Azt persze már a múltheti posztom megírása idején sem gondoltam, hogy a négynapos villányi hosszúhétvégéről nem lesz majd több mondanivalóm, hiszen jócskán fogyott bor a Crocusban tartózkodásom alatt. Itt ugyanis, ha tetszik, ha nem, minden a borról szól reggeltől estig. Következésképpen, bár nem így terveztem, azért a helyi adottságok beszippantották a borblogger-énemet, amely aztán nem is tudott szabadulni, így mind a szobában fogyasztott, mind a vacsorához kért borokról akad jegyzetem. Ezek következnek most összegyűjtve, alább.

Nem kerekítek különösebb háttértörténetet, csupán csak az van, hogy az év végét jellemző rohanást ezúttal a villányi Crocusban próbálom kiheverni, remélhetőleg sikeresen. Ennélfogva az utazás fókusza nem a borok és pincék szakmai vizsgálatán, sokkal inkább a pihenésen van, így eleinte azt sem sejtettem, hogy a hosszabbra nyúlt hallgatásomat az itt kóstolt tételekkel fogom megtörni. Kértem viszont a szobába két vörösbort, amelyek voltak érdekesek annyira, hogy itt is megemlékezzek róluk.

Itt az év első magyar egyvelege, frissebb és - kisebb részben - korosabb borokkal, a szokásosnál talán több édes tétellel. Az otthon kóstolt boroknál hosszabbak, részletesebbek a jegyzetek, a többi bornál inkább csak gyors benyomásokat volt lehetőség a jegyzetfüzetben rögzíteni. Külön köszönet Kézdy Dánielnek, több - részben már régóta nem kapható bort - az ő jóvoltából tudtam megkóstolni.

Íme az aktuális magyar egyveleg, ami nagyrészt a nyár folyamán kóstolt/fogyasztott, külön posztban meg nem írt magyar borokat foglalja magába. Ennek megfelelően a fehérborok vannak túlsúlyban, az átlagnál több a rosé, kevesebb a vörös, és egy pár buborékos és édes bor teszi teljessé a képet.

Itt az idei második magyar boros megamix, pezsgőtől fehér és vörös borokon át az édesekig. Fehérben Tokaj és a Balaton északi partja, vörösben Villány és Szekszárd lett most felülreprezentált.

Az idei tavaszról 7 duó került be a borpárbajos posztba, könnyedebb hazai és komolyabb külföldi fehérek, dél-francia rosék, vörös fajtaborok hazai pályáról és házasítások egy kevésbé ismert Rhone-vidéki appellációból.

A dűlőpárok sorozatban a második helyszín - talán meglepő módon - Villány lesz. Az egyes termőhelyek jelentősége természetesen Villányban sem elhanyagolható - már csak a nagyobb választék miatt a telepítésre kijelölt fajta szempontjából is -, de a dűlőszelektált tételek nem játszanak olyan fontos szerepet a pincészetek választékában, mint mondjuk Tokajban.
Az egyes birtokoknál általában már kialakult, hogy mely területekről hoznak ki bizonyos fajtaborokat vagy házasítást a dűlő megjelölésével, az azonban ritka, hogy egy adott fajtából párhuzamosan két dűlőszelektált tétellel is jelentkezzen egy borászat. A Gere Pincészetnél azonban pár éve két dűlős cabernet franc is erősíti a pince szortimentjének prémium vonalát, a Csillagvölgyből és az Ördögárokból. Régóta tervezem, hogy egymás mellett megkóstolom a két bort, végre erre is sor került. Éppen évjáratváltás van, a 2017-es tételeket a 2018-asok váltják, én azonban még a kifutó kiadásokat kóstoltam össze.

Nem volt sok időm kipihenni az ünnepeket és a decemberi összejöveteleket, rögtön január második napján egy újabb komoly borsoron verekedhettem végig magamat. Kedves barátom és gimnáziumi osztálytársam szintén tavaly év végén töltötte be a negyvenet és hozzám hasonlóan ő is egy régóta tartogatott palackokból álló sort varázsolt az ünnepi asztalra. Többségében magyar borokból állt össze a mezőny, leginkább a Badacsony-Tokaj-Villány háromszög mentén; ráadásként azért két külföldi vörös is becsúszott közben. A tételek átlagéletkora itt is 10 év körül mozgott, de szerencsénkre a palackok legnagyobb része bőven élvezhető állapotban volt és 1-2 elöregedett bort leszámítva izgalmas válogatást kóstoltunk.

A szokásos év végi megamix ezúttal két részből áll (talán volt már ilyen). Az első etap egy "mindenki hozzon egy palack bort" felállású elő-karácsonyi kóstoló borait örökíti meg, a poszt második fele meg amolyan késő decemberi-ünnepi egyveleg, többnyire saját palackokból.

Ezzel a "kis" válogatással búcsúzik a Borrajongó a 2021-es évtől. Kívánunk minden kedves olvasónak jó borokban és egészségben gazdag boldog új évet!

A fehér, buborékos és édes borok után, illetve a Jammertal Borbirtok mesterkurzus beszámolója előtt az idei Vince Gáláról szóló második írásban a vörösborokról lesz szó, kiegészítve a rosékkal és egy kis külföldi kitekintéssel.

A vörösboros mezőnyt kiegyensúlyozottabbnak éreztem, mint a fehérekét, de itt is ért egy-két meglepetés. Itt csak egy trió maradt ki: távozáskor jutott eszembe, hogy bizony a cabernet sauvignon-okat kihagytam. Cserébe lesz majd még szó néhány fehérborról, illetve buburékos tételről, hiszen az Auchan kínálatából is lehetett magyar és külföldi borokat kóstolni, illetve a Felix Kitchen & Bar is kapott egy külön standot, ahol Czinki Tamás Master Sommelier tolmácsolásában lehetett kóstolni az étterem komoly fine wine szelekciójából.

Miután tavasszal visszatért a társasági élet és a jó idő beálltával beindultak a baráti összejövetelek, gyorsabban összejött az újabb magyar egyveleghez szükséges jegyzet is. Mivel így gyakran ismét csak gyors benyomásokat vetettem papírra vagy utólag, emlékezetből írtam valamit, a leírások rövidebbek, a pontszámok kevésbé átgondoltak. A borok között van például egy sor Sauska Pezsgő: egy kerti parti alkalmával kutyafuttában összekóstoltuk a friss, már a budafoki pezsgőpincében pezsgősített tételeket a kifutó szériával (bár itt alig jegyzeteltem). A pezsgők mellett akad még sok könnyű, jól iható, mondhatni nyári bor, de kóstoltunk néhány pince mélyéről elővarázsolt rég elfeledett palackot is.

A cabernet sauvignon újhordóval történő megküldése kevésbé tartozik a fajta közkedveltség tárgyát képező kivitelezési módjai közé. A modern borfogyasztói társadalom autonóm folyamatai átszabták a vörösborok felé támasztott ízlési igényeket, ez pedig villányban előtérbe helyezte a cabernet franc-t, és háttérbe szorította az ész nélküli hordózást. Mindezt csak azért írom, mert a bejegyzés tárgyát képező bor nem törekszik megfelelni a fentebbi igényeknek. Tekintettel arra, hogy véleményem szerint a villányi nagyok konzervatív keretei között Gere Attiláék számítanak a leginkább haladónak, kíváncsi voltam rá, hogy mire jutnak az általam régisulisnak tekintett keretek között. Ha lettek volna túlzó elvárásaim, csalódtam volna.

Hoztam megint 7 darab borpárt a téli időszakról Ausztriától Új-Zélandig és persze itthonról is. Az évszak okán most leginkább vörösborokat tettem egymás mellé.

Bő három évvel ezelőtt jártam egy sajtóút keretében Gere Attila Pincészeténél, azóta pedig történt egy s más a pincénél, legfőbb ideje volt egy újabb szervezett látogatásnak. Amivel már mindenki szembesülhetett: a pincészet arculata felfrissült, egységesebbé vált, az új címkéken szereplő "A. Gere" név Gere Attila mellett már a következő generációra, Andreára és ifjabb Attilára is utal. Az egyszerűsítés jegyében a korábbi Weninger & Gere márkanév is beolvadt, bár ez a két család közötti együttműködést nem érinti.
Ami a villányi birtokközpontot illeti, megújult a pincészet terasza és kóstolótere, Varró Zoltán belsőépítész tervei alapján. A kóstolóhelyiségben egy szalon, egy étkező, egy borbár és a légkondicionált "borkönyvtár" is kialakításra került. Az új télikert elhúzható üvegfalakat és tetőt kapott, így nyitott terasszá is alakítható, ahol a szabad ég alatt kóstolhatóak a borok. Augusztus végén alaposan körbejártuk a birtokot a szőlőtől a pincéig, Gere Andrea és Csizmadia Kristóf volt az útikalauzunk.

A tavalyi "Gyengébb? Nem" nőnapi kóstoló talán egyszeri alkalomnak indult, de úgy tűnik, hogy utólag is hagyományteremtő lehet, ugyanis idén is összegyűltek a borászhölgyek a Sofitel-ben, hogy megmutassák magukat és boraikat a közönségnek. A könyv szereplői közül majdnem mindenki jelen volt és a kiállítók sora kibővült új kiállítókkal is. A kiállító borászok kezdeményezésére a rendezvény egyben jótékonysági akcióvá is vált, ugyanis aznapi honoráriumukat a női szolidaritás jegyében az Anyaoltalmazó Alapítvány számára ajánlották fel.
A kóstolóra komoly érdeklődés volt, a helyszín adottságai és a közönség létszáma együttesen okozott néhány tömegjelenetet. Valamennyire azért próbáltam jegyzetelni, de nem vittem túlzásba, ahogy az átgondolt pontozást sem, de amennyire sikerült, azt itt közreadom, abc-sorrendben haladva.

Az év első magyar boros "megamixe", szokás szerint - a kóstolási körülményektől függően - kurtább vagy részletesebb jegyzetekkel, pezsgőtől az édes borig, Soprontól Tokajig.

Tisztában vagyok a ténnyel, hogy a nagyneves címkével ellátott villányi kékoportók elsősorban nem a hétköznapi ivóborok, sokkal inkább a fogyasztói rögvalóság elfelejtett, de az utolsó előtti pillanatban emlékekbe törő névnapok ajándékbor-részhalmazát alkotják. Ez történelmileg alakult így, még akkor is, ha az árazás figyelmen kívül hagyása mellett a minőségi szerepkörük sokkal inkább az előbbi, mintsem az utóbbi csoportba sorolná őket. Gere Attila portugiesere történetesen első- vagy másod-zászlóshajója ennek a kategóriának, éppen ezért nem, vagy csak szökőévente vásároljuk, és még annál is ritkábban fogyasztjuk.

A budavári Borfesztiválról, mint rendezvényről az elmúlt években már azt hiszem, mindent leírtam, amit le lehetett. Most nem is szaporítom a szót feleslegesen, inkább egy gyors egyveleg-szerű tudósítás keretében beszámolnék a fesztivál csütörtöki és pénteki napján kóstolt borokról.
 

Úgy tűnik, mostanra beállt a rendszer: nagyjából két-három havonta jönnek majd az egyveleg-posztok egymással párhuzamosan, egy magyar, egy külföldi leosztásban. Ez itt magyar részleg, az évszaknak, a kerti partiknak és a szabadtéri fesztiváloknak megfelelően az átlagnál több roséval.
 

Íme, itt az újabb magyar egyveleg is, jó széles merítéssel, szokás szerint változó részletességű jegyzetekkel. A mixben szerepelnek többek között az Artizan borkereskedés portfólió-bemutatóján megkóstolt borok, a Junibor Organic kóstolón szereplő tételek, és a megszokottnál több édes bor, köztük egy csokor 2012-es édes szamorodnival.

Évzáró poharazgatás borbarátokkal, születésnap, karácsony... volt bőven alkalom, hogy az év végén féltve őrizgetett palackok és régi favoritok nyíljanak. A nagyobb közösségi ivászatokra 1-2 nagyágyú mellett inkább közönség-kedvencek és várhatóan jól teljesítő "felső középkategóriás" borok után nyúltam, és persze a társaságnak köszönhetően érkezett néhány vendégpalack is. Az első etapban kóstolt borok egy része már a múltkori magyar egyvelegben megéneklésre került, az akkori sor külföldi és édes borai itt szerepelnek. A 4 különböző alkalom során kóstolt borokat végül a hagyományos bubis/száraz fehér/száraz vörös/édes választóvonalak mentén szedtem szét, a csoportokon belül ömlesztve kóstolási sorrendbe téve, bár igazából ennek túl nagy jelentősége nincs. :)

Ígérem, idén már nem lesz több egyveleg, holnap-holnapután a toplistákkal zárjuk az évet, és persze várjuk a kedves olvasók kedvenceit is! :)

6-8 évvel ezelőtt a Budavári Borfesztivált a kezdetekben még igazi csodavilágnak számított nekem, a minőségi borokkal komolyabban ismerkedni kezdő borkedvelőnek. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, sok változás történt a borkultúra terén is. A borvilág ajtaja ugyanis szélesre tárult, egymást érik a kóstolók, fesztiválok, tömegével nyíltak a borbárok, a nagyvilág borai is egyre könnyebben megtalálják útjukat az egységsugarú fogyasztóhoz. A Budavári Borfesztivál már nem A FESZTIVÁL a borrajongók a számára, még ha az exkluzív környezet a turisták számára komoly hívószó is marad. A szüret időszakba lógó időpont, a növekvő költségek és a rendezvények növekvő száma miatt már a borászok sem tekintenek úgy rá, mint ahol kötelező a megjelenés. A boros kiállítók száma észrevehetően csökken, sokkal szellősebben állnak a standok a Vár több udvarában is a korábbi évekhez képest, sok nagy név is távol marad. 

Természetesen most is lehet épp elég bort találni a fesztivál négy napjára, de az utóbbi évekhez hasonlóan, két nap-este nekem bőven elég volt a borból és a forgatagból is, különösen úgy, hogy a második este sötétedés tájékán elsüllyesztettem a jegyzetfüzetet a táska mélyére és a köpködést is felfüggesztettem. Lássuk, mire jutottam addig, amíg fel nem áldoztam a szakmaiságot a hedonizmus oltárán.

Itt az újabb adag egyveleg, mindenféle, a márciustól júniusig eltelt időszakban kóstolt magyar borral. Szokás szerint sok a száraz tokaji, de vannak még itt sokan mások, például sok kutyafuttában kóstolt kékfrankos és egy rakás, emlékezetből lejegyzetelt Gere-bor, köztük Balthazar-palackokból (12 l) kóstolt Koparok és Kopárok.