„Klasszikusan disznósonkából készül a húsvéti sonka – mondta a Húsipari Kutatóintézet főmunkatársa. Nagy Sándorné hozzátette: annál olcsóbb, minél több benne a páclé, ugyanakkor ez az élvezetén nem változtat.” (InfoRádió, 2012. április 5.)
No, nálam ezzel a felütéssel kezdődtek meg a Húsvéti Ünnepek. Nem rossz, gondoltam, végül is hiába a sok száz év hagyománya, hiába a millió ős erőfeszítése, mikor páclével is jól lehet lakni. És még fizetni is kell érte. Kísértetiesen emlékeztet ez arra, hogy mennyi szőlész és borász gondolja még ma is, hogy a terméskorlátozás a „pesti firkászok” agyament baromsága. A gyomirtó, a műtrágya, a tápsó, az olasz mustsűrítmény és a műtannin alkotják azt a páclét, ami az egész végterméket összetartja. Persze, az élvezeti értéket semmi sem befolyásolhatja. Próbáltam Húsvétkor inkább nem gondolni erre, és felsőbbrendű önbizalommal rántottam elő pár megbízhatónak gondolt palackot. Ha bölcsen pislantottam volna a biodinamikus naptárra, tudhattam volna, hogy az Ünnepi hétvégén nem a földi hívságoknak, hanem a gyökereknek áll a zászló.
St. Andrea Ferenchegy Kékfrankos 2008
Picit tejes illat, finoman érett piros bogyósokkal, amelyek már-már a feketék határterületét kóstolgatják. Fűszer, föld, mész és elegáns fa, pici vaníliával. Eddig szép, tiszta is, vonzó is. Kóstolom, öblítem. Semmi. Tekerem tovább. Még mindig semmi. Lement. Semmi. Várok. Kezd derengeni valami. Semmi kékfrankos robbanásra nem kell gondolni, de rálelünk végre az érett cseresznyére, a meggyre és a finoman kezelt fűszeres hordóra. Intenzitás nem sok, képtelen kiegyensúlyozni a savanyúra kalibrált savakat. A szép lencsengés megpróbál még javítani, de ez már kevés ahhoz, hogy felzárkózzon a visszafogottan fűszeres mediterrán vacsorához. 5 pont. 12,5%. A pincénél 3.000Ft körül kapható, többet vártam egy dűlőszelektált kékfrankostól!
Feind Villa Quaiar Shiraz 2008
Ez a 3.000Ft körül árazott balatoni bor már komolyabb vaksorban is tudott meglepetést okozni, szeplőtelenül állta a feljebb árazott külföldiek ostromát. Gondoltam, jól elkíséri majd a vasárnapi t-bone sztéket. Illatában fekete bors, fűszerek és fekete bogyósok. Eleve hordoz egy túlérett karaktert, azonban jobban aggasztanak az oxidációra utaló, halott gyümölcsöket megidéző jegyek. Ennek ellenére is izgalmas a korty, telt, de nem túlextrahált, szinte észrevétlen tannin egyengeti a bors és a fekete bogyósok házasságát. Sajnos szájban még jobban érezhető az oxidáció, inkább a konyhapulton felejtett szeder világa ez, mint a finoman roppanó érett gyümölcsöké. Talán még éppen nem uralkodik rajta el a romlás, paradox módon a levegő picit felhúzza és megvillannak erényei. A túlérés és töppedés világa mellett-alatt izgalmas savak és hosszú utóíz pislákolnak. Az olcsójánosok nyugalmával fejezem be a palackot. Jobb híján ezt is a nyuszira fogom. Kompenzatórikusan eléri a 6 pontot. 13,5% (2.000Ft, Auchan)
Telmo Rodriguez M2 De Matallana Ribera del Duero 2006
A BT tartotta kiárusításban, állították, hogy ez a Telmo Rodriguez bor anno a Wine Spectator Top 100-ban is benne volt. A kerek-e internet sem tudta ezt megerősíteni, de a borvidék a szívem csücske, így ha nem igaz sem érdekel. Földes, céklás, fűszeres illat, tejjel, joghurttal, érett fekete bogyósokkal, áfonyával, szilvával. Jól érezhető a fahatás, de elegáns, nem túlzottan direkt. Kóstolásra pontosan olyan, amelyre legkevésbé számítók: durván, de tényleg durván alkoholos, a száj minden szegletét szúrja és melegíti. De nem ez az egyetlen dolog, amit fel kell dolgoznunk. Hiába is számítunk a tempranillo általában remek savaira, Telmo Rodriguez ezúttal máshogy akarta. Nincs mi segítsen a sok-sok alkoholon, nincs mi fókuszálja az egyébként szép fekete bogyósokat, csak szétterül a szájban ez a lapajra hízott spanyol menyecske. Másnap a hordó vaníliás-fahéjas világa bújik elő, hűvösebbről indítva moderáltabb az alkohol, de idő és levegő is kevés a feltámadáshoz. Van koncentráció, szép a beltartalom, de ekkora feneket a legjobb páclé sem tarthat egyben. 5+ pont. 14,5% (6,000Ft körül akcióban, Bortársaság)