A Borrajongó

Csernyik páros - Kékfrankos 2016 és Bérc 2016

2018. május 12. 06:00 - furmintfan

Mátrai pincészetek szerepeltek már szép számmal a borrajongón, de valahogy a gyöngyöstarjáni Csernyik Pince még nem kapott külön bejegyzést. Eddig.
A sok fiatal borászok által vezetett mátrai családi pince között a Csernyik Pince öreg motorosnak is mondható, hiszen a honlap 1932-t jelöli meg az alapítás éveként, de az első palackos borok 2008-ban jelentek meg a piacon, ami viszont nagyjából egybeesik azzal az időszakkal, amikor a ma ismert újhullámos mátrai borászatok közül az első fecskék bontogatták szárnyaikat.
A Csernyik István vezette családi pincészet jelenleg 6 dűlőben (Gereg, Bérc, Kútgödör, Gömöri, Papjuss, Szárazvölgy), 7 hektáron, 10 szőlőfajtával (olaszrizling, szürkebarát, hárslevelű, zenit, sárgamuskotály, ottonel muskotály, kékfrankos, cabernet sauvignon, turán) foglalkozik. A szőlőben felszívódó szereket csak a legszükségesebb esetben alkalmaznak, a pincében pedig folyamatos a kísérletezés erjesztéssel, tárolóedényekkel, házasításokkal. A borok általában igen barátságos áron szerezhetőek be, közülük néhány simán befér a best buy-kategóriába. 

csernyikduo2016.jpg

Én most két bort kóstoltam a pincétől, mégpedig az első kékfrankosukat (ha jól tudom), és a Bérc fantázianévre hallgató édes házasítást.

Csernyik Kékfrankos 2016
A gyöngyöstarjáni Szárazvölgy termése, ahol az andezites alapkőzetet barna erdőtalaj fedi. Az erjedés 1 nap hideg áztatás után indult be természetes élesztők segítségével. A préselésre a szüret (szeptember 18.) után 7 nappal került sor. A biológiai almasavbomlás fahordóban spontán ment végbe. A bor 2 hónapot érlelődött tartályban majd 12 hónapot 225 literes 5-6 éves fahordóban.
Illatában eleinte meggyes süteményes jegyek dominálnak, majd jól definiált meggy, cseresznye, piros ribizli és málna tűnik fel, a háttérben diszkrét édeskés, keleties fűszerességgel. A karcsú test lendületes, pörgős savakra és lédús gyümölcsösségre épül, az alkohol moderált. Eleinte inkább vad, savanykás piros bogyós gyümölcsöket (ribizli, meggy, csipkebogyó) és a korty végén enyhe kökényes fanyarságot mutat, majd idővel inkább málna, meggy, fekete cseresznye, fekete ribizli, áfonya és vonzó fűszeresség veszi át az uralmat. Jó ivású, kellemes kékfrankos, szerettem. 5p+


Csernyik Bérc 2016
A gyöngyöstarjáni Paskom dűlőt a köznyelv csak Bérc-ként emlegeti, innen a bor neve is. Az andezit törmelékben gazdag barna erdőtalajon zenitet, ottonel muskotályt és sárgamuskotályt nevel a pince, 2016-ban a Bérc zenit (70%) és ottonel muskotály (30%) házasítása. A 2016. október 10-én szüretelt, túlérett, enyhén töppedt szőlő a bogyózást követően 6 órás hideg áztatáson ment keresztül, majd 24 órás mustülepítés következett meg. A tétel természetes élesztők segítségével erjedt ki, majd 9 hónapig 5-6 éves 225 literes fahordóban érlelődött. 60 g/l a maradékcukor, ami mellé 12,5% alkohol és 6,1 g/l sav járul.
Az illatában eleinte mintha lett volna egy minimális bizonytalanság, egyébként szinte parfümös, klasszikus muskotályos jegyekkel operál: szőlős, ananászos, szőlővirágos, traubis, vilmoskörtés, hűvös zöldfűszeres körítéssel. A korty jól kitöltött, nem túl édes vagy ragacsos, a maradékcukor hatását némi fanyarság, leheletnyi fenolosság is tompítja. Ízében is hozza a klasszikus ananászos, körtés, édes szőlős, enyhén keleti fűszeres jegyeket, pici mézzel. 5p 

A borok a Radovinnél és a Borfalunál (lesznek) elérhetőek.

A borokat a pincétől kaptam kóstolásra, köszönet értük Csernyik Istvánnak!

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1813904406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loading 2018.05.12. 12:50:05

Ez az első palackozott kékfrankosa. A 2012-es, megszépült emlékeim alapján, szerintem jobb volt, de a Borfalu nem akarta forgalmazni, ezért lédigben ment el.
A pontszámmal egyetértek, a leírással nem. Több test, hordósabb ízvilág a végső címkés verzióban. Ezért a 3590Ft (Borfalu) kicsit erős, bár magam bíztattam őt, hogy ne adja olcsón a jó borait. Nekem most nem ér meg ennyit, de ha más hazai kékfrankost nézek (pl. 2015-ös 8-as, amit speciel én palackba nem tettem volna), akkor nagyjából rendben lehet.
A 2016-os Turánra várok, de csak hitegetnek annak az érkezésével a Borfaluban.
süti beállítások módosítása