Nem tagadom, rám is komoly hatással volt Albert Gazda nemrégiben megszületett első tízpontos élménye saját blogjának életében.
Minden bizonnyal ha nincs az a cikk, akkor valószínűleg nem szánom rá magam, hogy elbattyogjak a Bortársaságba "akciós Szepsy-csodáért" . :)
És milyen kár lett volna, ha kimarad az életemből:
A zöldveltelini-tanulmányozás újabb állomásához értünk.
Ezúttal borrajongói körökben két igen nagy tiszteletnek örvendő magyar termelő egy-egy tételéről lesz szó.
Szentesi József és Kaló Imre kézműves-veltelinijei nem éppen az osztrákoknál kiforrott stílust igyekeznek lemásolni, ez persze egyáltalán nem is baj.
A borok:
A hét elején tartottuk évvégi, karácsonyi borklubunkat. Ez alkalommal valami igen komoly és egyben igen kedves sorral terveztem előállni.
Valóban nem volt mindennapi, egyik ámulat után következett a másik.
Íme:
Néhány héttel ezelőtt, Pardi Norbi szervezésének hála, abban az élményben lehetett részem, hogy eltölthettem egy bőséges délutánt Kaló Imrénél. Mint lelkes borrajongónak, már régóta esedékes volt ez a hiánypótlás.
Az alkolomról, bár részletes kóstolási jegyzet készület, de nyilvános poszt nem fog készülni. Maradjunk annyiban, hogy jónéhány bort kóstoltunk, voltak érdekességek, és volt néhány egészen kiemelkedően jó bor is. Ha esetlegesen van olyan olvasónk, aki nagyon kíváncsi lenne az ott kóstolt borok leírására, szívesen megosztom vele privátban.
Az esemény után birtokomba jutott néhány palackozott Kaló- tétel, ezek közül néhányat mostanság meg is vizsgáltam, immár itthon.
Íme:
Ezúttal elsősorban édes tokajiakat kóstoltunk, de azért becsempésztem a sorba egy-egy dűlőszelektált száraz hársat és furmintot is. Előbbit én már néhányszor kóstoltam, de a társaság még nem, ezért megmutattam nekik.
Avagy nagyon nem mindegy, hogy mit, mi után, milyen kontextusban....:)
Megtörtént az újabb beharongozott kiscsoportos riesling-kóstoló. Kissé rendhagyó volt a technikai lebonyolítás, ugyanis meg szándékoztam kissé tréfálni a többiek izlelőkéjét. :)
A résztvevőkkel mindössze annyit osztottam meg, hogy főleg német riesling lesz a sorban, ezután előre kiagyalt sorrendben felkínáltam nekik a borokat. Tehát kissé tisztességtelen módon a többiek full vakon kóstoltak, én meg egyáltalán nem.:( Még tisztességtelenebb módon, még egy külön aljas húzással is feldobtam a sort, lásd később.:((
Ezzel a felállással összhangban én igyekeztem csendben maradni, nem osztani az észt :), hanem inkább tanulmányozni a többiek reakcióját. Ezen megfigyelések dőlt betűvel szintén megtalálhatóak lesznek, a kóstolási jegyzetek után.
Érdekes volt, nézzük:
A múlt héten megtörtént az Úrráteszi kóstolása, most kiegészültünk az elmaradhatatlan társsal, a Gereggel is:
Losonci: Gyöngyöspatai kékfrankos Gereg 2008
„Szeminárium” alatt a jövőben olyan kóstolási alkalmat fogok érteni, amikor a „normál klubos” találkozókhoz képest kevesebb létszámban, kevesebb palackot vizsgálunk, több visszakóstolással, talán alaposabb megfigyelést lehetővé téve.
Ha már jó Pardi Norbert belekezdett és egy római számmal nyitva is hagyta a Tokaji borkörök címet, venném a bátorságot, hogy folytatnám. :)
Már jó ideje szükségem volt hiánypótlásra Losonci-borok, egyáltalán mátrai borok kapcsán. A közelmúltban sikerült végre néhány tételt beszerezni.
Első nekifutásra a még kereskedelmi forgalomba nem került (de már hamarosan kijövő) 2008-as Úrráteszi-kékfrankost sikerült megkóstolni.
Én azon kevesek közé tatozom, akiknek a 07-esek közül jobban tetszett az Úrráteszi kifinomult, érzékenyebb világa, mint a Gereg egyértelműbb gazdagsága. Bár azt éreztem, hogy nem változtatná meg ezt az egyéniségét, ha egy picivel vastagabb lehetett volna.
Következzen a 08-as:
A Gizella-pincéről sokat hallottam és olvastam pozitívakat, legfőbb ideje volt már megkóstolni néhány borukat is.
Nem bántam meg, határozottan kellemes árfekvésű, kellemes minőségű boroknak bizonyultak, bárkinek szívesen ajánlom.
A borok:
A hét elején még annyira a hatása alatt voltam az előző postban leírt kóstolónak, hogy egyik este szintén zöldveltelinire szomjaztam meg.
Miklóscsabi 2009-es zöldveltelinijére esett a választás. Egy éve a 2008-as is kifejezetten tetszett, ez meg most még inkább. Szó mi szó, annyira ízlett, hogy azonnal kíváncsi lettem, hogy mit mutatott volna a nagy osztrák kóstoló grünerei között.
A kíváncsiság végül addig fúrta az oldalamat, hogy felnyitottam utolsó palack Petra Unger grüneremet, már csak azért is, mert arra is kíváncsi voltam, hogy mit produkál, ha nem nálánál kétszer annyiba kerülő top borok közé kerül.
Rendhagyó módon, így ebben a posztban, néhány napon belül újra megosztásra kerül ugyanazon bor egy másik palackjának a jegyzete.
Megtörtént végre a beharangozott prémium wacahui kóstolónk. A várakozásoknak megfelelően egy hihetetlen erős sort sikerült végignézni. Mivel a tudnivalókat már megosztottam a felcsigázás-posztban, így fókuszáljunk a jegyzetekre:
Istvándy Gergővel és szortimentjével a 2008-as szegedi borfeszten találkoztam először. Jól éreztem magam, a borok is tetszettek, az árazásuk is több, mint méltányos volt. Úgy alakult, hogy azon a nyáron hozzájuk is eljutottam, ott még jobban éreztem magam, és a borok is még jobban tetszettek. A későbbi találkozások azokkal a borokkal ugyan már nem hozták ugyanazt az élményt, de a képzeletbeli bortérképre alaposan felkerültek. Egy évvel később kéknyelűikkel, főleg az édes szemelttel vettek le a lábamról,(bár idén már az se varázsolt el oly mértékben, mint azelőtt) további egy év múlva pedig általában tiszta, sallangmentes, fajtajelleges, elegáns szortimentjükkel. (kiváltképp a szürkebarát tetszett)
Most ezek közül az olaszrizlinget néztem meg újra:
Visszafogott, de szép illat, édes almával, fehér virágokkal, diszkrét sóssággal. Szájban közepesen telt, fajtajelleges zamatai ugyan nem harsogóan, de mégis megfeleő mértékben betöltik a szájüreget. Hordófűszer nem érződik, a textúra sima és krémes. Van súlya, de nem nehézkes. A savak nem bonyolultak, kissé olaszrizlingesen diffúzak, de jó egyensúlyt tartanak fenn, jellegük jól passzol a bor stílusához. Melegedve a keserűmandulás aromatika egyre jobban átszövi. Nem komplex, de tiszta, finom, remek arányokkal bíró, fajtajelleges tétel. Erős 5 pont, olykor 6-os villanások.
Ritka az, amikor kellemes áron tényleg igazán finom természetes édes borra lehet akadni. Már régóta szemezgettem a helyi Bortársaságnál a Vayi borokkal, és a napokban végül meg is próbálkoztam a legújabb, 2009-es édes válogatásukkal.
A kereskedő honlapjának tanulsága szerint tulajdonképpen egy aszú és egy fordítás-technológiával készült tétel házasítása. Az aszúszemeket először erjedő furmint-alapborban áztatták ki, majd préselték, ezután a megmaradt asszútésztát kierjedt muskotállyal töltötték fel.Az újabb kíméletes préselés után a frissesség megőrzése érdekében az egész tétel acéltartályban erjedt és érlelődött.
Íme:
Már egy ideje keringtek mendemondák, hogy a Pannonhalmi Apátságiak új válogatás rajnai rizlingje várhatóan újraértelmezi a hazai riesling-kínálatot.
Időszerű volt megkóstolni, úgyis aktuális a szokásos "ráhangolódás" a jövő héten esedékes nagyszabású kóstolóra. A véletlen úgy hozta, hogy nem magában kellett kóstolnom, hanem hozzá lett csapva a pincészet 2008-as alaptétele is.
A borok:
Múltkoriban ecseteltem, hogy vágyok egy finom portugieserre. Nos, volt egyhez szerencsém, bár nem Villányból, hanem Egerből.
Innen származik, és mint látható nem sokkal drágább, mint egy neves villányi termelő alaptétele.
A bor:
Nem kell gondolom ecsetelnem, hogy mennyire rajongok a Domaine Huet boraiért. Kiváltképp a 2008-as dűlős borok verték ki a biztosítékot itt is, meg itt is.
Nemcsoda, hogy hihetetlen nagy várakozással tekintettem, hogy a 09-esek vajon mit fognak tudni.
Augusztusi bécsi kirándulásunk alkalmával sikerült végre 1-2 palackot szerezni a Wein und Co jóvoltából az Haut Lieu-ből.
Nézzük milyen volt:
Gyakorlatilag nulla tapasztalatom van új-zélandi borokkal. Az hírlik fehérben elsősorban sauvignon-blanc-ban, vörösben pedig pinot-noir-ban erősek.
Az Ata Rangi az Északi sziget legdélibb régiójának, Martinborough-nak egyik meghatározó jelentőségű pincészete. Pinot noir témában már olvashattunk róla az alkoholistán egy posztot, octopus kollégát igen meggyőzte a kóstolt bor.
Lássuk milyen a sauvignon blanc-juk: