Roland Velich, a Weingut Moric híres borásza a pannon borkultúra lelkes kutatója, aki nemrégiben olyan új vállalkozásba fogott, amellyel részben a magyar bor szekerét tolja nemzetközi vizeken. Velich a Hidden Treasures sorozattal viszi tovább a Weingut Moric életre hívásával megkezdett gondolatot: egy régió karakterének megragadását, olyan tiszta és közvetlen módon, amennyire lehetséges. Ehhez fontos tudni, hogy Velich Burgenlandot és Magyarországot egy bor-régióként kezeli. Szerinte a Pannon-borrégió borkultúrájának részesei a hagyományos borkészítési metódusok, az éghajlat, a talaj, a szőlőfajták és az itt élő emberek is. Roland Velich úgy határozott, hogy hozzá hasonlóan gondolkozó, fiatal, innovatív borászokat gyűjt maga köré és velük együtt mutatja be ezt a vidéket az érdeklődő borkedvelőknek, legfontosabb borvidékeivel és szőlőfajtáival.
A sorozatban egyedi terroir-ral rendelkező termőhelyekről származó, helyi fajtákból, természetközeli szőlőművelési és borkészítési módszerekkel készült, elegáns, fineszes borok kapnak helyet. 2018 őszéig három magyar borászattól jelent meg bor a sorozatban, ezeket osztrák termelők kékfrankosai követték.
Érdekes és kuriózumnak számító dolog, hogy az egyik legnevesebb osztrák borász saját nimbuszának építgetése mellett időt, pénzt és energiát szentel annak, hogy a Kárpát-medence más borvidékeiről is felkaroljon borászokat és boraikat olyan helyekre is eljuttatja, ahova pusztán saját erőből nehezebb lenne kitaposniuk az utat. Kicsit utánajártunk a sztorinak és megkóstoltunk három bort a sorozatban eddig közreműködő három magyar borásztól.

Rég jártam már Mitiszol? fesztiválon, utoljára 2014-ben, tehát több év kimaradt, és valójában idén is csak az utolsó előtti pillanatban dőlt el, hogy megyek. A rendezvénynek egy ideje már a Millenáris ad helyet, mintha a külföldi kiállítók száma is megnőtt volna utolsó fesztiválozásom óta. A hangsúly azonban ugyanúgy a természethű borokon van. Nem is szaporítom a szót, következzen egy beszámoló amolyan távirati stílusban.

Hát, ha valami nehéz és kemény, akkor az a bormarketing. Sokszor nem csak csinálni erőfeszítés, de bizony elszenvedni is az. Két faragatlan gyémántot szeretnék most nektek megmutatni, amely a tudattalanra építve próbál önnön magánál egy kicsit nagyobbat kommunikálni.

Az ausztriai túráról szóló beszámoló második - egyben befejező - részében egy kicsit magunk mögött hagyjuk Wachau-t és a már a kremstal-i borvidéken tevékenykedő Weingut Stift Göttweig-gel való megismerkedés erejéig.

A kitérő után következnek a rövidke túra ad hoc jelleggel, jellemzően vinotékákban kóstolt borai, és itt már újra Wachau-é lesz a főszerep.

(Dürnstein, látkép a várromból)

A nyár utolsó napjait baráti társaságban Ausztriában töltöttem és a miután nagyobb részben borvidékeken múlattuk az időt, a program szerves részét képviselte a borozás is. 2017 ráadásul kiváló évjáratnak lett elkönyvelve Ausztriában (is), a legtöbb friss osztrák riesling és grüner veltliner pedig már kóstolható, ebből a szempontból tehát jókor jártunk ott. Miután az már jó előre látható volt, hogy 2018-ban valószínűleg korai szürettel lehet számolni és a túránk időpontja pont a szüret kellős közepére esett, nem szerveztem borászat-látogatást, inkább igyekeztünk borbárokat, vagy vinotékát üzemeltető nagyobb borászatokat felkeresni kóstolás céljából. Így végül két pincészetet ejtettünk útba, de ezen túl még számos osztrák borhoz volt szerencsénk, elsősorban Wachau-ból, illetve mutatóban még egy párhoz más borvidékekről.

Terjedelmi okokból két részletben emlékeznék meg a túráról és a borokról, az első részben a Domäne Wachau lesz a fókuszpontban.
 

A Villa Tolnay borairól viszonylagos rendszerességgel írogatunk a blog hasábjain, de személyesen sosem jártam még a birtokon. Szerény véleményem szerint a Badacsonyi borvidék egyik legjelentősebb borműhelyét tisztelhetjük Philipp Oser tulajdonos-főborász és Nagy László társtulajdonos-birtokigazgató vállalkozásában. Szokták mondani, hogy a spontán dolgok szoktak a legjobban sikerülni, és ebben az esetben is valami ilyesmiről van szó: amikor a borászat marketingjéért felelős Nádasi András írt egy üzenetet, hogy másnap megy a Csobáncra, és ha gondolom, elkísérhetem és megnézhetem a birtokot meg a borokat, nagyon rövid gondolkodás után rábólintottam az ajánlatra.

Nem nagyon szoktam ilyen illusztris körökben mozogni, de amikor május első péntekjén egy kedves barátom felhívott, hogy a magyar WSET borakadémikusoknak illetve diákoknak Frank Smulders holland Master of Wine tart egy kóstolót Alsace-i borokból, és van egy üres hely, akár mehetnék is, akkor nem kellett túl sokat gondolkoznom. Alsace-ból elég kevés bort kóstolok, nem feltétlenül az érdeklődés hiánya miatt, hanem inkább azért, mert az itthon elérhető felhozatal elég gyér, annyira viszont már nem hajt a kíváncsiság, hogy külföldi webshopokban kutassak a borok után. Így aztán lecsaptam a kínálkozó alkalomra és az MTA egyik különtermében igyekeztem elmélyíteni sekélyes ismereteimet.
 

A Tar Ferenc a finewines.hu "atyja" folyamatosan alakítja, bővíti a kereskedés borkínálatát, időről-időre felbukkannak a szortimentben új borok, pincészetek, borvidékek. A mostanihoz hasonló bővülésre azonban rég nem volt példa. Új-zélandi borok ugyan eddig is előfordultak a finewines kóstolókon, de a saját portfólióba csak most kerültek be, cserébe rögtön igen széles merítésben, mind szőlőfajták, mind borvidékek szempontjából. Új-Zéland legismertebb borvidéke, Marlborough ezúttal csak egy gewürztraminer-rel képviselteti magát - érthetően, Marlborough-ból van elég sauvignon blanc és pinot noir a magyar piacon -, cserébe viszont olyan kevésbé ismert gyöngyszemekkel is lehet barátkozni, mint Nelson vagy Waiheke Island. 

A beharangozó kóstoló pillanatok alatt betelt, és a ráadásra is villámgyorsan elfogytak a helyek. Aki viszont időben kapcsolt, nem bánta, meg 8 pincészet 18 bora adott átfogó képet Új-Zéland borországról.

Úgy tűnik, már hagyomány lesz belőle, hogy évente (legalább) egyszer összegyűlik egy csapat borkedvelő és egy csokorra való magyar és külföldi rajnai rizling és igyekszünk levonni a tanulságokat. Tavalyelőtt Bernáth József szervezte meg a szeánszot és dobta be a borok nagy részét, tavaly én gyűjtögettem össze a 2015-ös honi rajnaikat egy kis külföldi kitekintéssel. Idén - ismét Józsi szervezésében - is összejött egy terjedelmesebb sor, többnyire magyar borokból és frissebb évjáratokból, néhány kakukktojással. 

A szakadó hónak és a február végén szokatlan (bár az utóbbi években egyre inkább jellemzővé váló) hidegnek köszönhetően szinte karácsonyi hangulatban fogadta az Osztrák Nagykövetség Rezidenciáján Elisabeth Ellison-Kramer nagykövet asszony és a négy meghívott osztrák borászat képviselője a szép számmal megjelenő szakmai vendégeket. A nagykövetség és a KisBécs által megszervezett kóstolón a Domäne Wachau, Malat, Feiler-Artinger és Prieler pincészetek mutatkoztak be és hoztak magukkal néhány bort is, így elég alapos merítés állt össze Wachau, Kremstal, Niederösterreich és Burgenland boraiból. Mindegyik pincészetet a fiatalabb generáció képviselői vezetik, egyszerre építkeznek a hagyományokra és támaszkodnak a modern szemléletre. Az adott borvidékre jellemző fajtából készült borok mellett többen különleges tételeket, régebbi évjáratú palackokat is megmutattak a népes kóstolótársaságnak.

A novemberi kóstoló-dömpingből Tar Ferenc és a hozzá tartozó "borbirodalom" (Carpe Diem, finewines.hu, riesling.hu) is alaposan kivette a részét. A hónap során megrendezett több izgalmas kóstoló közül én kettőn vettem részt, syrah-kat és riesling-eket kóstoltunk (ittunk) meg. Mindkét alkalommal nagy élményt adtak a borok, gyakorlatilag egy év végi toplistát meg tudnék velük tölteni.
Kivételesen egy posztba sűrítettem az jegyzeteket, nem is szaporítanám tovább a szót, következzen a lényeg!

A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán tavalyelőtt találták ki, hogy évente 1-2 alkalommal kivételes borsorokat mutatnak be "Egyszer az életben - Felsőpolc" címmel. Az ezeken szereplő, különböző borvidékekről származó fehér- vagy vörösborok (a jövőben valószínűleg pezsgők is) különleges minőséget képviselnek, és ahogy a kóstoló címe is mutatja, gyakran igen borsos árú tételekről van szó. Az idén novemberben prezentált fehér sor is tartogatott komoly versenyzőket, és szokás szerint egy magyar bor is szerepelt a nemzetközi mezőnyben.

Szinte hihetetlen, hogy repül az idő: idén 5 éves lett Tar Ferenc borkereskedése a finewines.hu. Mondhatni, hogy a borrajongó stábja a kezdetektől  rendszeresen követi a finewines tevékenységét, szerteágazó szortimentjük borai és a tematikus kóstolók a mi kis blogunk hasábjain is gyakran szerepelnek. A Carpe Diem megnyitása óta a kóstolók helyszíne is állandósult, természetesen a jeles évforduló alkalmából is itt gyűlt össze a közönség. A születésnapi ünneplésre Feri korábban is speciális borsorokkal készült (itt található akov beszámolója a 3. szülinapról), és nem volt ez másként most sem: 10 bort és pezsgőt állított csatasorba, kivétel nélkül magnum-palackos kiszerelésben. 

A Bécstől mindössze 10 kilométerre, északra található Kloster Neuburg Ágoston-rendi kolostora rendelkezik Ausztria legrégebbi és legnagyobb szőlőterülettel bíró borászata felett. A kolostort világi szerzetesek részére alapította 1114-ben a Babenberg-házbeli III. Szent Lipót osztrák őrgróf, majd 1133-ban az Ágoston-rendi szerzeteseknek adományozta. Kloster Neuburg azóta is egyházi és kulturális központ maradt, a Babenbergek és a Habsburgok is székhelyükké választották. Bár a 18. századi grandiózus terveknek végül csak a negyede épült meg, a kolostor így is impozáns látványt nyújt. 

Tar Ferenc a finewines.hu/riesling.hu frissen érkezett, 2016-os - leginkább - belépő szintű rieslingjeinek szentelt egy kötetlen hangulatú bemutatót a Carpe Diem-ben, ráadásul igen baráti áron. A sort három külön borvidéket képviselő német pincék borai alkották: a Leitz Rheingau-ból, a Dönnhoff Nahe-ból és a Weingut Herrenberg (LochRiesling) Saar-ból. Nem képezte a műsor részét, de ha már ott voltam, természetesen Feri ajánlására a sor végére még odaillesztettem egy Heymann-Löwenstein rieslinget is (egyben egy negyedik borvidéket - Mosel - is behúzva), így összesen 11 bor fordult meg a poharamban.
 

Olaszország klasszikus "borország", de a fehérborokat ritkábban emlegetik Itáliával kapcsolatban, hiszen az olasz csizma leghíresebb borai kék szőlőfajtákból készülnek. Valószínűleg az én fogyasztásomat illetően is legalább 3/4 lehet a vörösborok aránya, kifejezetten olasz fehérekre koncentráló kóstolóra pedig nem is emlékszem eddigi "pályafutásom" során. A sors különös fintora, hogy egy ilyen sor Tokajban talált ránk. Történt ugyanis, hogy épp augusztus végi minitúránk idejére szervezett Szilágyi László egy olasz fehérbor kóstolót, amire így ungert és én is meghívást nyertünk. A Gizella Pince borásza az utóbbi hónapokban többször is összetrombitált néhány tokaji borászcimborát 1-1 nemzetközi fehérboros kitekintésre, most pedig egy ismerős olasz borkereskedő-sommelier, Michele Cenedese érkezett egy izgalmas sorral, amit mi is kiegészítettünk néhány palackkal. A foglalkozás elérte célját: ezután egészen biztosan más szemmel tekintünk az olasz fehérborokra.
 

Még május utolsó napjaiban került sor egy különös kóstolóra a Kőleves Kert emeleti termében, amiről elfelejtettem megemlékezni, de így a tomboló nyár vége felé valahogy előkerültek a jegyzeteim, és ha már így esett, egy rövid bejegyzést itt is megérdemelnek. A kóstolót nem nagyon hirdették, én is egy újságíró ismerőstől hallottam róla, utólag eszembe jutott, hogy a g&m-en is szólt róla valaki egy kommentben. Lényeg, hogy egy mosel-i borászat, a Galerie Riesling Weingut Clüsserath-Eifel tulajdonosa-főborásza, Gerhard Eifel személyesen mutatta be borait az érdeklődőknek. A borászatról ugyan még nem hallottam, de nem is vagyok egy Mosel-guru, az időpont megfelelt, a kóstoló elképesztően olcsó volt (mint kiderült, csak a helyszínért fizettünk), úgyhogy jelentkeztem és mentem riesling-ezni.

Nem tudom, hogy Raimund Prüm rokona-e a Mosel-legenda J. J. Prüm-nek, én eddig nem is találkoztam a nevével, de ez persze semmit nem jelent. Ettől függetlenül, amikor megláttam, hogy az Aldi-ban 1600 Ft-ért árulnak egy mosel-i rieslinget, nem volt kérdés, hogy teszek vele egy próbát. Német riesling-fronton már belépő szinten is lehet élményszámba menő borokat kóstolni, de 2000 Ft alá az alapborok ára is ritkán megy. Ha figyelembe vesszük, hogy ennyi pénzért nem dűlős furmintokat se nagyon vásárolhatunk, és a németeknél stabilabb a színvonal, gyorsan belátható, hogy ez itt egy best buy-gyanús bor.

A Kóstolom csapata exkluzív Villa Tolnay kóstolóra invitált április végére a Kossuth téri Bortársaság kóstolótermébe, különleges tételeket is ígérve. A Csobáncon székelő pincészet a friss évjáratok borai mellett rendszeresen előránt remek formában lévő korosabb borokat is a pincéből, de így is akadt bőven meglepetés az időben és a fajták között egyaránt össze-vissza cikázó kóstolósorban. Nagy László társtulajdonos és birtokigazgató közben mesélt múltról, jelenről, jövőről, úgyhogy először vegyük át az alapokat a birtokról, azután lássuk a borokat!

Mindig speciális dolog, amikor nem frissen összevásárolt borokból tartok kóstolót, hanem olyan tételek kerülnek terítékre, melyek személyesebbek. A most következő borok zöme meghatározó élmény volt fiatalon, az utolsó palackokat több tétel esetén is immár hosszú évek óta tárolgatom, dédelgetem, hogy majd csak egyszer.

A téma tehát komolyabb édesek. Általában tokajiak, olyanok, melyek egykoron kivágták a biztosítékot, de persze kapnak külföldi vetélytársakat is. Egységesen 2007-es borokról lesz szó, így napjainkat akár ki is lehet nevezni a fent említett "majd egyszernek" hiszen idén szép kerek 10 évesek. Aszúkat nem raktam a sorba. Mivel szerettem volna, hogy az említett külföldi kontextus technológia és stílus terén is lehetőleg passzoljon a hazaiak közé, így főbor-szamorodni-csúcs late harvest cuvée tengelyen mozogtam.

Vakon kóstoltunk. A puszta kóstolási jegyzeteken túl itt most nem háttérinfókat igyekszem megosztani, inkább pár szóban felidézni az adott borral való élményimet.

Nyár végén végre volt szerencsém néhány napot Wachau-ban tölteni. "Elsőbálozóként" inkább a gyönyörű tájjal ismerkedtem, pincelátogatás szándékosan nem volt betervezve, de a borozás természetesen nem maradhatott el, több osztrák borvidékről származó bort is kóstoltam. Nyár végén és ősszel barátokkal is tartottunk osztrák boros esteket, egyéb iszogatások során is csurrant-cseppent néhány bor a poharakba a sógoroktól (elsősorban Burgenlandból), így néhány hónap alatt összejött 40-50 osztrák borról szóló kóstolójegyzet, a kóstolási körülményektől függően terjedelmesebb és rövidebb egyaránt. Úgy gondoltam, hogy most nem a szokásos év végi mixbe dobom bele ezeket, hanem egy terjedelmesebb külön egyveleget megérdemel ez a borcsokor.

Akov már megemlékezett a blog hasábjain Tar Ferenc legújabb vállalkozásáról, a Li JiaLei-jel közösen nyitott Carpe Diem Borbárról, amely október közepe óta működik az V. kerületi Zoltán utcában. Sajnos úgy alakult, hogy a nyitástól számítva majd' másfél hónapnak kellett eltelnie, mire végre átléptem az új borszentély küszöbét, akkor viszont nagy lendülettel igyekeztem behozni a lemaradást. A táblás kínálat is tartalmazott több csábító tételt, de én igazából az aznapi főszereplők miatt választottam éppen azt a napot a Carpe Diem meglátogatására: a blogon már sokszor szereplő Weingut Leitz 2015-ös riesling-jeit lehetett végigkóstolni. Ráadásképpen az előző napi tematikát képező La Barroche Signature-vertikálisra is rávetettem magam, mert szerencsémre bőven maradt még a palackokban matéria.

Hosszú tömött sorokban kérek elnézést az írás címéért, de az a helyzet, hogy bár a palack valóban nem éppen tegnap nyílt, hanem úgy három hete, mégis azt éreztem, hogy a poszt leginkább a "Tegnap ittam" sorozatba illeszthető be úgy műfajilag, mind terjedelmileg, szóval ezt a nem túl elegáns félmegoldást választottam arra, hogy jelezzem, itt némiképpen kakukktojással van dolgunk. Mindegy is, térjünk a tárgyra. :)
Alsace-i bor sajnos ritkán kerül a poharamba, magam sem értem az igazi okát, hiszen eddig alapvetően kellemes emlékek fűződnek az onnan kóstolt borokhoz. Ez a palack egy ideje már várja elkerülhetetlen sorsát, és amikor végre kibontásra került, arra jutottam, hogy bizony megérdemel egy külön írást… szóval valahogy így jutottunk el idáig.
 

A határ innenső oldalán bizonyára kevesebben tudják, hogy az Érsekújvári járásban elhelyezkedő, alig négyszázas lakossággal rendelkező Bélán (Belá) nemcsak Bott Frigyesék panziója, hanem egy impozáns ötcsillagos kastélyszálló is igyekszik elfoglalni a maga helyét. A Château Belá többféle szempontból is sikertörténet. A második világháború után a csehszlovák szocializmus által kizsákmányolt, majd egyszerűen csak önmagában pusztulni hagyott bélai kastély a rendszerváltásra és Szlovákia függetlenedésére gyakorlatilag életveszélyessé vált. A felújítás a kétezres évek elején kezdődött meg, ekkor dőlt el az is, hogy egy vaskosabb beruházás által a Château pincéjében a legmodernebb borászati technológiák mellett északi szomszédunk legékesebb borai fognak majd elkészülni évről évre. A nagyjából nyolcmillió koronányi beruházás minden bizonnyal okos húzás volt, a legmagasabb vendégigényeket is kielégítő kastélyszálló-komplexum nemcsak belföldi, de nemzetközi porondon is márkává, védjeggyé, Szlovákia ékkövévé vált, így helyezve rá a nemzetközi turistatérképre ezt a Párkány (Štúrovo) melletti szlovák-magyar községet.