Tegnap este ismét a kis üvegcsés módszerhez fordultam segítségért, hogy fesztiválozzak még egy utolsót, de mégis élvezhessem a családi kört otthon egyidejűleg.

Megint négy tételből vittem haza.

 Folytatódik a tudósítás a szegedi borfesztiválról. Kattintás után olvasható még egy halom kóstolási jegyzet. Helyenként ismét lesz kábé-pont mellékelve, helyenként meg nem.

A Tenuta Argentiera pincészet bemutatkozó borkóstolójára kaptam a minap meghívást. A meghívón szereplő Vinopolis őszintén meglepetett, hiszen a tavaly év végén nagy elánnal elinduló vállalkozás 2012 januárjában – botrányos körülmények között – kénytelen volt be is zárni. A borbártól a borszaküzleten keresztül a WSET iskoláig mindent kínáló Vinopolis úgy tűnik, újra bontogatja szárnyait és máshol, picit máshogy, de ugyanazzal a koncepcióval újra megnyit. Akit a részletek érdekelnek, a Borászportálon olvashat egy friss interjút Szente Zsolttal, a Vinopolis tulajdonosával. A cég nagykereskedelmi engedéllyel is rendelkezik, így egy sor külföldi pincészet borait tervezik importálni. A pincészetek hazai bemutatkozásának sorát a toszkán Bolgheriben található, igen jó nevű Tenuta Argentiera nyitotta meg. A birtok képviseletében Stefano Bernabei érkezett, hogy Bolgheriről és az Argentiera-ról meséljen nekünk.

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

A fene gondolta volna, hogy nagy csinnadrattával elmegyek a VinCE-re és a legérdekesebb, legütősebb borokat nem holmi külföldi szakértő vezette mesterkurzuson, hanem az egyik kiállító standján fogom megtalálni, egyetlen picike kis asztalon. Aki hallgatott önnön mézlopója finom jelzéseire, biztosan képtelen volt remegés nélkül elhaladni a WineAge standja mellett. Részemről is nagy hiba lett volna elhalasztani azokat a borokat, amelyeket nemhogy hétfő este nem bontogatok a paprikás krumplihoz, de egy sokszemélyes, exkluzív kóstolót is bajosan volna kedve bármely borbuzinak megfizetni. Természetesen a kóstolás „fesztiváli” körülmények között történt, de talán óriásit nem tévedhettem. Persze, nagyon jó volna megnézni ezeket a borokat otthon, fehér falak között is, de ilyen tömegű szipkázásért cserébe az ember elvisel némi kellemetlenséget. Hogy mind elolvassátok, a kóstolási jegyzeteket két részletben fogom szerepeltetni.

„Klasszikusan disznósonkából készül a húsvéti sonka – mondta a Húsipari Kutatóintézet főmunkatársa. Nagy Sándorné hozzátette: annál olcsóbb, minél több benne a páclé, ugyanakkor ez az élvezetén nem változtat.” (InfoRádió, 2012. április 5.)

No, nálam ezzel a felütéssel kezdődtek meg a Húsvéti Ünnepek. Nem rossz, gondoltam, végül is hiába a sok száz év hagyománya, hiába a millió ős erőfeszítése, mikor páclével is jól lehet lakni. És még fizetni is kell érte. Kísértetiesen emlékeztet ez arra, hogy mennyi szőlész és borász gondolja még ma is, hogy a terméskorlátozás a „pesti firkászok” agyament baromsága. A gyomirtó, a műtrágya, a tápsó, az olasz mustsűrítmény és a műtannin alkotják azt a páclét, ami az egész végterméket összetartja. Persze, az élvezeti értéket semmi sem befolyásolhatja. Próbáltam Húsvétkor inkább nem gondolni erre, és felsőbbrendű önbizalommal rántottam elő pár megbízhatónak gondolt palackot. Ha bölcsen pislantottam volna a biodinamikus naptárra, tudhattam volna, hogy az Ünnepi hétvégén nem a földi hívságoknak, hanem a gyökereknek áll a zászló.

A magyar piacról szemezgetve sajnos rendkívül nehéz megismerni Új-Zéland borait. Itt egy sauvignon blanc, ott egy pinot noir és már ki is merítettük a hazai kínálatot. Pontosan ezért is ültem be izgalommal a VinCE keretében rendezett Új-Zéland szemináriumra. Előadónk az Új-zélandi születésű, de Angliában élő Peter McCombie MW. Lustaságomból és terjedelmi okokból kifolyólag nem próbálnám meg összefoglalni előadását, végigszaladt a borvidékeken, a termesztett fajtákon és a termőhelyi borok jellemzőin. Ha valaki megkérne, mondjam el slágvortokban mi jut eszembe Új-Zéland borairól, már fújnám is: környezettudatosság, metsző tisztaság, konzisztensen jó minőség, magas ár és csavarzár. Természetesen ezen „elméletemet” McCombie előadása sem döntötte meg, sőt egészen meghökkentem azon, hogy a 2012-es évvel bezárólag az Új-zélandi termelők 100%-a fog rendelkezni a „Sustainable Winegrowing New Zealand” tanúsítvánnyal, amely fenntartható és környezettudatos gazdálkodást követel meg a borászatoktól.

Észak-Rhone vidéken járunk képzeletben, a syrah szőlőfajta bölcsőjénél. A tágabb értelemben vett borvidéknek a két legnagyobb presztizsű appellációja minden kétséget kizárólag az Hermitage és a Cote-Rotie.

Az Hermitage, vagy régiesebben Ermitage, tulajdonképpen nem több (területileg), mint egy domb. Talaja gránit, és tökéletesen déli kitettségű. Borát a múlt században még egy lapon emlegették a 1ére cru bordóiakkal és a legnagyobb burgundiakkal. Semmiképp nem szabad összemosni a nevét a környező jóval nagyobb kiterjedésű, de értékben jóval szerényebb képességű Crozes-Hermitage-zsal. (a kép forrása: www.uncorkedevents.com)

A Cote-Rotie (a képen, forrás: www.elitistreview.com) vadregényesen meredek gránit-teraszait szintén nagyon régóta művelik már, de az innen származó borok mégis jóval később szereztek világhírnevet. (Tulajdonképpen ez Guigal tevékenységéhez köthető.)

Ma nagyjából egymás mellé szokás helyezni ezt a két körzetet a hierarchia tetejére. Azt mondják az Hermitage inkább a tekintélyesebb, erőteljesebb, "maszkulinabb", a Cote-Rotie pedig inkább bájosabban gyümölcsösebb, lágyabb, "femininebb" arcát mutatja meg a fajta csúcsainak. (állítólag ennek a háttéreben sokszor az áll, hogy a Cote-Rotie boraihoz engedélyezett  20% erejéig fehér szőlőt is adni, főleg viognier-t)

Egy év eleji külföldi rendelésem révén hozzájutottam 1-1 palack jónak mondott tételhez a fenti körzetekből:

A St. Andrea és az Orsolya után az egri Verőszala utcában, közvetlenül Gál Tiborék mellett tanyát ütött Kovács Nimród Winery-nél tettünk egy gyors látogatást. A Verőszala különös földalatti varázsát a pompás, évszázados korú pincék adják, amelyek fürgén futnak be a városnak már áldozatul esett tufavonulat alá. Persze az árnyoldal itt is a föld felett van. Mit sem sejthet erről a csodás lenti világról az, ki csak bambán végigsétál itt, hiszen a kátyús utca romba dőlt présházai és a köztük fura színben játszó ízléstelen családi házak inkább űzik, mint húzzák az embert. Feljebb, az utcában rendezetlen porták, szemét szerteszét. Ismét egy lehangoló borvidéki szentély, tartok tőle az itt élőknek halvány lila fogalmuk sincs arról mi történik körülöttük. A haladóbb elmék másképp gondolkodását egyedül Gál Tiborék és a Kovács Nimród Winery patikarendben felújított présházai jelzik.

Illatában jó minőségű „nagyboros” feketebogyós gyümölcsösség, áfonya, fekete ribizli, mellette szerecsendió, vanília, ércesség, húsosság. Letisztult és elég komplex. Közepesnél nagyobb test, túlzások nélküli jó arányok. Szilárd, mégis simára csiszolt tanninok közepesnél nagyobb mennyiségben, elegendő élénkségű, cizellált, finom állagú savak. Telt, tiszta ízek, ideális érettségű feketebogyós gyümölcsök, nagyon finom vaníliával megtámogatva, plusz egyéb fűszeresség. A kortyközép különösebb mélységek nélkül még kitart, megnyújtva picit a kortyot, így lesz közepesnél icipicit hosszabb.  Jó egyensúly, remek fogyaszthatóság. Kicsivel jelentősebb erő, intenzitás választja el nálam a klasszistól, még akkor is simán az elegancia határain belül maradna.  6 és fél. (89)

Ezen a blogon viszonylag kevés újvilági bort kóstolunk. Ha mégis, akkor főként az alap-közép tételek azok, amelyeket mostohán ignorálunk. Én személy szerint nem vagyok szűz, szoktam ilyen borokat iszogatni és a helyzet az, hogy simán tudom élvezni is őket. Égi jel vagy fatális tévedés, nem tudhatom. Kis hiánypótlásként néhány jól és kevésbé jól árazott újvilági klasszikust kóstoltam meg.

Kis borklubom tagjaival ezúttal egyik kedvenc vörösboros vidékemről, a Dél-Rhone területéről kóstoltunk meg néhány nedűt. Mint közismert, jókora területről (több tízezer hektár) beszélünk, sok különböző típusú és minőségű borral, amelyek közül nemzetközi szinten kiemelkedőnek számító is szépszámmal akad. Két alapborral (Côtes du Rhône) indítottunk, majd a kiemelt területek közül megnéztünk Gigondas vidékéről két, a nagyszerű Chateauneuf du Pape területéről pedig négy bort. Nagy meglepetések nem születtek, jó borokra számítottam, jó borokat is kaptunk (a néha nem kevés) kiadott pénzünkért. A borokat ebben a sorrendben kóstoltuk, nem vakkóstoló keretében:

A Sauskáról szóló posztunk után az ikonikus Gere Attila pincéjébe látogatunk el. Ezúttal nem volt nagy szerencsénk, az előzetes bejelentkezés ellenére is csak egy „vendéglátóipari” vezetésbe cseppenhettünk bele. A rövidre és tempósra fogott látogatás során nem tudtunk meg túlzottan sokat a pincészetről, a pincében hordók vannak, modern a palackozósor és persze acéltartályokat is használnak. Fura módon csak buszos látogatókat kóstoltatnak helyben, ha nem vagyunk elegen, akkor a borok megízleléséhez a villányi pincesor környékén található – szintén a pincészethez tartozó – Mandula Étterembe kell elzarándokolni.  És tényleg, itt igen kellemes és kényelmes körülmények között lehet a borok közelébe férkőzni.

Torres Salmos 2006

Bortársaságból származik. Syrah, carinena, garnacha házasítás Priorat-ból. Francia barrikban érlelődött. Értékelések: Wine Spectator: 90, Int. Wine Cellar:90, Wine Enthousiast:89, Jancis R: 16, Cellartracker: 88.7 /24 vélemény

Adódott, hogy birtokomba került egy igen jó renoméval bíró, komoly Chateauneuf. Egyik kedves kóstolótársunknak pedig egy szintén remeknek tűnő Ribera del Duero. Gondoltuk mutassuk meg egymásnak. Utána pedig kiagyaltuk, hogy miért is ne raknánk melléjük két árban és évjáratban is passzoló magyar vöröset.

Így is történt. Referenciaként még egy-két alacsonyabb árkategóriájú tétel is került a sorba. A kóstolás vakon történt.

Íme:

Halász Attila, alias európai, az Ausztráliában élő borral foglalkozó szakember idén is megtartotta Terra Australis névre hallgató nagyszabású kóstolóját.

Ezúttal is Ausztrália legszebb tételei közül szemezgetett a résztvevők nagy örömére, szintén a koncepcióhoz tartozott, hogy elismert magyar borok is helyet kapjanak a sorban. Ez utóbbiakat mi vakon kaptuk, de lelőve a poént előre, a Gróf Buttler 05-ös Syrah tételei lettek az idei kiválasztottak. Előre nem látható meglepetésként a szintén Gróf Buttler 2006-os Nagy-Eged Bikavére is bekerült a sorba, afféle referencia tételként. A Buttler borokat a kóstolón szintén résztvevő Herczeg Ágnes biztosította számunkra, köszönet érte.

A sor ismét nagyon erős lett, akárcsak tavaly. Íme a jegyzeteim:

Történt egyszer, hogy töppedt nick-nevű olvasónk, kommentelőnk megkeresett, hogy valamikor elmehetnénk közösen látogatóba Bukolyi Lászlóhoz. Az ajánlat természetesen érdekelt, mail mailt követett, majd abbamaradt, aztán újra előkerült, végül néhány hónap után sikerült megtalálni a közös nevezőt az időpontokat tekintve.

Lehet csak én voltam béna, de nem találtam pontos információt a birtokról (pl. méret, termeléstechnológia), annak honlapján sem. Igaz pár percnél többet nem áldoztam rá. Amit ki bírtam hámozni, hogy California több vidékén is termesztenek szőlőt és hogy a számos borcsalád közül a diamond sorozat a felsőkategóriások közül való. Ára nem volt vészes, 16 dollárért vettem. Annyit ért is. Sötét rubinszín. Közepesnél intenzívebb, tiszta, folyamatosan gazdagodó illat, feketebogyósok (fekete áfonya, szeder), édesfűszerek, vanília leginkább. Közepesen testes korty, gazdag gyümölcsösséggel, finom fűszerekkel és szép, ugyanakkor erőteljes hordós aromákkal (vanília, pörkölés). Savai szépen érettek, kellően dinamizálják a bort. Nem kifejezetten cizelláltak, de abszolút élmentesek és jól passzolnak a többi alkotóelemhez. Jelentős mennyiségű, érett, bársonyos tanninjai vannak, egy kicsit szárítanak sajnos. Közepesen hosszú, gyümölcsös-hordófűszeres befejezés. Szép, becsúszik a 6 pontosok közé.   

Folytatás köv:

 Lelkesen kutatván az eleganciát a "nagy vörösekben", ismét elém került egy tétel az Észak-Rhone vidékről.

Errefele a vörösek között szinte egyeduralkodó a syrah-fajta, a leghíresebb appellációkban, Cóte-Rotie-ban és Hermitage-ban, rendkívül hosszú életű, elegáns és igen drága borok születnek.

St.Joseph a vidék talán legnagyobb kiterjedésű appellációja, számtalan kevésbé jelentős tétellel, ugyanakkor megbízható termelőktől, jobb területekről itt lehet igazán jó ár-érték arányra bukkanni.

A most következő tétel kapható Magyarországon is, a 75cl Borkereskedésben.

Íme:

Nemrégiben volt szerencsém két syrah-borhoz. Egy magyar és egy francia. Nem egyszerre fogyasztottam őket, a jegyzetek is egymástól függetlenek, csak a fajta-azonosság végett kerültek egy posztba.

Íme: