddig kóstolt borok tulajdonképpen egytől egyig jók voltak, de leginkább a kadarka-pinot noir-kékfrankos vonal fogott. A most következő merlot csere útján került hozzám
Berecz Stephanie borait még nem túl régóta ismerem. Első találkozáskor rögtön megfogtak könnyedségükkel, intenzív és kedves gyümölcsösségükkel. Mindenképp egy nagyon színes foltot jelentenek a tokaji borok palettáján. Most leginkább a 2009-es dűlős borokat várom tőlük, előzetesen szenzációsnak ígérkeznek.
Ezt a bort már többedik alkalommal kóstoltam, mindig egyre jobban tetszett. Stílusában abszolút megfelel a pincészet borairól kialakult képnek.
Kettő évvel ezelőtt, kezdő fehérborisszaként, első kérdések között kezdett foglalkoztatni, hogy vajon az egyes borok hágy évesen mutatják legszebb arcukat. Mai napig nehéz erre a kérdésre adekvát választ adni, illetve kapni. Legjobb, amit tehet az ember, hogy néhány palackot elás, és igyekszik személyesen meggyőződni.
2008. nyarán jártam a Tamás-pincénél, és nagyon jól éreztem ott magam. A borok jók voltak, a címben szereplő tétel is tetszett, de sokkal kiemelkedőbbnek éreztem a 2002-es olaszrizlinget.( nagyon megtisztelő volt, hogy megkínáltak belőle.) Ebből arra következtettem, hogy meghálálják ezek a borok az időt.
Mostanában kezdtem késztetést érezni, hogy egyes 2 éve elvermelt 06-os fehérborokat megnézzek, vajon mi történt velük. Ennek volt első állomása a nemrégiben itt bejegyzett Laposa 06-os olaszrizling, következő a múlt heti érett tokajis kóstolónk, most pedig erre a borra lettem kíváncsi:
A Szegedi borfeszten bukkantam rá először a pincészet boraira. A gyors kóstolás során ez a bor nyerte el leginkább tetszésemet a portfolió szárazai közül, árban is igen kedvezőnek tűnt. Logikusan adódott így, hogy nyugodtabb körülmények között is találkozzak vele:
Nagyon gyakran lehet olvasni a furmintról, mint fajtáról, olyan kritikákat, hogy nem bírja jól az idő múlását. Legutóbbi "klubtalálkozónkon" az volt a célunk, hogy érett, elsősorban 2006-os, vagy még régebbi tokaji furmintokból rakjunk össze egy szép sort, annak érdekében, hogy közelebbi képet kapjunk mi is erről a problematikáról.
Vakon kóstoltunk, a sor átlagos szintjét elég magasnak éreztük, szétesett bort nem találtunk. Következzen a kóstoló részletes jegyzete ezúttal "négykezes" változatban, jómagam és pardi mester konferálásában:
Kb. egy évvel ezelőtt akadtam rá véletlenül a VinoCastillo akciós kínálatából erra borra, akkor még semmit nem mondott a neve. Kis utánajárás után kiderült, hogy Jurancon Dél-Nyugat Franciaország egy izgalmasnak tűnő, de itthon legalábbis nem széles körben ismert borvidéke. Jellegzetes aromatikájú édes borok készülnek itt a helyi fajta petit manseng-ból, a könnyebben édestől az esszenciáig. (a fenti tétel elméletileg az édes szortiment belépő szintű tagja) A termelő, Henri Ramonteu, illetve a birtok a Domaine Cauhapé a vidék talán leginkább kiemelkedőnek tűnő birtoka, az André Dominé féle nagy borenciklopédia 5 *-os termelőként mutatja be, az ismert blogger, a Wine doctor honlapján is röpködnök a 18/20 pontszámok a birtok boraira, konkrétan a most kóstolt tételre is.
Nem mondhatni, hogy a fajta nagy rajongója lennék, ritkán botlok bele számomra emlékezetes szürkebarátba. Gyakran lehet találkozni karcsúbb, szikárabb, alapvetően korrekt, de nem túl karakteres képviselővel, a vastagabb szürkebarátok viszont sokszor túl lágyak és alkoholhangsúlyosak. Ritka az igazán arányos tétel.
Szegeden, a borfesztiválon, Istvándy Gergő friss szürkebarátja viszont nagyon megtetszett, sőt nekem a teljes, egyébként elég erős szortimentből rögtön a kedvencem lett ( ilyenre még tán soha nem volt példa).
El is határoztam, hogy meg fogom nézni alaposabban is:
A legjobb riesling :
A negyedik részben a német standoknál megnéztük, hogy mit tudnak ők rieslingből. Volt már korábban is olyan érzésem és most is megerősített, hogy bármennyire is nagyon jók az osztrákok, a németekében mégis van valami annyira magától értetődő és magával ragadó báj és elegancia, hogy a smaragdokétól jóval egyszerűbb kivitelben, kisebb beltartalommal is képesek elkápráztatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a németeket jobbnak tartom (nem is lehetett volna hiteles összehasonlítást végezni, ugyanis közel sem voltak jelen olyan mennyiségben, presztizsben német termelők, tételek, mint osztrákok) csak jelezni, hogy a sok smargad után felüdülés volt főleg a moseli borok fogyasztása. Hiába, mindig is az volt a véleményem, hogy ott ahol egy fajta bölcsője van, ott mindig tudni fognak olyat a fajtáról, amit sehol másutt nem.
A magyar standoknál nem volt célom a kifejezett mély merítés, de azért terveztem tiszteletemet tenni.
Következzenek a jegyzetek:
A harmadik részben Alsó-Ausztria többi része következeik: Kremstal, Kamptal, Wagram. Itt sokkal inkább ki lehetett fogni igazán jó ár-érték arányú borokat, mint Wachauban, olykor még nevesebb termelők árai sincsennek annyira elszaladva.
Burgenlandból az alakultnál szélesebb merítést terveztem, kifejezetten kinéztem néhány igen jó külföldi renoméval bíró pincét. Sajnos nem sikerült tartani a tervet.
Következzen a beszámoló:
A második bejegyzésben Wachau kevésbé ismert termelőiről lesz szó. Természetesen lehet, hogy nagyon is híresek ők, inkább úgy fogalmaznék, nem ők szoktak lenni elsősorban azok, akiket a borvidék kapcsán mindenütt emlegetnek.
Mivel általam nem igazán voltak ismertek, előzetes felkészülés nélkül, véletlen alapon mentem oda hozzájuk, alapvetően azzal a céllal, hogy hátha rá lehet akadni olyan gyöngyszemekre, melyek jóval kedvezőbb áron hoznák, vagy legalábbis megközelítenék azt a szintet, melyet az előző részben ismertettem.
Azt lehet mondani, hogy a kóstolt borok átlagos szintje bár elég magas volt, de azért érezhetően elmaradt az elittől, mondjuk rossz bort sem kóstoltam egyáltalán. Általában a prémium kategóriához hasonló karakterű, de jóval kevesebb mélységű aromatikával bírtak, összetettségben is érezhető volt a nagyok előnye.
Persze azért sikerük gyönygyszemekre is bukkanni:
Nagyon készültem már a bécsi VieVinum fesztiválra! Várakozásaim beváltak, szenzációs borok garmadáját sikerült kóstolni. Az első nap maratoni kóstolását ironman-nel vittük végbe, minden dícséretet megérdemel, a megfeszített munkatempót egészen tisztességesen bírta. :)
Részletes beszámolóval tervezek szolgálni, a kóstolt borok erős zömmel 2009-esek voltak, így évszámokat csak oda írtam, ahol ettől eltérés volt. A számomra legkiemelkedőbbeket aláhúztam.
Első körben következzen Wachau ismertebb termelőinek, mondhatni nagyágyúinak a borairól készült jegyzetek:
A múlt heti borfesztiválon is kifejezetten tetszett, most úgy alakult, hogy került hozzám egy teljes palackkal, így meg tudtam nézni alaposabban.
2008 nyarán vásároltam a pincészetnél. Akkor is tetszett, de akkortájt olyan élmények értek, hogy elsősorban az érettebb arcát kedveltem ezeknek a boroknak, így feltett szándékom volt néhány évre eltenni 1-2 palackot. Kíváncsi lettem vajon kettő év alatt mivé lett.