A Borrajongó

Gallay Pince update

2018. május 25. 06:00 - furmintfan

A Rosalia Fesztivál nem az a boros rendezvény, ahova az ember eltartott kisujjal megy borokat kóstolni, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne találkozni érdekes kiállítókkal vagy borokkal. Én sem azért mentem ki a Városligetbe, hogy szakmai ismereteimet pallérozzam, de mielőtt még belemerültem a társasági italozásba, a bükki Gallay Kézműves Pince borait igyekeztem a körülményekhez mérten alaposabban végigkóstolni.
A Gallay Pince borai több alkalommal is szerepeltek már a blogon, de régen találkoztam már velük és a boraikkal, úgyhogy ideje volt a frissítésnek. A pincéről itt írtam bővebben, ismétlésekbe nem bocsátkoznék, következzenek is a borok.
gallayrosalia2.jpg
gallayrosalia1.jpg

Gallay Bistronauta Rozé 2016
Zweigelt. Visszafogott illat őszibarackkal és szamócával. Szájban könnyed, de nem híg, egészen hosszan is tart, ízében piros bogyós gyümölcsökkel, némi citrusossággal. Érződik már rajta, hogy nem friss, nem szabad tovább tartogatni. 4p+

Gallay Bistronauta Fehér 2016
Zenit, cserszegi fűszeres, pinot blanc. Szinte parfümösen illatos - sokat csavar rajta a cserszegi -, gyöngyvirággal, ananásszal, banánnal, édes szőlővel. Íze tökéletesen rímel az illatra, szerkezetét illetően a korábbi - cserszegi-mentes - kiadásoknál könnyedebb és populárisabbra hangolt. 5p-

Gallay Bistronauta Fehér Nemszáraz 2015
Zenit és pinot blanc, 17 g/l maradékcukornál megállt az erjedés. Moderáltabb illat fogad a pohárban, némi kandírozott gyümölccsel és kevés trópusival. Aránylag lazább szövetű, kerek korty, édes fehér húsú és trópusi gyümölcsökkel, szőlővel. 5p-

Gallay Rozé 2017
Ebben az évjáratban félszáraz, az erjedés leállása miatt maradt benne egy kis maradékcukor. A szamócás, málnás piros bogyós gyümölcsösség mellé betársul egy kis zöldfűszer is. Enyhén édeskés, könnyed, a korábbi évjáratoknál talán karcsúbb. 4p+

Gallay Nyékládháza Zenit 2015
20 hónapot töltött francia, amerikai és magyar 225 literes vegyes hordókban, seprőn. Illatában először az édesfűszerek tűnnek fel, majd fehér húsú gyümölcsök következnek, halvány trópusi színezettel, a seprős érlelés krémes érzetének kíséretében. Itt is hűen követi az íz az illatot, a korty jól kitöltött, a hordó még kicsit előtérben van. 6p

Gallay Blanc Pittyén 2015
Pinot blanc és zenit házasítása fele-fele arányban. A fajták külön-külön erjedtek és érlelődtek 1 évig új és másodtöltésű 225 literes hordókban, majd házasítást követően további 1 évet töltöttek seprőn. Illatában fűszerek, pici mogyoró, halvány füstösség, seprős jegyek. Telt, krémes, jó tartású bor, a hordó még kicsit itt is az előtérbe tolakszik. Ízében érett fehér húsú gyümölcsök, őszibarack, alma és citrusok, kevés trópusi gyümölcs, édesfűszerek, gyömbér, szegfűszeg, vanília, mogyoró. 6p+

Gallay Zweigelt Zúgó 2013
Igazi fűszerkavalkád árad a pohárból, karácsonyi és keleti fűszerekkel, kék virágokkal, a háttérben erdei gyümölcsökkel. Szájban a fűszereket jobban kiegyensúlyozzák a gyümölcsök - szeder, áfonya, meggy, málna. Könnyedebb, mint amit a lehengerlő illat ígér, de ez egyáltalán nem baj: elegáns, karcsú, de tartalmas anyag, hazai zweigelt-etalon. 7p-

Gallay Kékfrankos 2013
Egri alapanyagból készült. Érett meggy és erdei gyümölcsök, pici likőrösség, némi érettség érezhető az illatában. Ízében meggylikőr pici rumpuncs, édesfűszerek, érett erdei gyümölcsök. Tartalmas anyag, az érettség éppen kezdi megérinteni. 6p

Borbély Rolandnak köszönöm a kóstolót!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr7913998934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MádiN. 2018.05.25. 07:59:24

Sajnos a masszív eső miatt nem jutottam el a standjukig...
süti beállítások módosítása