A Borrajongó

Wineporn: Château d'Yquem 2001

2016. december 21. 06:00 - akov

A Wineporn nemzetközi nagyágyúkat felvonultató kóstolóinak sorában ismét egy komolyabb traktus következett, amely ezúttal a világ talán leghíresebb, legnagyobb presztízsű édes borának megtapasztalására adott alkalmat. A világ különböző pontjairól származó, köztük természetesen Tokaj-Hegyalja elmaradhatatlan tételeivel felépített sor a sauternes-i legenda, a Château d'Yquem 2001-es évjáratát prezentálta az érdeklődők számára. Persze senki sem sejthette előre, hogy a várt orgazmus helyett hirtelen megindul majd alattunk a vörös szőnyeg, hogy aztán a lépcső alján egy óriásit kapjunk az arcunkba. De ne szaladjunk ennyire előre!

yquem2001.jpg

Szokolai Máté a borokat vakon, pár órás szellőzést követően szervírozta, majd a leplezés a teljes sor végén adott csak alkalmat az ámulásra.

Polgár Aranyhárs Villány 1990

Feles palack. Barna szín, öreg, mentolos és dohányos, erősen fűszeres karakter. Rég túl a csúcsán, amihez vélhetően a kisméretű palack csak hozzájárult. 4p-

Kvaszinger Bűvös Kései Szüretelésű Furmint Tokaj 2011

Őszibarackos, enyhén virágos, mézes, fáradó tea és töppedt szőlős világgal. Pici botritisz gazdagítja, savai lustába fordulnak, miközben némi fáradtság hatja át a bort. Nem túl koncentrált vagy intenzív. 5p-

Errázuriz Late Harvest Sauvignon Blanc Casablanca Valley 2010

A bor 40%-a francia hordóban volt 7 hónapig. Állítólag némi viognier és gewürtztraminer is szerepel benne. Világos-közép arany, élénk színnel. Fura és rendhagyó illat, mentollal, őszibarackkal, némi dohánnyal és fás fűszerekkel. Már korosnak hat, kóstolva őszibarackos ice tea sejlik fel, töppedt jellegű, érett mézre és karamellre emlékeztet, miközben kesernyés cseresség kíséri a kissé üresedő lecsengésbe. 5p

Peter Lehmann Botrytis Semillon Barossa Valley 2002

Feles palack. 20% új francia fában erjesztve. Szép és vonzó illat, trópusi gyümölcsökkel, narancslekvárral, sárgabarackkal és egzotikus fűszerekkel. Mentolos/mentás érzetű korty, enyhén emelkedett savval, gyógynövényekkel, narancslekvárral, aszalt és kandírozott gyümölcsökkel. Gazdag és modern hatású, kétségtelenül letagadhatna pár évet. Szép hosszú lecsengés, benne enyhe cseresség. Első kóstoláskor egy könnyebb hét pontot kap, de ezt visszakóstoláskor egy kicsit lefelé görbítettem, ahogy szellőzött, egyre nyilvánvalóbb volt a kora és a hanyatló fázis árnyéka vonta körbe. 11,0%. 6p+

lehmann_2002.jpg

Knebel Beerenauslese Mosel 2011

Feles palack. Mély illat, friss earl grey teafű vonzó aromáival, miközben modern és tiszta, trópusi gyümölcsök gazdagságával. Olajos konzisztencia, sűrű korty, szinte terhesen nehéz. Rizlinges virágosság kíséri, a sava hiába magas, a cukor szinte az egekben van és takarja. Intenzív, egyértelműen töppedt aromatika, érett citrusokkal, még némi frissességgel és szép hosszú lecsengéssel. Már palackbukét is érezni, vélhetően a feles palack miatt. A nehézsége ellenére is megsüvegelendő. 7p+

Barta Furmint Sárgamuskotály Késői Szüret Tokaj 2008

Zárkózott illat. Idősebbnek hat, már lefelé tartó fázisban van. Őszibarackos hatású, szinte könnyed korty, benne töppedt aromatika, citrusosság és cseresség. Még van benne némi frissesség is, a savai enyhén emelkedettek, a lecsengés kellemesen kitart. Nem egy bombasztikus bor, de szépen megállja a helyét ebben a sorban is. 6p

Château d'Yquem Sauternes 2001

A főszereplő. Kiemelkedő évjárat. Válogatás nélkül szórják rá a 98-100 pontos értékeléseket. Wine Spectator 100 pont, Robert Parker 100 pont, Cellar Tracker 98 pont, La Revue du Vin 20/20, Jancis Robinson 19.5/20 és lehetne még folytatni. 80% semillion és 20% sauvignon blanc. 30 hónapot töltött el 100% új francia hordóban. 144g/l cukor.

Közép arany szín, amely inkább a sötétebb tónusok felé tolódik el, nem élénk színű, inkább enyhén fátyolos (bár a kóstolónak helyt adó Innio világítása enyhén szólva sem kedvez a szín meghatározásának). Az első pofont az illattól kapjuk. Idősödő, jódos, kénszármazékos illat, amely elsősorban egy kórházi folyosó frissen felmosott miliőjére emlékeztet és nem nagyon akar kiszellőzni. Van még ott más is, de annyira erős és domináns a fertőtlenítő illat, hogy nem igazán érdekes ezzel időzni. Kóstolva olajos, testes, fáradt és lusta, a 15 éven átnézett redukció erősen képviseli az illatban már megismert gyógyszeres-kórházas vonalat, és biztos, ami biztos a bor mutat még némi oxidációt és egy egészen kevés illót is. A karamell, az aldehides-kesernyés karakter meg csak hab a tortán. Sajnos élvezhetetlen. Állítólag tárolási hiba szóba sem jöhet, és mint egyértelműen megállapíthattuk, dugósság sem. Ettől függetlenül lehet hősokkos, vagy bármi, ki tudhatja? 4p+ (kb. 180.000Ft-ért szerezhető be egy palack)

yquem_sor.jpg

Weinrieder Schneiderberg Riesling Eiswein 2013

Feles palack, jégbor. Világos szín. Ő is gyógyszeres, kórházas erősen, de szerencsére szellőzik. Rettenet mennyiségű cukor van benne, amihez emelkedett sav társul ugyan, de azért nehéz fogyasztani. Fehér húsú gyümölcsök, méz, kis húsosság, egyszerre emlékeztet a sütemény finoman karamellizálódott szélére és zöld gyümölcsökre. Nehéz inni, számomra túlzás ez a cukor. 6p

Dereszla Aszú 5p 2007

Közép arany szín. Visszafogott illat, már érettebb, kajszibarack és aszalt változatának aromáival, kellemes fás hatással. Testes, emelkedetten savas, az intenzitása szinte robban. Krémes konzisztencia, citrusos érzet, aszalt őszibarack, sok töppedt szőlő és narancslekvár. Hosszú perces lecsengés. Enyhe öregedési jegyeket mutat, amikor 2013 végén kóstoltam, jóval frissebbnek hatott. Gyümölcsösségét kis fádság járja át. Akárhogy is van, a sor legjobbjai közt a helye. 7p+

Szepsy Aszú 6p 2003

Visszafogott, enyhén virágos és fűszeres illat. Erősen aszalt kajszibarackos, töppedt szőlős, narancslekváros, modern és tiszta. Intenzív, remek koncentrációt mutat, kiemelkedően szépen érett, nehéz lenne belekötni, elemében van. Robbanó trópusi gyümölcsök és friss narancslekvár hatják át a tiszta és egyenes kortyot. Szép vezetés, éppen elegendő savasság. Komplex, kortalan aromatika, szinte végtelen lecsengéssel. Bravó. 7/8p

szepsy_2003.jpg

Lenkey Aszú 6p 2000

Cseres, öreg, állott teás, oxidáció egyértelmű jegyeivel. A sava emelkedett, erősen töppedt a gyümölcsössége, a lecsengésben gyógyszer és kesernye. 5p-

Oremus Aszú 6p 1981

Egy kedves kóstolótársunk gáláns ajándéka a sorhoz. Nyilvánvalóan téeszes aszú ez, de az Oremus vitte a készletet. Sötét szín, barnába forduló árnyalatokkal. Illatában dohány, mentol és régi, de tiszta fahordó aromái. Savas, narancslekváros jegyek díszítik, egyértelműen koros már, de még gyümölcsöket mutat, nem haldoklik. Jó vezetésű korty, kétségtelenül oldschool kivitelben, amely hoz egy diós-magos aláfestést, öreg lekváros aromákat és az enyhe rusztikusságot sem lehet nem észrevenni. A komplexitást paradicsom (!) aromái, mentol és hosszan érlelt borecet (pozitív értelemben) fokozzák. Szép hosszan kitartó utóíz. 7p

oremus_1981.jpg

(A kóstolóért természetesen fizettem.)

Kapcsolódó cikkek:

Gaja! (2016. november)

Wineporn: Old Bordeaux (2016. április)

Wineporn: Magyar pezsgők a kínpadon (2015. december)

Wineporn: Spanyol virtus (2015. december)

41 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8012064317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pintia 2016.12.21. 11:25:01

"...Sajnos élvezhetetlen..... 4p+.." WTF??

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.12.21. 11:43:40

@pintia: annyit kapott, amennyit egy gyenge édesbor kapna. ennyi.

pintia 2016.12.21. 11:53:00

@akov: gyenge édes bor innen indul? Azt gondolnám, h címke hatás volt az ok. Mindenesetre érdekes így tekinteni a pontozás objektivitására.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.21. 12:04:41

Nagyon kemény és nagyon jó poszt. Pár kérdést azért felmerült bennem :)

Az édes borok magasabb pontról indulnak? Egyértelműen az az érzésem, hogy ha hasonló leírásokat olvasunk szárazboroknál akkor zuhognak a 3-4 pontok, itt meg 4-5 pontnak tűnik a belépő. Egy élvezhetetlen bor tényleg furcsa 4 ponton. A 4 pont a ti leírásotok szerint "Átlagosan jó borok. Az élményborozás belépő szintje. A maguk kategóriájában kellemes és jól fogyasztható borok, amennyiben nem várunk el különösebb egyediséget, összetettséget, vagy átlagon felüli beltartalmat"

dagadtos 2016.12.21. 13:10:31

@BZoltan: Másrészről a skála teteje felé nem érződik ilyesmi, a Szepsynél kicsit morcos, hogy nem kapta meg a nyolcast, a leírás alapján. Meg az emlékeim alapján is :) (nem mostani, régi emlékek)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.12.21. 13:33:22

@BZoltan: nem

@dagadtos: a Szepsy jó volt, de a nyolcat nem éreztem benne. Levél nap volt. :=

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.21. 13:57:47

@akov: Az, hogy "nem" az lejött a cikkből :) Nem így írtad meg volna, ha "de igen" lenne :)

Ezzel együtt gondolom te is látod az ellentmondást a posztban szereplő 4-5 pontos borok leírása és a blog manifeztben megadott pont definíciók között.

Én egyébként az egész magyar borvilágban érzem azt, hogy ha egy bor édes (mármint aszú) akkor az nem tud 5 pont alá menni, de 5-öt is csak akkor kap ha bűnrossz.

Egy száraz (nem aszú) bornak pedig sokkal többet kell mutatnia már 5 pontért is. De a 6 már szinte klasszis.

Egy teás, oxidált, gyógyszeres bor hogyan 4-5 pont? Ezek konkrét borhibák.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.21. 14:01:15

@BZoltan: Nem is beszélve arról (nem nálad vagy ezen a bloggon) hogy a 10-40g cukrot még mindig hibának tartják a legtöbben :) De ha 50+ a cukor az már szinte nem tud hibázni :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.12.21. 14:11:31

@BZoltan: na, akkor világosítsuk meg szépen.

A leírásom a bor 500 USD-s árának köszönhetően negatív. Élvezhetetlen volt, igen, de nem ihatatlan, azért közel sem. Nálam a 4 pontos bor már kifejezetten gyengus. Ennyit kap mondjuk egy híg reduktív bor.

Zoli, az aszús pontozásnál jól látod. Ha egy aszú nem hibás, vagy nem ihatatlanul savas, akkor az 6 pontnál nem lehet kevesebb. Ez, amit Tokaj megbízhatóan tud, ettől híres, stb. Azt hiszem egyszer Alföldi Merlot mondta, hogy "már pedig 6 (5?) pontos Brunello nincs". Ez ugyanez szerintem

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.21. 14:24:34

@akov: Nehéz terep. De elfogadom, hogy máshogy látjuk ezt a kérdést.

A d'Yquem-mel kapcsolatban a fő kérdés az, hogy akkor ez a bor tényleg ilyen? Ha igen az simaliba... minden extrém stílusnak meglehet a maga piaca és ugye Bordeaux piaci adottságai már jó idehe tornásszák fel az azárat. Szóval 500USD Bordeaux az máshol 80-100 dollár. Ebben a sávban már nem az érdemek alapján áraznak.

Szerintem nincsen olyan borvidék amelyik seggbedugott kézzel, becsukott szemmel is kicsapja az hatpontot. Hibát minden borvidéken lehet ejteni. Tokajban is vannak rossz hordók, trehány vagy alkesz borászok. Tokajban sem szólószőlőt termő csudadűlőben van minden ültetvény.

A Brunello egy kicsit más tészta, mert ott azért egy fajta van és a technológia olyan durván korlátozva van, hogy konkrétan sitte vágják aki megszegi a DOCG-ben leírtakat. Az, hogy ott nem jön ki 6 pont alatti bor az inkább a szabályzásnak szól és nem annak, hogy a terroir az csuklóból kitolja a csudát.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.12.21. 14:51:01

@BZoltan: az Yquem elvileg nem ilyen, a szakértők azt mondják, ez egy hibás palack volt. A CellarTrackerre feltettem a kóstolási jegyzetet, itt meg lehet tekinteni a hozzászólásokat:

www.cellartracker.com/note.asp?iWine=120962&iNote=6072373

A többihez: mindenhol lehet hiba, ezen nem vitatkozunk. De pont azt mondom, hogy Tokaj és szélesebb értelemben véve Magyarország tud könnyedén csinálni komoly édes borokat. Vö. ezt a szenvedéssel a nagy száraz fehér bor megkreálásához. Ez az édes dolog, nekünk könnyebben megy. Más dolog meg marha nehezen.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.21. 15:31:13

@akov: Tényleg nem kötődésből, de a CellarTracker-en ihatatlannak írtad ezt a bort. Én olvastam erről a borról és máshol is írnak a gyógyszerességről. Én nem vagyok egy Sauternes expert, de amiket kóstoltam azok korrektek voltak. Bár az árukat soha nem érték meg. Pontozással kifejezve 5-6 pontos édesbornak tartom őket. Olyanoknak amilyeneket szerintem a világ bármelyik borviédén lehet csinálni. Ha ez a palack még meg is kukult akkor az "lefolyó". Mondjuk az érdekelne, hogy sikerül-e a termelőtől legalább egy csere palackot lezsírozni.

De a másik (bevallottan kekec) kérdés ami felmerült benne, hogy ha egy hasonló élménybe fut Magyarországon akkor szánunk rá ennyi utókezelést és mentegetést meg mosdatást? Szerintem nem. Szerintem az ilyen palackhibás borokat rendszeresen leverjük a termelőn. Tudom, mert rajtam is csapódott már le ilyen. De elfogadom, ogy az élet már csak ilyen :) Ha egy 400 dolláros bor betlizik akkor a "kritikus kér elnézést", ha pedig egy 3000 forintos magyar akkor az meg "nincs ott fejben" :)

A Tokaji édesbor géniusszal én csak annyiban értek egyett, hogy a lehetőség az adott. A klimatikus viszonyok adottak, a termőhelyi adottságok tényleg a zseniálisak. De szerintem az elkészült borok töredéke váltja be ezt a talentumot.

Na, de mindegy... szerintem a +60g cukor az olyan mint a +60cm mellbőségben. Elvonja a figyelmet más fícsöröktől és nagyon elnézővé tesz más gyengeségekkel szemben :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.12.21. 15:43:53

@BZoltan: ne csúsztass plz. Elnézést kértem? Hol? Leírtam, hogy szar. És őszintén érdekelt, hogy ez ilyen vagy sem. És nem ilyen. Majd a kóstoló szervezője eldönti mit tesz. Azért azt megjegyzem, ha nem dugós a palack, akkor igen nehéz reklamálni, főként úgy, hogy két deci maradt a palackban. Én pl. erre bizti nem cserélnék ha pince lennék.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.21. 16:09:07

@akov: Bocsánat, képletesen értettem. Ezért tettem idézőjelbe, de ez félreérthető.

Egyszerűen csak arra gondoltam, hogy egy 400 dolláros bor (érthető módon) komolyabb utókezelést kap mint egy 10 dolláros. Az utóbbit egy hasonló élmény esetében szerintem én is a lefolyóba küldtem volna. 400 dollárnál meg próbálkozik az ember mentegetni a termelőt.

Én amúgy a dugósságnál jóval nagyobb problémának látom a parafa-üveg inkompatibilitást vagy a dugó mechanikai sérültségét. Szóval ha van egy repedés a dugóban, vagy az üveg nyaka nem tükörsima és a dugó nem zár tökéletesen akkor pár hónap alatt elmegy a kén és a bor eloxidálódik, beecetesedik. De ezt egy koncentrált, cukros bor máshogy veszi le.

Szegediszomelijé 2016.12.21. 18:10:59

Én annyiban osztom Akov nézetét Tokaj ügyben, hogy a csúcsokra törekvés nélkül is könnyebben születnek elég jó borocskák az édes kategóriában. Nemrég vettem már a "karácsonyi tokaji borozás" jegyében 4500 -ért 6putt. Aszut 2013 (noname, palackozta Holdvölgy pince) -kissé túl fiatalnak is éreztem, de 6+ megvolt -ill Gundel Szamorodnit 2200 Ft körül, élvezetes, 5-5+, semmit nem kellett belemagyarázni.
Amúgy szárazban sem csak a "fétis" termelőket érdemes próbálgatni: Kvaszinger Furmint Tescoban -bár nálunk már elfogyott -2500 pénz, és a 2015-ös MÁD is egy igen jópofa kis bor, elegáns tálalásban. (szárazat 6-10-15 -ért, aszut 15-25-35 -ért sajnos nem igazán tudok venni) , Szóval szárazban valóban sok kísérlet csak épp (ha egyáltalán!) több ezeknél, de csillagászati áron.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.21. 19:47:31

@Szegediszomelijé: 4500 forintért te nem hatputtonyost vettél hanem egy finom édes mustot.

Szegediszomelijé 2016.12.21. 20:21:28

@BZoltan: Nem lehetetlen - de én inkább arra gondolok, hogy felvásárolt anyagból könnyebb virítani. Sőt: Bodvin -(Orosz Gábor) most a szuper CBA-ban 3800?! De a "királyi" aszu is 5000 -ért figyel a Metróban -ne feledjük, ez mind 13-as.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.21. 21:13:02

@Szegediszomelijé: nem az, hogy nem lehetetlen, hanem zsírbiztos fix. Ennyiért rendes aszúbor nincs.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2016.12.21. 22:35:26

@akov: "Ha egy aszú nem hibás, vagy nem ihatatlanul savas, akkor az 6 pontnál nem lehet kevesebb" -- miert?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.12.21. 23:30:10

@Syntax Error: mert akkor good enough. Erre nem tudok mást mondani. Tokaj ezt tudja.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.21. 23:46:50

@akov: Ez valami elv vagy tapasztalat? Én nem vagyok egy nagy aszú guru, de én pontosan annyi unalmas vagy középszerű aszúra emlékezem mint bármilyen más borra. Tény a gyönge aszú is édes :) az édes dolgokat pedig könnyebb lenyelni.

De egyébként tényleg van egy ilyen :) Mintha az emberek 50g/l felett megrészegülnének a cukortól és egy egyéniség nélküli, unalmas, tucatbort is sokra tartanak. Ezt csomó átlagfogyasztónál látom.

Ezért csodálkozom akovon. Szerintem érdemes lenne széthúzni a mezőnyt és a pusztán fincsi, de nem hibás aszúkat is 4 pontra adni, ahogy egy korrekt nyári fröccsbort vagy egy laza rozét. A keserű, teás, oxidált, barna, gyógyszeres édeseket pedig szépen az 1-3 pontra tolni. Pont ahol egyébként a nem édes de szar borok is laknak :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.12.22. 00:29:02

@BZoltan: figyi. Én könnyedén fel tudok sorolni vagy harminc magyar édes bort az elmúlt évből, amelyek nagyon jók. Amiket én iszok, könnyen elsül a 6/7 pont. Ugyanez vörösben nem menne és fehérben sem. Tehát az én tapasztalatom szerint ebben jók vagyunk. Nem tökéletesek, de elég jók. De az is igaz, hogy ha kóstolok ilyen borokat, akkor az s közép és felső szegmensben van. Sampling error. Biztos vannak 4 pontos aszúk, én nem találkozom velük ezek szerint. Mit mondjak, hála istennek...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.12.22. 00:38:58

Ne ezen cicegjetek, hogy most itt jó-e a pontozás vagy sem... 2 jelentős tanulság adódik.
(1) Szepsy agyonveri a Satódikemet. Holnap (ma) megírja a Magyar Idők (is).
(2) Szepsy jelenleg bőven túl olcsó.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.22. 06:54:36

@akov: Nyilván van jelentősége a mintavételnek. Szerintem én jóval kevesebb féle bort iszom mint te, vagyis az én merítésem mindenképpen csalóka. Ezzel együtt az én tapasztalatom az, hogy a hibáktól mentes szegmensben pont annyi unalmas középszerű édes mint száraz bor van.

Az a felvetés, hogy "ebben jobbak vagyunk" pdig nekem nem hangzik logikusnak. Hogyan lennénk jobbak édesben mint szárazban? Egy befektetési tanácsadó aki hirtelen borász lett az miért lenne jobb édesben mint szárazban? Ez nem úszás, hogy a hát jobban menjen mint a mell. Egy 60 éves borász aki 25 éve még a kombinátos pancsolásban utazott az miért lesz hirtelen édesbor szakértő? Nincsen generációkon átívelő kompetenciája senkinek. Tényleg senkinek, még a félisteneknek sem.

Azt pedig, hogy a termőhely csak úgy lerázza magáról a jó édesborokat én nem hiszem. Annyit elfogadok, hogy Tokaj-Hegyalja aszusodásban jó. De ez csak a botritiszes vonal és önmagában ez nem garancia a minőségre.

Én nagyon-nagyon azt látom, hogy ameddig a szárazborok területén a véleményformálók többsége jóval kritikusabb és egy nehezen elérhető ideált keres a borokban addig ha megvan az 100g/l cukor akkor reflexszerűen pozitívabbak vagyunk. Nem csak te, hanem lényegében mindenki.

Ennek több okát illetve eredetét is látom. Egyrészt a riviális evolúcióbiológiai kondicionltságunk az édesre. Egy profi borkóstoló persze tud szembemenni a ösztöneivel. De más dolog ha valaminek az értékelése mindenképpen steril környezetbe folyik és más ha mindenképpen kompenzálni kell egy ösztönös pozitív reflexet. Másrészt szerintem közösségileg van egy alapvetés, hogy hát az az aszúk azért mégiscsak a borok királya és hát komoly szembeszéllel találkozik az aki ugyanazon az objektív mércén méri a nemzeti büszkeségünket mint egy rozét. Harmadrészt még egy értő borkóstoló is olyan erényeket értékel a borban mint a gazdagság, zamatosság, tartalom, ami egy alapvetően kései szüretelésű alapanyag eredménye. Ráadásul ugyebár a cukor itt már nem lehet olyan bűn :) mint a 10-30g/l sávban.

Na, de mindegy... én maradok szigorú az édesborokkal. Sőt azokkal vagyok igazán szigorú.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.12.22. 07:38:43

@BZoltan: Szerintem egyszerűen arról van szó, ha nem rontják el nagyon a tokaji aszút, akkor a BLIC értékelés alapján, a hossz, az intenzítás és a komplexítás már jól megnyomja a pontozást (ezek szinte alapból jók szoktak enni a borkészítés módja miatt), ha még az egyensúlyt is sikerül belőni, akkor abból lesznek a 7-8-9+ pontos aszúk. De azért tegyük hozzá, hogy én szinte csak a kedvenceimtől szoktam aszúkat inni, hacsak nem valaki a kezembe nyom valaki mástól valamit.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.22. 07:44:38

@Hepci: Erről a "Pistabácsi a legnagyobb király" mondásról nekem azért mindig eszembe jut, hogy vakök között a félszemű a király :)

Csak a gondolatkisérlet erejéig érdemes átlépni abba a párhuzamos univerzumba ahol a mi unevrzumunk ünnepelt száraz fehérboros termelők mégis inkább édesbort csinálnának. A Napa-völgyben nem krémes, barikkos sándornét, hanem a kései sándornét felturbózva töppedt (gépi szárított) mazsolával szteroidozó borokat csinálnának. Vagy komplett Elzász hagyná a száraz rajnaik és traminik világát és minden 10+ generációs borászat rágyúrna a fél évezrede művelt grand-cru területein a full édesre. Ha a Rajna menti borászok a félszáraz rajnaijukat felhúznák a TBA-nak szán mussttal 5puttony kaliberre. Szóval ebben az univerzumban, ahol a világ minden ünnepelt és sikeres szárazfehérborászs hagyná a mostani portfólióját és elkezdene édesbort csinálni akkor mi lenne. Mármint a többszáz éve tisztán és korrektül művelt ültevényeken, a több generáción átívelő szaktudással, a tökéletes pincehigániával, a bebetonozott piaci viszonyokkal, a minden faluban működő szakmai könyvtárakkal, a korszerű és hatékony szőlész-borász oktatással... Szóval egy ilyen kontextusban is biztosan Pistabácsi lenne a király? Szerintem nem...nagyon nem.

2) Van neki már 300 eurós szárazbora és bértapsolója meg udvari bohóca is.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.22. 07:59:00

@rszabi: Soha nem hittem ebben a balance-length-intensity-complexity szentnégyességben. Konkrétan egy ócska blöffnek, a wset biznisziskola kamujának tartom ezt. Jól hangzik, de egyrészt ugyanúgy nincsen objektív és abszolut metrikus rendszere ennek mint bármely más szempontrendszernek, másrészt pontosan tudja a legkezdőbb borivótól az aranydanos mászterovájnig, hogy senki emberfia nem ilyen BLIC alapján vásárol bort :) Innentől kezdve minden ere alapuló értékrendszer szükségszerűen bogus. És lám-lám az édesboroknál le is dobja a láncot. Ugyanis ha a cukorérték kiveri a biztosítékot akkor a balanszról méár nehéz beszélni, a komplexitás az éedesborok esetén tök más mint a szárazoknál a hosszúség és intenzitás pedig csuklóból jön egy kései anyagból.

Ha már szubjektív és mérhetetlen rendszerben gondolkodunk akkor én az élményfaktort és az egyediséget használom. Ha egy borra még hetekkel később is emlékszem és ott van a számban az íze meg az illata az orromban, akkor én ívesen teszek arra, hogy egyensúlyos vagy komplex volt-e. Ugyanígy ha egy bor kapásból mosolyra készttet és kihozza belőlem a WOW élményt az egyediségével akkor onnantól kezdve nem érdekel sem az intezitása sem a hossza. Usain Bolt 10 másodpercen belült tud úgy elkápráztatni és aki szerint a fazon egy kompex személyiség annak a Dörmögő Dömötör a szépirodalom csúcsa.

Ebben a rendszerben és talán azért is mert meg vagyok áldva egy naív de kedves családi meg baráti körrel elég gyakran iszom átlagos édesborokat. Ezért tartom azt, hogy ha kiszakadunk a közismert 10-15 nagyágyú tokaji bűvköréből (akik tényleg elkényeztetnek bennünket) akkor pontosan annyi 3-4 pontos gyengusz, átlagos, unalmas, pusztánédes aszút fogunk találni ahány sablonnal készített egységsugarú rozét.

Az, hogy a komolyab régiókban sok a jó aszú? Naná... Tokaj-Hegyalja magyar léptékkel azért mégiscsak egy nagy borvidék.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.12.22. 09:26:29

@BZoltan: Én is az élményfaktort és az egyediséget értékelem elsősorban. Itt le van írva minden, amit erről gondolok:

alkoholista.blog.hu/2010/12/17/mire_jo_az_x_faktor
alkoholista.blog.hu/2011/01/26/mire_jo_az_x_faktor_1

Szerencse, hogy Dagadtos már megírta, mert én a büdös életbe, nem tudtam volna ilyen érzékletesen kifejteni. :)

Másrészt Tokajban nemcsak azért van sok jó aszú, mert a termőhely édesborban világklasszis termőhely, legalább ilyen súlya van annak is, hogy elképesztő mennyiségű innovatív és nagy szaktudású embert bevonzott a borvidék történelme és hírneve.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.12.22. 10:47:37

@BZoltan:
(2) Van már neki somlói - felszopáskompenzáló - nagyemberimage-bontogatója is. Lassan már olyan komplex lesz a Szepsy-stáb, mint az Andy Murray edzettségét felügyelő team. :D

Nem iszom sok édeset, de néhány elvileg nagyra tartott bort kóstoltam külföldön. Ezek nekem nem adtak olyan komplex élményt, mint egy klasszis aszú, ezért úgy vélem, hogy édes borban Szepsy István nem csak a félszeműek között király.
Erről majd többet esetleg karácsony után, amikor a maguk alá vizelt boresztéták álmélkodásától kísérve iszogatok hatputtonyos Szepsyt a nyírfacukros mákos bejgli mellé...

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.22. 11:17:16

@Hepci: Én nem vagyok senkinek a bontogatója és legfőképp nem somlói szerepben. De már kértelek, hogy viccből se mosd kérlek össze ezeket a dolgokat. Én csak azt mondom, hogy Szepsy már egy ideje nem olcsóbb mint ez a d'Yquem.

Szerintem minden édesborkészítő félisten csak a félszeműként király a vakok között. A világ egy jó ideje nem az édesborra gyúr. A világ cirka 7 millió hektár borszőlő területén párezer hektáron foglalkoznak édesborral. Néhány ezrelék a megtermelt borszőlőnek célja az, hogy természetes édesborként kerüljön a fogyasztók elé. Nem nagyon van érdemi összehasonlítási alap, mert igazándiból sem a termelőket, sem pedig a tömegek piacát már nem érdekli az édesbor. Egy nagyon szűk szegmensben, nagyon kevés borász foglalkozik ezze. Mi itt Magyarországon el vagyunk kényeztetve.
Nálunk alapvetés, hogy egy borkóstoló sort egy édesborral zárunk le. Nálunk természetes, hogy egy boros rendezvényen vannak aszús asztalok és oda szokás menni akkor amikor már midnnet megkóstoltunk. De a nagyvilágban ez nem így van. Máshol esetleg egy laza pezsgővel frissítik fel a nyálkahártyát.
Tudom, hogy szarul hangzik és tudom, hogy lesznek akik ezt olvasván megint félreértik a dolgot. De szerintem tudomásul kéne venni a világ realitását.

Én örülök annak, hogy van aszú, de szerintem az aszúkat a maguk kontextusában és mezőnyében kellene 1-10 pontos skálán értékelni... ha már.

pintia 2016.12.22. 11:45:03

@BZoltan: Bármennyire is megosztó személyiség vagy, az utolsó mondatoddal kifejezetten egyetértek. :-)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.22. 12:08:28

@pintia: Nem szándékom megosztó személyiségnek lenni. Elnézést is kérek mindenkitől akit bosszant az amit és ahogy írok. Amúgy a személyiségemnek a véleményemhez nem sok köze van :) Aki személyesen ismer az tudja, hogy aránylag normális vagyok :D

silvousplait 2016.12.24. 15:37:20

@BZoltan: Sok mindenben ismet egyetertek veled. Annyit tennek hozza, hogy, ki tudja, miert, itt Franciaorszagban is mintha magasabb pontszamrool indulnanak eleve az edesborok.

silvousplait 2016.12.24. 15:39:28

@Hepci: Ne egyel nyirfacukrot, minden hirveres ellenere nem tulzottan egeszseges... :(

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.25. 12:15:28

@silvousplait: A franciák is pontosan ugyanúgy kondicionáltak evolúcióbiológiailag az édes ízérzet értékelésére mint a magyarok :)

Sokan megfeledkeznek arról, hogy a bor azért alapvetően egy táplálék amit elfogyasztunk és ezzel kapcsolatban sokszázezer éves reflexek lépnek működésben. Egyszer Isabelle Legeron tartott egy olyan szemináriumot ahol minden második bor konkrétan fehérjebomlásosan hányásszagú meg rothadó dögszagú volt és Isabelle pumpálta ezerrel, hogy hát ezekhez a borokhoz nagyon más hozzáállás és teljesen új borkép kell. A rendezvény után megkérdeztem, hogy hogyan tervezi átprogramozni emberek százmillióit arról az ugyancsak evolúcióbiológiai reflexről, hogy a biztonságunk érdekében iszonyodjuk bizonyos szagoktól... a hölgy csak nézett rám mint aki kínaiul beszél. Szóval néha nagyon az az érzésem, hogy sokan annyira túltolják a dekadens revolucionizmust, hogy megfeledkeznek a bor táplálék szerepéről.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.12.25. 13:17:03

@silvousplait:
Amit erősen tolnak, az mindig kérdéses, mint a margarin valaha, ami állítólag finom és egészséges... ezek közül épeszű ember már az elsőt se érezte...
Viszont édesanyám cukorbeteg, miatta kell xillites bejglit vennem. Én alig eszem bejglit. Szoktam viszont kóstolni nyírfacukros sütiket, ahol csinálnak ilyet igényes kivitelben, engem nem is fosat, és nem kesernyés, mint a stevia. Mi baj van a nyírfacukorral a fosatáson kívül?
[Ne homeopata/ezo transztudománnyal gyere, arra kevéssé vagyok nyitott még a szeretet és shoppingolás nagy ünnepén is...]

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2016.12.25. 13:19:57

@BZoltan:
Óvakodj minden lédimaszterofvájntól, aki nem úgy néz ki, mint Palvin Barbi, és ráadásul hányásszagú szarokat akar itatni veled (meg még pénzt is kér érte).

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2016.12.25. 19:02:46

@Hepci: Pedig de jót tenne a magyar borvilágnak ha lenne egy Palvin Barbi alkatú mászterövájnunk :) Néha erősen olyan szaga van a boros közéletnek mint egy fiukollégium szobájának a heti alsóneműváltás előtt

Isabelle Legeron pedig szerintem egy kókler kibic. De azért nagyon örülök a létezésének, mert aki jó indikátor. Az aki csillogó szemmel ismétli azt amit ő mond és aki pincsiként követi az garantáltan nem normális.

(A xylitolnak semmilyen toxikus vagy egészségre káros hatása nincsen. A laxatív tulajdonsága abból ered, hogy az emésztés során más cukoralkoholokhoz hasonlóan nem bomlik le teljesen. Pont ahogy a szorbitol esetében is.)

silvousplait 2017.01.02. 17:24:54

@Hepci: Bocs, hogy most valaszolok csak, de a nalunk a vakacio valamennyi alkalommal "off". Mellozve minden "transztudomanyt", a xilit eppen olyan finomitott termek, mint a kozonseges kristalycukor, eloallitasa kismillio adalekanyagot es vegyi eljarast igenyel. A 7-es glikemias index nagyon jol hangzik, de hamis biztonsagerzetet ad, es szerintem, hosszutavon, ha talan kisebb mertekben is, de ugyanugy inzulinrezisztenciahoz vezet.

silvousplait 2017.01.02. 17:25:57

@BZoltan: Azert erre nem mernek megeskudni, lasd lejjebb.
süti beállítások módosítása