A Borrajongó

Merlot-szeminárium

2011. október 26. 06:00 - drbarta

Kifejezett merlot-kóstolót még soha nem tartott kis társaságunk, így meglehetősen hiánypótló volt az esemény.

Nem volt különösebb koncepció, főleg annyi, hogy kinek mi volt otthon. :) Annyit szerettem volna persze, hogy szerepeljen a sorban egy-két kimagaslóbb tétel itthonról, és legyen benne egy-két külföldi referencia is. Ezen kívül senki ne keresse benne még csak hozzávetőleges teljesség igényét sem.

A kóstolás vakon történt, az első, belövőnek szánt tétel kivételével.

Következzen a sor:

 
 
Hetényi: Szekszárdi merlot 2009
Illatában elsősorban meggyre épülő primer gyümölcsösség. Szájban közepesen telt. Közepes mennyiségű tannin, egyszerűbb savak, sima felszínek. Gyümölcsös, barátságos ízei szépen kitöltik, alig közepes lecsengés, fanyarkásba hajló utóíz. Jó inni. Eléri az 5 pontot. Belövő bornak hozta az egyik résztvevő, ahhoz képest derekasan helytállt az illusztrisnak szánt sorban.
 
Movia: Merlot 2004
Régóta kíváncsi voltam már a nagy hírű szlovén pincészet valamely borára. Mélyebb, komplexebb az illat, de vonzóbbnak semmiképp nem mondanám. Túlérett, „muslincás” gyümölcsök, avaros,animális, fülledt jegyek. Közepesnél teltebb korty. Rágós tanninok, fajsúlyos, diffúzan savanyító savak. Előző bortól mélyebb és hosszabb ízek, szikkadt, élettelen gyümölcsökkel, egyéb nehezen definiálható aromákkal. Darabos illeszkedés. Lehet, hogy nem vagyok elég nyitott az erős karakterére, mindenesetre nem tudom szeretni, nagyon nehéz így pontozni, osztok-szorzok, legyen 4 pont.
 
Chateau Certan de May Pomerol 2006
(Jó nevű pomeroli termelő, 70 Euros árkategória. 70%-ban merlot.  Parker 92 pont, Int. Wine Cellar 92 pont, Jancis Robinson 16.5 pont)
Illatában tiszta, jól definiált feketeribizli, később egyre inkább erősödő mokkás, eszpresszós, minőségi hordófűszerek. Mélyről jövő, határozott, de nem túl komplex. Nagyon szép szerkezetű korty. Közepes test, közepesnél több, igen finom szemcsés tannin, valamint élénk, nagyon csiszolt savak. Az alkotók összefonódnak, a szerkezet nem nagy, nincs különösebb súlya, de szinte megbonthatatlan. Az egyensúly gyakorlatilag tökéletes. Az aromák igen visszafogottak, igencsak szellősen töltik ki a szerkezetet, hosszuk alig közepes. Csontszáraz lecsengés. Egység, csiszoltság, letisztultság, minden alkotója igényes, benne van a finesz, de egy kicsit nagyobb sűrűség, vagy mélységérzet sokkal megnyerőbbé tenné. 6 és 7 pont között. (89) Nekem már a vakkörben megnyerte a sort, visszakóstolva a többi bor mellett különösen szembetűnő a szerkezeti magasabbrendűség.
 
Malatinszky Kúria Merlot 2006
Pirosbogyós gyümölcsök, virágos, szárított fűszeres, földes, avaros, gombás illat. Elég komplex. Közepesen telt korty, az előző borhoz képest mélyebb, teltebb ízekkel, hosszabb lecsengéssel. Közepes mennyiségű élénk sav, közepesnél több tannin. Alapvetően sima és eldolgozott a korty, de az előző bor után azért mégse olyan szép az egység. Kicsit szárít a tannin, picit kiáll a sav. Kissé méltatlan helyre került a sorban. 6 pont. (86-87)
 
Kiss Gábor: Merlot Selection 2007
Nehezen definiálható, állott gyümölcsösség, ázott avar, fülledtség jellemzi az illatot. Nem túl bíztató. Közepesnél teltebb korty. Nehéz értékeket találni benne, az alkotók kissé kaotikusnak hatnak ebben a sorban, szerteszaladnak. A tannin szétszárít, a savak élesek. Nem hibás a bor, de teljesen leblokkolt.
 
Gróf Buttler: Nagy-Eged Merlot 2005
Szép, komplex illat feketebogyósokkal, fűszerekkel, ásványossággal, negróval. Közepesnél teltebb korty. Feszes savak, határozott, de elég sima tanninok. Szép a szerkezet,még ha nem is olyan kínosan tökéletes, mint a bordeaux-i vetélytársnál. Telt, tisztességes mélységű, hosszúságú ízek, még jócskán tartalmazva gyümölcsöket, kiegészítve finom fűszerezettséggel. Szép bor. Stabil 6 pont. (87-88)
10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr903329868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bodomi 2011.10.26. 07:38:36

Ha az egri bor árát összevetjük az alig-alig jobbnak ítélt 70 euros franciával...

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.10.26. 08:46:22

@Bodomi: Néhány gondolat:

1/ A fenti pontszámok összesítések, fogyasztási élmény, objektívnak gondolt szerkezeti tulajdonságok, általános gazdagság összevetve, osztva-szorozva. Ha egy komolyabb kóstoló mondjuk sokkal súlyozottabban veszi figyelembe a szerkezet felépítését, az alkotók minőségét, illesztését, egyensúlyát, mint a pillanatnyi fogyasztási élményt, akkor a fenti bordói bizony több kört vert volna a mezőnyre, mint amennyit a fenti pontszámok sugallnak.

2/Bár még csak néhány érintőleges tapasztalatom van Bordeaux-val kapcsolatban, de szinte biztos vagyok benne, hogy a fenti szintet 30-40 Euro körüli bordói borok közül nagyon sokan tudhatják. Az pedig már nincs olyan messze.. A fenti Pomerol-t is én 50 euro-ért vettem, csak mára felment az ára a wine-searcher tanulsága szerint. Az mellett, hogy újra nem venném meg, inkább voltam elégedett annal a bornak a nagyravágyás nélküli hibátlanságával ennyi pénzért is, mint mondjuk 4 ezerért a Kiss Gábor borral, melyre nem volt kedvem pontot írni, vagy mondjuk az egyébként tisztességes, de 10 ezer körüli árához képest annyira azért nem túl sokat nyújtó, és közel sem annyira kikezdhetetlen Malatinszky-vel.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2011.10.26. 09:07:38

@drbarta: Sokszor 12-15 Eurós áron kifoghatsz egy hasonló St. Emiliont, ha mázlid van. Hamarosan fogok írni két ilyen borról.

Én is többször tapasztaltam Kiss Gábor borokban elég rossz tannint, így nem lep meg a dolog.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.10.26. 09:52:12

@akov: Fr.o-ban kóstoltam néhány nagyon korrekt, feltehetőleg inkább az általad írt kategóriához tartozó bordóit, köztük St.Emiliont is. Ez azért azokhoz képest egy picikét több csiszoltságot, még szebb egységet, finomabb, jobb minőségű tanninokat nyújtott, de valóban azok is megközelítették már ezt a szintet.

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2011.10.26. 13:00:59

Mennyit szellőztettetek? A Moviára szerintem ráfért volna rendesen. De én is nagyon kíváncsi lennék a merlot-jukra.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.10.26. 17:47:19

@Szomjas Gödény: A kóstoló elején nyitottuk, ami eltartott kb. 3 óra hosszáig. A vége felé is megkóstoltam, igaz már kissé megfáradt szájjal, de akkor se volt az én borom. De nem mondanám, hogy nem volt tartlmas, perverzebbek biztos jobban szeretnék..

európai 2011.10.27. 12:06:21

Csak megemlíteném, a Malatinszky Kúria Merlot 2003 volt az idén, Magyarországon kóstolt legjobb tétel számomra.
A 96 pont az 9 pont? Mert megérdemli.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2011.10.27. 16:11:48

@európai: A 96 pont az nálam már masszívan 9 pont, sőt... Nem sok olyan tételt tudnék felsorolni a karrieremből, melyek annyit megütöttek.
Nos a 2006-osnál nem fenyegetett ez a veszély.:)

Kis kiegészítés: tegnap visszakóstoltam mindet a Movia kivételével. A Malatinszkynek nagyon tetszett az illata, komplex volt aszalt gyümölcsökkel, szárított virágokkal stb...az alapján akár 7-8 pont igérete is ott lebegett. Szájban továbbra se éreztem igazán kimagaslónak az alkotók tapintatát, egységét, illesztését. Mindenesetre Erősebb 6 pont, mint fent írtam, a Buttlerral együtt jó 88 pontra reálisak. A Pomerol-i tétel viszont talán megérdemelné mégis a 7-est, kb 90 pontot.

Bodomi 2011.11.05. 08:10:40

off-küldöm a sms-ket Debrecenbe pap rita ügyben-válasz nincs...-on
süti beállítások módosítása