A Borrajongó


Wachau vs Magyarország kóstoló a Kálvária Pincében

2026. október 12. 06:00 - furmintfan

Izgalmasnak ígérkező eseményt hirdettek meg október első hétvégéjére a Kálvária Pincébe: válogatott wachau-i és magyar borok mérkőztek meg egymással egy barátságos vakkóstoló keretében. A házigazda Kézdy Dániel és az esemény társszervezője, a kóstolót levezető Németi Sándor év eleje óta készültek erre a különleges estére, amely teltházat hozott.
A Wachau-i borvidék egyik központja, Weissenkirchen, és Badacsonytomaj az idei Badacsony New Yorkban eseményen testvérvárosi együttműködési megállapodást írtak alá és 10 wachau-i pincészet is megjelent a kóstolón. A két borvidék kapcsolatainak szorosabbra fűzése mellett borszakmai nagykövetként Németi Sándor is bábáskodott, akit egy ideje családi szálak is fűznek az egyik wachau-i pincészethez. Ő válogatta a wachau-i borokat - utólag egy plusz tétel is csatlakozott az egyik jól ismert vendég révén -, ezekhez kellett a magyar borvidékekről párokat találni. Az osztrák borokat - egy kivétellel - előre elárulták az esemény honlapján, a magyarokat előzetesen egyáltalán nem ismertük.
A szervezők nagyon erős sort raktak össze, pedig nem lehetett könnyű feladat a magyar versenyzők kiválasztása. Wachau - kis túlzással - két szőlőfajtáról szól: grüner veltliner és riesling. A borstílus szempontjából fontos sarokpont, hogy termékleírás szerint, ha használnak is hordót a borkészítés során, annak hatása nem lehet domináns az érzékszervi kóstolás során. Ehhez kellett igazítani a magyar tételeket, bár ahogy a szervezők elmondták, így is almát hasonlítottunk össze a körtével. Végül legismertebb vulkanikus borvidékeinkről - Tokaj, Badacsony és Somló - érkeztek a hazai kiválasztottak.
A kóstolón Losonci Bálint is részt vett, aki az utóbbi négy évben több alkalommal is heteket dolgozott a Nikolaihofnál, így sok személyes élményt és tapasztalatot tudott megosztani és egy bort is hozott a sorba.

wachaumagyarorszagkalvaria1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: ausztria somló györgykovács 2004 tokaj furmint badacsony wachau grüner veltliner hárslevelű rajnai rizling béres zöldveltelini kikelet riesling bott barta 2017 2023 2022 jamek 2015 losonci bálint 2021 högl 2019 lenkey franz pichler nikolaihof villa sandahl kézdy dániel johann donabaum kálvária pince edvi illés schneeweiss weingut jäger weingut pax németi sándor

Magyar egyveleg 2026/4

2026. szeptember 30. 07:30 - furmintfan

A nyár második felében kóstolt borokat felölelő egyveleget főleg fehér borok töltik meg, de a szezonnak megfelelően arányaiban több a rosé is. Vörösborból inkább csak néhány könnyedebb tétel jutott ebbe a válogatásba, 2-2 pezsgő és aszú teszi teljessé a képet.

egyvelegdugokm56.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2026/3

2026. augusztus 20. 07:00 - furmintfan

Az idei harmadik magyar és külföldi egyveleg jegyzeteinek összeszedésével alaposan megcsúsztam, nagyjából a tavasz második felében és a nyár első felében kóstolt borok tartoznak ide. A meleg napok beköszöntével erősen a fehér borok felé billent a mérleg nyelve, a vörösek közül maradtak a könnyedebb darabok és persze néhány rosé is bekerült a válogatásba.

egyvelegdugokm55.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2026/2

2026. május 21. 07:00 - furmintfan

Lassan behozva a lemaradást, összeszedtem a második "válogatáskazettát" a magyar borokból. A szokásos fehérbor-hangsúlyhoz képest most megint egészen sok vörös tétel jutott az aktuális válogatásba. Mutatóban van még 2-2 pezsgő, édes bor és egy rosé is. Érdekességképpen néhány régebbi tételt is kóstoltam, Kézdy Dánielnek és a Kálvária Pincének köszönhetően.

egyvelegdugokm54.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Bott Pince Exczellencziás vertikális és egyebek a Kálvária Pincében

2026. február 24. 06:00 - furmintfan

A Kézdy Dániel nevéhez fűződő Kálvária Pince naptárjában - mint mindig - idén februárban is erősen furmint-hangsúlyos rendezvények kapnak, kaptak helyet. Bodó Judit és Bodó József már törzsvendégként érkezik ide a Furmint Február keretében, évente egyszer biztosan tartanak Budakalászon egy teltházas kóstolót. A borász házaspár általában az éppen forgalomba kerülő évjárat borait mutatja be, de ahogy a múlt évben, idén is csavartak egy a sztorin. Tavaly a Bott Pince fennállásának 20. évfordulója alkalmából régi kincseket kóstoltunk, idén pedig egy Exczellencziás vertikális adta a sor gerincét.

bottexczellncziaskalvariapince2026_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2025/4

2025. november 01. 06:00 - furmintfan

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2025/3

2025. szeptember 10. 06:00 - furmintfan

Tovább
Szólj hozzá!

Borász, szőlőfajta és terroir - 2021-es Betsek hárslevelű trió ráadás tételekkel

2025. augusztus 16. 06:00 - furmintfan

A terroir és a bor kapcsolata örökzöld téma, számtalan írás született már arról, hogy: mennyire befolyásolják a bort az adott termőhely adottságai; jöhet-e valójában az alapkőzetből az ún. "ásványosság" érzete; a borász, termőhely, fajtajelleg hármasából melyik hogyan lehet képes felülírni a többit.
Valahol ez a témakör motoszkált a háttérben, ahogy összeállt ez a kóstolósor. Eredetileg három tokaji pincészet spontán összegyűlt 2021-es hárslevelűje volt az apropó, de csavartam egy kicsit a dolgon, és a házi készletből betettem a sorba két másik 2021-es Balassa bort. Az egyik szintén a Betsek terméséből készült, de furmint fajtából, míg a másik bor duplán kakukktojás: egy furmint a szintén mádi Nyulászóból.
Kíváncsi voltam, hogy vakon mennyire lesz felismerhető a borászatok stílusa, a három hárslevelű mellett egyértelműen rá tudunk-e bökni a kakukktojásokra, azaz a két furmintra és azok közül is az egyetlen borra, amely másik dűlőből készült. Messzemenő következtetéseket nem sikerült levonni - feltehetően a saját korlátaink miatt (is) -, de a játék legalább érdekes volt. Megint sokat tanultunk, hogy rájöjjünk, milyen keveset is tudunk.

 betsekharsleveluplusz2021.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2025/2

2025. július 21. 06:00 - furmintfan

Az idei második magyar egyveleg a szokásosnál is terjedelmesebb lett, köszönhetően annak, hogy néhány pincétől több tétel is bekerült a válogatásba, például a Royal Tokajitól szinte egy mini kóstolós sor is. Sok tokaji és balatoni fehér, többnyire könnyedebb vörösborok, egy-egy pezsgő és rosé és néhány édes tétel szerepel ebben a merítésben.

 egyvelegdugokm48_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A kincsesládából - Bott Pince Határi Hárslevelű 2009

2025. május 20. 06:00 - furmintfan

Szinte napra pontosan két hónapja jelent meg a blogon a Bott Pince "Open Treasury" névre keresztelt eseményéről szóló beszámoló. A budakalászi Kálvária Pincében tartott közönségtalálkozón Bodó Judit és József kalauzolásával lehetett a pince mélyéről előhúzott palackokat megkóstolni és megvásárolni. Egy üveggel én is gazdagabb lettem, az viszont csak otthon derült ki számomra, hogy nem az eseményen kóstolt Határi Furmint 2009, hanem egy feltehetően véletlenül közéjük keveredett Határi Hárslevelű 2009 jött velem haza a kóstolóról.
Bár 15 év távlatából a palackvariációt kizárni aligha lehet, bíztam benne, hogy egy szép érett tétellel bővült a gyűjtemény. Ezzel együtt nem terveztem sokáig várakozni, hogy erről megbizonyosodjak, így borkedvelő barátok társaságában a múlt héten ki is nyílt a bor.

bottpincehatariharslevelu2009.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hegyaljai hétvégék - Tokaj Nobilis, Bodrog Borműhely, Bott Pince

2025. április 25. 06:00 - furmintfan

Folytatódik a tavaszi tokaji hétvégéről szóló beszámoló, három borászat meglátogatásával. A szombati nap Bodrogkeresztúron és Bodrogkisfaludon telt a pincék közötti ingázással. Az időjárás nem volt túl kegyes, reggeltől késő délutánig kisebb-nagyobb intenzitással esett az eső, de a kóstolásban ez nem zavart, és igazából a sétában sem.

bodrogkeresztur202503_2.jpg

(Kilátás a Bodrog Borműhelytől)

A reggeli órákban még több gólyát láttam az utcákon, mint embert, de napközben már megélénkült a két falu. Ebédszünetben a  teltházas Karámban a Carpinus Borászat boraival ismerkedtem (azokról a beszámoló első részében már írtam) és borkóstoló csoportokat is láttam, úgyhogy a rossz idő ellenére sem állt meg az élet.

Tovább
Szólj hozzá!

Magyar egyveleg 2025/1

2025. március 28. 06:00 - furmintfan

A sok egyéb kóstoló után összeálltak az idei első egyveleg-posztok is, hazai pályával fogom kezdeni. Ebbe a válogatásba a szokásosnál jóval  több édes bor került, és itt kaptak a helyet az utolsó 2023-as rosé palackjaim is.

 egyvelegdugokm47.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Kinyílt a kincsesláda - Bott Pince Open Treasury a Kálvária Pincében

2025. március 21. 06:00 - furmintfan

A Bott Pince 20. születésnapjára tervezett eseménysorozat állomásaként március elsején Bordó Judit és Bodó József a Kálvária Pincében vendégeskedett. Az "Open Treasury" névre keresztelt közönségtalálkozón a pince kedvelői rég eldugott Bott borokat kóstolhattak és vásárolhatnak a véges készlet erejéig.
A Bott Pince szinte a semmiből robbant be a Tokaji borvidék életébe és 2005-ös évjáratból készült első boraikkal rögtön üstökösként emelkedtek az élmezőnybe. Bodó Judit és Bodó József előzetes tokaji kötődés nélkül érkezett a borvidékre, és amellett, hogy számos kiváló borral öregbítették a borvidék hírnevét, rengeteget tettek, tesznek a helyi közösségért is. Ahogy a házigazda Kézdy Dániel fogalmazott az esemény beharangozójában: nem csak a boraik, hanem az emberi tulajdonságaik miatt is példaképként lehet rájuk tekinteni.

bottopentreasury6.jpg

Persze rengeteg kedves ismerős is megjelent A Kálvária Pincében, jó kis társaság gyűlt össze már délután, a hangulatra sem lehetett panasz, de igyekeztem azért a borokra is figyelni. Nagy várakozással tekintettel a kóstoló elé, hiszen a Bott Pince borai nagyon szép formát tudnak mutatni éretten is.
Négy asztalkán sorakoztak fel a borok, száraz furmintok és hárslevelűk után az Exczellencziás három évjáratával lehetett barátkozni, majd édes borok következtek és ráadásképpen három jelenleg forgalomban lévő tételt is meg lehetett kóstolni.

Tovább
Szólj hozzá!

Hét szamorodni 2017-ből - Bott Pince, Demeter Zoltán, Erzsébet Pince, Gizella, Szepsy, TR Művek

2025. március 07. 06:00 - furmintfan

Február utolsó napjai leginkább a tokaji édes borok jegyében teltek, először is egy régóta tervezett szamorodni sorral. 2021-ben és 2022-ben is tartottunk már évjáratos szamorodni kóstolót, hosszabb szünet után idén ismét elővettük a témát, a kiváló száraz és édes borokat eredményező, a botrytis-ben is bőkezű 2017-es év boraival. Hat pince hét szamorodnija alkotta a sort, a Bott Pince ugyanis 2017-ben duplázott és két szamorodnival is megörvendeztette vásárlóit.

szamorodni2017_1.jpg
A társasággal vakon kóstoltattam a borokat, a két legnagyobb cukortartalmú bort viszont szándékosan a végére hagytam. Ennek megfelelő sorrendben következnek a borok. A saját jegyzeteim után rszabi pontjait is megadtam.

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Magic - Bott Pince Előhegy vertikális

2025. február 20. 06:00 - furmintfan

A Tokaj Magic kóstolósorozatát 2024 után 2025-ben is a Bott Pince boraival nyitotta meg Ripka Gergő, ezúttal az Előhegy került sorra (a korábbi években Exczellencziás és Csontos vertikális sorokat is kóstoltunk, felkészül a Kulcsár). A Bott Pince dűlői közül a Csontos, a Határi, a Teleki valószínűleg ismertebb, mint az Előhegy, ennek a dűlőnek mégis különleges helye van Bodó Judit és Bodó József szívében. Ez volt ugyanis az első saját szőlőterületük, nászajándékba kapták a családtól. A pince egyébként idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját, több izgalmas eseménnyel is készülnek az év során, a pincénél és más helyszíneken is, ezek sorába szépen illeszkedett ez a vertikális kóstoló is.

tokajmagicbottelohegy1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ünnepi egyveleg 2024/2

2024. december 31. 20:05 - furmintfan

A második ünnepi egyveleg gerincét szintén egy nagy ünnepek előtti, születésnapi borozás során előkerült palackok adják, kiegészítve még néhány, az ünnepek alatt/között elfogyasztott borral.

2024unnepi2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Bott Pince a Essence Delicates-ben - Exczellencziás 2021 és egyebek

2024. október 28. 06:00 - furmintfan

Újabb tokaji téma következik, ezúttal a Bott Pince, és az Exczellencziás névre hallgató boruk legújabb évjárata szolgáltatja az indokot az írásra. Az már szinte hagyomány, hogy Bodó Judit és Bodó József az Exczellencziás megjelenése köré valamilyen extra eseményt komponál. 2022 őszén még a tavaly tragikus módon elhunyt Szűcs Ferenc társaságában a Figi és Lipike teraszán koccintottunk a 2019-es Exczellencziással. Azóta eltelt két év és megjelent a 2021-es kiadás. A kötetlen hangulatú bemutatónak ezúttal az Essence Delicates adott otthont, ahol a rendezvény apropóját adó tétel mellett több Bott bort is meg lehetett kóstolni.
Több régi ismerős is befutott a délután-este folyamán, beszélgetés közben a borok kevesebb figyelmet kaptak, de a papírra vetett pár szóból és az emlékekből megpróbáltam összekalapálni valamiféle kóstolójegyzetet.

bottessence1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Bott Pince duplavertikális - Kulcsár 2017-2019 és Csontos 2016-2021

2024. október 09. 06:00 - furmintfan

Tervezem már egy ideje, hogy az évek alatt összegyűlt Bott Pince Csontosokat egy vertikális sorban megkóstoljuk, mindig hálás téma ez, utoljára a Tokaj Magic keretében volt erre lehetőség (2020-ban a COVID előtti utolsó borkóstoló volt). Öt évjárat sorakozott fel nálam, Táncoló Medve barátunk kiegészítette a sort egy palackkal, ráadásnak - vagy inkább felvezetőnek - hozzácsaptunk három évjáratnyi Bott Kulcsár -t és össze is állt az egész estét betöltő program.

bottcsontoskulcsar.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Pasaréten

2024. május 28. 06:00 - furmintfan

Mészáros Gabriella szervezésében idén szépen sorban több borvidék képviselői is Budapestre érkeznek, hogy a Pasaréti Közösségi Házban személyesen mutassák be boraikat az érdeklődőknek. Mátra után április végén a Tokaji borvidék került a fókuszba. Az izgalmasnak ígérkező kóstolóra mintegy két tucat tokaji borász jött el személyesen és a tematika szerint magnum palackos tételeket is hoztak magukkal.

pasarettokaj202404_01.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

FineWines.hu - Nagypénteki nagy fehérek

2024. április 26. 06:00 - furmintfan

Tar Ferinek köszönhetően komoly borsorral indult a húsvéti hosszú hétvége, a tematikát komoly fehérborok szolgáltatták szerte a világból. Feri a finewines.hu kínálatát kiegészítette még néhány magyar tétellel és végül egy vörösbort is csempészett a sorba. Szűk körben ültünk össze a borklub egyik tagjánál (ezúton is köszi! :)), volt idő és hely bőven, hogy átadjuk magunkat a válogatott borok élvezetének.

finewineshusvet2024.jpg

Európán kívülről ezúttal nem szerepelt egy tétel sem a sorban, de így is nagyon szép ívet írtunk le, egészen Portugáliáig. Tizenkét bort kóstoltunk (ha a borhűtőből bónuszként előkerülő már bontott tételeket nem számoljuk, azok majd egyvelegben kapnak helyet), buborékok nyitották és zárták a remek sort.

Tovább
Szólj hozzá!

Tokaj Magic - Bott Pince Teleki vertikális

2024. február 26. 06:00 - furmintfan

Az idei furmintos februárt a Tokaj Magic kóstolójával zártam, amely a Bott Pince Teleki dűlőből készült borait vette górcső alá egy igen komoly vertikális kóstoló formájában. Természetesen Bodó Judit és Bodó József is ott volt az eseményen, hogy személyes élményeikkel, történeteikkel tegyék teljessé az estét. Az eredetileg tervezett sor még ki is bővült néhány palackkal az egyik vendégnek is köszönhetően, így összesen 12 évjáratot kóstoltunk meg a Bott Telekiből, minden bizonnyal ez volt a Tokaj Magic eddigi történetének leghosszabb kóstolósora.

tokajmagicbottteleki1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmint Február 2024

2024. február 16. 06:00 - furmintfan

Tovább
Szólj hozzá!

A magyar borvilág kincsei a Kálvária Pincében - Ripka Gergely

2024. január 30. 06:00 - furmintfan

Tovább
3 komment

Ünnepi egyveleg 2023/2

2023. december 31. 09:00 - furmintfan

Tovább
Szólj hozzá!

Ünnepi egyveleg 2023/1

2023. december 30. 06:00 - furmintfan

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása