A pünkösdi több napos hegyaljai bortúra után június vége megint Mádon talált. Amikor Pelle László megkeresett, hogy szívesen megmutatná a pincét és a borokat, örömmel mondtam igent, mert az utóbbi évek során többszöri próbálkozásra sem sikerült időpontot egyeztetnünk, így újabb régóta tervezett látogatást pipálhattam ki. Nem is egyet, hanem rögtön kettőt, hiszen kézenfekvő volt, hogy a Pelle Pince borai felett bábáskodó Szarka Dénes saját borait is megkóstoljam. 
 

Egy sörözésekkel és hosszúra nyúlt sétákkal és éjszakákkal bőven megtűzdelt 4 napos csehországi kiruccanás után hazatérve, másnap munka után egy kiadós alvásra sokkal jobban vágytam, mint borkóstolóra. Nem túl gyakori viszont, hogy Homonna Attila, Magyarország "driving winemaker"-e szeánszot tartana Budapesten, úgyhogy aznap estére mégis erőt gyűjtöttem és kezdésre éppen be is estem a Carpe Diem küszöbén. 
Szerencsére nem kellett csalódnom, a borász is és a borok is "jól teljesítettek". Az aktuális évjárat mellett még vagy már nem forgalmi tételek is előkerültek, közben meghallgathattunk több vicces sztorit, emlékeket a nehéz kezdetekről, és néhány morzsát a mindig mozgásban lévő borász jelenlegi terveiről is.

A tavalyi Furmint Február után felfokozott érdeklődéssel várt(am/uk), hogy a favorit borászaink teljes sorát szemügyre vehessük. Furmintfan szervezésében ezúttal nemcsak hogy a teljes ‘15-ös száraz szortimenthez volt szerencsénk, egy teljes portfólió áttekintést kaptunk pezsgőstől, édesborostól. Stephaniék szerint az utóbbi néhány évjárat legjobbjához volt szerencsénk, szerencsére ezt az ígéretet jó néhány bor be is váltotta. Kellemes kis felvezetés volt a (már januárban beindult) Furmint Február rendezvénysorozatra.

Azt hiszem, az egész borrajongó csapat nevében mondhatom, hogy év közben sem panaszkodhatunk, iszunk jó bort eleget, mégis valahogy az a szokás, hogy ahogy közeledik a naptárcsere időpontja és jönnek az ünnepek, mindenki elővarázsol még néhány nagyágyút a kalapból. Nálam sem volt ez másképpen, és mivel akadt néhány bor, ami az év végi toplistámon is szerepel majd, a két ünnep közötti blogos uborkaszezont kihasználva néhány sorban megemlékeznék az elmúlt napokban kiürített palackok tartalmáról.

2016. április

Ludányi Balázsnak ugyan kóstoltam már pár borát, de túlzás lett volna azt mondani, hogy mélyebben ismerem a gyöngyöstarjáni kis pincét és annak filozófiáját. Április végén, egy vasárnap reggel, alakuló kánikulában érkezünk a tarjáni családi házhoz, amelynek eredetileg garázsként funkcionáló apró feldolgozójában Ludányi Balázs fogad bennünket. Balázs hulla fáradt a sok munkától, a sokszor éjszakába nyúló kóstoltatásoktól és az egyre gyakoribb borvacsoráktól, de nem bánja, hiszen a Mátra híre – ennek is köszönhetően – egyre több helyre jut el és egyre több borkedvelőt von bűvkörébe. Fáradtság ide vagy oda, Balázs határozott ember, tudja mit akar, a minőség és természetesség gyümölcse, amely mellett vagy tíz éve döntöttek pedig beérni látszik.

Demeter Zoltán Pincészete, a borvidék egyik meghatározó borászata idén 20 éves. A pincénél - és néhány tételt kivételesen Budapesten - is lehetett már kóstolni a 2015-ös évjárat mostanában forgalomba kerülő boraiból, de a hivatalos bemutatóra múlt héten került sor a Corvinus Hotel Kempinsky épületében. Bár a legutolsó (2013-as) évjárat bemutatása után Demeter Zoltán azt ígérte, hogy a következő ilyen eseménynek már a Kakas-dűlő ad otthont, egy év kihagyás után (2014-ben alig készült bor a pincénél) a borász végül ismét a jól bevált budapesti helyszín mellett döntött.
Áprilisban jártam Tokajban a pincénél, akkor már kóstoltam a 2015-ös sor nagy részét, azóta azonban eltelt közel fél év, remek alkalom volt megvizsgálni, hogy most mit mutatnak a borok. A friss évjárat száraz borai mellett az aktuálisan forgalomba kerülő pezsgőt és édes tételeket is megkóstoltuk, de 1-2 meglepetés is szerepelt a sorban.

Pontosan december idusán, a Wineporn szervezésében egy irdatlan nagy magyar pezsgőkóstolóhoz volt szerencsém. Szokolai Máté (főkolompos) előzetes jelzése szerint vagy húsz palackos erjesztésű hazai pezsgőre lehet majd rápróbálni, amely kiváló alkalom a magyar pezsgőkészítés state-of-the-art állapotának felméréshez. Mivel decemberben pont a pezsgőkről szokás írni, számomra kihagyhatatlannak ígérkezett a lehetőség. Végül, a szervezők komoly megrökönyödésére 39db (!) különböző tételt sikerült összegereblyézni, amely jól jelzi: a magyar pezsgőpiac forrong, a termelők egyre bátrabban próbálkoznak kielégíteni a vagy évszázada háttérbe szoruló, palackos erjesztésű termékek iránti keresletet.

Az újkori magyar pezsgőgyártás felnőttkora messze még persze, de azért vannak biztató jelek itt is, ott is. Legutóbb Tokaj egyik stabil pontja, a francia d’Aulan család tulajdonában lévő Dereszla lepett meg a 2011-es évjáratú pezsgőjével (a pincéről itt írtam részletesen). A champagne-i eredetű d’Aulanok 1998-ig birtokolták a legendás Piper-Heidsieck házat, így képzelhetjük, hogy a Dereszla mércéjét sem lehetett a leghátsó pinceágból indítani…

Az utóbbi tíz évben elég sokat jártam a Szent György-hegyen ahhoz, hogy a hellyel kapcsolatban kialakuljon bennem egy mélabús szomorúság. Amennyire vonzó és gyönyörű a hegy, és amennyire kiemelkedő terroirnak tűnnek a tanúhegy oldalán függeszkedő dűlők, annyira nem volt itt semmi és annyira rossz volt nézni a lerohadt támrendszereket, az ötkilónyi szőlőtől roskadozó tönkretett tőkéket. Tíz éve olyan volt a Szent György-hegy, mint valami szőlészeti-borászati zárvány, mint ahol nem vették észre, hogy mi történik országban-világban. Persze Nyári Ödön és Szászi Endre már ott voltak akkor is, de alig látszott meg nyomuk a hegyen. Később megjelent az osztrák Fischer, de a nagy területek és technológia ellenére sem tudta felkavarni az állóvizet. Aztán jött Török Csaba (2HA) és olyat csinált, amire senki sem számított és sokaknak még ma is nehéz feldolgozni, hogy a hegy legjobb bora évről évre sangiovese-ből készül. Van ennek valami borzalmasan keserű íze amúgy. A szűk társasághoz később még csatlakozott Gilvesy is, szóval a Szent György-hegy kereke ha lassan is, ha nyikordulva is de forogni látszik. Aztán tavaly kóstoltam egy 2013 Szent György-hegyi rosét, ami legalábbis meglepett. Aztán ugyanettől a termelőtől egy rajnait, aztán egy pinot noirt, ezek szintén erős kérdőjeleket vontak a fejem köré. Rögtön tudtam, valami megint történik a hegyen, amiről nem érdemes lemaradni. Bencze Istvánnál jártam, hogy megnézzem merre fordult ismét egyet a Szent György-hegy kereke. Elöljáróban csak annyit, hogy kifejezetten meglepődtem.

Szerencs irányából Tarcal felé közeledve bal kéz felé fehér kápolna tűnik fel egy szőlőültetvényekkel borított dombon a Tokaj-hegy árnyékában. A korábban Henye-hegyként ismert dombot 1749-ben, Mária Terézia uralkodása alatt, Grassalkovich György javaslata nyomán keresztelték át Terézia-hegyre, a területén található dűlővel együtt. A kápolnát Ávilai Szent Teréz, a 16. században Spanyolországban élt karmelita rendi szerzetesnő tiszteletére szentelték fel. A korábban nem sokra becsült területet az 1749-et követően készült dűlő-besorolások mind I. osztályú termőhelyként tartották számon.

A Terézia-domb alatt, Tarcal határában találjuk a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok központját, amely egy 1872-ben királyi parancsra létrehozott vincellérképző épületegyütteséből lett kialakítva. A hajdani iskola épületében ma a Gróf Degenfeld Kastélyszálló működik, a mögötte található pince feletti régi présházban irodákat hoztak létre, az ehhez kapcsolódó új épület pedig a borászatnak ad otthont. Ebben a festői környezetben rendezte meg a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok október utolsó előtti hétvégéjén a Terézia-napot, amely valójában két napon keresztül kínált igen gazdag és sokszínű programot a résztvevőknek. Pénteken dűlőtúra, a Terézia-kápolnánál istentisztelet, kóstoló, majd este – Áts Károly vezérletével – borászpóker várta a látogatókat. Szombaton napközben lovagoltatás, gyermekjátszóház, sakkverseny, velocipéd-verseny, hőlégballon-kilátó kapott helyet a szálloda parkjában, este pedig koncert és borkaszinó szórakoztatta a nagyérdeműt.

Utolsó nyári hegyaljai hétvégém jelentős részben a hiánypótlás jegyében telt. Egy héttel indulás előtt két fix programom volt: egy kis dűlőtúra a Szil-völgyben és a 2013-as borok kóstolója Szilágyi Lászlóval a Gizella Pincében, valamint egy késői ebéd/korai vacsora az Anyukám Mondtában. Előbbit már régóta terveztük, de az időjárás mindig közbeszólt, kárpótlásul így legalább minden 2013-as dűlős bort palackból kóstolhattam. Utóbbi már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, addig sajnos nem jártam még az itthon már-már legendás hírű encsi étteremben. Szintén a hiánypótlás jegyében indulás előtt pár nappal sikerült egy villámlátogatást megszerveznem Demeter Zoltánhoz szombat délutánra és még egy maroknyi Hétszőlő tételre is jutott időm.

Töredelmesen be kell vallanom, hogy nem sokat tudok Dél-Afrikáról a borok vonatkozásában. Tény ugyanakkor, hogy az objektív és szubjektív értelemben is újvilági terep a maga mediterrán jelleggű klímájával és óceánközelségével kiváló szőlőtermesztési adottságokkal bír, miként az már több száz éve ismeretes is. Mivel a megközelítőleg százezer hektárnyi termőterülettel rendelkező ország (palack)mennyiségi szempontból állítólag a nyolcadik legnagyobb, és köztudott, hogy a számok ritkán hazudnak, az alapszintű kompetenciák hiánya ezúttal nem bocsánatos bűn. Az ismerkedést eddig finoman szólva sem könnyítette meg az a tény, hogy rendkívül kevesen foglalkoztak a szóban forgó borok hazai terítésével.

A Tokaj Renaissance Egyesület éves budapesti borbemutatója, a hagyományosan tavasszal megrendezésre kerülő Tokaj Nyitány idén több szempontból is megújult. Ismét a Borjour csapata szervezte a kóstolót, de szinte minden más változott. Április helyett júniusban került sor a rendezvényre. A kóstoló új helyszínre, az Ybl Palota belső udvarára és különtermeibe költözött. A jegyárakat csökkentették, viszont az aszúkat egy külön helyiségben, fizetős rendszerben lehetett kóstolni. A mesterkurzusok ingyenesek voltak, csak regisztrálni kellett, természetesen gyorsan be is telt mindkettő. Minden jel arra mutat, hogy a Renaissance a törzsközönség mellett igyekszik új arcokat megszólítani, több fiatalt vonzani a rendezvényre.

Mindkét mesterkurzus témája izgalmasnak ígérkezett: a tokaji pezsgők és a 2010-es évjárat aszúi kerültek reflektorfénybe.

A pénteki monstre sauvignon-blanc kóstolót követően a hétvége a továbbiakban már leginkább tokaji borokkal telt. Szombaton és vasárnap is egy-egy borászatot látogattam meg, mindkét vizit már régóta szerepelt a terveim között.
A Holdvölgy Borászatot körüllengő titkozatosság már évekkel ezelőtt nagyon kíváncsivá tett, amikor még Berecz Stéphanie volt a borász, de a borokat Magyarországon még nem forgalmazták, a pincét pedig nem állt készen vendégek fogadására. A Gizella Pince tulajdonos-borászával, Szilágyi Lászlóval számtalanszor találkoztunk, ha éppen Budapesten kóstoltatta borait, de amikor a borvidéken jártam, soha nem tudtuk összehozni a találkozót.
Szombaton délután a Sárga Borházban elköltött ebéd után Gincsai Tamással jártuk be a Holdvölgy pincelabirintusát, vasárnap délelőtt pedig Szilágyi László idegenvezetése mellett a Szil-völgyben tett dűlőtúra után a Gizella-borokkal kötöttem szorosabb barátságot.

Ilyen még nem volt. És nem is lesz egyhamar. Olcsóbbnál is olcsóbb pezsgők tesztje a Borrajongón. Nem saját megvalósítás, de talán az én kis kezem is benne volt. A hírhedt Szovjetszkoje Igrisztojeről elkövetett posztom alatt, a Royalsekt Zrt. marketing igazgatójával kibontakozó vitában Németh Richárdnak (Borászportál) sikerült annyira felspannolnia magát, hogy muszáj volt ezt kóstolót megszerveznie. A Royalsekt alapállítása, miszerint a szovjetnek maszkírozott komerádok bármilyen olcsó-pezsgős sorban az élen végeznek, majdnem hihetőnek tűnik. Viszont mi velejéig romlott és gonosz fogyasztók vagyunk, így a szinte igaztól elindulva megpróbáltunk a ló-end pezsgőpiac valóságáig hatolni.

Drbarta lábnyomain járva én is összeszedtem a magam ünnepi kosarát. Válogatás nélkül szórtam belé mindenfélét – jót s kevésbé – és így lőn az egész, egy igazi egyveleg.

Illatában fehér virágok, fehér húsú gyümölcsök, győri édes keksz. Közepes testű korty. Első pozitívum rögtön a buborékozás. Sűrű, de igen finom. Megvallom, a legtöbb pezsgőnek számomra túl aggresszív a habzása, rendre nem is kényelmes szájban tartani a nyomás miatt, ezért nem túl kifinomult módon szoktam egyet rázni rajta, kóstolás előtt. Itt most hálistennek erre semmi szükség nem volt, nem tudom mondanak -e ilyet, de én mondom, a szénsav jól integrált. :) Tiszta, zamatos ízek,  nem is annyira kortalan, definit gyümölcsösséggel, mézes-virágporos díszítésekkel.  Közepes, vagy attól egész picit hosszabb lecsengés. A konzisztencia jól esően selymes, a kedves stílushoz és ízvilághoz jól is passzol talán a minimálisan érződő maradékcukor, illetve a finom állagú, picit lágyabb irányba tendáló, de kétségtelenül elegendő mennyiségű és jó egyensúlyt fenntartó savak. Kétségtelenül vannak ettől precízebb, fókuszáltabb felépítésű, komplexebb és intenzívebb aromájú pezsgők, de nekem így, ahogy van nagyon tetszett. Minden bizonnyal fogok máskor is venni. Valamivel kettőezer forint felett volt Szegeden az exCora Auchan áruházban. Ez a palack nálam elérte a 6 pontot.

Én is bepróbálkoztam egy kis Tesco Finest-kóstolással. Lehet meggyőztek a múltkori kommentek. Korrekt, olcsóbban hozzáférhető szövetkezeti borok, Master of Wine-ok éles szeme kiszűri közülük a leginkább érdemeseket, a Tesco nagy mennyiségben vásárol belőlük, így különösen remek áron utazhatja körbe a világot a hipermarketbe betévedő vásárló. Hmm, akár kisülhet is ebből valami.

Ugyan ezer forintos burgundi pinot-t nem mertem bevállalni, de arra gondoltam, ha olyat választok, amelyik majdnem annyiba kerül így Tescosan is, mint egyébként,talán bukkanhatok valami komolyabb anyagra kissé jutányosabb áron.

Egy Champagne-t és egy Chateauneuf du Pape-ot vettem magamhoz:

Demeter Zoltánt feltehetőleg senkinek nem kell bemutatni. Nem hiszem, hogy túl sokan megkérdőjeleznék, hogy a tokaji legelső vonal egyik legkiemelkedőbb alakjáról van szó.

Ezúttal is elsősorban 11-eseket kóstoltunk, melyek között igen sokféle arccal lehetett találkozni. 

Íme:

Mostanában rákattantam a pezsgőkre, így az elmúlt hetekben megint néztem néhányat.

Mindegyik kapható itthon, remélem Szilveszter előtt lesz, aki hasznát veszi a jegyzeteknek. :)

Íme:

Akov kolléga pezsgős posztja után még a témában maradnék.

Az ünnepek közeledtével eluralkodott rajtam (is) valamiféle pezsgő-fogyasztási kényszer. :) Keresi az ember az igazit, ami majd megfelelő lesz Szilveszterre. :)

Az elmúlt néhány hétben az alábbiakat bontottam meg. A kóstolások nem egyszerre történtek, viszont a tematika hasonlósága végett egy posztban gondoltam közölni a jegyzeteket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár írtam pontokat, de ebben a témában még elég érintőlegesek tapasztalataim, így kéretik az értékeléseket a helyén kezelni. Annyi mindenesetre már világos, hogy az ár-érték arányok nem ugyanazon skála mentén haladnak, mint a csendes borok esetén. Ez egyszerűen drágább műfaj. (Természetesen a hagyományos, "méthode traditionelle", azaz palackos erjesztésű-érlelésű pezsgőkről beszélünk.) Egy öt pontos pezsgőnek már lehet nagyon örülni, és elfogadni, hogy azért is egész biztosan jó néhány ezrest fizetni kell. Egy 6-7 pont környéki pezsgő palackára teljesen elfogadható, hogy az 5-10 ezer forintos tartományban mozog, ha pedig konkrétan champagne-ban gondolkodunk, akkor pedig az utóbbi összegnél indul.

Következzenek akkor a közelmúlt pezsgői:

A pezsgőzés következő állomasaként a más sokszor körülrajongott Loire-menti birtok, az Huet aktuálisan piacon levő évjaratos pezsgőjéhez volt szerencsém.

Domaine Huet: Vouvray Petillant Brut 2005

Ismét elém került mostanában néhány tradicionális eljárással készült pezsgő, ezúttal egy cava, és egy champagne. Mind a kettőt a Corában vettem, az utóbbi esetén külön érdekesség, hogy egy akció keretén belül kevesebb, mint harmadannyiért lehetett hozzájutni, mint a hivatalos forgalmazónál, az IFDT-nél.

Továbbra is hangsúlyozom, hogy mivel egyjegyű számmal leírható az eddig kóstolt champagne-ok száma a lajstromomban, így a pontokat is ennek megfelelően kéretik kezelni. Az értékeléseknél ugyanazon szempontokat tudtam csak figyelembe venni, mint amelyeket bármelyik más bor esetén.

A jegyzetek:

Megtörtént a beharangozott chenin blanc-kóstolónk. Azt hiszem kaphattunk némi képet a fajta sokszínűségéről, de azért közös jegyek is felfedezhetőek voltak.

A sor átlagos szintje elég erős volt, néhány tétel kiemelkedően is. Egy bor sajnos áldozatul esett a TCA-nak, egy pedig nagyon megosztotta a közönséget. (nem meglepő módon a Nicolas Joly-bor :)) 

A borok jegyzetei: