Van Ausztráliában egy pince, jó mélyen a Clare Valley-ben eldugva, úgy hívják Wendouree. A neve nemes egyszerűséggel csak ennyit jelent az aboriginalok szájából: „kopj le!”. Nincs Facebook oldal, nincs e-mail cím, nincs website, nincsenek furmányos marketingesek, nincsen semmi, csak egy telefonszám, amire hiába csörgetsz, nem veszik fel. A látogatót fix „Closed” tábla fogadja és nincs tovább a behajtónál. Nincs kóstolás, nincs látogatás, nincs abszolút semmi. Teljesen mindegy ki vagy, mennyi a pénzed, hányan olvasnak, vagy miniszterelnök-e vagy. Ha fényévenként mégis sikerül valakinek a kerítésen túlra jutnia, mutatnak pár mintát, ha esetleg újságíró vagy, diszkréten megkérnek, ne tudósíts róluk. A borok egy zárt levelezési listán (levél: értsd kézzel papírra írva, borítékban elküldve) kelnek el, amelyre még felkerülni is szinte lehetetlen, de ha sikerül, meg kell várnod, amíg valaki ki nem hal, vagy másodlagos kereskedésért le nem tiltják örökre. Az egész történet nem lenne túl érdekes, ha a borok rosszak lennének, vagy „csak” a ma elvárt csúcsboros színvonalat képviselnék. De a Wendouree valami egészen más, valami elképesztően szokatlan. Egy hanyag mozdulat kell csak neki és túllép a kereteken, állva hagyja az ausztrál borkliséket és pofátlanul leckéztet. Megint egy év, megint Halász Attila és az immár klasszikussá váló Red Earth (Terra Australis) kóstoló Budapesten.

Ha beköszönt az igazi, júliusi gatyarohasztó, porta-szikkasztó forróság, akkor máris itt a Terra Australis. Mondhatom immár ezt tapasztalati utakon járva, hiszen idén jubiláltam: zsinórban ötödször ülhettem végig Halász Attila, a közel harminc éve Ausztráliában ténykedő borszakértő, fine wine kereskedő ausztrál ikonborokkal kísért stand-up-ját. Halász, mintha tényleg zsákban hordaná haza a meleget – mondjuk a Barossából –, mert menetrendszerűen, a legkiválóbb meteorológusainkat megszégyenítően, hónapokra előre pécézi ki a 36 fokos napokat. A Herczeg Ágnes Wine School kellemes miliőjében megtartott kóstoló – a tavalyi kisebb megingás után – ismét visszatért a régi kerékvágásba, hogy megmutassa, mit is tud Ausztrália akár többféle műfajban.

Megint egy július és megint egy Red Earth. Halász Attila immár hagyományossá váló budapesti felbukkanása meleget és ritkán látott ausztrál csúcsborokat szállít. Akinek nem rémlenének fel korábbi beszámolóink, Attila „huszoniksz” esztendeje tengődik a Kenguruk országában és nagyjából ugyanennyi ideje végzi dolgát a fine wine kereskedelemben. A kóstolót már szintén hagyományosan megelőző szűk körű vacsora és iddogálás külföldi-belföldi beszámolókkal, baráti "hogyvagytokkal" és késhegyig menő borvitákkal telt. Sajnos eszembe juttatta, mennyire gyorsan elment megint egy év! A ráhangolás másnapjára ütemezett Red Earth egy kisebb kanyar után végül a Kogartban került a terítőre. A kiváló helyszínen a prémium ausztrál shiraz egészen elképesztő spektrumát barangolhattuk be, kezdve a bármilyen európai kontextusban is megálló, elegáns és kifinomult tételektől egészen a nagyfertályú hömpölygős cuccokig.

A nyarak egyedülálló és kiemelkedő borprogramja, a Sydney-ben élő Halász Attila (aka. európai) celebrálta Terra Australis idén ugyan nem került megrendezésre, de volt helyette Red Earth. A különbséget nemigen találtuk, de nem is kerestük, hiszen Attilát ismerve sejtettük, hogy a Red Earth sem esik messze az almafától. Ez pedig ismét a legjobb ausztrál csúcsborokat jelenti. Tovább nem vesztegetve a szót, engedjétek meg, hogy előadónk egy rövid mondókáját szabadon idézzem. Minden bortermelő – és fogyasztó – figyelmébe ajánlom:

“Az a terroir, amikor 30 évig csinálod a bort, meghalsz, a lányod és a fiad tovább csinálja, majd jönnek az emberek és azt mondják: egyedi a bor. ‘Uram, azért vezettem 12 órát, hogy megkóstoljam az Ön borát. Mert az Ön bora valóban egyedi, vakon felismerem.’ Ez az, amikor mások mondják meg, mi a terroir, nem pedig Te, a termelő. ... A szerencsétlen terroir-borász meg ott áll a pinceajtóban, három évjárattal a háta mögött és egy hibás lőrével a poharában kövekről meg ásványokról prédikál. A bor meg 5.000Ft és ihatatlan.”

Idén is megrendezésre került – immár 12. alkalommal – a híres-hírhedt Terra Australis. A 20 éve Sydney-ben élő borszakértő, Halász Attila (alias Európai) ismét Ausztrália legnagyobb borait hozta el erre a klasszikussá érett kóstolóra. Attila kínosan ügyel rá, hogy milyen borok kerülnek a mezőnybe, éven át tartó kóstolásai során válogatja össze a legszebb tételeket. Szólhatna így a tudósítás egy szokványos csúcsboros kóstolóról is, de mi sem áll ennél távolabb. Attila ugyanis gondoskodik róla, hogy mindenki, minden szempontból meghökkenve távozzon. Inkább egy freestyle műsorra hasonlít ez, tele „reflexiókkal és tükörtartással”, amelyet nem mellesleg halálosan komoly borok szegélyeznek. Van, aki kezdetben meglepődik a kíméletlen őszinteségen és nehezen tudja kezelni a dolgot, és van, aki már megtanult kacarászni a bombasztikus borokkal kísért műsoron. Azt hiszem Attila saját szavainál jobban nem is lehetne megfogalmazni a lényeget:

Halász Attila, alias európai, az Ausztráliában élő borral foglalkozó szakember idén is megtartotta Terra Australis névre hallgató nagyszabású kóstolóját.

Ezúttal is Ausztrália legszebb tételei közül szemezgetett a résztvevők nagy örömére, szintén a koncepcióhoz tartozott, hogy elismert magyar borok is helyet kapjanak a sorban. Ez utóbbiakat mi vakon kaptuk, de lelőve a poént előre, a Gróf Buttler 05-ös Syrah tételei lettek az idei kiválasztottak. Előre nem látható meglepetésként a szintén Gróf Buttler 2006-os Nagy-Eged Bikavére is bekerült a sorba, afféle referencia tételként. A Buttler borokat a kóstolón szintén résztvevő Herczeg Ágnes biztosította számunkra, köszönet érte.

A sor ismét nagyon erős lett, akárcsak tavaly. Íme a jegyzeteim:

A kóstolót az Ausztráliában tevékenykedő és élő boros szakember Halász Attila szervezte. A tematika az volt, hogy Európában nem elérhető, értékes és egyedi ausztrál shirazokból rakott össze egy rendkívüli sort, mely ki lett egészítve egy rhone-vidéki komoly syrah-val és kettő Kaló-féle shirazzal.

Aki olvassa ezt a blogot, sejtheti, hogy masszívan fehérboros vagyok. Még ha vöröset iszom akkor sem a "nagyágyú" tannintól duzzadó borok képezik érdeklődésemet. A sor mindenképp nagyon egyedinek és megismételhetetlennek tűnt, így végűl asztalom-nem asztalom, csak győzőtt a kíváncsiság.

Mivel én egész egyszerűen nem ezeket stílusú tételeket szeretem fogyasztani, az értékeléseim sem valószínű , hogy helytállóak, de igyekeztem félretenni minden ilyen érzelmemet, és a tőlem telhető lehető legszélesebbre tárni a tannin-tolernacia ajtaját:)

A sor pazar volt, köszönet a szervezőknek.