Octopus kolléga addig és addig írogatja a posztjait dél-afrikai borokról, hogy előbb-utóbb megcsinálja a kedvet hozzájuk. Azért nem 100%-ig fehér folt a terület, hiszen a szegedi borfesztiválon már többször is elvitte a show-t a hazai működtetésű "Dél-Afrika borai" kereskedés szortimentje. Szóval már volt sejtésem arról, hogy vannak ott nagyon is komoly borok, de a blogger kolléga kedvenc beszerzési forrása a Wein-Deko egészen új távlatokat nyit széles kínálatával a téma iránt érdeklődőknek.

A képen Dél-Afrika egyik leghűvösebb termőhelye Elgin látható. Forrás: www.southafrica.net

Egyszercsak rászántam magam és én is rendeltem az említett kereskedésből egy szép adag bort, már csak komponálni kellett nekik valamiféle témát. Én ugye mindig is szerettem hasonlítgatni, és ugye, ha épp felfedezünk valami újat, akkor legjobb megnézni, hogy mit tud az adott stílus legklassszikusabbjaival párban? Szóval, veszünk négy dél-afrikai vöröset, különböző fajtákat, stílusokat és borvidékeket képviselve és mindegyik mellé rakunk megfelelő, tipikus óvilági kontextust. És mi lehetne klasszikusabb párosítás egy syrah-grenache-mourvédre cuvée-nek, mint mondjuk egy jó dél-rhone-i GSM-cuvée, egy grániton-palán termett syrah-nak egy árban (és geológiailag is) megfelelő észak-rhone-i versenyző, pl. egy st. joseph? Vagy épp egy hűvösebb klímás pinot noirnak egy azonos súlycsoport-béli vörös burgundi, illetve egy komolyabb barrique cabernet sauvignonnak pedigrés borvidékről és termelőtől egy jellegzetes bal parti cru classé bordói? Igyekeztem, hogy korban se legyenek nagy különbségek, max. 1 év ide vagy oda.

Még annyit a technikai lebonyolításról, hogy mivel voltak olyan borok a sorban, melyek korábbi találkozások során meghálálták a szellőztetést, a kóstoló tervezett napján (csütörtökön) délben kidugóztam a borokat és kaptak egy dupla dekantálást, azaz kancsóba kitölteni, majd vissza őket az üvegbe és így várták az estét. Délután viszont a kislányom lebetegedett, így utolsó pillanatban elmaradt az esti szeánsz. Másnapra rendeződtünk nagyvonalakban családilag, viszont a társaságot csak hétfőre sikerült ismét összecsődíteni, tehát ötödik napja nyitott palackokkal tarthattam meg a kóstolót. Én persze nem tudtam meg nem is akartam addig várni, így a második napja nyitott palackokból végigkóstoltam egyszer a sort, aztán két napra rá, vasárnap is csentem belőlük ismét néhány cent erejéig. A kóstolójegyzetek zömét az első kóstolás alkalmával kreáltam, de mindenütt jelezni fogom, hogy miként változtak a borok a napok során, illetve ha nem is feltétlen változtak, de támadtak újabb gondolataim velük kapcsán, akkor azokat is megosztom.

Íme a sor, fogadjátok szeretettel:

Az újkori magyar pezsgőgyártás felnőttkora messze még persze, de azért vannak biztató jelek itt is, ott is. Legutóbb Tokaj egyik stabil pontja, a francia d’Aulan család tulajdonában lévő Dereszla lepett meg a 2011-es évjáratú pezsgőjével (a pincéről itt írtam részletesen). A champagne-i eredetű d’Aulanok 1998-ig birtokolták a legendás Piper-Heidsieck házat, így képzelhetjük, hogy a Dereszla mércéjét sem lehetett a leghátsó pinceágból indítani…

"A Mosbacher borászdinasztia több, mint 200 éve Forstban, az egyik legszebb pfalzi borászfaluban él. A minőségi bortermelés alapjait Georg Mosbacher teremtette meg, a 19. és a 20. század fordulóján. A mára 16 hektárosra nőtt birtokot Sabine Mosbacher-Düringer és férje, Jürgen Düringer vezetik. Bár ma már több kiváló borászat működik Forstban, a Mosbacher pince vezető szerepéhez még mindig nem fér kétség.
A birtok erősségét a kristálytiszta, minerális rizlingek jelentik, amelyek a kabinettől a "Grosses Gewächs"-ig minden kategóriában kitűnő minőségűek. A Forst határában fekvő, híresen jó dűlőkben kiválóak az adottságok a rizling számára. A Mosbacher család szőlőiben nem használnak gyomirtószereket, védik a hasznos rovarokat és növényeket, és csak akkor trágyáznak, ha az a talaj kémiai vizsgálata alapján indokolt. A hozamot már a tavaszi metszéssel erősen korlátozzák. Az intenzív zöldmunkának, a nyári fürtritkításnak és a szelektív, kézi szüretelésnek köszönhetően a borok a lehető legjobb minőségű szőlőből készülnek. A kímélő feldolgozásnak köszönhetően a borok megőrzik a bazaltos termőtalaj jellemző jegyeit.
A birtok szőlőterületeinek 80%-án rizling terem, és ezt az arányt nem is fog csökkenni. A tulajdonosok további értékes területek megszerzését tervezik, melyek termése alkalmas „nagy termés" („Grosses Gewächs") minőségű borok készítésére. A Mosbacher-Dürninger házaspár ugyanakkor a kísérletezéstől sem riad vissza. 0,3 hektáron merlot-t ültettek, és sauvignon blanc-juk is minden évben hamar elfogy. A birtok fő profilja természetesen azonban a rizling. Tiszta, minerális, a terroirt tükröző rizlingjeik évek óta a Pfalz legjobb borai közé tartoznak."

A fenti sorokkal mutatja be Tar Ferenc a riesling.hu-n egyik kedvenc pincészetét. A gigászi, 17 tételes kóstolót "Mosbacher Parádé"-ként hirdette meg Feri, és a beharangozóhoz híven a borok valóban sziporkáztak. Kár is tovább szaporítani a szót, lássuk a borokat!

Eger az utóbbi időben fontos téma volt a blogon, ezt nehéz volt nem észrevenni. Nos, most következzen az érem másik oldala, ugyanis kb. 2 éve megjelent  a színen egy pince, amely gyorsan nagy népszerűségre tett szert és a két ellentmondásos megítélésű egri brand mezőnyében is biztos támpontot ad remek ár-érték arányú boraival. Boraik feltűntek már a borrajongó hasábjain is, de most nézzünk kicsit jobban a címkék mögé.
A Böjt Pincészet első, illetve második generációs borászcsalád: az édesapa, Böjt László 1993-ban kezdett borászkodni 3 hektáron. Most már a gyermekek, Boglárka és Gergő a pincészet arcai, de édesapjuk máig kiveszi a részét a munkából. Böjt Gergő szőlész-borászként végzett, majd Kaliforniában és Új-Zélandon dolgozott, húga, Boglárka pedig most koptatja az iskolapadokat. Böjt Gergő hazatérése után indult el az új Böjt márka, amely a 2013-as Egri Csillaggal és a 2012-es Egri Bikavérrel lépett a piacra.

A hatodjára megrendezésre kerülő Mindszenthavi Mulatság mostanra már kötelező programmá vált. Míg tavaly néhányan csak ilyentájt kezdtek neki a termés betakarításának, idén néhány pincénél már be is fejeződött a szüret. Az utóbbi két év verőfényes napsütésben fürdő hétvégéi után most kevésbé volt kegyes az időjárás, de ez sem szeghette kedvünket, sok jó borral és étellel telt a szombat.
A napot - a tavalyi évhez hasonlóan - környékbeli termelők áruiból válogatott reggelivel kezdtük. A délelőtt folyamán a Bott Pince, a Hangavári-Hudácskó Pincészet és az Illés Pince boraival lehetett ismerkedni, majd az udvarra beállított smokerben készült kacsamell és hozzá kínált sült zöldséges babsaláta csillapította a vendégek éhségét. Kora délután még meg-megálltunk egy-két pince standjánál, illetve a Borecet Manufaktúránál, majd a hét elején már megénekelt Tokaji Bormívelők Társasága-kóstolóra siettünk.
Nem csak szombaton jutott bor a poharakba... Pénteken a Sárga Borházban elköltött vacsorával és borokkal hangolódtunk a másnapi rendezvényre. A Tokaj Nobilis vendégházában a házigazdák kínálatát szemléztük végig, vasárnap délelőtt pedig a Bott Pince néhány további tételéből kaptunk egy kis ízelítőt. Végül az Első Mádi Borházban egy kellemes vasárnapi ebéddel zártuk a hétvégét.

Borokat is rendszeresen kóstoló séf barátom egy nagy csokor kékfrankos megkóstolására trombitált össze kisebb társaságot szeptember végén. A sorban főleg frissebb évjáratú, jelenleg is kapható borok kaptak helyet, néhány idősebb komoly tétellel kiegészülve. Vakon kóstoltunk, az általam vitt 3 palackon kívül (Bott Frigyes, Homola, Losonci) semmilyen előzetes információm nem volt a borokról. Az első kör után még mindig vakon néztük vissza a borokat, majd a második kanyar után lepleztük le a palackokat. Pörgősen kóstoltunk, így túl sok idő nem volt a borokkal való alaposabb ismerkedésre, gyors első és második benyomást volt idő rögzíteni.

A kóstolás sorrendjében következnek a borok. A kereskedelmi forgalomban lévő tételeknél feltüntettem a beszerzési forrást és az árat.

Az idei Mindszenthavi Mulatság egyik legnagyobb várakozás elé tekintő programja a Tokaji Bormívelők Társaságának kóstolója volt. Nem csoda, hiszen a 2006-ban alapított, majd egy ideje tetszhalott állapotban leledző egyesület hosszú idők óta először szervezett közös kóstolót. A társaság annak idején a tokaji dűlőklasszifikáció felelevenítése, valamint a szőlőtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó közös előírások elfogadása mentén alakult meg, ám az elmúlt években nem hallatott magáról. A jelenlegi tagok most azonban igyekeznek újra életet lehelni a "TBT"-be, és ennek jegyében közös bemutatót szerveztek a Tokaj Nobilis kóstolótermébe, amely teljesen meg is telt az erre tervezett két(-három) órára. Kilenc borászat jelent meg a szombat délutáni kóstolón, mindenki 2-2 dűlős bort hozott magával.
Ezen a délutánon egyúttal az új Riedel Furmint poharat is letesztelhette a közönség. Azt talán kevesen tudják, hogy a tokaj.hu tulajdonosai álmodták meg ezt a poharat, majd az ötlettől a finanszírozáson keresztül a tesztelésig pénzt, paripát nem kímélve, a Riedel segítségével el is jutottak a megvalósításig. Az én szerény tapasztalataim alapján édes borok kóstolásához talán kevésbé alkalmas, de a száraz boroknál kétségtelenül bevált az új pohár, bár a saccra kb. 4 decis űrtartalmú pohárban a kisebb kóstolóadagok eléggé el tudnak veszni. Igazán persze úgy lehetett volna próbára tenni a csodafegyvert, ha több bort egymás mellett többféle pohárból is megkóstolok, de erre most nem volt lehetőség. 18 válogatott bor megkóstolására viszont igen. 

Jó dolog, ha vannak biztos pontok az ember életében, akár a borok terén is, nos, számomra a Bussay Esküvé valami ilyesmi. Nem tudnám 100%-os biztonsággal visszaidézni, hogy melyik volt az első évjárat, amelyikkel találkoztam, mert akkoriban még messze nem jegyzeteltem borokról... valószínűleg a 2009-es, vagy talán már a 2008-as lehetett. Az viszont egészen biztos, hogy 2009 óta minden évjáratban veszek belőle és sosem okoz csalódást. Bár ez a pincészet egyik legolcsóbb bora - és amennyire tudom, az egyetlen házasítás, amit készítenek - sohasem éreztem úgy, hogy alárendelt szerepet játszana a fajtaborok mellett, sőt...

Az Olaszrizling Október kapcsán tartott „Olaszrizling Somlón” című kiváló mesterkurzuson vettem részt, amely a Kreinbacher birtok olaszrizlinggel kapcsolatos életútját mutatta be és felidézte az idén tizenhárom éves pincészet történetének főbb állomásait. Az érett borokkal szegélyezett előadást a birtok alapításától jelen lévő Baráth Sándor, valamint a borász, Várszegi György tisztelték meg jelenlétükkel. A beszélgetést Tóth Adrienn moderálta.

Olyan 2009-2010 környékén meglehetősen nagy Huet-fan voltam. Nagy hatással voltak rám akkoriban bizonyos témába vágó Terroir Club-os kóstolók és emlékszem, hogy szöget ütött a fejembe, talán egyik alkalommal maga a tulajdonos Anthony Hwang mondta, hogy ezek a borok fiatalon nyíltak, szerethetőek, majd 2 éves korukra bezárkóznak, hogy 10 éves korukra ismét kinyíljanak és teljes pompájukban tárulkozzanak fel.

Mit nem adtam volna akkor egy 10 éves Huet-ért! Mindenesetre akkoriban, amikor a 08-as volt az aktuális kedvenc borom, vettem a még néhány palack erejéig elérhető 05-ösből is, és elhatároztam, hogy épp ebben az áhított korban fogom felbontani egy vertikális kóstoló keretein belül. Milyen érdekes ezt 2010-ben elhatározni, és 2015-ben learatni az elhatározás gyümölcsét! Voltak már vertikális kóstolóink más témában, de érzelmileg valahogy más az, amikor évekig gyüjtöget valaki egy sort, időnként egy-egy palackkal hozzájárulva, tudva, hogy még sokáig nem pukkanhat fel, mint amikor különböző forrásokból, de rövid idő alatt megvásárolja a sor egészét. 

A téma tehát, Huet Haut Lieu Sec vertikális, kezdve a legfrissebb 2014-es évjárattal, folytatva az elvileg kritikus kort elérő 2013-assal, utána tanulmányozni a "bezárkózás" időszakát egy 4 és egy 7 éves borral, majd meglesni, vajon mutatja-e már a 10 éves tétel  a "pillangó"-szerű feltámadást. Végül zárni a sort egy édessel ugyanerről a területről. Szokás szerint két körben kóstoltuk végig a borokat, én még másnap is el tudtam bennük kicsit jobban mélyedni az előzetesen letöltött egy decik révén.

Fogadjátok szeretettel:

Júliusban a Finewines.hu (Tar Ferenc) szervezésében egy kisebb társasággal Piemont felé indultunk. A pincelátogatásokról szóló beszámolók elé ezt a rövid kis felvezetőt gondoltam. Nem célom Piemont alapjait feltárni, nem célom a fajtákon végigmenni és nem is célom a hektárokat és a művelésmódokat körbetárgyalni. Van elég leírás a borvidékről, még talán magyarul is. Csak néhány érdekesebb történeti-technológiai dologra koncentrálok, ami egyrészt alapvetően meghatározza a borvidéket, másrészt hosszú évek távlatából mélyreható változásokat indított el Piemontban.

Az osztrák borok széles kínálatát forgalmazó KisBécs 2015 áprilisában nyitott a Németvölgyi úton, meglehetősen friss jövevény tehát a gombamód szaporodó budapesti borbárok tömegében. Két dolog is kiemeli azonban a helyet a mezőnyből: egyrészt az Ausztria boraira fókuszáló, kb. 30 pincészet tételeiből álló szortiment, másrészt az egész napos nyitvatartás. A KisBécs ugyanis nappal kávézóként és borszaküzletként működik, csak este 6-tól indul be a borbár "üzemmód". A borok mellett sajtokat, sonkákat, szendvicseket, salátákat, süteményeket kínálnak, így akár egy reggelit, könnyebb ebédet vagy vacsorát is el tud fogyasztani a betérő vendég. Havonta több, viszonylag szűk létszámú kóstolót tartanak, egy-egy adott témára felfűzött borsorral. A honlap a webshop mellett a borvidékekről is tartalmaz egy-egy rövid és lényegre törő ismertetést.
A Borfesztiválon kóstoltam a KisBécs standjánál egy szép sort és 1-2 alkalommal elvitelre is vásároltam ezt-azt, de tematikus kóstolón eddig nem vettem részt náluk, itt volt az ideje ezt is kipróbálni.

(A térképet a KisBécs honlapjáról kölcsönöztem)

Már megint egy rajnai-olasz sor, de én nem bántam, szerintem ugyanolyan érdekes és tanulságos lehet egy vegyes fehér sor is, mint egy fajtatiszta. Nem is merném állítani, hogy minden esetben olyan szembeötlő a két fajta különbsége, vakon sokszor az első szippantásra magabiztosan megtippelem melyik a német és melyik a magyar rajnai, ellenben néha nem is olyan egyszerű kitalálni egy hazai borász két fajta bora közül melyik az olasz.

A kóstoló vakon történt. Bár az előadás elején külön figyelmeztettek, hogy ne hagyjuk hogy az aromatika megvezessen bennünket, maradjuk a BLIC szentnégység határain belül, de nekem ez mindig nehezen megy, továbbmegyek, nem is igen szeretek kizárólag ebben a koordinátarendszerben gondolkozni. Egyetértek abban, hogy egy bor alapjait jól meg lehet fogni ezen kritériumok mentén, de egye meg a fene az egészet, ha nincs jó illata és íze, vagy legalább érdekes karaktere.

Egy ilyen kóstolón fejet hajtok egy olyan bor előtt ami tökéletes arányokat villant, de ha aromatitkilag nem nyűgöz le, akkor biztosan nem vinném haza, márpedig nekem sok esetben a legnagyobb bajom a “komolyabb” (Megfelelő alapanyag, hordós érlelés) olaszrizlingekkel pont ebből fakad. Nagyjából olyan seízűek, ezért is kapják sokszor az ásványos jelzőt, jobb híján. A szeánsz nekem nem hozott újszerű tanulságot: a rajnai jobb fajta mint az olasz, a németek pedig még mindig jobbak ebben a műfajban mint mi (vagy bárki más).

Az Olaszrizling Október fő attrakciójának számító, múlt hétvégén megrendezett nagy kóstolót ugyan a bodrogkeresztúri Mindszenthavi Mulatság miatt megint kihagytam, de az idei élményeim legalább ismét felcsigázták a fajta iránti érdeklődésemet, ami az utóbbi években erősen megkopott. Én ezt leginkább utólag a forró, és ennek következtében lustább borokat adó 2011-es és 2012-es évjárat számlájára írom, majd jött a hűvösebb 2013, és az olaszrizling visszavágott... aztán persze ki tudja... Annyi viszont bizonyos, hogy a nyáron (főleg) 2013-ból (és főleg a Balaton északi partjáról) végre ismét elegendő izgalmas és/vagy élvezetes olaszrizling került a poharamba ahhoz, hogy belássam, tudok én még elismerően csettinteni olaszrizlinget kortyolgatva. 
Májustól augusztusig kóstoltam szép olaszrizlingeket a Káli-medencében, Badacsonyban és Badacsonyörsön, és Csopak-Paloznak dűlőiről is. A rend kedvéért az utóbbi két-három hétben bontottam néhány badacsonyi "olaszt" otthon is, ezekből következik a három legjobb.

Ahogy akov tavasszal említette, Tar Ferenc a riesling.hu  és a finewines.hu tulajdonosa egy rövid időre visszavonult, hogy egy kicsit kipihenje az elmúlt évek fáradalmait és újult erővel vágjon neki a tőle megszokottan magas színvonalat képviselő és remek borokat felvonultató kóstolóestek megszervezésének. A várakozásnak megfelelően az ősz megérkeztével be is indultak a riesling.hu/finewines.hu kóstolók.
A szeptember végi „Best of Riesling” névre keresztelt eseményen Feri által forgalmazott portfólió legszebb rieslingjeiből válogatott sor várta a vendégeket. Az ígéretes lista alapján nem csoda, hogy igen gyorsan összejött a tervezett létszám. Nem nagyon ragoznám, Németország több borvidékéről (egy nem akármilyen osztrák versenyzővel kiegészítve), a legnagyobb nevek közé tartozó borászatok csúcsminőséget képviselő rieslingjei álltak csatasorba.

Már rég akartam erről írni, már régen kellett volna. A GM pedzegette a témát korábban, de amúgy óriási kuss van a dolog körül. Ez azért is furcsa, mert elég nagy gáz van ugyanis Egerben. Valami nem stimmel az egri borokkal. A szakmában is susmorognak, de a vita valahogy csak nem jutott el a nyilvánosságig. Talán az szakújságírók mégsem annyira gonoszak (én gonosz vagyok) és diszkréciójuk megóvja a bortermelőket? Nem tudom. A probléma azonban akkorára nőtt, hogy tovább már nem lehet nagyon susmorogni. A borfogyasztók (egy része) ugyanis nem hülye és észreveszi, amikor kilóg a lóláb. És most már kilóg.

Az Új-zélandi Trinity Hill borászat Drop Shopban tartott bemutatója után John Hancockkal volt szerencsém beszélgetni. A nem éppen szokványos, csapongó kérdéseimre adott válaszokat az alábbiakban olvashatjátok.

Ismét egy kiváló rendezvény, ismét egy kiemelkedő nemzetközi arc a Drop Shopban, ezúttal egy vidám októberi délutánon. John Hancock, az Új-zélandi Trinity Hill borászat alapítója/borásza/elnöke/arca/résztulajdonosa látogatott el Budapestre, hogy személyesen mutassa be a Hawke’s Bay-ben, azon belül a híres Gimblett Gravels régióban tevékenykedő pince borait. A rendezvény után volt szerencsém Johnnal egy asztalhoz ülni, egy jót beszélgettünk, amelynek leiratát – exkluzív interjú gyanánt – hamarosan itt a blogon el is olvashatjátok.

A Sabar Borházat Ádám Gábor és a Villa Tolnaynál is borászkodó Nagy László alapította meg 2009-ben. A vállalkozás névadója a Káptalantóti határában emelkedő, 217 méter magas Sabar-hegy, a Balaton-felvidék hegyeinek talán legkisebbike. Itt található a birtok központja – egy 1937-ben épült, azóta a tulajdonosok által felújított, majd 2013-ban kibővített pinceépület - és saját ültetvényei.
A pincészet jelenleg kb. 5 hektár szőlőt művel, de a saját területek termése mellett több helyről vásárolt szőlővel is dolgoznak. Utóbbiak elsősorban Nagy Lászlóhoz családi vagy baráti szállal kötődő és a borász útmutatása alapján dolgozó tulajdonosoktól érkeznek. A pincészetnél a szőlőmunkák során minél kevesebb vegyszer használatára törekednek; gyomirtó és rovarölő szereket egyáltalán nem alkalmaznak, a gombabetegségek ellen szükség szerint védekeznek permetezéssel. A közismerten nehéz 2010-es évjárattal debütáltak a Sabar-borok, fiatal pincéről beszélünk tehát. A cél a termőhelyet kifejező, gyümölcshangsúlyos és elérhető árú borok készítése. A borok ára valóban igen kedvezőnek mondható, 1400-2400 Ft között mozog.
A szortiment fajtaborokból áll, illetve amikor az évjárat lehetőséget ad rá, a „Mórocz” névre hallgató fajtaválogatás áll a termékpiramis csúcsán, amellyel Nagy László nagyapjának, Mórocz Györgynek állít emléket, akinél Badacsonyban gyermekkorában a nyarakat töltötte, és akinek a szőlő és a bor szeretetét is köszönheti. 
Ádám Gábor tulajdonos és Nádasi András marketing-felelős képviselte a birtokot a 2014-es borok bemutatóján a Képzeld el! borbárban, amelyen rszabival mi is részt vettünk. A friss tételek bemutatását követően előkerült néhány régebbi palack is a pince mélyéről.

A Tokaj-hívőknek aligha mondok újdonságot azzal, hogy a Disznókő Szőlőbirtok az egyik legfontosabb édes boros birtok a borvidéken. A francia illetőségű AXA Millésimes tulajdonában álló pincészet kezdettől fogva kiemelt fontosságot tulajdonít a termékpalettáján az aszúknak, és az sem kétséges, hogy Mészáros László birtokigazgató és a Disznókő csapata elévülhetetlen érdemeket szerzett a modern aszú stílus megteremtésében. Aszúik – mind az 5 puttonyos, mind a 6 puttonyos kategóriában – kiváló egyensúllyal, általában mérsékeltebb maradékcukor-tartalommal, magasabb savakkal és alkohollal rendelkeznek, elegánsak, lendületesek, és stabilan a borvidék legjobbjai közé tartoznak. Kivételes évjáratokban a szortiment csúcsát elfoglaló  dűlőszelektált aszúval is jelentkezik a pincészet, amelynek legújabb évjáratát a Gerbeaud Házban mutatta be a pincészet.
A nagy előd, 2005-ös Kapi Aszú az előző két évben egyaránt feltűnt az év végi toplistánkon, így különösen kíváncsi voltam, mit mutat a Disznókő új dűlős aszúja.

Tisztában vagyok vele, hogy van még egy negyedév és bármi megtörténhet, ellenben ez a bizonyos bármi nem szokott nagyon gyakran előfordulni. A bármi ebben az esetben azt jelenti, hogy kétezer vagy méginkább ezeröt alatt/körül már nem nagyon tudok helyi fajtából, karakteres, fajtajelleges és ugyanakkor nagyon élvezetes bort venni. Somlón ezt az üzletet eddig egyedül a Kreinbacher vitte, azonban az új ‘Prémium’ termékpalletájával a Tornai pince villámgyorsan megkezdte a félzárkózást. Nagyon kellett ez már, az alap Tornaiak korrekt áron kínáltak egyszerű vacsoraborokat, a selection viszont már sok magyar borkedvelőnél a felső fájdalomküszöböt átlépi, mármint az árazás tekintetében. Na ezt a lukat most remekül sikerült betömni. Sajnos még nem mindenkinek egyértelmű, hogy ebben a kategóriában a csavarzár a király, de itt szerencsére jól döntöttek, így nagyobb kockázat nélkül is leemelhetünk egy palackot az élelmiszerüzlet polcairól is.

A 13-as év sokszor markáns savakat hozott, ami gyakran magas minőséget, de rettenetesen erős sav dominanciát eredményezett. Viszont az alapvetően lustább, olajosabb jellegű fajtáknak igazi felüdülést hozott ez az év, a juhfark is a legszebb arcát mutatta, ha értő kezek művelték. Eddig úgy tűnik, bevallom, nem ért nagy meglepetésként, hogy idén is a Somlói Apátsági Pincénél készítették a legjobb juhfarkot, viszont ár/értékben nem hiszem, hogy valaki megszorítaná idén a Tornait. A Juhfarknak számomra legszebb megjelenési formáját nyújtja, déligyümölcsök garmadája orrban és szájban is, ananász és mangó, ha valamit ki kellene emelnem, mindezt olyan perfekt savval megtámogatva, hogy az alapvetően túlérett, marékcukros stílus mellett is marad benne bőven dinamika. Nagyon szép bor, 6 pont simán megvan (87/100)

A Somlói bemutatón 1900-es árat mondtak be rá, amit már akkor is figyelemre méltónak találtam, azt viszont, hogy a Metroban 1500 körül osztogatták, már nem tudom másnak minősíteni, mint az év legjobb vételének. Nem is olyan régen még szilárd meggyőződésem volt , hogy ebben a kategóriában a bazalthegyen a Kreinbacher megingathatatlan pozíciót vett fel, de szerencsére az élet keményen rám cáfolt. Remélem sok ilyen tévedésem lesz még.

Az idén nyáron annyira kemény volt a klíma, hogy csak egy rosé kóstolóra futotta kis társaságunkkal. Mentségünkre legyen szólva, ha már rosé, akkor nem akármilyen sort sikerült összeverbuválni. Szar rosét már mindannyian ittunk persze, roskadoznak tőle a boltok polcai, sem most, sem korábban nem voltunk ezekre különösebben kíváncsiak. A skála másik vége már érdekesebb, de nehezen beszerezhető és persze drága is. A rosékirályt kerestük tehát, és igen, igen, Dúzsi Tamás nincsen a sorban. Van viszont helyette más, természetesen megint a franciák. Nézzük!

A Csendes Dűlő Szőlőbirtokról legtöbben (köztük én is) valószínűleg akkor hallottak először, amikor a 2012-es évjáratú hárslevelűjük feltűnt a Nemzeti Borkiválóságok listáján, méghozzá igen előkelő helyen. Nem csoda, hiszen az apró badacsonyörsi birtok borai sokáig szinte csak a családnak és a barátoknak készültek. Amikor azonban a birtok vezetője és társtulajdonosa, Molnár Júlia Dóra 2014-től komolyabb megmérettetésekre is elküldte a palackozott tételeket, és a visszajelzések minden várakozását felülmúlták, a Csendes Dűlő kapui kitárultak a szélesebb közönség felé is. Azóta nagyot fordult a kis családi pincészettel a világ: boraik már a legjobb magyar éttermek borlapjain szerepelnek, budapesti és Balaton-környéki vinotékákban, borbárokban tűnnek fel, és magát a badacsonyörsi birtokot is egyre több látogató keresi fel személyesen. Én is így tettem augusztus végén.

Quo vadis, Budavári Borfesztivál?
Miközben Budapesten lassan minden hétvégére jut legalább egy boros rendezvény, a kisebb borfesztiválok, illetve nagyszabású tematikus kóstolók (mitiszol, Borjour Magnum, Furmint Február, Kékfrankos Most! és még sorolhatnám)  rendre nagy létszámú közönséget mozgatnak meg, a főváros legnagyobb boros rendezvénye körül sorakoznak a kérdőjelek. A 2014-es özönvíz alaposan elmosta a fesztivált, a látogatók csak lézengtek, a borászok, illetve képviselőik többnyire ráértek egymás borait kóstolgatni, szakmai eszmecserékbe merülni, az esőt átkozni, mind a szőlőben, mind a fesztiválon okozott veszteségek miatt. A tavalyi rendezvény után megjelent hivatalos sajtóközlemény is nehézségekről szólt, de valószínűleg mégis mindenki meglepődött volna, ha idén elmarad a rendezvény. Az ezévi fesztivált ugyan csak felerészben sújtotta a szeptember második hétvégéjére Budapestre lassan menetrendszerűen megérkező égi áldás, így a tavalyinál biztosan nagyobb volt a látogatottság és jobb volt a hangulat.
Nekem valahogy mégis volt egy kis hiányérzetem. Talán a tavalyi vízözön miatt, talán más okból (is), de mintha egyre kevesebb kiállító lenne jelen a fesztiválon. Az eddig minden évben külön korzót kapó Villányt például beköltöztették az Oroszlános Udvarba, helyüket néhány szellősen elszórt meleg ételes bódé foglalta el, ez néhány éve elképzelhetetlennek tűnt. Gyorsan feltűnt, hogy néhány nagy név is kihagyta idén a Borfesztivált, csak néhány a korábban rendszeresen megjelenő, de idén távol maradó nevek közül: Bolyki, Gál Lajos, Gál Tibor, Heimann, Légli Ottó, N.A.G., Oremus, Sebestyén Csaba, Vylyan. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy az idei hiányzók visszatérnek-e, vagy erősödik a jelenlegi tendencia.
Térjünk rá a pozitívumokra. Természetesen a kínálat még így is akkora, hogy azok is találnak bőven kóstolni való borokat, akik esetleg minden nap kilátogatnak a fesztiválra. Az elmaradó nagy nevekért cserébe egyre több kereskedő és borbár érkezett saját standdal, ami azzal az előnnyel jár, hogy egy bódénál akár több pincészet boraival ismerkedhet a nagyérdemű. Állítólag a gasztrós szekció is évről évre fejlődik, de erről megfelelő mennyiségű empirikus élmény alapján nem tudnék nyilatkozni.

Tokaj-fixációmat természetesen most sem tudtam levetkőzni, de igyekeztem más borvidék boraiból is csipegetni a három délután-este folyamán, amit a Várban töltöttem. Összességében véve sok jó bort kóstoltam, bár olyan újdonság, ami két vállra fektetett volna, elvétve akadt, ez persze mérsékelt kísérletezési kedvemnek is betudható.

Idén azzal a grandiózus tervvel vágtam neki a nyárnak, hogy egy-egy túra erejéig alaposabban elmerülök a Balaton északi partján elterülő borvidékek bugyraiban és lehetőség szerint helyi borfesztiválokra is benézek. Nem vagyok, nem is lehetnék maradéktalanul elégedett az eredménnyel, mert a többnapos túrák szinte kivétel nélkül meghiúsultak, és a borfesztiválok kínálatának tesztelése is többségében elmaradt, de augusztusban néhány villámlátogatással valamelyest kiköszörültem a csorbát. A Káli-medencében sikerült teljesíteni az ütemtervet, Badacsonyban két pincészet kínálatát szondáztam meg. Csopakon és/vagy Paloznakon pedig kétszer is megfordultam augusztusban, így az utóbbi két, egymással szomszédos település boraiból egészen tisztességes merítés jött össze a nyár végére.