Az Óév búcsúztatása már Karácsonykor megkezdődik, de valójában csak a kiadós Szilveszterrel és a másnapi fejfájásos kínlódással kerülhet pont az elmúlt év végére. Kis társaságunk tengernyi borral, tűzijátékkal, tintahallal és sült malaccal próbálta elfeledni a múló év fáradságait és viszontagságait. Legérdekesebb szilveszteri boraink megérdemlik, hogy e hasábokon is megemlékezzünk róluk. Csak így egyszerűen.
Lúzer-e az olaszrizling?
Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.
Zweigelt-fajtakóstoló
Első alkalommal tartottunk a kis társasággal zweigelt-kóstolót.
Kiindulásként a képen látható párosításra voltam a leginkább kíváncsi. A talán legimpozánsabb hazai tételünk, a Ráspi Electus, vagy a borblogoszférában már sokfelé agyondícsért (igaz többnyire az egy évvel korábbi kiadását) burgenlandi Umathum Hallebühl lesz-e a fajta "bajnoka"?
Melléjük raktunk még néhány hazai viszonylatban szintén kimagaslónak tartott tételt, így Orsolyáék Kutyahegyije, illetve Luka Enikő sopronija is helyet kapott. Többen is kíváncsiak voltunk, hogy újdonsült kedvenc vörösborunk az Alföldről, Lantosék Hit Zweigeltje mire jutna egy impozánsabb társaságban.
A borokat vakon kóstoltuk. A sor előtt, felvezetőként, azaz vakkörön kívül, teszteltünk egy csongrádi tételt is.
Íme:
Fehér zászlóshajó?
Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)
Szóval a tematika: kóstoltunk már furmintokat, hárslevelűket és olaszrizlingeket. Ezúttal kiragadtunk kettő-kettő olyan tételt, melyek már valamikor kiemelkedően teljesítettek, és összeraktunk belőlük egy közös sort. Afféle magyar „zászlóshajó”- döntő. :) Variálásképp még beraktunk két külföldi kakukktojást is. Ez utóbbiak megint csak egész más borok, kiválasztásuknál az vezérelt, hogy egyikük legyen egy afféle struktúra-bor, másikuk meg egy kifejezetten aromákkal is hódító tétel. Elismert, de azért árban is a sorba illő borok legyenek.
A kóstolás vakon történt. Elvileg ugye egy ennyire különböző borokból álló sorban ez fölösleges kéne, hogy legyen, de meg kell, hogy valljam, hogy a társaság „kemény” magja, beleértve engem, sem tudta helyesen eltalálni a teljes sort.
Íme:
Merlot-szeminárium
Kifejezett merlot-kóstolót még soha nem tartott kis társaságunk, így meglehetősen hiánypótló volt az esemény.
Nem volt különösebb koncepció, főleg annyi, hogy kinek mi volt otthon. :) Annyit szerettem volna persze, hogy szerepeljen a sorban egy-két kimagaslóbb tétel itthonról, és legyen benne egy-két külföldi referencia is. Ezen kívül senki ne keresse benne még csak hozzávetőleges teljesség igényét sem.
A kóstolás vakon történt, az első, belövőnek szánt tétel kivételével.
Következzen a sor:
Olaszrizling-fajtakóstoló
Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély, precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem. Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.
Mindamellett valamennyire kötelességnek érzem foglalkozni hazánk egyik legnépszerűbb fajtájával, és idén most jött el ennek az ideje.
Nem annyira precízen összerakott a sor, van egy kis kinek mi volt otthon hangulata is, de próbáltunk azért a jelenleg piacon levő jelentősebb, elismertebb tételek közül válogatni.
Vakon kóstoltunk, az alábbi sorrendben. (kivéve az első tételt, mert neki már nem jutott „univerzális üveg”)
Kaló Imre: Egri bikavér 2002.
Pár hete már nem ittam magyar bort, így most nyitottam néhány palackkal azokból, amiket otthonról hoztam. Ez volt az egyik delikvens. Közepes rubinszín. Kezdetben kifejezetten visszafogott illat, amely folyamatosan nyílik és gazdagszik, érdemes várni a fogyasztásával bontás után pár órát. Főbb aromái: feketecseresznye, eperlekvár, érintésnyi hordós fűszeresség (fahéj, szegfűszeg), finom mineralitás. Nagyon kedves. Közepes test, gyümölcsös-fűszeres-ásványos jegyekkel. Mesterien gömbölyű korty, tökéletes eldolgozottság, sehol egy él. Közepes mennyiségű selymes, érett tannin, nem kifejezetten izgalmas, de érett, elegendő mennyiségű sav. Kifejezetten hosszú, gyümölcsös-fűszeres lecsengés. Nagyon zamatos, nagyon szerethető, kortalannak tűnő bor. Lehetne nagyobb és rétegzettebb persze, de annyira arányos és jól iható (és persze kellően komplex), hogy 7 pontot sem sajnálok tőle.
Nagy vörös szeminárium
Adódott, hogy birtokomba került egy igen jó renoméval bíró, komoly Chateauneuf. Egyik kedves kóstolótársunknak pedig egy szintén remeknek tűnő Ribera del Duero. Gondoltuk mutassuk meg egymásnak. Utána pedig kiagyaltuk, hogy miért is ne raknánk melléjük két árban és évjáratban is passzoló magyar vöröset.
Így is történt. Referenciaként még egy-két alacsonyabb árkategóriájú tétel is került a sorba. A kóstolás vakon történt.
Íme:
Szép egri veresek
Nem tudom, hogy bevezetni a posztot. Családi eseményen nyitottam egy-két bort a készletből. Fejben jegyzeteltem, majd később papírra vetettem.
Íme:
Kékfrankos- fajtakóstoló
Hiánypótló volt már kis társaságunk számára egy kimerítő kékfrankos-kóstoló.
A most következő sort többen raktuk össze, bárminemű tudományos igény nélkül, amúgy kinek mi van otthon módra. Ahhoz képest érdekes válogatás jött össze, tartalmaz úgymond "köztiszteletnek" örvendő tételeket is, illetve kevésbé mainstream-belieket is, valamint egy igen jó nevű osztrák referenciát is.
A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben:
Terra Australis 2011
Halász Attila, alias európai, az Ausztráliában élő borral foglalkozó szakember idén is megtartotta Terra Australis névre hallgató nagyszabású kóstolóját.
Ezúttal is Ausztrália legszebb tételei közül szemezgetett a résztvevők nagy örömére, szintén a koncepcióhoz tartozott, hogy elismert magyar borok is helyet kapjanak a sorban. Ez utóbbiakat mi vakon kaptuk, de lelőve a poént előre, a Gróf Buttler 05-ös Syrah tételei lettek az idei kiválasztottak. Előre nem látható meglepetésként a szintén Gróf Buttler 2006-os Nagy-Eged Bikavére is bekerült a sorba, afféle referencia tételként. A Buttler borokat a kóstolón szintén résztvevő Herczeg Ágnes biztosította számunkra, köszönet érte.
A sor ismét nagyon erős lett, akárcsak tavaly. Íme a jegyzeteim:
Aegidius bormanufaktúra (Lóska Zoltán) Cellarius-cuvée
Soha nem hallottam korábban erről a termelőről. A Filoxéra Bortékában viszont a minap oly nagy szeretettel ajánlották a tételt, hogy győzött a kíváncsiság. Kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, menoire cuvée. Az alapanyag egy része a Nagy-Egedről származik. Érdekesség még, hogy több évjáratból házasított tétel.
Vonzó illat. Feketeribizli, áfonya, meggy, leheletnyi csokoládé,némi ibolya, melegedve egy érintésnyi avaros-szárított gombás beütés. Közepesen telt korty. Friss hangulatú piros és feketebogyós gyümölcsösség, egyáltalán nem túlérett, vagy lekváros, de abszolút érett. A szerkezetet maradéktalanul kitöltik az ízek, bárminemű lehengerlési szándék nélkül. Közepes mennyiségű nagyon remek tannin, érett, de egyáltalán nem tapadós , struktúrát ad, nem pihe-puha, de semmi fiatalos keménykedés, vagy belehúzás. Jól együttműködnek az élénk, de a szerkezetbe épp passzoló enyhén zsibogó savakkal. A bor lehetne mélyebb, lehetne hosszabb, lehetne komplexebb. De így is nagyon megfogott. Ideális a gyümölcsösség jellege, ideális a sav-tannin szerkezet, a hordóhasználat is abszolút okosnak tűnik. A bor tényleg elegáns és a magyar mezőnyben szerintem határozottan fineszes. Abszolút az a stílus, amiből nagyon szép dolgok tudnának kinőni. Erős 6 pont, nem sok hiányzik a 7-eshez (88-89)
Telek András: Egri Merlot Rosé
Illatában édes málna és eper. Szájban közepesen telt, vastagabbnak, fajsúlyosabbnak tűnik attól, mint amennyit általában a roséktól elvárunk. Nincs szénsav, nincs pezsgés, nem is tűnik annyira áttetszőnek, a konzisztenciában van egy enyhe krémesség. Tetszik, hogy nem üdítőital-szerűen felületes és műgyümölcsös ízeket találunk, hanem van érzékelhető mélysége is a kortynak. Ízeiben is, az illatnak megfelelően, elsősorban természetesnek ható málnát és epret találunk. Nem bonyolult, nem is hosszú, de harapnivaló és tényleg finom. A savak a korty nagy részét tekintve éretten kerekek, egészen gömbölyűvé egészítik ki a sima felszínű kortyot, a végén viszont átcsapnak kicsit diffúzabb, savanyúcukorkásabb jellegűbe. Sebaj! Stabil 5 pont jár neki.
Kivételes Buttler-sor - vendégségben Bukolyi Lászlónál
Történt egyszer, hogy töppedt nick-nevű olvasónk, kommentelőnk megkeresett, hogy valamikor elmehetnénk közösen látogatóba Bukolyi Lászlóhoz. Az ajánlat természetesen érdekelt, mail mailt követett, majd abbamaradt, aztán újra előkerült, végül néhány hónap után sikerült megtalálni a közös nevezőt az időpontokat tekintve.
Bukolyi László otthonában fogadott bennünket. Mit mondhatnék, kiváló vendéglátónak bizonyult, a több, mint hat órányi idő alatt egészen különleges sort kóstoltunk, a borok mellé remek borkorcsolyákat tálalt. Az idő észrevétlenül repült a sajátos hangulatú, öniróniával is jócskán tűzdelt beszélgetés alatt.
Az alábbi sort kóstoltuk:
Hatpont-kalibrálás
A borfeszten, mint látható sok bor jön szembe rövid idő alatt, így tényleg csak futó benyomásokat lehet rögzíteni.
Ha valaki esetleg a futó benyomásokat gyors pontbecsléssel is vállalkozik kiegészíteni, akkor felteszi magának a kérdést, hogy vajon mennyire durvák ezek a puffantások, az értékelések mennyire térnek el attól, mintha ugyanezek a borok megbízhatóbb körülmények között kerülnének kóstolásra. Vajon a logikátlan sorrendű, rengeteg kóstolás mennyire zavarja össze érzékeinket?
Kísérletként valamelyik este röpke látogatást tettem a borfeszten, és kiválasztottam öt olyan vörös tételt, melyek különböző pillanatokban egyaránt 6 pontos gyorsértékelést kaptak korábbi látogatások alkalmával. Ezekből vásároltam 1-1 decit, ugyanilyen űrmértékű kis üvegcsékben hazaszállítottam, és nyugodtabb körülmények között újrakóstoltam, mindenféle párosításban. Ez tételenként kb. annyi mennyiség, ami „klub-kóstolóinkon” is fejenként jutni szokott, az 5 bor, pedig tényleg befogadható szám.
Nézzük mire jutottam:
Orsolya pince: Kadarka 2009.
A nagysikerű 2007-es előd után 2008-ban nem palackozott önálló kadarka bort az ostorosi pince, a 2009-es évből viszont lehet tőlük ismét kóstolni kadart. Kifejezetten halvány rubinszín, gyakorlatilag sillerre emlékeztet. Visszafogott, de viszonylag komplex illat: hecsedli, kevéske fűszerpaprika és masszív mineralitás. A korty (még kadarkához képest is) meglepően könnyed, elegáns hecsedlis-édesfűszeres-ásványos jegyekkel. Szépen érett virgonc savak, nagyon kevés tannin, közepesen hosszú lecsengés. Nagyon csúszik. Távolról sem a nagytestű kadarkák a kedvenceim, de ebben az esetben kicsivel nagyobb koncentrációt és mélyebb zamatokat hiányolok, számomra a 2007-es évjáratú kadar meggyőzőbb volt. Jelenleg erős 5 pont.
Szegedi borfeszt II.
Folytatás köv:
Hozam-szelekciók
Ostoroson Orsolyáék érdekes kísérletet valósítottak meg. A Nagygalagonyás dűlőben található kékfrankos egyik részénél 80 dkg/tőke, a másik résznél 40 dkg/tőke terhelést alkalmaztak, és az így nyert borokat külön palackozták. Tehát fajta, évjárat, terroir megegyezik, így az összehasonlítás árnyalása egyedül a terhelés függvényében történik. (érdekes volna még tudni, hogy szüreti időpontban volt -e különbség)
A terhelés-szelektált tételek csak hármas válogatás formájában érhetőek el a pincénél, rendszeres kóstolótársunk, a pincével remek kapcsolatot ápoló ironman-szíves közvetítésének hála hozzájuthattam én is egy ilyen összeállításhoz.
Íme:
Nagyvörös-csata (Hazánk Vs Óvilág)
A fajsúlyos vörösek világában kezdőbb borfogyasztóként engem is megérint a kérdés, mely sokunkat: Hol is tartanak vöröseink a nagyvilágban?
Durr bele a közepébe jelleggel, érintőleges válaszokat remélve, összeállítottam kis társaságomnak egy talán elsőre kaotikusnak tűnő, csupa nagy vörösből álló sort, melyben válogatott hazai tételek „versenyznek” válogatott külföldi borokkal.
A koncepció az volt, hogy veszünk Magyarország vörösek szempontjából jelentősebb borvidékeiről egy-egy meghatározó jelentőségű tételt, és ezeket közös sorba rakjuk nemzetközileg elismert, árban megfelelő, különböző óvilági borvidékekről származó borokkal.
Nem volt cél igazán az árnyalt összehasonlítás, így megfértek ugyanazon soron belül különböző fajták, különböző stílusok, különböző évjáratok, egyedül a hasonló árkategóriához ragaszkodtam. Ez utóbbi annyit jelentett, hogy a négy magyar tétel együttes értéke jó közelítéssel egyezzen meg a négy külföldi tétel együttes árával, továbbá a sor valamennyi tagja 25-50 Euro közötti tartományba kellett, hogy essen. Minden bor esetén a saját hazájában jellemző árat vettem kiindulási pontnak, így a magyar tételek esetén a hivatalos kereskedőnél szereplő listaárat, a külföldieknél a wine-searcher jellemző árait az adott tétel országában.
A kóstolás vakon történt. Ez utóbbi annyit jelentett, hogy egy alkalommal végigkóstoltuk a sort vakon, eközben megszületett a végső jegyzet vázlata, valamint a végső pontszám is, nálam legalábbis 0.5 pont +/- pontossággal. A leleplezés után tetszőleges sorrendben visszakóstolás következett, mely során a jegyzet kiegészülhetett 1-2 hasznosnak tűnő szóval, illetve a már említett max. fél ponttal módosulhatott az értékelés is. Ez egyébként pontosan így történik nem-vak kóstolások esetén is. Szóval távol álljon a kínos profizmus, viszont úgy tiszta, hogy ezekkel a részletekkel is tisztába lehessenek a kedves olvasók.
Következzenek a borok, kóstolási sorrendben:
Gál Lajos: Olaszrizling, Kántor Tag 2008.
Egy hosszabb egri fehérsor végén került kibontásra ez a bor, és mivel az egyik legszebb általam kóstolt olaszrizlingnek gondolom, mindenképpen írok róla. Gál Lajossal még sosem találkoztam személyesen, de enélkül is valószínűsíthető, hogy nagyon szereti az olaszrizlinget és Egerben a fajta specialistája. Általában több variáns is készül belőle egy-egy évjáratból és a maga nemében mindegyik nagyon szerethető. A Kántor Tag dűlőválogatás a piramis csúcsán helyezkedik el. Közepes citromszínű. Komótos mozgású, ránézésre is testes bor. Közepesen intenzív illata kifejezetten gazdag: mezei virágok, száraz széna, lédús őszibarack és trópusi gyümölcsök (papaja, ananász). Ezen felül érzékelhető egy visszafogott, elegáns ásványos jegy. Kóstolva egy testes, öblös bort kapunk, sok aromával és mély zamatokkal, kiváló hordóhasználattal. A minerális karakter felerősödik, a virágok és gyümölcsök inkább csak díszítőelemekként vannak jelen. Közepes mennyiségű, éppen elegendőnek bizonyuló, csiszolt savval rendelkezik. Hosszú, elegáns lecsengés. Remek bor. Erős 7 pont.
Csutorás Ferenc: 68-as kékfrankos 2008.
Csutorás Ferenc fiatal egri borász borait mintegy hat éve ismerem. Talán nem tartoznak a legcizelláltabb magyar borok közé, viszont fontosak számomra, mert nagyon jól fogyaszthatóak, jól társíthatók ételekhez, és mint az elmúlt évek mutatták, időtállóak is. Úgyhogy jelentős mennyiségben iszogattam is belőlük, és őrzök számos palackot az utóbbi hét évjáratból. A 68-as kékfrankosból (ekkor telepítette a borász nagypapája a Kerekszilvás dűlőbe a szőlőt) az első önálló bort a 2004-es évből kóstoltam, azóta pedig igyekszem minden egyes évjáratot megízlelni. A 2008-as nemrégen került piacra és a hétvégén meg is kóstoltam. Sötét bíborszínű. Hűvösnek ható illata közepesen intenzív, meggyes, vörösáfonyás aromákkal és kellemes szegfűszeges-fahéjas fűszerekkel. A korty kifejezetten dinamikus, élénk, emelkedett savtartalommal és közepes mennyiségű érett bársonyos tanninnal. Aromatikáját tekintve, a meggyes-ibolyás-fűszeres vonalon mozog. Zamatos bor, kifejezetten egri karakterrel. Fiatal még, a tapasztalatok alapján szépen fog érni, jelenleg erős 5 pontot kap. Szegeden, a Dugonics téren rövidesen megnyitó Filoxéra Bortékában lehet majd hozzájutni (szerintem 2000 forint körüli áron).
Magyar merlot sor
Egy ideje terveztem már komolyabbat meríteni a honi merlot-k széles választékából és nemrégiben sikerült összehozni egy – véleményem szerint – reprezentatívnak tekinthető sort. Tettem a sorba egyszerűbb borokat is és természetesen a jelenleg legjobbnak mondott (vagy legalábbis legdrágább) magyar példányok közül is szerepelt néhány. Minden létező jó magyar merlot nyilván nem került megkóstolásra, de azért így is jól szórakoztunk. A kóstolás nem vakon történt. Az alábbi soron ittuk át magunkat:
Nagy kadarkateszt
Régóta terveztünk már összerakni egy sort, amelyben az általam ismert nagyszerű kadarkák színe java szerepel. Most ez is megtörtént. Nem titkolom, hogy eddig számomra igazán megnyerő kadarkával kizárólag Egerből találkoztam. Több tucatnyi kadart kóstoltam az elmúlt években máshonnan is (a legtöbbet persze Szekszárdról), de mindössze néhány kellemes és sajnos viszonylag sok egyáltalán nem tetsző borral találkoztam. A legtöbb ital vékony és savas volt, minimális fűszerességgel és gyümölcsösséggel. A mostani kóstoló nagyjából a várt eredményt hozta, egy komoly csalódással. Az egriek mellé bepakoltunk néhány szekszárdi tételt, illetve egy alföldit, valamint Maurer Oszkár hajdújárási kadarkáját.
Vakon kóstoltunk, a borok az alábbi sorrendben következtek:
Zöldveltelini-páros II.
A zöldveltelini-tanulmányozás újabb állomásához értünk.
Ezúttal borrajongói körökben két igen nagy tiszteletnek örvendő magyar termelő egy-egy tételéről lesz szó.
Szentesi József és Kaló Imre kézműves-veltelinijei nem éppen az osztrákoknál kiforrott stílust igyekeznek lemásolni, ez persze egyáltalán nem is baj.
A borok:
Néhány bor Kaló Imrétől
Néhány héttel ezelőtt, Pardi Norbi szervezésének hála, abban az élményben lehetett részem, hogy eltölthettem egy bőséges délutánt Kaló Imrénél. Mint lelkes borrajongónak, már régóta esedékes volt ez a hiánypótlás.
Az alkolomról, bár részletes kóstolási jegyzet készület, de nyilvános poszt nem fog készülni. Maradjunk annyiban, hogy jónéhány bort kóstoltunk, voltak érdekességek, és volt néhány egészen kiemelkedően jó bor is. Ha esetlegesen van olyan olvasónk, aki nagyon kíváncsi lenne az ott kóstolt borok leírására, szívesen megosztom vele privátban.
Az esemény után birtokomba jutott néhány palackozott Kaló- tétel, ezek közül néhányat mostanság meg is vizsgáltam, immár itthon.
Íme: