Bárdos Sarolta és Molnár Péter családi pincészete, a Tokaj Nobilis igazi kis ékszerdoboz és egyben hosszú ideje betonbiztos pont a tokaji családi pincészetek egyre bővülő mezőnyében. A 2000-ben alapított bodrogkeresztúri pince 6 hektárról, két dűlőből készíti borait, és a Bárdos Sarolta szakértelmével és gondosságával készített borok évek óta stabilan a borvidéki elitbe tartoznak. A száraz borpiramis csúcsán a Barakonyi-dűlőből készített hárslevelű és furmint áll, kettejük közül talán mégis inkább a szimplán csak "Hárs" névre keresztelt bort lehet kiemelni, ez ugyanis - a Barakonyi Furminttal ellentétben - az ideit is beleszámítva minden évben elkészült, ami figyelembe véve, hogy 2010-ben és 2014-ben több neves tokaji borászat nem hozta ki száraz csúcsborát, már önmagában komoly fegyvertény. Sőt, nagyon úgy tűnik hogy ezekben az évjáratokban a Hárs ráadásul remekül teljesített, ez pedig tovább emeli ezeknek az egyes boroknak, és általában a Barakonyi Hársnak a presztízsét.
A Nobilis Barakonyi Hárs boros pályafutásom eleje óta sok szép élményt adott, és bár tudatosan egy ilyen vertikálisra nem készültem, úgy adódott, hogy 2009-től minden évjáratból maradt legalább 1-1 palackom. Öt évjárat birtokában már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy érdemes lenne egy kóstoló keretében végigkövetni a Barakonyi Hárs történetét. Bárdos Sarolta nagylelkű felajánlásával a pince készletéből pótolta a hiányzó évjáratokat, így jöhetett el a történelmi pillanat: 10 évjárat Barakonyi Hárs sorakozott fel előttünk az asztalon.

A szeszbulvárban tipikusan forradalmi jelzőkkel illetett piac- és értékrend-átrendeződés sokféle behatás mellett a borok és a sörök vonatkozásában egyaránt kitermelt tucatszámnyi tömegrendezvényt. A koreográfia egyetlen kaptafája, hogy valamilyen aktuálisnak gondolt téma köré összetrombitálnak soktucatnyi termelőt és és még annál is több fogyasztót, hogy valamiféle fixre szabott belépő mellett jól megitassák őket, hogy mindezek után fogyasztási habitustól függően több-kevesebb emlékkel mindenki hazamenjen elégedetten. Ahogy terjedt a szeszfesztivál divatszerűsége, engem annál kevésbé kezdtek érdekelni az ilyesfajta sétáltatós kóstolók. Tömött, fülledt termekben ugyanis nemhogy kóstolni, de inni és beszélgetni sem számít kisebb kihívásnak, mint kerekesszékkel felszállni egy kettőnyolcvanas Ikarusra. Mindez csak azért lényeges, mert szerencsére vannak még szabályerősítő kivételek, és az ideivel együtt összesen háromszor összeboronált Hárslevelűk Éjszakája pontosan ilyen üdítő színfont a túltelített fesztiválpiacon.

A Furmint Február mintájára, de jóval kisebb méretekben megálmodott, május végi Hárslevelűk Éjszakája előtt a főszervező Kézdy Dániellel idén is összetrombitáltunk néhány ismerős bloggert, újságírót és egy szép nagy hárslevelű sorral hangolódtunk az egy héttel későbbi rendezvényre. A tavalyihoz hasonlóan dűlős tokaji borokat szondáztunk vakkóstoló formájában, de ezúttal badacsonyi, mátrai, somlói, villányi és felvidéki borokkal bővítettük a sort.

Nem tudom, milyen boszorkánykonyha üzemel a Bardon Borászatban, de eddigi tapasztalataim alapján az erdőbényei birtoknál nem nagyon szoktak hibázni. Magam sem értem, miért kerülgettük egymást olyan sokáig ezzel a borral, aztán csütörtökön egy szelet sütemény elé/mellé kinyílt, pénteken pedig elfogyott, közben végig elégedett csettintésre inspirált. Mindezt ráadásul pont egy olyan héten sikerült elérnie, amikor úgy általában nem volt kedvem borral foglalkozni, se kóstolni, se olvasni róla, se írni róla, se inni. Ez a bejegyzés is csak annak köszönhető, hogy ez a bor meggyőzött, érdemes billentyűzetet ragadni és megosztani élményeimet.

Alkonyi László neve a Borbarát magazin atyjaként, és több, a borok témakörén belül - elsősorban Tokajról - íródott könyv szerzőjeként vált ismertté. A cikkeken és könyveken túl az egyik legismertebb és legelismertebb magyar borszakíró számtalan hasznos gondolattal, ötlettel, erőfeszítéssel járult hozzá a magyar, és ismét elsősorban a tokaji borászat fejlődéséhez (sajnos - elsősorban a szükséges borvidéki konszenzus és támogatás hiánya miatt - talán éppen legnagyobb jelentőségű munkája, a tokaji klasszifikáció maradt befejezetlen), néhány éve azonban a tollat metszőollóra cserélte, és a tállyai dűlők terméséből készített borokkal igyekszik a borvidék hírnevét öregbíteni.
A Kaláka Pince első borai a 2013-as évjáratból készültek. A kis mennyiségben, palackozott tételek gyorsan el is fogytak, mi itt és itt írtunk róluk. 2014-ben az időjárás viszontagságai miatt a termés legnagyobb része a földön landolt. A 2015-ből készült borok szinte ki sem kerültek a polcra, de Táncoló Medve barátunk máris lecsapott a teljes sorra, majd miután megírta saját élményeit, nagylelkűen felajánlotta a bontott palackokat egy közös kóstolásra, így aznap délután már Rszabival, Táncoló Medvével és még 2 lelkes érdeklődővel vettük górcső alá a Kaláka-szortimentet.

Évről évre ki szoktam nézni a szegedi borfesztre, bár mondjuk ki, nem épp az a rendezvény, amelyik bármelyik borbuzi valamennyi igényét képes lenne kielégíteni. Mivel ritkán van változás a felhozatalban, így kevés különbséggel én is a szokottabb neveknél jártam ezúttal is. Jegyzetelni nem jegyzeteltem, de pár nap után úgy döntöttem mégis papírra vetem az emlékeimet. Ebből kifolyólag az évjáratok helyenként hiányoznak.

Fogadjátok szeretettel, a legjobban tetsző borokat aláhúztam.

Az első tavaszi tokaji hétvégém nagy részét a borvidék névadó településén töltöttem. Sok programot kínált ez a hétvége, hiszen az eddig Sárospatakon megrendezett Tokaji Borárverésnek idén először Tokaj adott otthont, és több borászat képviseltette magát a Tokaji Fesztiválkatlanban tartott "Kóstolja meg Magyarországot" nevű eseményen is. Én viszont csak kóstolni jöttem.
Az első tavaszi borvidéki látogatásról szóló írások záróakkordjaként három pincénél szerzett élményeimet kötöttem csokorba.
 

Az április végi tokaji túra utolsó állomásaként Demeter Zoltánt látogattuk meg, ahol 2015-ös száraz borokat és néhány édes bort kóstoltunk. A híresen perfekcionista, világlátott tokaji borásszal mindig különleges élmény kóstolni és beszélgetni. Saját életútja és munkássága tükrében az egész borvidék múltja, jelene, jövője egyéni, de nagyon széles perspektívába kerül, reménysugarakkal és árnyoldalakkal együtt.

"Végre leomlottak a falak Mádnál és Tokajnál." - viccelődik Ujfalussy Szabolcs, ahogy a Tokaj Oremus irodájában összefutunk Bacsó András főborász-birtokigazgatóval. Való igaz, a borvidék keleti és északi része jobban kiesik a tokaji körforgásból, errefelé én is ritkán járok, és az Oremus régóta tervezett meglátogatása is egészen a múlt hétvégéig váratott magára. Az elmúlt bő fél évben kétszer is volt alkalmam egy-egy elég tekintélyes sort végigszondázni a tolcsvai pincészet boraiból, de a birtoklátogatás természetesen egészen más élmény. A korábbi két kóstolóról szóló írás (#1, #2) után a jelenlegi élménybeszámolóval kész kis Oremus-trilógia jött össze.

Lehet ezzel indul egy új sorozat. Tényleg friss fogyasztásokról gyors élménybeszámoló, annak igénye nélkül, hogy a borok háttérinfóját fel kéne kutatni a posztok igényesebbé tétele érdekében, illetve azok fotókkal való feldobásának kényszere nélkül. A koncepció bizonyára ismerős, valahol szerintem a "tegnap ittamoknak" is ez lett volna eredendően a célja, de szerintem az elment olyan irányba, hogy így nevezünk el lassan minden posztot amiben egyetlen borról van szó, akkor is, ha valójában elvétve ittuk a szóban forgó bort tegnap, sőt nem ritkán hetekkel azelőtt. Ez persze nem baj, cserébe részletesebbek, komplettebbek az ilyen posztok, csak személy szerint úgy érzem nem hűek a cím koncepciójához. Szóval én most visszatérnék a kezdeti ötlethez, azzal a különbséggel, hogy több borra is kiterjeszthető a téma. Tehát én pont ezeket a borokat ittam a héten:

Bassermann Jordan: Riesling  Auf der Mauer 2014:  A Bortársaság frissen bővített riesling-kínálatából. Pfalz, nagyon ismert termelő, több ismert dűlő adja az alapanyagot. Nem túl intenzív, de élénk illat, friss citrusok, barack, némi ásványos fűszeresség. Szájban mondhatnám azt, hogy  tiszta, közepesen telt ízű, gyümölcsösség-ásványosság szépen kiegészíti egymást, lendületes savak meg egy kis cseresség ad a kortynak megfelelő tartást, közepesen, vagy attól picit hosszabb bla-bla-bla.:) Valójában azt éreztem, hogy egyszerre nehéz hibát találni benne, de lelkesedni is érte. Az anyag olyan közepesen nagy, tehát messze nincs akkora mélység, erő, tartalom, amit stílustól függetlenül tisztelni kéne. Ilyenkor pedig jobb szeretem, ha direktebb a bor, melyen nem kell gondolkodni, csak élvezni. Ez meg olyan, hogy figyelni kell rá, vatájozni, keresni a részleteket. Nem mondom lehet benne találni ilyeneket, de ha már átáltunk gondolkodó üzemmódra, akkor meg azt látjuk, hogy annyira mégse összetett meg a karakteres a történet, hogy érdemes legyen törni rajta a fejünket. Szűk 6 pont, vagy 5 teteje? Mindegy, nem áhítozok újabb palackra.

Gizella: Tokaji Hárslevelű “Barát” 2015:  Eleinte van egy kis fülldtség az illaton, ami később, de leginkább másnapra kifogástalanul kiszellőzik. Kifejezett narancsos gyümölcsösség, hűsítő mentás-zsályás gyógynövényesség, minimális hordófűszer. Szájban kifogástalanul telt ízű, szinte harapható korty, jóízű, kellemesen fanyar savai átjárják az egészet. Itt se kell őrületes anyagra gondolni, nem is kell, hogy az legyen, ez így fasza, ahogy van. Igyuk most, illetve pár hónapot még adhatunk neki, hátha levetkőzi az elején tapasztalható kissé zilált-fülledt felhőt. 6

Légli Géza: “Érintetlen” Merlot 2015:  Ez megint olyan bor, amit nem kell magyarázni. Csupa gyümölcs, íz, vidámság, mindehhez a kategóriájához mérten kompromisszumok nélküli teltség, koncentráció társul. Talán ezeddig a legtöbb a korábbi évjáratok ismeretében is. Nekem 6 pont volt az élmény így magában fogyasztva, de jól tudom, hogy komolyabb sorokban, megfelelően “beskálázva” sansztalan lenne, hogy eddig jusson. Ettől függetlenül egész biztos több palackkal is venni fogok még, ha azokban is ennyi örömem lesz jó eséllyel helyett kap az évvégi kedvencek listámon.

Újra tavasz, újra Somló-kóstoló a Hotel Gellértben. A helyszín és a tavaszi időpont maradt, de a rendezvény jellege sokat változott. Az elsősorban szakíróknak szóló ültetett kóstolót a közönség számára nyitott sétálókóstoló váltotta fel és három mesterkurzust, illetve kerekasztal-beszélgetést is meghallgathattak az érdeklődök. A "Virtuális geotúra a Somlón" címmel dr. Vári Kovács József tartott előadást a Somló geológiájáról. A "Tanúhegyek, ha találkoznak" című mesterkurzuson vendégként 3 balatoni borász - Laposa Bence, Pálffy Gyula és Török Csaba (2HA) - beszélgetett a Barcza Pince, a Tornai Pincészet és a Tóth Pince borászaival. Végül, a "Vulkánkitörések, ha találkoznak" kerekasztal-beszélgetésen Tokaj képviseletében Homoky Dorka, a Somlón is borászkodó Zsirai Kata, és a Somlót szintén jól ismerő Takács Lajos, valamint a Somló képviseletében Kis Tamás (Somlói Vándor), Kolonics Károly és Várszegi György (Kreinbacher) mesélt a két borvidék jellegzetességeiről.


A sétáló kóstoló kiállítóinak borait csak részben szondáztam meg, közben viszont Somló-Tokaj beszélgetést is végighallgattam. Így is találkoztam sok régi ismerőssel és új arcok is bekerültek képzeletbeli Somló-albumomba.

A borvidék legjobb borászai és a borkedvelők ötödik alkalommal töltötték meg a New York Palota/Boscolo Budapest Hotel folyosóit és termeit az ötödik alkalommal megrendezett és immár hagyománnyá vált Badacsony New Yorkban keretében. Az idei rendezvény nem kapott jellemző badacsonyi fajtára utaló alcímet (ezeket a fajtákat nagyjából ki is lőtték az előző években), a kóstolóra "A Badacsonyi Borvidék legjava Budapesten" szlogen keretében a borászok a pincészetük legjellemzőbb, legszebb borait hozhatták el az előző 5 évjáratból, de - Badacsonyban járunk - természetesen most is olaszrizling, szürkebarát és kéknyelű került leggyakrabban a poharakba. A megfelelő minőség biztosítása érdekében a kiállító borászok a nevezett borokat két bizottságba osztva vakkóstoló formájában előre végigkóstolták. A sétáló szakaszon túl a látogatók mesterkurzusokon is ismerkedhettek a badacsonyi borokkal: dr. Csizmadia András a badacsonyi borokhoz párosítható ételekről, dr. Mészáros Gabriella a borvidéken jelenleg megtalálható őshonos és világfajtákról beszélt, Robert Smyth pedig "Badacsony a nagyvilágban" címmel angol nyelven tartott előadást.

Ahogy az lenni szokott, a kóstolóra idén is komoly volt az érdeklődés, a Boscolo Hotel termei késő délutánra dugig megteltek emberekkel. Aznap még egy cabernet franc-kóstolóra is hivatalos voltam, így rohamtempóban cikáztam a standok között. Szűkre szabott időm alatt talán a borok harmadát tudtam megkóstolni, számos termelő standjához nem jutottam el és csak nyúlfarknyi jegyzetek kerültek a jegyzetfüzetembe. Nagy meglepetések ugyan nem értek, de tapasztalataim alapján az átlagszínvonalra nem lehetett panasz, valószínűleg mindenki talált kedvére való borokat.

Kétségkívül az én hibám, hogy a badacsonyi székhellyel rendelkező Istvándy Pincészet boraival szeszfogyasztó karrierem csúcsain semmilyen formában sem találkoztam. A csend nagyjából egy éve törhetett meg, amikor a Szondi utcai borelosztó aktuális fronttartója felhívta figyelmemet a mostanában már borműhelyként is könyvelt káptalantóti családborászat aktuális, '13-as hárslevelűjére, aminek a kvázi-perifériából felbukkanva sikerült akkorát futnia szubjektív módon, hogy gyakorlatilag a tizennégyes nyár alatt kevés egyéb fehérbor pörgött a poharaimban  úgynevezett elegáns kánikulaűzés céljából. A váratlan sikerlearatást sajnos nem követte ívszerű folytatás, az Istvándy-család egyboros pince maradt, legalábbis az én nézőpontomból mindenképpen. Talán éppen ezért örültem kifejezetten a ténynek, hogy furmintfan egy ad hoc vasárnapi beborozást kellő indokolatlansággal a friss, azaz '14-es Istvándy-hárssal vezetett fel. És ha már úgyis legalább ketten kóstoltuk, indokolt, hogy négykezessé váljon az a bizonyos kezdő-kétkezes. Azt azért a címen túl is indokolt előre beleszögezni a bevezetés deszkáiba, hogy az évjáratszínvonal visszaesésébe nem tört bele Istvándy Gergelyék hárslevelűbicskája. Sőt, még az is lehet, hogy fehérborliga évjáratfocijának egyik legszebb gólját lőtték be, már ha az ármásodosztályt vizsgáljuk.

Három magyar borpár következik. Különösebb koncepció nincs, pusztán - ahogy máskor is - érdekesebb volt ezeket a borokat egymás mellett kóstolni.
Az első duót két szép rajnai rizling alkotja Észak-Magyarországról. Egerben kevesen palackoznak fajtatiszta rajnai rizlinget, Bukolyi Marcellnél viszont erre volt már példa: 2013-ban egy késői szüretelésű bort, 2014-ben pedig egy félszáraz rieslinget zárt palackba. Losonci Bálint nagy riesling-rajongó saját és bevallása szerint szíve szerint mai tudása birtokában sokkal több rajnai rizlinget telepítene.
Egy cabernet sauvignon-páros következik a Balaton két partjáról. A Konyári Pincészet Dél-Balaton egyik legismertebb borászata, a pince alap cabernet sauvignon-ja pedig megbízható minőségű vörös a 2000 Ft-os árkategóriában. A Levendula Pince központja Lovason található, Alsóörs és Paloznak között. Az itt megénekelt palackot (nem az első volt, amit elfogyasztottam) a csopaki vasútállomáson található információs irodában vásároltam.
Végezetül egy késői szüretelésű furmint és egy késői szüretelésű hárslevelű zárja a sort Tokajból, hasonló filozófia mentén elkészítve: alacsony alkohollal, jó savakkal, gazdag gyümölcsösséggel.

Sokféle vélemény kering a száraz tokaji (vagy akár somlói) furmint (és a furmint farvízén a hárslevelű) érlelhetőségéről. A borászok általában jól érlelhető fajtának gondolják a furmintot, nem ritkán évtizedes potenciált is emlegetve, ugyanakkor gyakran hozzátéve, hogy a modern kori tokaji száraz furmint eddigi rövid története miatt viszonylag kevés tapasztalat áll még rendelkezésre. Sok tényező szerepet játszik ebben a dologban, a mérleg mindkét serpenyőjét tekintve. Csak hogy a fajta jellemző tulajdonságainál maradjunk, előnyként például a furmint jellemzően jó savait (bár erre azért a meleg évjáratok rá tudnak cáfolni), míg hátrányként az oxidációra hajlamosságát szokás emlegetni.
Szintén érdekes kérdés, mennyire kell, vagy érdemes egy furmintot érlelni, megéri-e a komolyabb élményfaktorban reménykedve évekig tartogatni egy palackot, vagy jobb biztosra menni, és fiatalon meginni. Az évjárattól kezdve a borkészítési technológiáig ez is számos tényező függvénye, így egy univerzális megoldókulcs erre a kérdésre aligha létezik. A legtöbb száraz bor fiatalon került a forgalomba, de egy-két borász kifejezetten szereti néhány évig palackban érlelni a borait, mielőtt azok a eljutnak fogyasztóhoz.
Szigorúan magánvélemény, de egyre inkább úgy gondolom, a száraz furmint/hárslevelű (potenciális) hosszú érlelhetősége nekem most többnyire csak egy beváltatlan bónusz lehetősége. Ha úgy tetszik: ígéret, de nem bizonyosság. A világ nagy fehér borai, a tokaji száraz furmint nemzetközi kontextusában leggyakrabban emlegetett burgundi chardonnay-k, német/osztrák rieslingek, a Loire-völgyben készített chenin blanc-ok mind-mind hosszú életű borok, így ha ezekkel akar versenyezni a furmint, a komoly érlelési potenciál valóban lényeges (főleg úgy, hogy az árak már közelítenek, sőt). Egy legalább 5000 forintos dűlős tokajival kapcsolatban már alapelvárás, hogy ne hulljon szét 2-3 év alatt, de úgy vélem, a nemzetközi piacra szánt száraz tokaji stílusának csiszolgatásában a stabilan évtizedekben mérhető érlelési potenciál egyelőre másodlagos kérdés a jól ihatóság, elegancia, egyensúly mögött. Egy szép érett bornak ugyan nagy lehet a presztízse, de miért is tartogatná a legtöbb fogyasztó a palackjait hosszú évekig, ha 2-3 évesen még telis-tele van friss ízekkel és csilingelő savakkal, a további érlelés pedig már kockázatokat rejt magában.

Érlelés/érlelhetőség kérdésében igazságot tenni nem akarok (persze ha akarnék, sem tudnék), láttam már példát majd' 10 évesen is remek formában, sőt akár ereje teljében lévő furmintra éppen úgy, ahogy 3 évesen oxidált és ellaposodott dűlős „csodára”, úgyhogy inkább csak "hangosan" gondolkodom. Jól ihatóság, elegancia, egyensúly tekintetében már van sok - és egyre több - szép példa Tokajból, 8-10 év után is szépen muzsikáló száraz borokat tekintve viszont egyelőre a kevés tapasztalat alapján is vegyes képet alkothatunk. A tapasztalatok gyűjtése azonban mindig érdekes élmény, úgyhogy ennek fényében össze is gereblyéztünk néhány érettebb száraz tokajit, hogy megnézzük, hol tartanak most.
Táncoló Medve is ott volt a kóstolón, az ő jegyzeteit is olvashatjátok.

Lassan nemhogy a februárnak, de már a márciusnak is vége, magam sem tudom miért késett ennyit ez az írás, de most itt van.
Az első bodrogkisfaludi farsangról tavaly nagyon kellemes élményekkel (és még kissé zúgó fejjel) távozott kis kompániánk, idén sem hagytuk ki a mulatságot. A bodrogkisfaludi közösségépítés jegyében szervezett hétvége menetrendje a múltkorihoz nagyon hasonló volt: szombaton este árverés és vacsora, majd különféle játékokkal színesített farsangi bál, másnap pedig reggeli. Az árverésen idén Bodrogkisfalud nevének betűire - és a betűket kísérő borokra - lehetett licitálni. A betűket palackelválasztó lapokra Voronkó Vera kalligráfus művész álmodta meg és rajzolta fel, majd a betűket használt dugókból rakták ki. A bevételből a tavalyi árverésen gyűjtött pénzből megkezdett bodrogkisfaludi biciklipálya építését folytatják, illetve a gyermekeknek egy sporttábort szerveznek.
A farsang volt a hétvégi főattrakciója, de az esti mulatozás előtt volt még lehetőségünk kóstolni is. A Sárga Borházban elköltött szombati ebéd után a Disznókő Szőlőbirtok feldolgozóját néztük meg, majd Bodrogkeresztúrra érve a Tokaj Nobilis 2015-ös borait néztük végig még hordó- és tartályminta formájában, a farsangon pedig abban a szerencsében volt részem, hogy néhány régi Bott és Füleky bort kóstolhattam.

Nem mondom, hogy teljesen az én fejemből pattant volna ki a kóstoló gondolata. De volt egy maroknyi dél-francia fehérborom, annyi nem, hogy önálló kóstolót szervezhessek köré, nosza rakjuk hát párba tokajiakkal, ha már mások is próbálkoztak így. Úgy is hasonlítottunk már száraz tokajiakat rieslingekkel, burgundi chardonnay-val, ki tudja, nem jutunk-e így habitusban némiképp közelebb egymáshoz. Ha meg nem, akkor meg legfeljebb gyökeresen más stílusú borokat fogunk inni, egyiket a másik után, ami még lehet jó, ha a borok jók. :)

Három páros került egymás mellé. Igyekeztem, hogy ezek évjáratban, árban összevethető tételek legyenek, ha már másban nem. :)  Először egy frissebb, közepesebb árfekvésű viognier-hárs párossal kezdtünk, majd jött egy érettebb és inkább prémiumabb szegmensbe tartozó duó, nagyjából ugyanezen fajtákból. Végül pedig egy furmint-hárs házasítás egy szintén több fajtás fehér chateauneuf-fel.

Nem voltam biztos benne, hogy írni fogok a kóstolóról, nem is jegyzeteltem, nem is fotózkodtam, de néhány hét után egy ráérősebb órámon végül papírra vetettem emlékeimet. Lehet azért, mert a fent linkelt, ehhez az eseményhez némiként mintaként szolgáló kóstoló, időközben megjelent a nyílvánosság előtt, és talán érdekes lehet, hogy kisebb-másabb-megfizethetőbb merítéssel nekünk azért nem ugyanúgy alakult a végeredmény.

Íme:

Az év első kóstolóján nagy volt rajtam a teher. Az évzáró kóstolónk ugyanis félelmetesen elvárás alatt teljesített, így most feltétlen valami komolyat szerettem volna az asztalra tenni. Nehogy még a végén szétszéledjen a klub "na ide se jövök többet" alapon. :)

A tematika nem bonyolult, 2011-es évjáratú nagy fehérek a készletemből. Stílus, fajta, borvidék nem számít, csak jó legyen. Hogy miért pont 2011-es? Leginkább azért, mert ebből volt a legnagyobb választék itthon. Illetve, hogy ésszerű választ is adjak magamnak, mostanában rájöttem, hogy általában nagynak szánt borok esetén az 5 év körüli borok a legkevésbé kockázatosak. Ennyi idő alatt biztosan levetik fiatalkori rakoncátlanságukat, alkotóiknak össze kell, hogy álljanak, nem lehet kifogás, hogy túl fiatal, nézzük majd meg ekkor meg akkor, ugyanakkor egy komoly borból ennyi idő alatt még nem szabd, hogy eltűnjenek a gyümölcsök és ha már meg is jelenik némi palackbuké még nem szabadna, hogy full tercier legyen az egész, ami ugye vagy jól sül el, vagy nem, és ami miatt az idősebb borok kóstolása lehet kétesélyes.

Annak érdekében, hogy a sor biztos jó legyen zömmel olyan borokat igyekeztem válogatni, melyeket már kóstoltam, szerettem és legalább egykoron úgy gondoltam, hogy van értelme eltenni belőlük néhány évre.

Íme a kóstolónk (vakon nyomtuk): 

Ahogy telnek az évek, egyre gyűlnek a tokaji termelők és egyre több száraz bor tűnik fel a piacon. A növekedési tendencia dicséretes, áramlik a tőke Hegyaljára. Ami 20 éve Villány volt, az most már végérvényesen Tokaj. Ezzel párhuzamban szépen emelkednek az árak és a dűlős boroknál nem épp ritka a tízezerbe hajló palackár. Nem kétséges, a nagy száraz fehéret próbálják meg sokan célkeresztbe vonni. Az árcédula ehhez már biztosan a jó irányba mutat, a story adott, a palackok színes kövekkel kitámasztva csalogatnak. Kérdés persze nem sokkal van kevesebb, mint egy évtizeddel ezelőtt volt, de legalább a piac fejlettebb és úgy tűnik átmozogtunk a nagy és a drága vörösekről a krőzus-Tokajira. Hogy megérik-e ezek a pénzüket? Hát erősen véleményes és egyénje válogatja, ki és mit vár – bármit is jelentsen ez a fogalom – a nagy érett fehérbortól. Ezen a téren néztünk most körül a Dagadtos barátunk által összeállított kóstolósorral. Szóval, mire mennek a viseltes tokaji száraz furmintok és hárslevelűk?

Hogy miért másfél? Van (volt?) Konyáriéknak ez az olaszrizling-sauvignon blanc-chardonnay-hárslevelű összetételű zászlósbora a Kishegyről, régi nevén Szárhegyről, amivel én utoljára az itt is kóstolt 2011-es évjáratból találkoztam (drbarta is kóstolta korábban, nálam egy egyvelegben szerepelt), de az a sanda gyanúm, hogy a 2013-as delikvens (dbarta egy sauvignon blanc-sorba csempészte bele) alapanyaga is onnan származik. Ezzel kapcsolatban mindössze annyi információt sikerült összecsipegetnem, hogy Konyáriék a Szárhegyet (Kishegyet) 2012-ben újratelepítették, ezért abból az évből csak sauvignon blanc került palackba (ezt ungert kóstolta), 2013-ban pedig került mellé egy kis hárslevelű is.
A hétvégén a 2011-es Szárhegyet és a 2013-as Sauvignon Blanc-Hárslevelűt együtt kóstoltam. Előbbiből több palacknak is a végére jártam az utóbbi években, sosem bántam meg, utóbbi nálam most debütált.

Az év vége felé valahogy egyre kevésbé vonzottak a sok boros, estébe nyúló kóstolók, inkább csak otthon nyílt ki néhány magányos palack. Ez indukálta a "Tegnap ittam" posztok számának hirtelen megugrását, amiből itt egy újabb, részemről idén valószínűleg az utolsó ilyen jellegű írás, amelyet egy nem akármilyen bor ihletett.
Somló borász-ikonjának legendás boráról írtak már sokan a magyar borblog szcénában, amennyit ezekből a cikkekből felleltem, össze is gyűjtöttem a lap aljára, de talán így sem teljes a gyűjtemény. Már az írások száma is sejteti, hogy nem mindennapi borról van szó. Én először kb. 4 évvel ezelőtt találkoztam vele, tehát viszonylag későn, azután sokáig nem. Ünnepek előtt kíváncsiságból megnéztem, merre tart a somlói legenda tíz éves korában.

A Holdvölgy szortimentjének legújabb tagja a Vision névre hallgató házasítás, amely a jól iható, de ízig-vérig mádi birtokbor szerepét hivatott betölteni a pincészet kínálatában és elsőként a 2013-as évjáratban készült el. A tokaji borpiramist illetően személy szerint én nagyon fontosnak tartom a dűlőfaggatás eredményeinek palackba zárása mellett a Tokaj-karaktert hordozó, de egyrészt barátságosabb árfekvésű, másrészt könnyebben értelmezhető, zamatos, finom "birtokbor" kategóriát, akár több tokaji fajta házasításával. Egy ilyen bor lehetne (kellene legyen?) a stabil bázis, azután lehet feljebb kapaszkodni, árban is, minőségben is. Persze kis csepp a nagy óceánban az én véleményem, de talán nem vagyok vele egyedül.
Szóval a Holdvölgy Vision 2013 éppen egy, a fenti kritériumoknak megfelelő birtokbor, ennek ellenére nem indult felhőtlenül a viszonyunk, hogy úgy mondjam, nem volt első látásra szerelem. Bő fél év ismerkedés után viszont szép lassan összemelegedtünk. A történet most ott tart, hogy egyrészt szerintem ez mindenhonnan nézve egy jó bor (a 2015-ös Decanter Asia Wine Awards-on kapott is egy aranyérmet, ha valakit esetleg a díjak győznek meg), másrészt a küldetését is maradéktalanul betölti.

Az újkori magyar pezsgőgyártás felnőttkora messze még persze, de azért vannak biztató jelek itt is, ott is. Legutóbb Tokaj egyik stabil pontja, a francia d’Aulan család tulajdonában lévő Dereszla lepett meg a 2011-es évjáratú pezsgőjével (a pincéről itt írtam részletesen). A champagne-i eredetű d’Aulanok 1998-ig birtokolták a legendás Piper-Heidsieck házat, így képzelhetjük, hogy a Dereszla mércéjét sem lehetett a leghátsó pinceágból indítani…

A hatodjára megrendezésre kerülő Mindszenthavi Mulatság mostanra már kötelező programmá vált. Míg tavaly néhányan csak ilyentájt kezdtek neki a termés betakarításának, idén néhány pincénél már be is fejeződött a szüret. Az utóbbi két év verőfényes napsütésben fürdő hétvégéi után most kevésbé volt kegyes az időjárás, de ez sem szeghette kedvünket, sok jó borral és étellel telt a szombat.
A napot - a tavalyi évhez hasonlóan - környékbeli termelők áruiból válogatott reggelivel kezdtük. A délelőtt folyamán a Bott Pince, a Hangavári-Hudácskó Pincészet és az Illés Pince boraival lehetett ismerkedni, majd az udvarra beállított smokerben készült kacsamell és hozzá kínált sült zöldséges babsaláta csillapította a vendégek éhségét. Kora délután még meg-megálltunk egy-két pince standjánál, illetve a Borecet Manufaktúránál, majd a hét elején már megénekelt Tokaji Bormívelők Társasága-kóstolóra siettünk.
Nem csak szombaton jutott bor a poharakba... Pénteken a Sárga Borházban elköltött vacsorával és borokkal hangolódtunk a másnapi rendezvényre. A Tokaj Nobilis vendégházában a házigazdák kínálatát szemléztük végig, vasárnap délelőtt pedig a Bott Pince néhány további tételéből kaptunk egy kis ízelítőt. Végül az Első Mádi Borházban egy kellemes vasárnapi ebéddel zártuk a hétvégét.

Az idei Mindszenthavi Mulatság egyik legnagyobb várakozás elé tekintő programja a Tokaji Bormívelők Társaságának kóstolója volt. Nem csoda, hiszen a 2006-ban alapított, majd egy ideje tetszhalott állapotban leledző egyesület hosszú idők óta először szervezett közös kóstolót. A társaság annak idején a tokaji dűlőklasszifikáció felelevenítése, valamint a szőlőtermesztésre és a borkészítésre vonatkozó közös előírások elfogadása mentén alakult meg, ám az elmúlt években nem hallatott magáról. A jelenlegi tagok most azonban igyekeznek újra életet lehelni a "TBT"-be, és ennek jegyében közös bemutatót szerveztek a Tokaj Nobilis kóstolótermébe, amely teljesen meg is telt az erre tervezett két(-három) órára. Kilenc borászat jelent meg a szombat délutáni kóstolón, mindenki 2-2 dűlős bort hozott magával.
Ezen a délutánon egyúttal az új Riedel Furmint poharat is letesztelhette a közönség. Azt talán kevesen tudják, hogy a tokaj.hu tulajdonosai álmodták meg ezt a poharat, majd az ötlettől a finanszírozáson keresztül a tesztelésig pénzt, paripát nem kímélve, a Riedel segítségével el is jutottak a megvalósításig. Az én szerény tapasztalataim alapján édes borok kóstolásához talán kevésbé alkalmas, de a száraz boroknál kétségtelenül bevált az új pohár, bár a saccra kb. 4 decis űrtartalmú pohárban a kisebb kóstolóadagok eléggé el tudnak veszni. Igazán persze úgy lehetett volna próbára tenni a csodafegyvert, ha több bort egymás mellett többféle pohárból is megkóstolok, de erre most nem volt lehetőség. 18 válogatott bor megkóstolására viszont igen.