25 éves a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaj-Hegyalja egyik vezető borászata. A 90-es évek végén induló, külföldi tulajdonú borászatok mind úttörő szerepet vállaltak a szocialista tervgazdaság alatt elkorcsosult tokaji szőlészet és borászat újraértékelésében és megújításában. Az AXA Millesimés cégcsoport magyarországi ékköve a rendszerváltás utáni tokaji átalakulás egyik éllovasa volt, és azóta is kivételesen megbízható minőséget képvisel, mind a száraz, mind az édes borok tekintetében. Az AXA Millesimés a világ több jelentős borvidékén is rendelkezik borászatokkal, de - ahogy Mészáros László birtokigazgató bevezetőjében kiemelte - Tokajban volt szükség a legnagyobb kreativitásra. A negyed évszázados jubileum alkalmából "Disznókő - Mérföldkövek" név alatt egy kóstolóval összekötött kisebb ünnepséget tartott a pincészet a budapesti Gundel Étterem báltermében szeptember elején.

Augusztus utolsó, igen forró szombatja bizonyos szempontból remekül passzolt egy vulkanikus borokról szóló fesztiválnak, még ha a legtöbb ember ilyenkor legszívesebben inkább egy medencében múlatná az időt. Én viszont valamilyen szinten bepótolva az idén is betervezett mátrai bortúrát, Gyöngyöspata hétszintes pincesorát vettem a nyakamba és a tavalyi debütálás után ismét megrendezett Vulkanikus Borok (Fesztiválja) névre keresztelt családias kis rendezvényen ismerkedtem meg néhány borral.
Mátrai borászok és vulkanikus alapkőzeten operáló egyéb borvidékek borászai egyaránt szerepelnek a kiállítók listáján, néhányan pedig a gasztronómiai élvezetekhez igyekeznek hozzájárulni. A családias hangulatú, nyugodalmas mederben csordogáló rendezvényen nem volt tömeg, nem volt kapkodás, kényelmesen lehetett kóstolgatni, beszélgetni, a tájat szemlélni. Eleinte csodálkoztam a Budapestről érkező vendégeknek szervezett busz késői visszaindulási időpontján, aztán ahogy közeledett az a bizonyos késő esti óra, rájöttem, hogy még így is rengeteg olyan termelőt kihagytam, akiknél be volt tervezve a kóstolás, ráadásul a gyöngyöspatai templom megtekintése is kimaradt. Így jártam, de panaszra így sincs ok, jól telt a nap, a többit majd talán jövőre bepótolom. 

A badacsonyi beszámoló második részében elhagyjuk a Szent György-hegyet és egy badacsonyörsi kitérővel Badacsonyba érünk vissza. Megint három pince borai kerülnek terítékre, közülük ketten alig néhány éve léptek ki a nagyközönség elé - még ha bor korábban is készült a két pincénél -, amely gyorsan szívébe is zárta őket. 
Most Badacsonyörsön kezdünk tehát, amely kicsit kijjebb esik a borvidék szívét jelentő, névadó hegy forgatagából, de több fontos pincészet is megvetette itt a lábát és egyéb látnivalók is akadnak bőven. Az Örsi-hegy geológiailag eltéréseket mutat a tanúhegyekhez képest, itt ugyanis homokkő az alapkőzet, amelyet többek között bazaltmorzsalék és lösz is takar. A túra végén azután a borvidéki origónak számító Badacsony lábához tértem vissza, hogy még egy utolsó kóstolóval méltóképpen lezárjam a két napos kirándulást.
 

Ilyen az, amikor a végére marad a dolgok legeleje. Történt ugyanis, hogy az augusztusi fülledt üresjáratok kellős közepén átfutottam borjegyzeteimet, és arra jutottam, hogy bár utazok éppen eleget, az utolsó tokaji látogatásom időtartománybeli elhelyezkedése a jelentől gyakorlatilag évdimenzióban mérhető. Az igény tehát adott volt, ha másra nem is, de egy egynapos jövök-megyekre mindenképpen, úgyhogy különböző interaktív csatornákon addig zaklattam Szilágyi Lászlót, a Gizella Pince origóját, amíg csak-csaknem találtunk egy legkisebb közös naptöbbszöröst. A tervezett gyorsforduló végül odáig hízott, hogy csatlakozott hozzám a blog élmunkása,  a címzetes Tokaj-szakivó furmintfan. És ha már így alakult, akkor inkább dupláztunk egyet, és az éjszakát annak rendje-módja szerint jól elgörbítettük, majd ami maradt belőle, azt a Gizella-vendégházban töltöttük el. Az egészből talán a tizenhatos Gizella-borok kóstolása lehet blogszinten érdekes, igyekszünk is pótolni a pótolhatót négykézzel, itt és most.

A Bomboly

A friss Balassa-borok bekóstolása alatt már mellékszálként említettem, hogy részblogilag eltöltöttünk egy önkényesen előrehozott rövidhétvégét Tokaj borvidékén. Most pedig az lesz, hogy szakítunk a sokszor szükségszerű módon elvárt időrendiséggel, és nem a Szilágyi Lászlónál eltöltött első nap kétségkívül görbe ívéről, hanem az Erzsébet Pincénél minden értelemben másnap történt látogatásról számolunk be szokásos formakeretek között. Ha másért nem, márcsak azért is, mert telnek-múlnak az évek a borospalackok között, de tény, eddig mégsem volt szerencsém átlépni a Tokaj szívében található pince kapuját. Köztudott ellenben az is, hogy türelem, rózsa és hasonlóan fontos dolgok mindegyütt, szóval délelőtt ide, füllesztő nyárvégi klímaviszonyok oda, hosszában-széltében kaptunk kiváló keresztmetszetet ifj. Prácser Miklós társaságában múltról és jelenről egyaránt.

A Hilltop Pincészet és úgy általában Ászár-Neszmély meglehetősen ritkán tűnik fel a borrajongó és úgy általában a magyar borblogok hasábjain, pedig azért lehet mondani, hogy a neszmélyi mammutpince nem elhanyagolható szerepet töltött/tölt be a magyar borpiacon. A Hilltop viszonylag korán megjelent a rendszerváltás után a minőségi magyar és külföldi borpiacon. A borászat eredetileg Móron tevékenykedő alapítói Neszmélyen 110 hektárral és egy 1993-ban megvásárolt pincével vágtak bele a birtoképítésbe és eleinte inkább a külföldi - leginkább brit - piacra adták el a borokat. A hazai piacon 1996-tól vannak jelen és érdekes módon a kimondhatatlan neve miatt az Egyesült Királyságban Woodcutters néven eladott cserszegi fűszeres volt az egyik sikerboruk. A Hilltop idővel összesen 560 hektár szőlőt telepített Neszmélyen és Szekszárdon. Kamocsay Ákos a kezdetektől, azaz 1993-tól tölti be a birtokon a főborász pozícióját, és a pince prémium kategóriás borai is az ő neve alatt kerülnek forgalomba, ahogy az Ihlet Cuvée is.

A mádi Holdvölgy Borászat a borvidék innovatívabb pincészetei közé tartozik, nem csupán a modern borászati technológia és design miatt. Mindig igyekeznek valami különlegességgel előrukkolni, a száraz fajtaborok, késői szüret, szamorodni és az aszú mellett rendre feltűnnek érdekesebb, kísérletezős tételek. Zétából készítettek már szamorodnit, de formabontó módon száraz borhoz, sőt gyöngyözőborhoz is használták a fajtát és száraz birtokházasításukban a kabar is fontos szerepet kapott. 
Idén sajnos nem jártam még személyesen a pincénél, de kaptam egy kis ízelítőt a friss borokból, amelyeket velem együtt ungert is végigkóstolt.

Szinte pontosan egy évvel tavalyi felvidéki bortúránk (1., 2.) után ismét átruccantunk pár napra a határ túlsó oldalára néhány borászat meglátogatása céljából. Ebben az évben ambiciózusabb terveink voltak: több érdeklődő, több nap, több borászat. A nettó 2 nap alatt összesen négy pincészetnél jártunk, akik két különböző település határában tevékenykednek. Vendéglátóink igen jól tartottak minket: az ott töltött idő alatt sikerült közel 70 bort megkóstolni.

Az első napot Bélán (Belá) töltöttük, ahol a Chateau Belá-nál, majd Bott Frigyeséknék vendégeskedtünk. A második nap Kürtöt (Strekov) vették be csapataink, de erről majd terjedelmi okokból külön számolunk be. Nem is szaporítanám feleslegesen a szót, térjünk a lényegre: az első két pincére és az ott kóstolt monstre borsorokra.

A Tállyán elhelyezkedő Szóló – egészen precízen SZÓLÓ Fine Wine – mindösszesen hároméves történetéből fakadóan talán kevésbé örvend közismertségnek. Az első vonatkozó írásos emlékek egyikét kétségkívül mi őrizzük, furmintfan ugyanis két évvel ezelőtt azon helyében végignyalta a pince első, kettőezer-tizennégyes évjáratának mintaborait. Az Éless-házaspár – Tímea és Tamás – által saját útját törő borászat hét, zömében a tállyai birtokközpont közelében található hektáron nevel szőlőt olyan dűlőkön, mint a Hetény, a Sípos vagy a Bártfai. A birtok kettőezer-tizenötös és ’tizenhatos száraz borainak kóstolása, valamint egy egyedi stílusban elkészített porcelántojásos száraz furmint bemutatkozásának ürügyén összegyűltünk egy gyors kóstolásra a belvárosi Costes Downtownban, melyről ezúton igyekszünk szubjektíven tudósítani négy kéz segítségével.

A pünkösdi több napos hegyaljai bortúra után június vége megint Mádon talált. Amikor Pelle László megkeresett, hogy szívesen megmutatná a pincét és a borokat, örömmel mondtam igent, mert az utóbbi évek során többszöri próbálkozásra sem sikerült időpontot egyeztetnünk, így újabb régóta tervezett látogatást pipálhattam ki. Nem is egyet, hanem rögtön kettőt, hiszen kézenfekvő volt, hogy a Pelle Pince borai felett bábáskodó Szarka Dénes saját borait is megkóstoljam. 
 

Egy sörözésekkel és hosszúra nyúlt sétákkal és éjszakákkal bőven megtűzdelt 4 napos csehországi kiruccanás után hazatérve, másnap munka után egy kiadós alvásra sokkal jobban vágytam, mint borkóstolóra. Nem túl gyakori viszont, hogy Homonna Attila, Magyarország "driving winemaker"-e szeánszot tartana Budapesten, úgyhogy aznap estére mégis erőt gyűjtöttem és kezdésre éppen be is estem a Carpe Diem küszöbén. 
Szerencsére nem kellett csalódnom, a borász is és a borok is "jól teljesítettek". Az aktuális évjárat mellett még vagy már nem forgalmi tételek is előkerültek, közben meghallgathattunk több vicces sztorit, emlékeket a nehéz kezdetekről, és néhány morzsát a mindig mozgásban lévő borász jelenlegi terveiről is.

Györgykovács “Somló hercege” Imre leadja a fele királyságát, és pont a pompásabbik felét (furmint és hárs). A közelmúltban a somlói nagy generáció meghatározó arcai sorban adják le a pincekulcsot. Takács “Hollóvár” Lajos és Fekete Béla távozása után még egy igazán fájó veszteség a méretben parányi, potenciálban viszont kolosszális borvidék szerelmeseinek. Valahogy nem akar összejönni egy jó kis (bor)dinasztia alapítás a bazalthegyen. Soha nem rejtettem véka alá a véleményemet, hogy a borvidék jövőjét leginkább meghatározó borászatának a Somlói Apátsági Pincét gondolom, de az nehezen vonható kétségbe, hogy ha leghosszabb, legkonzisztensebb múltú pincét kellene megneveznem Somlóról, akkor aligha választhatnák mást mint a címszereplőt. Számomra, mi tesz egy borász(ato)t igazán naggyá?

1. Ha felismerhető, konzisztens stílusban és jó minőségben tud évekig vagy akár évtizedekig alkotni.
2. Ha a borász nem írja felül a fajtajelleget.
3. Ha a borász stílusa nem nyomja agyon a termőhelyi sajátosságokat.
4. Ha az első három feltétel egyszerre teljesül.

Ebben a stílusban, ami sokáig unikumnak számított Somlón és még most sincs sok komolyabb követője, egyedüli versenyzőként hágta meg a legnagyobb csúcsokat egymás után. Talán az egyetlen kritika ami illethette a borait, hogy néha már túlontúl légiesek, kevéssé karakteresek, legalábbis Fekete Béla, Hollóvár vagy SAP borokhoz képest. Borai soha nem bonyolultak, akár egydimenziósnak is mondhatjuk, bár a korral általában szépen rétegesednek. A Györgykovács borok nem igazán az ízekkel és illatokkal hódítanak, legalábbis semmiképpen nem az intenzitással, sokkal inkább a finom árnyalatokkal operálnak. Ami igazán kimagasló ezekben, az a hossz-tisztaság-feszesség triumvirátusa. Nem ült fel divathullámokra, a marketing is takaréklángon pislákolt, mégis jól megérdemelt tisztelet alakult ki a munkássága körül. Személy szerint a legtöbb esetben vásári szemfényvesztésnek tartom, ha azt mondják, hogy azért nem tudok értékelni egy bort vagy egy borászt, mert még nem értem meg rá, de a kivétel erősíti a szabály itt is érvényesül. Egészen biztos vagyok abban, ha ugyanazokat a borokat megmutatnák, átlagos borkedvelőknek és hardcore borrajongóknak szignifikáns eltérés lenne az értékelésekben. Nincs mese, az ilyen borok teljes élvezetéhez ki kell hugyozni egy-két Zsiguli árát. A kóstoló ötletét az elővásárlásra bocsájtott utolsó, teljes sor szolgáltatta, holott nagyon jól tudtuk, hogy ezeket a borokat ennyi idős korukban dőreség faggatni, de a józan ész szavát elnyomta az ellenállhatatlan csábító erő: milyen lett az utolsó szem a láncban, felkerült-e az i-re a pont?

Az erdőbényei új élmények mellett régi ismerősök meglátogatására is időt szakítottunk, egy családi borászat és egy nagybirtok képében. A Bott Pince és a Tokaj Oremus is rendszeresen szerepelnek a blog hasábjain, bemutatni aligha kell őket, de azért 1-2 újdonságról szó esik majd lentebb.  Ráadásul a friss borok mellett meglepetésként mindkét helyen előkerült egy vagy több régi tétel is.
 

A pünkösdi hegyaljai túra Mád után Erdőbényén folytatódott. Bár a település dűlőiről készült borokkal rendszeresen találkozom, magában a festői fekvésű falucskában eddig mindig csak átutazóban jártam. Pedig az alig 1100 lelket számláló falu, Hegyalja egyik legősibb települése bőven kínál felfedezni való kincseket. Erdőbénye komoly múlttal rendelkezik mind a borászat, mind a kádármesterség terén. Ahogy sok más hegyaljai település, egy időben Erdőbénye is a Rákóczi család birtoka volt és fontos gazdasági centrumként működött. Az utóbbi években egyre több borászat létesült a falucskában, amelynek népszerűségét a 2009 óta minden nyáron megrendezésre kerülő "Bor, mámor, Bénye" fesztivál is fokozta.
 

(Kilátás a Rányból)

Ez egy olyan kellemes, laza hangulatú rendezvény, hogy nem igazán volt kedvem írni róla, de Furmintfan nyomására és házi krónikás tradíciókat (2014, 2015, 2016) életben tartva összegereblyéztem néhány gondolatot a kóstolási jegyzeteinkkel. Négy évvel ezelőtt a Furmint Február kapcsán azt találtam írni, hogy:  

“A hárslevelű is megbízhatóan hozza az olyan csúcsélményeket, mint a legjobb furmintok. Csak hogy aláhúzzam az előző állításomat néhány név: Szepsy Király, Demeter Zoltán Szerelmi, Kikelet Váti, Nobilis Barakonyi és Gizella Szil-völgy.”

Ezt az állításomat azóta számtalanszor megerősítette számos ilyen-olyan vertikális, portfólió, évjárat és más kóstolási élmények is. A legjobb furmintok mellett csak nyujanszokban maradnak el (már ha elmaradnak) a legkiemelkedőbb hársak, és az árakat sem pumpálták olyan magasra a sokszor csak a kereskedők által látott, vagy látni vélt értékek. A főszereplők itt és most is lazán húztak egy olyan átlag minőséget, mint a szemközti épületben a nagytestvér reprezentánsai. Szinte minden kategóriában felbukkantak szép darabok, a Hilltop házasított bestbuy gyanús Ihlet cuvee-jével kezdve, a jól iható, tartalmas sauvignon blanc stílusú italokon át, az igazán csúcsborokig mint a '15-ös Váti vagy a '16-os Royal Tokaji Betsek.

A június első napjaiban lezavart legyesbényei-tokaji villámlátogatást gyorsan követte a következő, ugyancsak több települést is érintő túra. Az első állomás Mád volt, ahol két fiatal borász volt az útikalauzom. A Barta Pince volt az első megálló. Ujvári Vivien társaságában egy gyors ebéd után dűlőtúrával indult a délután, majd érkeztek a borok. A Barta Pincétől a Zsirai Pincészethez vezetett az utam, ahol Zsirai Kata mutatta meg az aktuális borokat és néhány hordómintát.
 

A szokásosnál később indultak el idén a hegyaljai túrák, ha a már hagyományosnak tekinthető februári bodrogkeresztúri-bodrogkisfaludi farsangon tett villámlátogatásomat nem számítjuk, ahol pincelátogatásra most nem is került sor. Június első napjaiban viszont végre több napot is a borvidéken töltöttem, Legyesbényétől Erdőbényéig több települést is érintve. Jártam régi ismerősöknél és meglátogattam olyan pincéket is, ahol korábban még nem jártam.
A 2016-os tételek szép lassan palackba kerülnek, volt, ahol már az üvegbe zárt borokat kóstoltam, máshol a 2016-os borok még hordóban vagy tartályban várják a palackozást. A szépen induló évjáratba a kora őszi esők hoztak kellemetlen és nem várt fordulatot, sokat kellett válogatni a szőlőt, hogy csak egészséges szemek kerüljenek a présbe. A borok a jelenlegi formájuk alapján szikárabbak, mint a 2015-ös évből, feszesebb savakkal, vékonyabb testtel. A 2015-ös borok áradó gyümölcsössége helyett hűvösebb karakter, inkább citrusokban bővelkedő aromakészlet jellemzi őket. Valószínűleg érdemes lesz egy kicsit várni a fogyasztásukkal, hogy belakják a palackot és a savak egy kicsit szelídüljenek.

A beszámolók sorozatát az első két állomással, a legyesbényei pionír Montium-mal és a tokaji Gizella Pincével kezdem. 

Amikor május közepén egy családi ünnepen kortyolgattuk a lenti Konyári-borokat, még nem tudhattam, hogy egy időközben bekövetkező szomorú esemény vet árnyékot ennek a posztnak a megjelenésére. Ahogy mi is megemlékeztünk róla, a Konyári Pince alapítója és az Ikon Borászat megálmodója, Konyári János sajnos május végén hosszan tartó betegség után elhunyt. Csak annyival vigasztalódhatunk, hogy a Konyári Pince Konyári Dánielnél jó kezekben lesz, hiszen egy ideje már az ő szakmai irányítása mellett készülnek a borok. 
 

A Barta Pince és a Nagygombos Borászat között látszólag nem sok metszéspont van, adja magát a kérdés, hogy miért tart közös kóstolót a két pincészet. A közös pont nem más, mint a tulajdonos, Barta Károly, akit inkább a saját nevét is viselő mádi pince kapcsán ismer a borvilág, holott a mátrai birtok is dinamikus fejlődésen ment keresztül, amióta 2009-ben a Barta család megvásárolta.
A közös kóstolón természetesen a tulajdonos személyesen is ott volt és a két birtok borászai, Takács-Barta Anna és Ujvári Vivien sem hiányozhattak, ahogy nem hiányozhatott a hiperaktív kereskedelmi vezető, Takács Alexandrosz sem. Az eseménynek a Béterv Lakásétterem adott otthont, egyúttal Bíró Botond Boldizsár és Takács Alexandrosz több borhoz remek falatokat is komponált (lásd a borok után zárójelben).

Mindig speciális dolog, amikor nem frissen összevásárolt borokból tartok kóstolót, hanem olyan tételek kerülnek terítékre, melyek személyesebbek. A most következő borok zöme meghatározó élmény volt fiatalon, az utolsó palackokat több tétel esetén is immár hosszú évek óta tárolgatom, dédelgetem, hogy majd csak egyszer.

A téma tehát komolyabb édesek. Általában tokajiak, olyanok, melyek egykoron kivágták a biztosítékot, de persze kapnak külföldi vetélytársakat is. Egységesen 2007-es borokról lesz szó, így napjainkat akár ki is lehet nevezni a fent említett "majd egyszernek" hiszen idén szép kerek 10 évesek. Aszúkat nem raktam a sorba. Mivel szerettem volna, hogy az említett külföldi kontextus technológia és stílus terén is lehetőleg passzoljon a hazaiak közé, így főbor-szamorodni-csúcs late harvest cuvée tengelyen mozogtam.

Vakon kóstoltunk. A puszta kóstolási jegyzeteken túl itt most nem háttérinfókat igyekszem megosztani, inkább pár szóban felidézni az adott borral való élményimet.

A Ludányi Balázs által irányított Centurio-birtok a feltörekvő Mátra egyik vezető pincéjévé lépett elő az elmúlt években, ami inkább számít ténykérdésnek, mintsem személyes elfogultságomból fakadó túlzásnak. A legjobb az egészben mégis az, hogy az elitbe történő felzárkózást többnyire demokratikusan árazott, finom és izgalmas fehér- és vörösborok elkészítésével érte el, önerőből. A kicsi, önmagán túllépni nem tudó – és szerencsére nem is szándékozó – birtok történetét, előzményeit és közelmúltját többen és többször összefoglaltuk már a saját hasábjainkon is, aki szeretne belőle felzárkózni, az nyugodtan nézzen be a legalul felsorakoztatott linkek valamelyike mögé. Újat mondani csak a jelenről lehet, ugyanis időközben forgalmi tétellé nevelkedtek a tizenötös Centurio-borok, amelyek mellé furmintfannal közösen ültünk be a négynapos hétvége alatt, hogy először is nagyító alá helyezzük őket, majd később mintegy szórakozásból megkereshessük a palackok alját is. Mindkét küldetés sikerrel zárult, a konzekvenciákat pedig szokásos módon igyekezzük megszövegezni alább.

Bihari Tamás egyelőre nem számít közismert arcnak a tokaji borászok között, pedig az általa igazgatott, családi hagyományokkal rendelkező birtok nem tegnap kezdte szőlőművelési és bortermelési tevékenységét. A jelenleg hathektárnyi saját és közel egyhektárnyi bérelt területtel dolgozó családi vállalkozás a kettőezer-tizenötös évig tisztességes minőségű és jelentősebb mennyiségű folyóborral látta el az érdeklődőket a saját, nem túl széles értékesítési csatornáin. A jelen helyzete pedig az, hogy Tamás kezei között napirenden van a folyamatok és a pincestílus finomhangolása, az út pedig egyértelműen a minőségi felzárkózás és a klasszikus, palackos értékesítés felé vezet. Ennek keretei között ugyan minősítés nélkül, de ökológiai művelés alatt áll nagyjából két hektárnyi területük a Kishegy, Bomboly és Hintós megnevezésű dűlőkben. Fajtakísérletezésről nincsen szó, a borász furmint- és hárslevelű-alapokra építkezik.

Kallódik már egy ideje ez az írás, hiszen még február végén szerzett élményekről van benne szó, de mivel kiváló és egyébként sem friss borokat kóstoltam, úgy éreztem, hogy megérdemelik a külön bejegyzést. A Carpe Diem három Homonna-borral csatlakozott a Furmint Február-rendezvénysorozathoz a hónap utolsó napjaiban: a borboltok polcairól régóta eltűnt tételeket lehetett pohárral kóstolni. Természetesen ezt a kivételes alkalmat nem hagyhattam ki és nem bántam meg, hogy így döntöttem.

Március elején Köpcös invitálásának köszönhetően egy öreg tokaji édeseket felvonultató kóstolón vettem részt. A fő téma az 1999-es évjárat aszúinak fejlődése, de Köpcös nem lenne Köpcös, ha ezt nem vezeti fel valami kiadóssal. Ennek hála először 1997 és 2002 közötti – zömmel – kései szüretes borokat kóstoltunk. Tévedés ne essék, senki sem szánta ezeket közel két évtizedes érlelésre, ugyanakkor jó tapasztalat megnézni, mit tudnak mégis ezek a korábban szedett, kevesebb aszúszemet tartalmazó, gyorsabban piacra hozott tételek. A kóstolónak a Kikelet Pince biztosított kiváló helyszínt, a vendégek között pedig számos ismert tokaji borászt üdvözölhettünk. Az első részben tehát a kései szüretek.

Aki járt már a tokaji Gizella Pincénél, kicsit is ismeri a borász-tulajdonos, Szilágyi Lászlót, vagy akár csupán közösségi oldalakon nyomon követi a pince életét, biztosan tudja, hogy a tarcali Szil-völgy Szilágyi László legkedvesebb dűlője, a birtok "koronaékszere". Nem véletlenül. A legtöbb ismertebb hegyaljai dűlőn több termelő is tevékenykedik, az viszonylag ritkábban fordul elő, hogy egy termőhelyet egyetlen borász nevéhez köthetünk. A Szil-völgyet viszont a Gizella Pince és borásza egyedül emelte ki az ismeretlenség évszázados homályából és helyezte fel újra Tokaj-Hegyalja borászati térképére.

(Fotó: Dancsecs Ferenc - Furmint Photo)

A Gizella Pince és a Szil-völgy közös története volt a Tokaji Március egyik mesterkurzusának témája, ahol Szilágyi László és Nagy Kornél történész segítségével kaptunk betekintést a dűlő múltjába, jelenébe és jövőjébe, az eddig készült Szil-völgy borok megkóstolása mellett.