A Borrajongó

Egy hétvége a Káli-medencében - Trombitás, Káli Kövek, Pálffy, szentbékkállai bortúra

2015. június 10. 06:00 - furmintfan

A Káli-medence kétségtelenül Magyarország egyik legszebb vidéke, anélkül is, hogy kényszeresen a "magyar xy-ként" (xy helyére tetszés szerint behelyettesíthető néhány másik ország szintén híresen gyönyörű vidéke) aposztrofálnánk. A Balatontól pár kilométer távolságra festői szépségű falvak, régi présházak, megkapó kilátást biztosító domboldalak, szépen gondozott szőlősorok és a földtörténeti korszakok bizonyos stádiumait megörökítő kőtenger fogadja az idelátogatót. Az ínyenceket helyi alapanyagok felhasználásával szezonális fogásokat kínáló éttermek és a kiváló adottságokkal rendelkező termőhelyet borain keresztül megjeleníteni igyekvő pincészetek is várják.

A pünkösdi hétvégét baráti társaságban a Káli-medencében töltöttem, és természetesen a bor központi szerepet játszott a program kialakításában. Szombaton Köveskálon ettünk-ittunk, vasárnap pedig az immár hagyományosnak mondható pünkösdi pincetúrán vettünk részt Szentbékkállán.

kali4.jpg


A régészeti kutatások szerint a Balaton-felvidéki borvidéken a szőlőművelés mintegy 2200 éves múltra tekint vissza. A rendszerváltás után mégis hosszú időbe telt, amíg komoly minőség elérésére törekvő pincészetek tűntek fel a borvidéken. Szerencsére ma már egyre több ilyen borászat bontogatja szárnyait ezen a gyönyörű vidéken.
Bár a borvidék nagy része nem közvetlenül a Balaton partján fekszik, a tó hőmérséklet-kiegyenlítő hatásának köszönhetően a komoly fagyok ezt a vidéket is elkerülik. A borvidéknek csupán az egyik - keleti - felét alkotó, de a jelen poszt fókuszpontjában álló Káli-medencében dolomit, mészkő, pannon homok, illetve bazalt és vulkáni tufák alkotják az altalajt. A meleg nappalokat hűvös éjszakák váltják, ami kedvez a savak és a gyümölcsös aromák megtartásának. Az évi több, mint 2000 napsütéses órának, a kiegyenlített éghajlatnak és az erdőkkel körülvett domboldalak nyújtotta védelemnek köszönhetően a szőlőtermesztésnek ideális körülmények állnak rendelkezésre.  

Trombitás Borház
Köveskálon kezdtük a túrát, Trombitás borokkal. Trombitás Tamás szobrász-festőművész a világ számos zugát bejárta, de igazán otthon csak a Káli-medencében érezte magát, így jó harminc éve ideköltözött. Borászkodni a 90-es években kezdett el, azután, hogy a faluból kihaltak az öreg gazdák, akiknek a borait szívesen itta. A feleségének készítette legelső borát, egy rosét. Most másfél hektárról szüreteli borai alapanyagát. 2014 óta Trombitás Tamás étterem-tulajdonos is. Köveskálon bérbe vette az évek óta üresen álló kocsma épületét és itt nyitotta meg Mi a Kő névre hallgató éttermét, amely az év minden napján nyitva tart. Az étteremnek eredetileg a szomszédos Szentbékkállán található Trombitás Borház adott volna helyet, de a Köveskál központjában található épület ideális helyszínnek bizonyult. Három Trombitás-borral ismerkedtem meg közelebbről egy remek ebéd előtt és mellett a Mi a Kőben.

kali7.jpg

Olaszrizling 2013
Illatában fehér húsú gyümölcsök, citrusok és zöldfűszerek. Élénk savú, feszes szerkezetű bor, enyhén olajos textúrával. Egyenes vonalvezetésű, nem különösebben bonyolult, de friss, citrusokkal, kis fűszerrel, mandulával a korty végén. 4p+

Olaszrizling 2009
Illatában érezni, hogy korosabb tétel, érett gyümölcsös és citrusos jegyeket színez egy kis  mandula és érintésnyi méz. Kerek savak, jó egyensúly, gömbölyű test, olajos textúra jellemzi. Ízében nyári alma, érett citrusok, mandula, édesfűszerek. Bár ezt kapásból nem mondtam volna meg, a bor hordót sosem látott. Akárhogy is nézzük, szépen érik és tartja magát. 5p+

kali8.jpg

Trigon 2011
Kékfrankos alapú házasítás, kevés cabernet sauvignonnal és zweigelttel megbolondítva. Fűszeres, szedres, szilvás, kék szőlős illat, a zweigelt határozottan érezhető benne. Jól iható, legfeljebb közepes testű bor, sima tanninnal, finom savakkal, fekete bogyós gyümölcsös, szedres, áfonyás ízjegyekkel. 5p

Káli Kövek Borászat
A Káli Kövek kóstolóterme volt a Köveskálon töltött délutánunk második állomása. Szabó Gyula nagyszülei szülőfalujába tért vissza, amikor Köveskál kedvéért otthagyta Budapestet. Borászkodni eleinte szabadidejében kezdett, majd 2009-ben barátaival megalapította a Káli Köveket. A saját területeken megtermett szőlő mellett felkutatta a környező falvak legszebb fekvéseiben gazdálkodó ígéretes szőlősgazdákat, és a tőlük vásárolt szőlőből faluborokat is készít. A hosszú távú együttműködés eredményeképpen készül tehát a Monoszló Furmint, a Szentbékkálla Szürkebarát és a Szentantalfai Rajnai Rizling. A Köveskál Olaszrizling a Fekete-hegyen található saját ültetvényről születik. A tervek között szerepel kékkúti és kővágóörsi bor elkészítése is, de még nem  sikerült megfelelő partnert találni.

kali6.jpg

Rosé 2013
Kékfrankos és merlot. Citrusos, citromvelős, pici fűszerrel és piros bogyós gyümölccsel. Könnyű, egyenes és feszes tétel, de túlságosan dominálnak benne a savak. 3p/4p

Kavics 2013
Olaszrizling, rajnai rizling, sauvignon blanc és szürkebarát házasítása másfél literes kiszerelésben lepalackozva. Könnyű, friss bor, citrusokkal, zöldalmával, zöldfűszerekkel, érintésnyi vágott fűvel és pici mandulával. Jól iható és minden fajta jellegzetességéből tud villantani valamit. 4p

Sauvignon Blanc 2014
Kifejezett illat zöldalmával, bodzával, édes citrusokkal, némi virágossággal. Intenzív, élénk savú, pergő ritmusú és egészen jó hossza van. Citrusok, lime, zöldfűszerek (oregánó, majoranna), zöldalma,  pici vágott fű határozza meg ornamentikáját, zöldes-citrusos lecsengéssel. Igazi frissítő nyári bor. 5p

Rizling 2013
Rajnai rizling a Hegyestűről és olaszrizling a Fekete-hegyről. Eléggé neutrális jellegű, citrusos, zöldalmás, enyhén zöldfűszeres, élénk savakkal, picike maradékcukorral, közepesnél könnyebb testtel. 4p

Rezeda Olaszrizling Válogatás 2013
Egy fokkal komolyabb tétel. már illatában is megjelenik a hordó grillázsos, fűszeres jegyekkel, a mandula és fehér húsú gyümölcsök mellett. Szájban ezekhez citrusok és kis fa társul. Savai jól tartanak, teste nagyjából közepes. 5p

Rezeda Olaszrizling Válogatás 2012
Neutrális, fehér húsú gyümölcsökkel, némi érett citrusossal, talán több hordós jeggyel. Lágyabb, krémesebb, teltebb, kicsit sok fával. 4p+

Szentbékkálla Szürkebarát 2013
Áttérünk a faluborokra. Pici fülledtséggel nyit, szellőzés után neutrális fehér húsú gyümölcsök, barackmag és némi fűszer következik. Az eddigieknél szélesebb, krémesebb bor,  amelynek karakterét erősen meghatározza a hordó. Az édesfűszeres ízvilág dominál szájban, mellette vanília, mandula, citrusok és őszibarack. 5p

Szentantalfa Rajnai Rizling 2013
Összetettebb illata a rieslinges jegyeket egyedi motívumokkal fűszerezi: kamilla, méz, virágok, őszibarack. Széles és testes, erre a kis maradékcukor és az enyhe krémesség is rásegít, de a savak azért nem hagyják ellustulni. Őszibarack, édes citrusok és sokféle fűszer keretezi. 5p+

Köveskál Olaszrizling 2013
Érett citrusok és fehér húsú gyümölcsök mellett az eddigieknél direktebb fűszeresség áramlik ki a pohárból, kókusszal, vaníliával. Élénk savak vezetik, emellett azért elég testes, picit cseres a korty, jobban érvényesül a hordó. A sok fűszer ízben is követi az illatot, mandulával, érett citrusokkal, fehér húsú gyümölcsökkel, zöldfűszerekkel karöltve, a végén egy kis mandulás kesernyével. 5p+

Monoszló Furmint 2013
Illatban mandula, körte, fűszerek, kis citrusosság. Telt bor, masszív savakkal, közepesnél nagyobb testtel, pici krémességgel. Szájban körtét, őszibarackot, nyári almát, némi mandulás fanyarságot, sok fűszert és egy csipet sót mutat, citrusos-fűszeres lecsengéssel. 6p-

Pálffy Pince
Szentbékkálla felől érkezve a Pálffy Pince épülete az első ház Köveskálon. Pálffy Gyula felmenői több az 1800-as évek eleje óta Köveskálon éltek. A borászkodás családi örökség, bár maga Gyula kis kitérő után folytatta a hagyományt. Meggyőződése, hogy a Káli-medence egyedülálló adottságokkal rendelkező termőhely, ahol megfelelő odafigyeléssel rendkívül értékes borokat lehet készíteni. A szőlőben 2007 óta már vegyszerek nélkül, rézzel, kénnel, növényi kivonatokkal dolgoznak, de a pincének nincs bio vagy organikus minősítése. Pálffyék nem a minősítést, hanem a tevékenységet tartják fontosnak. Meglehetősen sok szőlőfajtával dolgoznak, de a tapasztalatok függvényében a fajtaösszetétel változhat. A fiúk, Attila és Gyula is kiveszik részüket a munkából, tehát biztosított az utánpótlás is.
A pincénél készülnek "Káli Királyi" eredetvédelmi megjelöléssel ellátott borok is, amelyek a "Káli" boroknál szűkebb fajtaválasztékból, alacsonyabb maximális hozamú ültetvényről, magasabb mustfokkal készülhetnek, hosszabb minimális érleléssel (bővebb infó itt). A "Káli Királyi" elnevezés onnan ered, hogy az Árpád-házi királyok uralkodása alatt a "hét Kál községek" adómentességet kaptak, annak fejében, hogy a királyi asztalra bort szolgáltassanak.
A Köveskálon eltöltött tartalmas délután méltó befejezése volt a Pálffy Gyula által prezentált, házi sajtokkal kísért kóstolósor.

kali5.jpg

Olaszrizling 2014
Nagyhordóban spontán erjedt és finomseprőn érlelődött. Finoman fűszeres, zöldalmás, citrusos, zöldfűszeres, feszes, jól iható tétel, ami azért beltartalomnak sincs híján. 4p+

Káli Királyi Olaszrizling Válogatás 2013
A Fekete-hegy idősebb tőkéinek termése, amely egy évet töltött használt 225 l-es hordóban, seprőfelkeverés mellett. Lényegesen komolyabb az előző bornál, olaszrizling-szkeptikusok is elégedetten csettinthetnek utána. Mandulás, fehér húsú gyümölcsös, citrusos, fűszeres aromatikájú. Jó egyensúlyt mutat, a savak szépen megtartják a kortyot, de nem türemkednek ki belőle és a hordóból is pont annyi jutott, amennyi kell. 6p-

Káli Királyi Furmint 2013
Citrusos, körtés, finoman fűszeres illat. A penge savakat kis maradékcukor gömbölyíti le, a korty végig lendületes, gördülékeny. A Furmint Február óta sokat csiszolódott a bor, és feltehetően még tovább is fog szépülni. A citrusos, körtés, őszibarackos gyümölcsösség mellett finom fűszeresség és érintésnyi fa jellemzi ízét. 6p

Káli Királyi Riválisok 2013
Az olaszrizlinget és a furmintot szokás potenciális magyar fehér zászlóshajóként emlegetni. Pálffyék mindkét fajtát nagyon szeretik, és igyekeztek megmutatni, mire képesek egyesült erővel, ennek eredménye ez a legszebb furmint és olaszrizling hordók házasításával készült tétel. Már az illat is ígéretesen komplex: körte, őszibarack, citrusok, sokféle fűszer. Szerkezetében szépen elegyíti az olaszrizling olajosabb textúráját a furmint lendületesebb savaival. A korty telt, kerek és sima, de van tartása és tömörsége. Sokrétű gyümölcsösség és fűszeresség határozza meg az ornamentikát: őszibarack, citrusok, körte, golden alma, érintésnyi mandula. Remek. 7p-

Káli-medencei Szürkebarát 2012
Barackosba hajló színű bor, a saját termésből készült. Krémes, őszibarackos, érett gyümölcsös, pici kesernyével. Vastag, tartalmas anyag, ám sajnos kicsit puhák, lágyak a savak, így a korty szétterül, hiányzik belőle egy kis élénkség. 4p

Balaton-felvidéki Szürkebarát 2012
Vásárolt szőlőből készült. Édeskés, grillázsos illat, citrusos, nyári almás, barackos, fűszeres íz. Vastag, olajos, széles savakkal. Frissebbnek és élénkebbnek hat az előző bornál. 5p

Tramini
A jobb egyensúly elérése érdekében a 2012-es és 2013-as évjáratokat összeházasították a pincénél, így évjárat nem szerepel a címkén. Illatban megkapjuk a tramini kötelező rózsaolajos, fűszeres karakterét, szájban a hordó fűszerei - vanília, kókusz, gyömbér - csatlakoznak. A 2013-as tételnek köszönhetően megfelelő mennyiségű sav is van benne. Arányos, fajtajelleges bor. 5p

Juhfark Narancsbor 2011
1 hónapig ázott héjon. Földes, szőlőhéjas, aszalt gyümölcsös, kicsit törkölyös illat, amihez ízben narancs, ringló és több fűszer csatlakozik. Testes, rusztikus, kissé cseres, nem könnyen értelmezhető, nem behízelgő, ám igen tartalmas bor. Mindig nehéz ezeket a borokat pontozni, nálam ez most 5p.

Törökugrató Rosé 2014
Cabernet sauvignon, kékfrankos és syrah házasítása, részben vásárolt, részben saját termésből. A tétel egy része hordóban is járt. Gazdag piros bogyós gyümölcsösséget vonultat fel illatban és ízben egyaránt. Nem egy vékonyka rosé, van teste és tartása, picike cukor is jár a savak mellé. 4p+

Kékfrankos 2011
Erdei gyümölcsös, fűszeres illat, erdei gyümölcsös, fekete bogyósokkal, áfonyával, szederrel gazdagított ízkép. Jó arányokat mutat, de a tannin kicsit tapadós, reszelős. 4p+

Cabernet Sauvignon 2011
Szinte átláthatatlanul sötét színű ital. Illata nagyon gazdag és vonzó, bár az alkohol kicsit kikandikál a sok fűszer, bors, gyógynövények, túlérett fekete bogyós gyümölcsök, szeder, áfonya, feketeribizli mellett. Szájban jó savakat kapunk, kellő koncentrációval, finom tanninnal és közepes plusszos testtel. Az alkohol ismét kicsit kilóg, egyrészt fűt, másrészt kicsit rátelepszik az ízekre, valamint ad egy kis édes érzetet is, de mivel a bor mediterrán karakterébe tulajdonképpen ez bele is illik, engem olyan borzasztóan nem zavart. Gazdag, délies hangulatot árasztó ízében túlérett fekete bogyósok, sok fűszer, cassis, kis kávélikőr elegyedik. Korábban is jól szerepelt már nálunk egy cabernet sauvignon-sorban, most is szerettem. Erős 6p

Olaszrizling Késői Szüret 2006
2 évet töltött hordóban, 17 g/l maradékcukor van benne. Érett illat és ízvilág jellemzi, törökmézzel, dióval, nugáttal, aszalt barackkal, grillázzsal. Tartalmas bor, de lágyabb karakterű savai miatt kissé lustának tűnt, és mintha egy kis oxidáció is meglegyintette volna. 4p+

Szentbékkállai Pünkösdi Pincetúra
Szentbékkállán lassan már hagyomány, hogy pünkösd vasárnapján a falubeliek, és az itt tartózkodó vendégek körbejárják helyi pincészeteket és végigkóstolják a boraikat. A túra Szentbékkálla központjából indul és az Öreghegyen egy szép kört leírva ér vissza a faluba. Az idei már a kilencedik pincetúra volt, én tavaly vettem részt rajta először.
Természetesen itt a borok nagy része nem a pontozós mániákusoknak készül, többnyire nem is kerülnek forgalomba, csak a családi szükségletek fedezését szolgálják. A remek hangulat, a gyönyörű kilátás, a vidám társaság mellett egyébként is repül az idő, csúszik a bor. A kóstolt borokról néhány kulcsszót jegyeztem fel, ugyan nem pontoztam őket, bár nagy részük a 3-4 pontos tartományba esne.

kali2.jpg

Istvándy Jenő Pincészetének 1825-ben épült biztokközpontja immáron hat generáció óta a család otthona. A 8,5 hektáros birtok borait ma Istvándy Tamás készíti. Itt rögtön megvolt a mélypont egy rommá oxidált, aldehides, bútorápolóra emlékeztető illatú házasítás személyében. A chardonnay jobb volt (csak jobb lehetett), egyszerű, almás, enyhe édességérzettel. Szerencsére a birtok palackos borai ezeknél jobb minőségűek.
A Trombitás Borház szolgáltatta a tavalyi bortúra legjobb borait, a most kínált 2014-esek egy fokkal kevésbé tetszettek. A 2014-es olaszrizlingben a savakat egy kis cukor ellensúlyozza, a bor citrusos, zöldalmás, elég egyszerű. A 2014-es zweigelt roséban a cseresznyés jegyek mellett némi pirospaprika és zöldfűszer is megjelenik.

kali3.jpg
A Fodorvin Családi Pincészetnek több borvidékről (Balatonfüred-Csopak, Badacsony) is készítenek palackos borokat. A borkészítés évszázados családi hagyomány, Fodor Gyula pincészete jelenlegi formájában 1990 óta működik Szentbékkálán. Hét hektáron gazdálkodnak, saját és vásárolt szőlőből reduktív technológiával készítenek fehér- és rosé borokat. Az Aszófői Olaszrizling 2014 élénk savakkal és kis maradékcukorral operál, citrusos, körtés, őszibarackos. Az Aszófői Chardonnay 2013 hozza a kötelezőt: sárgadinnye, banán, kis édesfűszer, jó arányok. Az Örvényesi Kékfrankos Rosé 2014 édeskés piros bogyós gyümölcsöket, epret, málnát villant, pici maradékcukorral.
A Kocsis Pince jelenlegi tulajdonosa 2007-ben vásárolta az Öreghegyen található apró birtokot, amely hobbiborászatként működik. A 2014-es szürkebarát pont kellő mennyiségű savval bír, citrusos, barackos, finoman fűszeres és gyógynövényes.
A Németh Ottó Pincéjénél kóstolt 2014-es olaszrizling arányos, citrusos, mandulás, pici körtével és fűszerrel. A hegyen található 1800-as években épült présház tulajdonosa egyébként fél hektáron termel olaszrizlinget.
Panghy Anikó Pincéje egy 300 éves, a közelmúltban felújításra kerülő présházban kapott helyet. Egy hektáros ültetvényéről olaszrizlinget készít. A 2014-es olaszrizling egyszerű, friss, citrusos, zöldalmás tétel, kissé éles savval.
Kovács Sándor hét hektáron dolgozik több fajtával, fehér és rosé borokat egyaránt készítenek. 2014-es roséjuk málnás, szamócás, az eddigekhez képest lágy savakkal, pici édességérzettel. A 2013-as cabernet sauvignon feketeribizlis, áfonyás, kis fűszerrel, jó egyensúllyal, picit húzós, poros állagú tanninnal.

kali1.jpg
A Kovács Pincénél lehetett kóstolni a Káli Pince borait is. Káli Balázs hét hektárról készíti borait, amelyek szintén palackos formában kerülnek forgalomba. Az Olaszrizling 2014 citrusos, zöldalmás, élénk savú tétel. A Chardonnay 2014 édesfűszeres, édes fehér húsú gyümölcsös, citrusos, savai kicsit húzósak.

Hazaérkezést követően az összkép árnyalása kedvéért kipattintottam az otthoni készletben található két Káli Kövek bort is.

kali9.jpg

Rizling Rezeda 2011
Olaszrizling és rajnai rizling egyenlő arányú házasítása. Kis palackbukéval indul az illata, majd érett fehér húsú gyümölcsök, sült alma és őszibarackbefőtt következik. Széles savai még jól tartanak, a korty szétterül, de nem esik ki teljesen a fókuszból. Érett citrusok, alma (érett és sült formában), pici fűszer, olajos magvak és egy csipet só jelenik meg ízében. 5p

Köveskál Olaszrizling Válogatás 2011
A Fekete-hegy 40 éves tőkéinek termése préselés nélkül 3 hónapon keresztül spontán erjedt, majd 6 hónapig harmadtöltésű 500 l-es hordókban érlelődött. Eleinte fás, fűszeres, köves jegyek dominálnak illatában, majd édesebb fűszerek és egy kis alma is megjelenik. Meglehetősen szikár bor, bár savai nem különösebben élénkek. Ízében érett citrusokkal, mandulával, némi fával találkozni. A korty kissé cseres, és fanyar lecsengésbe torkollik. 4p+

Pálffy Gyulának nagyon köszönöm a remek kóstolót és a vendéglátást.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr877521980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2015.06.10. 08:54:50

Megértem, h jól érezted magad, de azért mégis jó lenne tudni, milyen árban volt ez a rengeteg 4-5 pontos bor. 3-4 €-ért egész elfogadható ár/értékben lehetnének...

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.06.10. 09:09:03

@Takács Kr.:
Huhh, árakat nem nagyon írtam le. A Trombitás Olaszrizling 2013 és Trigon 2000, illetve 2500 környékén rémlik, a 2009-es olaszrizling mintha drágább lett volna.
Káli Köveket illetően, itt nagyjából lehet tájékozódni, a magnumpalackos Kavics emlékeim szerint nem volt 2000 Ft, a Rezedák 2000 tájékán voltak talán, a faluborokból talán a furmint a legdrágább, az már 4000 környékén van, a többi falubor úgy 3000-3500 között:
http://www.bortarsasag.hu/hu/bor/?search_key=káli%20kövek
Pálffyéknál ez ad valami mankót, de pl. ahol a komolyabb fehéreknél évjáratváltás volt, ott felment az ár is, pl. a Riválisok 2013 ára 5000 Ft:
www.palffypince.hu/borterasz/borkostolo/
A szentbékkállai bortúrán kínált borokat illetően a Fodorvinnél talán mind 2000 alatt volt, a Káli Pince borainál pedig 2000 Ft/palack rémlik.
Ezeket emlékezetből írtam, mérget nem vennék rá, hogy minden pontosan így is van.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2015.06.10. 11:25:08

Alapos merítés, nekem csak egy részük volt meg eddig, köszi az infokat. Összbenyomásilag úgy vagyok, hogy a Káli Kövek az áttörés határán van de sokszor van valami hiányérzetem, míg a Pálffy pince többször nyűgöz le. Ennek megerősítését vélem kiolvasni a posztból is. (A Trombitással talán mindössze egy pohár erejéig volt találkozásom szóval nem nyilatkoznék)

Szegediszomelijé 2015.06.10. 22:58:26

@Takács Kr.: Van aki elvárja a kis pincéktől a borgyári árakat, van aki nem -én ez utóbbi vagyok. Amúgy 3-4 E-ért milyen 4-5pontos borokat tudsz sorolni? Én ÁLTALÁBAN (azaz nem kivétel nélkül) 2-3 pontosokat tudok boltból... Amúgy nekem amit kóstoltam Káli Kövek csalódás, Pálffy pedig általában teljesen rendben, pl éttermi lédig bora is kifejezetten OK!

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.06.11. 07:43:24

@Takács Kr.: 3-4 euró az ugyebár úgy 900-1200 forint. Ebből ugye 27% az áfa, marad 700-950Ft. Ebből legalább 30% alapból de jellemzően 40% a kereskedőé. Marad 500-700Ft. Nem üzemi feltételekkel, kisgazdaságban egy palacknyi borhoz úgy másfél kg szőlőre van szükség. Egy kg tisztességes szőlő önköltsége legalább 300Ft, vagyis marad 50-250Ft. A csomagolás, ha a legolcsóbb üveg és csavarzártól az igényes parafadugóig és minőségi palackig nézzük akkor 50-200Ft között mozog. Marad 0-50Ft. A logisztika, kartondobozok úgy 50-100Ft költséget jelentenek. Vagyis -50Ft környékén vagyunk. Szóval ezért az árért a szőlész-borász-könyvelő ingyen dolgozik és az áramszolgáltató meg a vízművek is ingyen adnak mindent :)

Szóval elgondolkodhatunk, hogy miből is lehet spóroli... lehet a legolcsóbb csomagolással dolgozni. Ki lehet hagyni a nagykereskedőt és direktbe tolni a bort áruházaknak. A kiskereknek direkt eladás nem játszik mert ők sosem vesznek raklapszámra bort. Szóval amit a nagykeren spórolsz azt tízszer bukod a logisztikán. A legnagyobb spórolási lehetőség ha kihagyod a 300-500 forintos szőlőtermelést és lemész 50-150Ft felvásárlási árra, de abból meg nem lehet még 4 eurós jó bort sem csinálni. Mármint vegyészkedés nélkül nem lehet.

Szóval, egy szó mint száz ... 4 eurós polci áron te ma Magyarországon akkor veszel bort ha:
1) a termelő szerelemből dotálja a bort
2) a termelőnek olyan portfóliója van, hogy pár tételt piacszerzési céllal adhat önköltségi ár alatt
3) a bort nagy volumenben ipari módszerekkel csinálják
4) EU-s pályázaton nyert csilliárdokat a termelő és most az ezért igért kapacitásnövekedést produkálnia kell, miközben a pályázaton nyert pénz felét már kikapálta
...
...
...

emoss 2015.06.12. 11:55:42

Káli Kövek több tételéhez volt "szerencsém" egyszer, nekem nem jött át más csak a fogzománclemosós savtenger, egy ideig nincs hozzájuk kedvem, aztán persze ez változhat...

3-4e Ft-ért azért véleményem szerint igenis lehet szép/jó borokat találni.

MádiN. 2015.06.12. 14:23:44

@emoss: abszolút lehet, ezeket sikerült mostanság és egészen remekbe szabottak voltak, kevesebb mint 4ft-ért: Konyári Szárhegy11, Sav.Blanc/Hárs, Lolliense, Ráspi Tündér, Kvaszinger Hatalos, 2HA - Szürke, Olaszr., Maurus Rejtelem, Bakó kékny., Tolnay Hold veltelini, Bardon hárs

Nem is szoktam már kísérletezni, csak fesztiválokon, meg pincéknél, amik tetszenek azokat bedobom egy excelbe és visszajárok rájuk, ismeretlenül nagyon ritkán veszek már palackokat...

emoss 2015.06.15. 16:46:54

@MádiN.: köszi, Loliense-ből a fehéret v. a vöröset kóstoltad?
süti beállítások módosítása