A Borrajongó

Nagy Német Riesling-kóstoló

2011. február 16. 13:00 - drbarta

 No megvolt a várva várt beharangozott német-riesling kóstolónk. Annyi változás volt az előzetes infokhoz képest, hogy többen jelezték szeretnének magyar bort is látni a sorban, referencia végett. Így történt, hogy bekerült egy Pannonhalmi PRIOR és a frissen megjelent Légli Gesztenyés is.

Az érdekesség kedvéért a két rheinhesseni és a két magyar rajnait vakon néztük meg. (előzetesen úgy ítéltem meg, hogy nem lenne fair a jóval magasabb árú, és gyökeresen más stílusú moseli  Erste Lage-borokkal együtt nézni őket, a rheinhesseniek még tűréshatáron belül voltak)
Ahogy arra előzetesen számítani lehetett, nagyon erős sor volt, számos klasszis tétellel.
Következzenek a jegyzetek:

Tovább
6 komment

Frissen kijött SAP-borok -Másodszor

2011. február 16. 06:00 - drbarta

Bár Pardi Norbi már nemrégiben írt a Somlói Apátsági Pince újabb borairól, de mostanában én is magamhoz vettem néhányat.

Remélem az újabb jegyzetekkel lehet kissé "tágítani" a borokról eddig kialakult képet. Azért, hogy annyira ne legyen unalmas, szerepelni fog olyan tétel is a sorban, melyről eddig még nem született írás.

Tovább
6 komment

Bussay László: Szürkebarát 2008.

2011. február 15. 04:53 - pardi norbi

 

Talán a 2003-as volt a legutóbbi szürkebarátja a csörnyeföldi mesternek, amelyiket nagyon szerettem. Azóta is kóstoltam őket évről-évre, de egészen a 2008-asig nem voltam maradéktalanul elégedett a borokkal. Ezt a nedűt hosszasan ízleltem a minap és nagyon tetszett. Közepes citromszínű. Illata tipikusan „szürkés”: virágos, kissé gyógynövényes és előkerül egy déli gyümölcsös (mangó), őszibarackos vonal is. A korty szép kerek, olajos érzetű, de ne gondoljunk egy lomha, nagytestű borra. Dinamikus, szépen csiszolt savai vannak, amelyek remek szerkezetet biztosítanak. Semmi lelágyulás, amit olyan gyakran lehet tapasztalni ennél a fajtánál. Gazdag ízű, zamatos bor, hosszú utóízzel. Eléri a 7 pontot. A Bortársaságnál 2000 HUF palackja, remek vétel.
Szólj hozzá!

Pont-átszámítás

2011. február 14. 06:00 - drbarta

 Rendszeresen előfordul, hogy külföldi tételeket is magunkhoz veszünk. Az információgyűjtés szakaszában rendre igyekszek megtalálni, hogy az adott tétel milyen értékelésekkel rendelkezik a nagyvilágban. Sőt, mi több, ismeretlenként ezek azok az adatok, melyek elsősorban szabják meg, hogy miket is fogok választani. Vannak olyan kiadványok, melyek világszinten elég populárisak, jelentősek, és így bármely vidék borairól lészen is szó, belebotlik az ember az értékeléseikbe.  Ilyenek általában a Wine Advocate, a Wine Spectator, az International Wine Cellar. Nekem kifejezetten igényem szokott lenni arra, hogy az általunk is használt tízpontos rendszerbe ezeket a 100-as skálán mért pontokat át lehessen konvertálni, és fordítva, ha valaki ezekben a nemzetközileg is ismert rendszerekben gondolkozik, akkor hogyan értelmezze a nálunk olvasható értékeléseket.

Átváltási szándéknál a következő irányelveket éreztem szükségesnek figyelembe venni. 
Tovább
10 komment
Címkék: pontok

Saar-mentén II.

2011. február 10. 06:21 - drbarta

Van egy olyan jó/rossz, de mindenképp unalmas szokásom, hogy nagyon várt kóstolók előtt szeretek bemelegíteni, ráhangolódni.

Így történt, hogy a hét végi, már beharangozott riesling-sorunk olyan távolinak tűnt még a hét elején, hogy fel kellett magam csigázni néhány hasonszőrű tétellel.
Így esett a választás két Peter Lauer-féle parcella-válogatásra. Magyarországon is kaphatóak,itt.
 
A Saar-vidéki pincészetet jelenleg a negyedig generációs Lauer, Peter irányítja,a pincemunkálatokért viszont immár egyre inkább a fia, Florian felelős. 6 hektárnyi birtok, elsősorban az Ayler Kupp dűlőben. A dűlő egyes karakteres parcellái külön-külön is forgalomba kerülnek. A címkéken az aktuális  hordó számát is feltüntetik. Igyekeznek minél később szüretelni. Egészfürtös préselés után a must saját élesztőkkel 1000 literes fahordókban erjed. A borok természetes lekerekedése érdekében hosszan finomseprőn tartják.
A képen az Ayler kupp-dűlő. Forrás: Wikipedia
Nézzük a borokat:
Tovább
Szólj hozzá!

Up to date - Váti és Csontos furmintok

2011. február 08. 06:42 - drbarta

Tavaly novemeberben  már kóstoltuk ezt a két furmintot, nemrégiben újra elém kerültek.

Jelentős értékelésbeli változást nem tapasztalatam, hogy mégis írok róluk, az azért, mert mégis kicsit más arcukat mutatták, mint előző kóstoláskor. Legyünk naprakészek! :)

Jöjjön a két borról az újabb kóstolási jegyzet:

Tovább
9 komment

Komoly borok Ribera del Duero-ból

2011. február 07. 06:00 - drbarta

 

Akovnak hála egy igazán remek és jól felépített spanyol sort kóstoltunk elsősorban Ribera del Duero-ból. Könnyebb és komolyabb fehérborok, majd minőség szempontjából széles skálát bejáró veresek, kezdve a jótól, és eljutva a világklasszisig.
A sorról az előzetes tudnivalókat már közzétettük itt, így most fókuszálhatunk a kóstolási jegyzetekre.
 Ugyanerről a kóstolóról itt is olvashatunk, Octopus jegyzetei alapján.
A képen a Vega Sicilia címere

Tovább
2 komment

2009-es borok a Somlói Apátsági Pincétől

2011. február 04. 04:47 - pardi norbi

            Nemrégiben kóstoltam meg a jelenleg hozzáférhető 2009-es évjáratú borokat a kis somlói pincétől. Ahogyan korábban BZoltán már jelezte, a borok karaktere eltér valamelyest a korábbi évjáratok nedűitől, sőt egyik-másik bor teljesen mást mutatott, mint amit eddig megszokhattam. Érdekes italok voltak egytől-egyig.

Tovább
6 komment

Felcsigázás- Nagy Német Riesling-kóstoló

2011. február 03. 08:00 - drbarta

                                                                 

Nem valószínű, hogy rendszeresebb olvasóink számára annyira meglepő, vagy felcsigázó értékű lenne, hogy német rieslingeket fogunk fogyasztani. :)Mindenesetre a jónéhány ráhangolodó, illetve "szeminárium" jellegű kóstoló után elérkezettnek láttuk az időt, pláne a múltkori, szerintem bombaerős wachaui sor után, hogy egy ahhoz hasonló kvalitású, ütős kóstolót sikerüljön összehozni, ezúttal a németektől.

Ismét nyolc borból fog állni a sor. Ha nem is olyan precízen párban, mint múltkor, de igyekeztem valamiféle rendszer szerint összeállítani a borokat, nem összeszedni 8 magányos farkast. :)

 A képen a Mosel egyik központja, Bernkastel látható, felette tornyosul a hírhedt Doctor -dűlő. Forrás: www.winepage.de  A képen látható területről nem fogunk kóstolni, de tetszett a külalakja. :) Mindenestre a posztot igyekezetem telerakni azon dűlők képeivel is, ahonnan fogunk kóstolni.

Tovább
1 komment

Chenin blanc-fajtakóstoló

2011. február 01. 19:00 - drbarta

Megtörtént a beharangozott chenin blanc-kóstolónk. Azt hiszem kaphattunk némi képet a fajta sokszínűségéről, de azért közös jegyek is felfedezhetőek voltak.

A sor átlagos szintje elég erős volt, néhány tétel kiemelkedően is. Egy bor sajnos áldozatul esett a TCA-nak, egy pedig nagyon megosztotta a közönséget. (nem meglepő módon a Nicolas Joly-bor :)) 

A borok jegyzetei:

Tovább
6 komment

Borok Szabó Zoltántól

2011. január 31. 06:00 - drbarta

A múltkori kadarkazás kommentjeiben tettem egy ígéretet, miszerint igyekszem a jövőben "déliesebb" világú borokat is inni, kiváltképp kadarkát.

A pécsi borvidékről gyakorlatilag nulla tapasztalattal rendelkezem, így örömmel vettem tudomásul, hogy a kézműves-borokra specializált szegedi Szent-György Borházban Szabó Zoltántól is lehet már kapni borokat.

A hiányosság pótlása végett beszereztem két 2009-est tételt a hosszúhetényi borász szortimentjéből.

Íme:

Tovább
3 komment

Felcsigázás: Ribera del Duero beharangozó

2011. január 26. 06:00 - drbarta

Mostanában sűrű lesz a programunk, egymás után jönnek beharangozásra méltó kóstolók.

A most következő igen impresszív sort rendszeres hozzászólónk, illetve immáron közel olyan rendszeres kóstolótársunk akov állította össze.

A sort alkotó borokról, termelőikről némi előzetes információt ezúttal is szeretnénk megosztani.

 

Következzen a részletes beharangozó akov összeállításában, szavaival, fogadjátok sok szeretettel:

Tovább
2 komment

Felcsigázás - Chenin blanc fajtakóstoló

2011. január 20. 06:00 - drbarta

Rendkívül izgalmas fajtának találom a chenin blanc-t. Ehhez képest igencsak szűkös tapasztalatokkal rendelkezem a témát illetőleg, de azért főleg az Huet-nek hála már vannak nagyon-nagyon erős viszonyítási pontok.

A tavaly októberi ausztrál riesling kóstoló szerveződése kapcsán lehetőség nyílott az ominózus angliai beszerzési helyről néhány érdekesnek tűnő, de itthon egyáltalán nem kapható, nem is túl ismert tételt beszerezni.
Akkor már fölvetődött a gondolat, hogy a frissen hozzájutott borok mellé még lehetne rakni néhány itthon is beszerezhető tételt és máris adott egy izgalmas és első nekifutásra szép merítésű chenin blanc- fajtakóstoló.
A sor tartalmaz pezsgőt, különböző stílusú (akár gyökeresen) szárazabb, félszáraz és édes borokat. Képviselve lesz a Loire több borvidéke (Vouvray, Anjou, Montlouis sur Loire) , valamint a dél-afrikai Stellenbosch is. Reményeink szerint ízelítőt kapunk a fajta ezerarcúságából.
Következzen a kóstolandó tételekről és termelőikről némi információ:
Tovább
3 komment

Szentesi-fehérborok 2009-ből

2011. január 18. 06:00 - drbarta

Szentesi József feltétlen beletartozik azon termelők közé, akik munkássága rövid idő alatt is kellően mély nyomot hagyott bennem, ahhoz, hogy borait évjáratról évjáratra követni tervezzem.

A 2009-es szortimentjéből december elején sikerült néhány tételhez hozzájutni.  Az "Öcsi" névre hallgató reduktív rajnai rizlinget két különböző kontextusban kóstoltuk, előszőr nagyon tetszett, másodjára (német versenyzők között) már kevésbé fogott meg. A zöldveltelini decmber végén kóstolva szintén tetszett, bár nem kifejezetten az a stílus, amit feltétlen keresek a fajtában.

Ezúttal következzenek az eddig nem említett "A"cuvée és Zengő tételek:

Tovább
Szólj hozzá!

Nagy kadarkateszt

2011. január 17. 11:48 - pardi norbi

 

       Régóta terveztünk már összerakni egy sort, amelyben az általam ismert nagyszerű kadarkák színe java szerepel. Most ez is megtörtént. Nem titkolom, hogy eddig számomra igazán megnyerő kadarkával kizárólag Egerből találkoztam. Több tucatnyi kadart kóstoltam az elmúlt években máshonnan is (a legtöbbet persze Szekszárdról), de mindössze néhány kellemes és sajnos viszonylag sok egyáltalán nem tetsző borral találkoztam. A legtöbb ital vékony és savas volt, minimális fűszerességgel és gyümölcsösséggel. A mostani kóstoló nagyjából a várt eredményt hozta, egy komoly csalódással. Az egriek mellé bepakoltunk néhány szekszárdi tételt, illetve egy alföldit, valamint Maurer Oszkár hajdújárási kadarkáját. 
 
Vakon kóstoltunk, a borok az alábbi sorrendben következtek:
Tovább
46 komment

Hajós-Bajai Jégbor

2011. január 12. 11:28 - drbarta

A következő bort ajándékba kaptam.

Mindig kissé szkeptikusan állok a "jégbor"-elnevezésű magyar borokhoz. Eredendően ugye a németknél használt kifejezés. Elvileg a legminőségibb boraik alapanyagait a Qualitatswein mit Pradikat értelmében kategóriákba sorolják, és az "Eiswein" a létra legtetején található a "Trockenbeerenauslese"-vel egyetemben. Igen macerás, idő és munkaigényes eljárással készülő természetes édesborok ezek, és igen drágák, akár többszáz euro is lehet egy palack. Ezzel egyidejűleg viszont jónéhány hazai édesboron is megtalálni az elnevezést. Sőt mi több, azt vettem észre, hogy alkalmibb borivók között, mintha "divat" lenne a jégbor. Én viszont olykor nehezen hiszem el, hogy egyes könnyen megfizethető palackokban tényleg az volna, ami rá van írva. Mintahogy 1500 Ft-os tokaji aszúban sem hiszek.

A most kóstolt tétel ha nem is többszáz euro, de azért igencsak drága. A pincénél 5000 Ft-ért lehet hozzájutni egy 0.375-ös palackhoz. A honlap tanulsága szerint decemberben, hajnali 3-kor szüretelték a jéggé fagyott szemeket tartalmazó fürtöket, melyek zúzásával, préselésével 360-380 g/l cukortartalmú mustot nyertek. Kettő éves fahordós érlelés után került a bor palackba.

Nézzük milyen is volt:

Tovább
19 komment

Tokaj Nobilis: Barakonyi furmint 2008.

2011. január 11. 02:40 - pardi norbi

 

A napokban került elébem egy palackkal ebből a borból és mivel régen nem kóstoltam, hirtelen ötlettől vezérelve behűtöttem és felbontottam. Világos citromszín. Illata kifejezetten elegáns, fineszes, gazdag, de nem ”betámadósan” erőteljes: körte, körtekompót, alma, szegfűszeg, érintésnyi vanília és kókusz. A korty elegáns, közepesen telt, rendkívül zamatos: jelentős körtés-almás gyümölcsösség, finom édesfűszerek, minimális hordóból származó vaníliásság, diszkrét ásványosság. A savak tökéletesen érettek, frissek, virgoncak, ugyanakkor csiszoltak, szépen tartják a bort, nincs billenés, megbicsaklás, kiváló felépítésű bor. Utóíze hosszú, kellemesen fűszeres-gyümölcsös. Kiváló bor, remek formában. Erős 7 pont jelenleg, érdemes most kóstolni és fogyasztani. 
Szólj hozzá!

Pezsgőzés I.

2011. január 10. 06:53 - drbarta

Óriási elmaradásom van pezsgők tekintetében. Igyekszem a jövőben többet kóstolni, ezt alátámasztandó, nyitva is hagytam a témát.

A minap a CORÁ-ban sétálgatva feltűnt, hogy nagy pezsgő-leárazások vannak, feltételezem Szilveszter után könnyen bele lehet ilyesmibe futni. Ezen alkalomból volt szerencsém megfigyelni, hogy néhány champagne egészen megfizethető áron hozzáférhető, így nem tűnt akkora kockázatnak megpróbálkozni néhánnyal. Ha pedig már így témánál voltunk, melléjük raktam egy Chateau-Vincent –tételt is, melyből szégyenszemre még sosem kóstoltam korábban,  így az is időszerű volt már, hogy megismerkedjek az egyik legjobbnak mondott hazai pezsgővel is.
A két champagne-i tétel a számomra ismeretlen J.M. Gobillard et Fils-től származik. A honlapról kiderül, hogy Champagne szívében, az egyik központtól, Epernay-től, 5 km.-re lévő Hautvillers községben találhatóak, melynek apátságában élt és működött egykor maga Dom Pérignon is. A 25 hektáros birtok az említett falu környéki, jórészt premier cru besorolású területeken gazdálkodik, valamint további 75 további hektárról vásárol alapanyagot.
A jegyzetek:

Tovább
4 komment

Szecskő Tamás: Rubintos 2008

2011. január 07. 06:44 - drbarta

Nem sok mindenkinek lehet túl sok tapasztalata rubintos-téren. Hirtelen nem is ugrik be más termelő, akinek lenne piacon bora ebből a kadarkából és kékfrankosból keresztezett fajtából. Szecskő Tamástól viszont immár évről évre várhatjuk az újabb évjáratot.

A bor: Finom illatok, pirosbogyós gyümölcsök, főleg meggy, gyógynövényes fűszeresség, mokkacukorka. Kedves, de kifinomult. Szájban közepesen telt, érintésnyi tanninnal. Elsősorban savakra épülő struktúra, de nem kell félni szikárságtól, túlzott feszességtől, ezek a savak kerekek és igen finomak. Sima, selymes textúra, letisztult, elegáns, sallangoktól mentes stílus. Nem mondanám mélynek, de primer gyümölcsökben gazdag aromái megfelelő zamatgazdagságot adnak. Nem is kiemelkedően összetett, de a bor nagyon egyben van, minden alkotójából annyi van amennyi kell, és precízen a helyükön vannak. Arányos és finom. Stabil 6 pontos örömbor.
1 komment

Minivertikálisok I. Hollóvár-furmintok

2011. január 05. 07:00 - drbarta

Mindig tanulságos dolog vertikálist kóstolni.

Mostanra érett meg az idő ezeddig viszonylag rövidebb borkedvelői pályafutásom során, hogy egyes, általam kedvelt borokból össze tudjak állítani nem éppen hosszú, de már kellően érdekes három tagból álló minivertikálisokat.

Következzenek így először Hollóvár-furmintok:

Tovább
17 komment

Korosabb Weninger borok

2011. január 02. 20:26 - pardi norbi

Az elmúlt néhány hónapban háromszor is volt szerencsém egy-egy hosszabb borsort kóstolni az ifjabb Franz balfi pincéjéből kikerült borokból. Ezúttal nagyrészt kifejezetten érett borokat vizsgáltunk. Sokadszort nyert megállapítást, hogy a Weninger borok szépen érnek (6-8-10 év elteltével szebbek, összetettebbek lesznek, nem pedig erősen lefelé ívelő pályán mozognak) és ez kevés magyar vörösborról mondható el. Összesen 10 bort kóstoltunk, ebből kettőt vakon. Pechünkre egy tétel totálisan dugós volt, egy pedig határeset. Az alábbi borok kerültek sorra:

Tovább
3 komment

Kallódó riesling-jegyzetek

2010. december 31. 06:00 - drbarta

Sikerült úgy eltölteni az év utolsó hónapját, ahogy igazán jólesett: tokajiak és rieslingek minden mennyiségben. :)

Itt most az utóbbi hetekben, jobbára egyedül elfogyasztott rieslingek jegyzetei kerülnek megosztásra. A három bor közül kettőről már írtam, így azok up-to-date jelleggel jelennek meg ismét, míg a harmadik tétel már nagyon-nagyon hiánypótló volt egy riesling-fan szemszögéből.

Íme:

Tovább
4 komment
süti beállítások módosítása