Ismét egyveleg rovatunkkal jelentkezünk. Kis válogatás az utolsó időszakban kóstolt, de posztba nem öntött borokból.

Egy ideje már érzem, feltételezem a kedves olvasók is érzik, hogy mostanság a blog megtöltése tartalommal egyre inkább fáradtságosnak bizonyul. A részemről legalábbis. Ne aggódjanak, jó egészségnek örvendek, kóstolok is rendesen, a borok világa még mindig sok izgalmat tartogat részemre, ugyanakkor a blogolás iránti lelkesedésem jelentősen megcsappant mára. Ritkulnak a posztok, sokszor „szinte” munkának érzem már csinálni, egyre kevésbé akaródzik írni, jegyzetelni, agyalni. 

Személyes információkat kiteregetve megosztanám, hogy egy hete immár nemcsak a fiús, hanem a lányos apukák táborát is erősítem. :) Nagy boldogság ez, ugyanakkor belátható, hogy az időmet tekintve is sokkal elfoglaltabb leszek a jövőben, így megragadnám ezt az „apropót”, hogy befejezzem azt, aminek már kezdett erőlködés-szaga lenni. Persze soha ne mondd, hogy soha, azt sem tudhatom előre, hogy mennyire fog ez az egész hiányozni, de most úgy érzem kipróbálnám újra milyen blogolás-mentesen "civilként" élni. :)

Nem panaszkodom. Többet kaptam a blogolástól, mint valaha reméltem a kezdetek környékén. A teljesen tapasztalatlanul, lényegében brahiból való indítás után három és fél évvel naponta több százan látogatják ezt az oldalt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam fogyasztóktól szakmabeliektől egyaránt, külön megtisztelő, hogy kedvenc hazai borászatom már többször „kölcsönkért” egy-egy borleírásomat a hírlevelükbe.  

Utolsó posztomban a fent bejelentett örömteli esemény kapcsán tartott hedonisztikus „tejfakasztók” felhozatalát szeretném megosztani.

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

Futólag találkoztam ezzel a borral a nagy hárslevelű-kóstolón, és igencsak tetszett. Most megnéztem rendesen, hosszan alaposan, több napig kóstolgatva.

Nagyon vonzó és komplex illat, citrusok, fehér húsú gyümölcsök, fehér virágok, karácsonyi fűszerek, édesgyökér, akácméz. Szájban mindössze közepes test, ízben viszont kifejezetten telt. Sok-sok fűszer, friss gyümölcsösség, csupa zamat. A szokásosnál visszafogottabb méret ellenére kiváló a koncentráció, a kortyközép fókuszált, szép hosszan fejlődő. A savak magasak, bennük van az évjáratra jellemző lime-os fanyarság és egyáltalán a dominancia, de élesnek nem mondanám őket, jó lendülettel repítik a kortyot. Tiszta, elegáns és leginkább nagyon kifejező bor, számomra mindenképp a legjobb száraz, amit ebből az évből itthonról kóstoltam. 7 pont. (90)  Nem olcsó a megszokott 6700 Ft. körüli árával, de alkalomadtán megvenném újra. 

Szombat délelőtt történt a tulajdonképpeni "necsakírja". Kivezényeltek bennünket a Kulcsár dűlőbe, ahol egész délelőtt oltványokat pótoltunk. Mit ne mondjak, elég fárasztó dolog, pláne a fizikai munkához egyáltalán nem szokott papír-bloggereknek. De a "mélypont" után jóra fordult sorunk, délután már kizárólag az volt a feladatunk, hogy finomakat együnk és főleg igyunk.

Este ismét a Bodó-portánál gyűlt össze  a díszes társaság kemény szellemi munkára egy kimerítő 2006-os évjárat-kóstoló képében. Vakon kaptuk a borokat és hogy ne terheljük túl a rövid-távú memóriát minden ötödik tétel után leleplezés (és persze esetenként nagy fölhördülés) következett. Ezúttal megpróbálkoztam hozzávetőleges pontokat is írni.

Íme a sor:

Első esti nagy kóstolónk témája a hárslevelű volt. A frissen épült Basilicus Borkultúra Központ volt a helyszín, a résztvevő borászatok pedig a Bott-pince, a Tokaj Nobilis, a Tokaj Kikelet, Demeter Zoltán, az Erzsébet pince, a Paulay Borház, Dorogi István, a Basilicus birtok, illetve a Bodnár-pince.

A technikai részletekről: 2012-es tételekkel indítottunk és haladtunk időben visszafelé egészen 2005-ig. A borokat vakon kaptuk kettesével és minden évjárat után az adott kört felfedtük. Kissé korlátozott volt a rendelkezésre álló idő, így elég tempósan haladt a sor, amiből következik, hogy tényleg csak futó benyomásokat sikerült rögzítenem. A pontozásról lemondanék, de egy aláhúzással megjelöltem a kiemelkedőbbnek érzett tételeket.

Friss körte, citrus, fehér virágok, zsírkrétás-sós-kerámiaporos ásványosság. Szép. Közepes testű, arányos felépítésű korty. Telt, tiszta ízek, elegáns gyümölcsösség, finom ásványosság. Semmiféle kirobbanó intenzitás, mégis vonzó. Nagyon enyhe krémesség a konzisztenciában. A közép szépen bontakozik, nincsenek  letaglózó mélységek, de mégis elegendően fókuszált. A lecsengés közepesnél hosszabb, utóízében egy kis nyers ananászos fanyarság is megjelenik. Remek egyensúly és egység, sima tapintat, kidolgozott részletek.  Tényleg szép, de nekem a csont nélküli klasszishoz hiányzik még egy kis extra koncentráció és intenzitás, még bőven összeegyeztethetőek lennének az eleganciával. 6.5 pont. (89)

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

Tudjuk, hogy igazán unalmas és elcsépelt toplistázni, de nem bírtuk ki nélküle. Idén is számtalan feledhetetlen bor fordult meg ugyanis poharainkban, amelyek mindannyian egy jól definiált közös tulajdonsággal rendelkeznek: maradandó élményt okoztak. Nézzük hát szerzőnként melyek voltak 2012 legemlékezetesebb magyar borai.

Karácsonykor mi szeretünk fincsi édes tokajiakat inni. Az idei alkalomnak még sikerült egy szűkebb koncepciót is szülni, 06-os évjáratú, komolyabb formátumú kései szüreteket kóstoltunk, volt köztük elismert pince elismert bora is, illetve kevésbé befutott, inkább ígéretes, feltörekvő termelő tétele is.

Vakon kóstoltunk.

Ezt a kóstolót még év eleji tokaji kirándulásunk alkalmával álmodtam meg. Ugyanis végigjárva kedvenc pincéimet, megkóstolgatva a hordómintákat az az érzésem támadt, hogy 2011-ből jóval több meghatározó hárs fog születni, mint bármikor korábban. Emlékszem, már alig vártam, hogy a legjobban tetsző tételeket végleges formájukban, készen, egy pazar sor keretein belül itthon is megnézhessük, rájuk csodálkozhassunk a  "klubbal" együtt is.

A sor megszületett, nagyjából sikerült beszerezni mindegyiket azon hársak közül, melyek az említett tavaszi, elég fokozott tempójú túránk során mély hatással voltak rám, egy kivételével ezekből a borokból állt össze a kóstoló.

Nagy elvárásaim voltak gyakorlatilag mindegyik tétellel szemben, a sort vakon kóstoltuk.

Nagy kedvenc kerül terítékre az "Up to date"- sorozat keretein belül.

Főszereplőnk szamorodni-technikával tisztán sárgamuskotályból készült, közel kétszáz gramm maradékcukrával méretben jócskán a hatputtonyos határ felett tanyázik. 

 Egy bor, amely jó néhány alkalommal többünket ámulatba ejtett és amely szerintem többünket a fajtával szemben támasztott előítéletek, elvárások átgondolására késztetett.

Két és fél éve kóstoltam először, a minap pedig vélhetően utoljára. Szokásosan most összegyűjtöm a borról készült összes jegyzetet, zárójelben megemlítem, hogy milyen kontextusban kóstolva születtek az egyes írások.

Demeter Zoltán: Birtokbor Édes 2011

Kajszi, trópusi gyümölcsök mellett határozott muskotályos jelenlét, illatos szőlővel, licsis-rózsás díszítésekkel. Közepes test, finom, telt ízek. A középre fokozatosan halkul az intenzitás, nem vesz új lendületet, tulajdonképpen a kategóriáját tekintve nem is kell, hogy ezt tegye, közepesen hosszú lecsengés. Érett, finom állagú savak kerek borrá egyensúlyozzák ki a kortyot, talán egy leheletnyi édesség-túlsúlyról beszélhetünk összességében, de ezzel együtt is arányosnak éreztem.  Csiszolt részletek, finom, puha örömök, letisztult világ, az áráért elegendő tartalom. Hasonlóan szép, mint a 08-as volt. 6 pont.

Homonna: Édes Hármas 2010

Élénk, tiszta gyümölcsösség, finoman aszalódott kajszi, kis trópusias beütés, méz. Közepesnél nagyobb testű korty, telt ízek, nem túlzó édesség. Szépen kitartó közép, tömörebb mag, csak lassan csökkenő intenzitások, elég hosszú lecsengés. Magas, cizellált, lendületes savak játszi könnyedséggel mozgatják át a bort. Letisztult világ, sima felszínek, tényleg csak minimális éllel a végén. Eléri a 7 pontot. (90)

Bott: Szamorodni 2011

Tiszta és színes illat, narancs, kajszi, maracuya, szőlő, viaszosság, pici akácméz és marcipán. Telt korty, sűrűn krémes, olajos konzisztencia. Mély, komplex és letisztult ízek, sok trópusi gyümölccsel. Jelentős édesség, érett, finom tapintatú, de cizellált savak. Strukturált felépítés, komoly kortyközepi mag, hosszú lecsengés és egyáltalán folyamatosan nagyon finom. Az utóízben kellemes felszínű cseresség. Igazán komoly édes tokaji, ha bele akarnék kötni, már pedig miért is ne akarnék :),  lehetne egy árnyalatnyit feszesebb sava a még precízebb kortyvezetés, a fókusz érdekében, és akkor tényleg kifeszülnék :)  7+ (91-92)

Demeter Zoltán Lapis 2011

Kicsit visszafogott, de hosszan szagolva elég komplex illat, elsősorban fűszerek, édesgyökér, kömény, vanília, mellettük citrusok, érintésnyi méz, fehér virágok. Közepes test. Tiszta, ízekkel arányosan kitöltött, túlzásoktól mentes korty. Szép struktúra, szárnyait bontogató közép, közepestől hosszabb lecsengés. Élénk, cizellált savak, jórészt sima felszínek. Jó egyensúly, alacsony alkohol, az utóízre jól érezhetően kitüremkedő savérzet. Zártabb és kevésbé egységes, mint hordómintaként volt, de azért szép. Remélem jobban kirúgja magát idővel. 6 pont.

Demeter Zoltán Szerelmi 2011

Megnyerő, intenzív illat, vastag trópusi gyümölcsösség, mely enyhe túlérettség mellett is nagyon tiszta, mellette gazdag fűszeresség, sósság, méz, tejszín. Nagy, öblös test, sima, krémes konzisztencia. Mély, haraphatóan telt ízek adják a hedonisztikus attack-ot, mely érzetre jócskán rádob még egy lapáttal a kortyközép újabb és újabb rétegekben kibontakozó tartalmassága. Szép hosszú lecsengés. A savak kiválóak, megvan a kellő magasságuk, cizellált lefutásúak, mellette csiszolt tapintatúak, remekül integráltak. A 2009-eshez képest sokkal gördülékenyebbnek, illesztés-mentesebbnek, egységesebbnek, így fineszesebbnek tűnik. Az utóízben sajnos kissé kilógó emléket hagy a 15-ös alkohol, de a végén kissé boruló balansz mellett is nagyon szívesen fogyasztottam és összességében megigézően szépnek találtam a bort. Eléri a 7 pontot.

Nehéz olyan pátosszal írni az ikonikus Királyudvar Úrágya 2000-ről, mint azt híre parancsolja. Neki sem nagyon futnék. Annyi azonban biztos, hogy ha ez poharadba kerül, nyájas olvasó, igazán kiváltságos helyzetben érezheted magad, hiszen Magyarország valaha készített egyik legkiválóbb borával kerültél nexusba. Az eredetileg édes bornak szánt Úrágya 2000 rövid idő alatt a hazai és ezen belül a tokaji borkészítés viszonyítási pontjává vált. Sokan – persze helytelenül – a száraz ős-furmintnak tulajdonítják, vagy – helyesebben – innen eredeztetik modern száraz furmintjaink prototípusát. Legyen bárhogy is, borunkat mára utolérte a kuriózumok jól megérdemelt sorsa, távolba vesző legenda és szűkölt ritkaság lett az ő státusza. 12 év távlatából szinte „rönöszansz” festményként tudom csak elképzelni a bor születésének megismételhetetlen pillanatát. Előtérben az Úrágya-hordót kénező Demeter Zoltánnal, fölül a borász finom mozdulatain őrködő angyalok kara, kicsit hátrébb a pince árnyából némán figyelő Szepsy István. Egészen hátul pedig, túl a hordók bumfordi sziluettjén, a gyertya fényében meg-megcsillanó szempár – mindannyian tudjuk –, csakis Anthony Hwangé lehet. Minden bizonnyal így történhetett.

Múltkoriban szinte szemrehányást kaptam egy kedves olvasótól, hogy még nem kóstoltam Szepsy-mester 09-es Szent Tamását. Tulajdonképpen igaza van. Már legfőbb ideje volt.

Annál is inkább, mert a szűk társaság már valami nagy durranásra vágyott. :) Elég volt abból, hogy nyáron fröccsözni kell, elég a sok tiszta, korrekt, szomjoltó italból! :) Jöjjön végre valami komoly!

Mivel a Szent Tamás azért túl grandiózusnak ígérkezett ahhoz, hogy csak úgy estére megbontsuk, szemináriumot kellett ülni hozzá. A koncepció nem túl szövevényes, rakjunk még mellé egy-két hasonló kaliberű versenyzőt itthonról és külföldről egyaránt. Fajta, évjárat nem számít, csak nagyon komoly legyen, és máris adott minden körülmény egy hedonisztikus  hangulatú kóstolóhoz, melynek keretében meg tudjuk nézni rendesen, hogy hol is helyezkedik el az említett bor.

Íme:

Demeter Zoltánt feltehetőleg senkinek nem kell bemutatni. Nem hiszem, hogy túl sokan megkérdőjeleznék, hogy a tokaji legelső vonal egyik legkiemelkedőbb alakjáról van szó.

Ezúttal is elsősorban 11-eseket kóstoltunk, melyek között igen sokféle arccal lehetett találkozni. 

Íme:

 Avagy ne csak írjuk már megint! Talán kitalálható ebből, hogy ismét a Bodó-Bott házaspárnál járunk képzeletben (mi pedig tettük ténylegesen is az elmúlt hétvégén:)).

Tematika: kis munka a szőlőben, ezúttal metszés a Rudi néniben, majd kóstolni orrvérzésig. Ez utóbbi aktivitás csúcs-eseménye pedig egy kimerítő 2007-es évjáratú sor volt a jelenlevő borászok szortimentjéből (azaz Bodóéktól, Bereczéktől, Demeter Zoltántól és Dorogi Istvántól), kiegészülve néhány a vendégek által hozott tétellel. Cél volt vizsgálni, hogy majd 5 évesen milyen formát nyújtanak borok, vannak -e még bennük további érlelésre szánt tartalékok. A végén pedig néhány édes borral általános élvezkedés, hájjal kenegetés.

Íme a nem mindennapi sor. Mellékeltem hozzávetőleges, nem túlságosan megrágott és átgondolt pontszámokat is zárójelben.

Először afféle "off-dry" kóstolónak indult a téma. Az a gondolat indította el, hogy a korábban kóstolt és fincsinek találtatott Bott Birtok-bor és Szecskő Juliannát stílusban közelebb éreztem egy német feinherb, vagy kabinett -rieslinghez, mint akármelyik hazai rajnait. Adódott hát az igény, hogy nézzük meg őket együtt egy német, a kategóriának megfelelő versenyző mellett is.

Utána kicsit kibővült a kör, és afféle sorvégi nagy durranásokról is gondoskodni kellett, melyek már kicsit se mondhatnók off-dry-nak, hanem már komoly édesek.

A sorban tehát annyi a közös, hogy mindegyik maradékcukros, és mindegyik 2010-es, illetve az, hogy mindegyik abszolút a direkt örömborozást szolgálja. :)

A sor:

Az alkeszen nemrégiben két részben is párbajoztatták Szecskő Tamás frissen kijött zöldveltelinijét árban megfelelő osztrák versenyzőkkel.

Az írásokat elolvasva nekem is kedvem támadt a művelethez. Utólagosan kukacoskodva, azt is elhatároztam, hogy egy kicsit újrafogalmazom a koncepciót.

Ismerve az analitikát nem az volt az alapvető célom, hogy bevezetőbb szintűnek számító federspiel, vagy annak megfelelő "karcsúbb" grünerek mellett nézzem, meg, hanem teltségben is összemérhető versenyzőkkel. Ez utóbbi kritériumnak Wachaut nézve a Smaragdok felelnek meg, melyek általában már magasabb árban mozognak. Ha a szomszédos Kremstal régiót vesszük, akkor viszont már sokkal könnyebben futhatunk bele minden szempontból megfelelő tételbe.

Így esett a választás a két évvel ezelőtti Vievinum két kremstali felfedezettjére, a bio-organikus Geyerhof-pincére, illetve az azóta ezen a blogon már többször szereplő Petra Ungerre. 

Ezek mellett viszont ártól független referencia-pontként, szerettem volna egy biztosnak tűnő klasszist is a sorban tudni. Ennek a kritériumnak megfelelőnek tűnt a sokat emlegetett wachau sztárborászat, a Prager egyik magasra pozícionált bora.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben osztotta őket a "sors":

 A komoly édesekkel való kényeztetés általában Karácsony környékén szokott nálunk sorra kerülni. Viszont úgy alakult, hogy a jelenleg  egyébként a tengerentúlon ténykedő, de az ünnepekre épp hazatérő jó Pardi Norbert épp január első napjait szándékozta Szegeden tölteni.

Így hát úgy döntöttük, hogy megvárjuk a hedonisztikusra tervezett sorral. Meg különben is, van tán olyan tradíció, hogy igyekszik az ember az év elején minden földi jóval ellátni magát, hogy hátha akkor ez lesz a jellemző az egész évben.

Nos mi az év első kóstolóján ehhez igyekeztük tartani magunkat. A koncepció egyszerű, vegyünk két brutál jónak tartott magyar édes bort, a technológiai közelítés végett szándékosan nem aszút, melléjük tenni innen-onnan származó, nemzetközileg nagyon elismert  versenyzőket egyaránt, összehasonlítgatni őket és örülni nekik.

Eredetileg ugyanabból az évjáratból szerettem volna mindet, ez majdnem sikerült is.

Íme a sor:

Mindig remek dolog jelen lenni valami nagyszerű dolog születésénél és biztos távolságból szemlélni, ahogy cseperedik a „nebuló”. Koromnál fogva sajnos (vagy szerencsére) lekéstem a hazai boripar szovjet-típusú gazdálkodásról minőségi bortermelésre való átállítását, az új magyar bor létrejöttét és gyermekkorának első évtizedét. Nem tervezem azonban eme hibát elkövetni a magyar pezsgőkészítés második születésével kapcsolatban. Hogy-hogy mi? De hát a 19. század óta van magyar pezsgő és nem is akármilyen, újjá is született már egyszer, keresik is, exportálják is, mi is isszuk és mások is. Valóban, a 19. században létrehozott hazai pezsgőgyártás olyasmi, amire büszkék lehetünk, az igazi újjászületés, a valóban kiemelkedő minőségű, egyedi pezsgő elkészítése azonban a rendszerváltást követően sem lett szempont. A nagytermelők maradtak az ipari méreteknél, a champagne-t akár csak közelítő minőség meg csak egyre nem jött. Emiatt vagy nem emiatt, komolyabb pezsgőfogyasztó réteg sem igazán tudott kialakulni, sőt talán a pénztárca is és a gasztronómia is hiányzott hozzá.

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)