A Borrajongó

Carpinus borok 2015-ből

2016. november 04. 06:00 - furmintfan

Bai Edit és Bai István családi pincészetéről, a Carpinus Borászatról majd' két éve írtam egy rövidebb ismertetőt, három bor kóstolójegyzetével. A 2013-ban induló pince 2015-ből már komolyabb szortimenttel lépett a nagyközönség elé, ebből az évből már dűlőszelektált furmintokat és egy komolyabb hordóválogatást is palackba zártak. Tavasszal a VinCÉ-n tartály-/hordóminta formájában megszondáztam néhány bort, de most - a borász testvérpártól kóstolásra kapott boroknak köszönhetően - már a lepalackozott végeredményről számolhatok be.

carpinus2015_1.jpg

A pincészet a (nevét is adó - gyertyán latinul carpinus) Gyertyános, Poklos, Budaházy, Dereszla, Deák, Lapis  és Veres dűlőkben rendelkezik területekkel. A borokban cél az elegancia, harmónia megjelenítése és a jól fogyaszthatóság. A 2015-ös évjárat borai a korábbiakhoz képest új címkékkel, tokaji palackban kerültek forgalomba és elkészült a borászat honlapja is, bár utóbbi a borok szempontjából most nem egészen naprakész. A borokat a Bor és más forgalmazza.
Az "alapborok" tartályban, többnyire fajélesztővel erjednek. A két dűlős furmint saját élesztővel erjedt, és annak érdekében, hogy a hordó ne piszkáljon bele az aromatikába és a dűlőkarakter tökéletesebben érvényesüljön, ezek sem láttak fát. Azért esett a választás a Deák és a Lapis dűlőkre, mert a borászok véleménye szerint ennek a két területnek a bora mutatja a legszignifikánsabb különbségeket egymáshoz viszonyítva. A Grand Reserve névre hallgató válogatás többféle élesztővel, végig hordóban erjedt és érlelődött. A sort egy könnyedre hangolt, alacsony alkohollal bíró késői szüret zárja.

carpinus2015_2.jpg

Carpinus Hárslevelű 2015
Bár  a címkén nem szerepel, 100%-ban a Gyertyános termése, tartályban, riesling-élesztővel erjesztve, tartályban 6 hónapig seprőn érlelve, felkevergetés nélkül.
Illatában zöldalma, körte, virágok, egyre élénkülő trópusi gyümölcsös jegyek: guava, maracuja, ananász, zöldes villanások. Szájban lendületes, könnyed, közepesen tömör. Intenzív ízében zöldalma, őszibarack, körte, citrusok, kis trópusi gyümölcs, majd leheletnyi fanyarság. A fajtát nehéz felfedezni benne, inkább egy újvilági sauvignon blanc felé konvergál. 6p- 

Carpinus Furmint 2015
Fele a Gyertyánosból, a másik fele több dűlőből érkezett, dűlőnként különböző élesztőkkel tartályban erjedt és ott is érlelődött 6 hónapig, egyszeri felkeverés mellett.
Nagyon szerethető, kellemes illat: édes körte, édesfűszerek, cukorkabolt, marcipán. Könnyed, kellően élénk, de finom savak lendítik előre, láthatóan kis CO2 is van benne. Érzetre lazább, lágyabb, egy fokkal visszafogottabb és kevésbé fanyar, mint az előzőleg kóstolt hárs, de - talán a maradékcukornak köszönhetően - nekem ez a furmint egy fokkal populárisabbnak tűnt (ebből a szempontból a 2 bor megosztotta a kóstolótársaságot). Édes citrusok, citrushéj, körte, őszibarack, szőlő. 5p+

Carpinus Deák Furmint 2015
Saját élesztővel, tartályban erjedt és érlelődött 6 hónapig, időnkénti kevergetéssel.
Kicsit kell szellőztetni, utána valóságos gyümölcskosár bújik ki a pohárból, de az eddig borok illatánál érettebb formában: őszibarack, kis trópusi gyümölcs, cukorka, kis édesfűszer, marcipán. Szájban egy fokkal tömörebb, szélesebb, kis krémességgel édes fehér húsú gyümölcsökkel, körtével, őszibarackkal, ananásszal, citrusokkal, zöld villanásokkal. A két dűlős furmint közül egyértelműen ez az illatosabb, könnyedebb. 6p-

Carpinus Lapis Furmint 2015
Saját élesztővel, tartályban erjedt és érlelődött 6 hónapig, időnkénti kevergetéssel.
Visszafogottabb illat: körte, őszibarack, zöldalma. Karakteresebb, komolyabb, mégis aszketikusabb bor, mint a Deák, de feltehetően még nem is mutatja magát teljes pompájában. A nagyobb testet is jól tartja a sav, az alkohol emelkedett, ezt főleg a korty végén érezni. Ízében körte, őszibarack, gyógynövények, só. A magasabb alkohol kicsit ront az élvezeti értékén, egyébként nagyon szép bor. 6p+

Carpinus Furmint Grand Reserve 2015
Különböző kádárok különböző pörköléssel készült 225 literes hordóiban erjedt és érlelődött 6 hónapig, seprőfelkeverés mellett.
Sajnos dugós volt, amennyire a TCA mögé lehetett látni, jó anyagnak tűnt, határozott, de nem túlzó hordóhasználattal, érett fehér húsú gyümölcsökkel és citrusokkal, kellően élénk savval, pici cserességgel. Kár érte.

Carpinus Furmint Late Harvest 2015
Pont a szüreti nagy esők előtt szedték le a termés, inkább csak túlérett, mint töppedt bogyók adták az alapanyagát. Stílusban a 2013-as utódjának szánták: könnyedség, alacsony alkohol, intenzív gyümölcsös ízek.
Kicsit fülledt az eleje, majd barackos túrókrém, őszibarack kerül előtérbe. Laza, könnyed, szinte kicsit híg is, cserébe nagyon csúszik. Trópusi gyümölcssaláta, őszibaracklé, kis cukorhangsúly. Másnapra szellőzéssel intenzívebb, nyíltabb volt. A 2013-as elődöt valóban követi stílusban, de élményszinten attól egy kicsit elmarad. 6p-

 

A borokat Bai Edittől és Bai Istvántól kaptam kóstolásra, köszönöm szépen.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1811914803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.11.04. 08:01:52

Köszi. A sauvignon blancjukat ismerem csak, szerettem...

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.11.04. 09:01:20

@akov: A 2013-ast én is, a 2015-ösről már le is maradtam.
süti beállítások módosítása