A Borrajongó


Finewines pinot noir-est: Oregon vs. rest of the world

2015. január 14. 06:00 - furmintfan

A finewines - riesling tengelyt működtető Tar Ferenc az év első kóstolósorával rögtön január elején berúgta az ajtót: oregoni pinot noir-ok mérték össze erejüket a világ többi részéről származó fajtársaikkal. A finewines eddigi pinot noir estjei is szép élményekkel tettek gazdagabbá minket (beszámoló itt és itt), kár lett volna kihagyni ezt a januári alkalmat. 
6 oregoni tétel mellett 6 másik pinot noir került a poharunkba az est folyamán. Az őshaza Burgundia mellett a vetélytársak közül nem maradhatott ki Új-Zéland sem, és kvázi felvezetőként egy német tétel is helyet kapott a sorban. Külön öröm, hogy szép számmal szerepeltek régebbi évjáratú borok is. Meglehetősen egységes színvonalat képviselő mezőnyt kóstoltunk, sok remek borral.

(Oregon-pinot noir viszonylatban akov készített néhány éve egy remek ismertetőt, érdemes elolvasni.)

 fwpinot01.jpg

Tovább
2 komment

A fókuszponton túl – egy merítésnyi cabernet sauvignon

2015. január 07. 06:00 - ungert (törölt)

Miközben az elmúlt időszakban részben direkt, részben a szokatlan borfogyasztási belassulásom következtében összehordtam egy jelentékeny mennyiségű magyar cabernet sauvignont, azon gondolkodtam, hogyha ez így majd összeáll egy képpé, és egyszerre hágunk majd nyakára mindnek, akkor az lesz-e annyira érdekfeszítő közönségileg, mint mondjuk személyesen nekem. Úgy értem: a szőlőfajta kissé kicsúszott a hazai borközvélemény (és a borászok) gyújtópontjából. Érdektelenné vált, elhasználódott. A múlt agyonhordózott paprikás mazsoláit délen többnyire már alapanyagkorban küldik rozénak, vagy tolnak belőle valami modern bisztróbort több-kevesebb sikerrel, majd utána a jelen nagyítóját a szomszéd cabernet franc felé fordítva mernek nagyobbat álmodni, mint a valóság pillanatnyilag. Nem is beszélve arról, hogy a hordóvanília sem olyan cool már, mint a kilencvenes években.

cabsauv1.jpg

Tovább
20 komment

Mondovino 2014 - Fine wine tintázás

2014. december 15. 06:00 - akov

Ezt a posztot a Mondovino 2014 nevezett Fine Wine Lounge szegletében kóstolt csúcsragadozóknak szentelem. A gyakorlatban ez mocskosul drága, nehezen hozzáférhető, még nehezebben megfizethető borokat jelent. Biztos vagyok benne, hogy a cikk elolvasását követően sok ismerősöm szívesen kitűzné a fejem a vármegyeházára. Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas sorok és árcédulák következnek.

haut-brion.jpg

Tovább
10 komment

Hegyaljai hétvégék - Paulay Borház, Sauska, Demeter Zoltán, Disznókő

2014. december 09. 06:00 - furmintfan

A "Hegyaljai hétvégék" sorozatból eddig kimaradt, idén szeptemberben és októberben meglátogatott pincéknél született jegyzetek következnek egy csokorba szedve. Amikor többnapos eseményeken vettem részt a borvidéken, gyakran kibővítettem a "hivatalos programot" egy-egy pince szemléjével. Az adott rendezvényről, fesztiválról szóló poszt egységét nem akartam megtörni külön kóstolók történetével, viszont kár lenne ezekről pusztán emiatt megfeledkezni, így most összegyűjtve következnek az eddig kimaradt pincelátogatások jegyzetei.
paulay3.jpg
(Látkép a Verebes dűlőről)

Tovább
3 komment

"Tapasztalatokból épített tudatosság" – Sauska Cuvée 7 mesterkurzus

2014. december 04. 06:00 - ungert (törölt)

Bár fiatalságomból kifolyólag nem követhettem végig kronologikusan a déli Sauska-koncepció felépülését – a történet hivatalosan a szakközépiskolás karrieremmel szinkronban, tehát 2006-ban kezdődött el –, azért mégis érzek egyfajta egészséges elfogultságot a villányi pince boraival kapcsolatban. Az a helyzet ugyanis, hogy a ’08-as siklósi Cuvée 7 tulajdonképpen izomvörös-origóként funkcionál a rövid, de meglehetősen intenzív borfogyasztó karrierem folytonosan szélesítés alatt álló koordináta-rendszerében: tizenkilenc éves fejjel én még azelőtt nemigen ittam hasonlóan kimunkált, gazdag és professzionális vörösbort, úgyhogy nem érzem túlzásnak a katalizátorszerep kiosztását ebben a személyes útkeresésben, amit nevezzünk mondjuk tudatos borfogyasztásnak. Nem kívánok mélyebb önéletrajzi fejtegetésbe bonyolódni, de tény, hogy a múlt tükrében rendkívül szerencsésnek éreztem magamat, hogy egy négy évjáratot és két termőhelyet átfogó Cuvée 7-vertikálison keresztül merülhettem el a délvégi élvezetekben, úgy meg főleg, hogy mindezt a két borász, Markó Ildikó és Latorczai László, valamint Wéber Norbert szőlész jelenlétében és tolmácsolásában tehettem meg.

10523219_958255647536962_4620799263931188959_o.jpg

Tovább
7 komment

Terézia-nap 2014 a Gróf Degenfeld Szőlőbirtokon - "ősfurmintok", pezsgők, édességek

2014. november 06. 07:00 - furmintfan

Szerencs irányából Tarcal felé közeledve bal kéz felé fehér kápolna tűnik fel egy szőlőültetvényekkel borított dombon a Tokaj-hegy árnyékában. A korábban Henye-hegyként ismert dombot 1749-ben, Mária Terézia uralkodása alatt, Grassalkovich György javaslata nyomán keresztelték át Terézia-hegyre, a területén található dűlővel együtt. A kápolnát Ávilai Szent Teréz, a 16. században Spanyolországban élt karmelita rendi szerzetesnő tiszteletére szentelték fel. A korábban nem sokra becsült területet az 1749-et követően készült dűlő-besorolások mind I. osztályú termőhelyként tartották számon.

terezianap0.jpg

A Terézia-domb alatt, Tarcal határában találjuk a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok központját, amely egy 1872-ben királyi parancsra létrehozott vincellérképző épületegyütteséből lett kialakítva. A hajdani iskola épületében ma a Gróf Degenfeld Kastélyszálló működik, a mögötte található pince feletti régi présházban irodákat hoztak létre, az ehhez kapcsolódó új épület pedig a borászatnak ad otthont. Ebben a festői környezetben rendezte meg a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok október utolsó előtti hétvégéjén a Terézia-napot, amely valójában két napon keresztül kínált igen gazdag és sokszínű programot a résztvevőknek. Pénteken dűlőtúra, a Terézia-kápolnánál istentisztelet, kóstoló, majd este – Áts Károly vezérletével – borászpóker várta a látogatókat. Szombaton napközben lovagoltatás, gyermekjátszóház, sakkverseny, velocipéd-verseny, hőlégballon-kilátó kapott helyet a szálloda parkjában, este pedig koncert és borkaszinó szórakoztatta a nagyérdeműt.

Tovább
6 komment

"Nagy mesterek hordóiból" - St. Andrea a Borkollégiumban

2014. október 20. 06:40 - furmintfan

A Borkollégium "Nagy mesterek hordóiból" címmel új kóstolósorozatot hirdetett meg az őszi-téli hónapokra. Ezeken az estéken a Borkollégium gyűjteményéből már kereskedelmi forgalomban nem kapható tételek kerülnek elő, amelyeken keresztül egy-egy neves borász életművéből kaphat ízelítőt a közönség. A kezdeményezés mindenképpen érdekes és hasznos, ugyanakkor veszélyeket is rejthet magában: akár annak idején "nagy bor"-nak kikiáltott tételek is elvérezhetnek egy-egy ilyen bemutatón.

A sort szeptemberben a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet nyitotta, és nagy örömömre dr. Lőrincz György személyes jelenlétével is megtisztelte a kóstolót.

standrea1.jpg

Tovább
12 komment

Hegyaljai hétvégék - Gizella, Hétszőlő, Demeter Zoltán, Anyukám mondta

2014. szeptember 23. 06:30 - furmintfan

Utolsó nyári hegyaljai hétvégém jelentős részben a hiánypótlás jegyében telt. Egy héttel indulás előtt két fix programom volt: egy kis dűlőtúra a Szil-völgyben és a 2013-as borok kóstolója Szilágyi Lászlóval a Gizella Pincében, valamint egy késői ebéd/korai vacsora az Anyukám Mondtában. Előbbit már régóta terveztük, de az időjárás mindig közbeszólt, kárpótlásul így legalább minden 2013-as dűlős bort palackból kóstolhattam. Utóbbi már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, addig sajnos nem jártam még az itthon már-már legendás hírű encsi étteremben. Szintén a hiánypótlás jegyében indulás előtt pár nappal sikerült egy villámlátogatást megszerveznem Demeter Zoltánhoz szombat délutánra és még egy maroknyi Hétszőlő tételre is jutott időm.

gizellapince2.jpg

Tovább
39 komment

Királyudvar évjárat bemutató 2013

2014. szeptember 11. 06:00 - akov

Hagyományosan tudósítok a Tokaj-Hegyalja legpedánsabbjai közé sorolt Királyudvar évjárat bemutatójáról. Már sokan sokszor leírták, mennyire helyén való és alapvető egy magát komolynak gondoló birtok számára az ehhez hasonló szakmai megjelenés. Mégsem csinálja a kutya sem. És úgy tűnik Anthony Hwang üzenetei – és borai – továbbra is komoly hívószavak, a rendelkezésre álló belépőjegyek pillanatok alatt elfogynak. Néha az az érzésem, hogy sok magyar borászat mára szinte elszakadt rajongóitól és mintha csak azt számlálná, mennyi rosé megy el a teszkóban. A Királyudvar azonban foglalkozik imázs-építéssel, antennáit szélesre tárva nem csak mond, de kérdez és figyel is ilyenkor.

kudvar.jpg

Tovább
22 komment

Hegyaljai hétvégék - Holdvölgy hárslevelű vertikális, Barta Pince, Erzsébet Pince

2014. szeptember 04. 07:00 - furmintfan

Ez a jegyzet is kallódik már egy ideje: még június elején látogattam meg egy hétvége alkalmával a három pincét. A Holdvölgynél a pincét már alaposan megismertem márciusban, most a dűlőkön és egy vertikális hárslevelű-kóstolón volt a sor. Barta Károllyal még májusban, a Szent Orbán ünnepen beszéltem meg, hogy hamarosan visszatérek egy dűlőtúrával összekötött kóstolóra. A Mádon töltött pénteki és szombati napot követően vasárnap még tettem egy gyors kört Tokajban is az Erzsébet Pincénél, majd búcsúzóul egy kicsit időztem a Tokaji Borfesztiválon is.

barta1.jpg

 (Öreg Király)

Tovább
Szólj hozzá!

Nagy fehérek Dagadtossal

2014. augusztus 19. 06:35 - akov

Dagadtos barátunk múltkori nagy vörös sora után most egy hasonló elvek mentén építkező fehér kontingenst húzott elő a borhűtőből. (Ezúttal az ő rövid megjegyzései és pontjai is olvashatóak a posztban.) Ez egy jó kosárnyi, érett vagy talán a csúcsa közelében sejthető nagy fehérbort takart. Mondanom sem kell, a vörös fordulóhoz hasonlóan igen jól szórakoztunk és nagyokat csodálkoztunk, amikor az álcázott palackokról végre lecsavarodott a minket bizonytalanságban tartó matéria.

voug.jpg

A kóstolás dupla vakon történt, azaz fogalmunk sem volt a nevekről, évjáratokról. Elsőként nagynak szánt, dűlős-hordós fehéreket szondáztunk, majd áttértünk a rajnai-like, illetve kései szüretes száraz-félszáraz fehér kategóriára. A borleírásokat halálosan unom – gondolom szinte mindenki – így megpróbálok a minimumra szorítkozni és aroma-paletta helyett benyomásokat adni.

Tovább
16 komment

Balatoni hétvégék - Szászi, Jásdi, Balatonfüredi Borhetek

2014. augusztus 15. 06:00 - furmintfan

Hosszabb írás következik, sok borral: három hétvége kóstolási jegyzeteit zsúfoltam egy posztba. Szigligeten Szászi Endre, Csopakon Jásdi István borait kóstoltam, a Balatonfüredi Borhetek nyitónapján is górcső alá vettem pár tételt, a legvégére pedig beszúrtam még egy bónusz bort is a Villa Tolnaytól. 

Még jó pár évvel ezelőtt Szászi Endre volt az egyik első borász, akinek a neve megragadt bennem, köszönhetően régebbi badacsonyi-szigligeti kirándulás alkalmával elfogyasztott, illetve onnan hazahozott olaszrizlingeknek. Nem érintett meg akkoriban túl mélyen a borok világa, vagy talán akkoriban kezdett, mindenesetre a 2008-as és 2009-es olaszrizlingekről így is szép emlékeket őrzök, a 2006-os Kabócás pedig már akkor is nagy élmény volt. A hegymagasi pincénél 2010-ben voltam utoljára, de Szigligeten évente egyszer biztosan megfordulok, és olyankor általában be is térek a várhoz vezető ösvény alján található kis vinotékába néhány bort megkóstolni és 1-2 palackot hazavinni.

Csopakon ritkábban járok, mint Badacsony környékén, de olyankor azért próbálok időt szakítani egy gyors kóstolóra. Úgy terveztem, hogy idén egy napot rászánok legalább a nevezetesebb pincék meglátogatására, ez ugyan nem jött össze, ám amikor nagyobb baráti társasággal egy hétvégét Csopakon töltöttem, összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és a Jásdi borokkal való ismerkedést beépítettük a programba.

A Balatonfüredi Borhetek augusztus végéig kínál lehetőséget a Balatonfüredre látogatóknak a balatonfüredi, csopaki pincészetek borainak megkóstolására. Megjelennek itt országosan ismert borászatok mellett kisebb helyi termelők is. A nyitónapon néztünk be kisebb társasággal a fesztiválra.

A borok előtt egy kis kitérő: a balatoni borok, borászatok iránt érdeklődök számára hasznos iránytű lehet a most megjelent Északipart Borászai című kiadvány, amely 55 badacsonyi, balatonfüredi, csopaki, Balaton-felvidéki borászat rövidebb-hosszabb bemutatását, elérhetőségeit tartalmazza más, a balatoni borokhoz kapcsolódó írások mellett, sok-sok fényképpel. A magazinnal párhuzamosan okostelefonokra készült egy külön alkalmazás, amely a www.eszakipart.com címről letölthető. Jó lenne, ha több ehhez és a Ripka Gergő által jegyzett Tokaj Guide-hoz hasonló útikalauz készülne a többi borvidékünkről is.

jasdicsopak1.jpg

Tovább
11 komment

Látogatóban Michel Gassier-nél

2014. július 01. 06:00 - akov

Michel Gassier-ről és a Château de Nages-ról már korábban részletesen írtam, felesleges lenne tehát megismételni az ott elhangzottakat. Amikor a Rhône túrát szervezni kezdtük, az elsők között írtam Monsieur Gassier-nek, hiszen vétek lett volna kihagyni a nagy biztonsággal igen jó Parker-pontokat és The Rhone Report értékeléseket gyűjtögető termelőt. A tengerentúlról osztogatott plecsni egy dolog, de Gassier borai valóban egyenesek, magabiztosak és nem mellesleg jó ízlés mentén készülnek. De – ahogy annak idején írtam – a birtok mögött álló filozófiával lesz csak igazán kerek a történet. Ez pedig azért zavarba ejtő, mert szemtelenül demonstrálja a tényt, hogy tudniillik nagyobb mennyiségben is lehet kiváló borokat készíteni, ehhez pedig sem a természetességet, sem az ésszerűséget, sem pedig a hétköznapi árazást nem kell feladni. Az ilyen ritka kincset – gondoltam – tanulmányozzuk csak közelebbről.

mgassier.jpg

Tovább
3 komment

Hegyaljai hétvégék - Látogatás az Árvay Pincészetnél

2014. június 02. 07:00 - furmintfan

Bár mostanában viszonylag ritkábban szerepel a nyomtatott és online sajtóban, a 2003-as Év Bortermelője címmel kitüntetett Árvay János az elsők között ismerte fel a dűlőszelektált száraz borok potenciálját és fontosságát Tokaj-Hegyalján. Dolgozott a Tokaji Borkombinátnál, majd 1992-ben a Disznókő Pincészethez igazolt. Eközben a család rátkai szőlőterületei is folyamatosan gyarapodtak és 1995-től csak palackozva kerültek piacra az Árvay-borok. A következő állomás - 1999-től 2008 végéig - a Sauska Krisztiánnal közös tulajdonú, tokaji székhelyű Árvay és Társa Kft., amelynek termékei Hétfürtös néven kerültek forgalomba.

2009 januárjában Árvay János hazatért Rátkára és azóta a családi birtokot irányítja. A második generáció, Angelika és Szabolcs is kiveszi részét a munkából, „Angi” és „Édesem”, illetve „Szabi” néven saját készítésű boruk is megtalálható a szortimentben. Az Árvay-család jelenleg 17 hektáron gazdálkodik: Rátkán a Padihegy, az Istenhegy, a Középhegy és a Meggyes dűlőkben, Mádon az Úrágyában és Mezőzomboron a Királyokban vannak szőlőik, amelyeknek művelésénél törekszenek a természetközeli megoldások alkalmazására.

arvay1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Sauvignon blanc Tement-módra

2014. május 12. 06:00 - akov

A Drop Shop Austria egy másik, kiemelkedően érdekesnek ígérkező workshopja a Weingut Tement sauvignon blanc-jait vette célba. Az Ausztria ikonpincészetei közé sorolt Tement Südsteiermark legelső termelője, ontja magából a nemzetközi szinten is rajongott, elképesztő precizitással és technológiai tisztasággal kivitelezett borokat. Okozott már nekem Tement-bor erős nyolcas sokkot, a teljes szortimentjüket is kóstoltam korábban, de erről a termőhely és a sauvignon blanc kapcsolatát boncolgató workshopról kár lett volna lemaradni. Nem is követtem el ilyen hibát.

Zieregg_03.jpg

Tovább
9 komment

Drop Shop Austria - Nittnaus Tannenberg és Leithaberg kékfrankosok

2014. május 04. 06:00 - furmintfan

A Drop Shop Borbár idén tavasszal is elhozott egy csokor nagy nevű osztrák bortermelőt Budapestre, a Gerbeaud Caféba, egy délutáni-esti borbemutató erejéig. A sétáló kóstoló előtt két külön helyiségben a meghívott borászok mesterkurzusokat is tartottak az érdeklődök számára. Három időpontban párhuzamosan ment egy fehérboros és egy vörösboros előadás, remek borokkal és borászokkal, így nem volt könnyű a választás.

Akov kollégával mi is részt vettünk a rendezvényen - sétáló kóstolón és mesterkurzusokon egyaránt -, a Nittnaus Blaufränkisch kóstolóval nyitnám meg a beszámolók sorát.

nittnaus3.jpg

Tovább
3 komment

Márciusi tokaji hétvége II. – Holdvölgy, Gizella Pince (és egy kis ráadás)

2014. április 17. 06:00 - furmintfan

A pénteki monstre sauvignon-blanc kóstolót követően a hétvége a továbbiakban már leginkább tokaji borokkal telt. Szombaton és vasárnap is egy-egy borászatot látogattam meg, mindkét vizit már régóta szerepelt a terveim között.
A Holdvölgy Borászatot körüllengő titkozatosság már évekkel ezelőtt nagyon kíváncsivá tett, amikor még Berecz Stéphanie volt a borász, de a borokat Magyarországon még nem forgalmazták, a pincét pedig nem állt készen vendégek fogadására. A Gizella Pince tulajdonos-borászával, Szilágyi Lászlóval számtalanszor találkoztunk, ha éppen Budapesten kóstoltatta borait, de amikor a borvidéken jártam, soha nem tudtuk összehozni a találkozót.
Szombaton délután a Sárga Borházban elköltött ebéd után Gincsai Tamással jártuk be a Holdvölgy pincelabirintusát, vasárnap délelőtt pedig Szilágyi László idegenvezetése mellett a Szil-völgyben tett dűlőtúra után a Gizella-borokkal kötöttem szorosabb barátságot.

gizella4.jpg

Tovább
2 komment

Hárslevelű kóstoló a Borkollégiumban

2014. április 08. 06:00 - furmintfan

A Borkollégium rendszeres havi kóstolósorozatának fókuszába a februári furmintozás után márciusban a hárslevelű került. Eredetileg a szokásos keddi időpontra voltam beírva, de végül a szerdai bónusz időpontra cseréltem. Több okból is jól jártam. Mészáros Gabriella elmondta, hogy előző este kevésbé szerepeltek jól a borok, pedig ő (is) nagyon bízik a hárslevelűben. Ezen napon viszont meghálálták a bizalmat a pohárba kerülő tételek.

hars2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Chateau de Saint Cosme

2014. március 05. 06:00 - akov

Egyszerűen nem tudok változtatni azon, hogy a Rhône-völgyéről elsőként a Saint Cosme ugrik be. És jó úton vagyok ahhoz, hogy ez így is maradjon. Egyszerűen annyi konzisztensen kiváló borélményt kapcsolok ehhez a pincéhez, amely szinte minden mást elhomályosít. Amikor a túrát szervezni kezdtük, nem is volt kérdés, hogy a Saint Cosme a lista legelső helyén szerepel. A kezdeti lelkesedésem azonban hamar hűlni kezdett, mert a Louis Barroulnak küldött e-mailre csak nem akart válasz érkezni. Már teljesen lemondtam a dologról, amikor a harmadik, finoman erőszakos próbálkozásomra egy kurta kis válasz érkezett: „Július 18. reggel 9 óra. Nyugtázza!”. Nem sokat kellett gondolkodni megfelel-e az időpont, hiszen az öntörvényű, lobbanékony bortermelőként ismert Louis Barroulhoz bejutni és vele találkozni – úgy tűnik – nem tartozik az alapszolgáltatások közé.

saint-cosme.jpg

Tovább
16 komment

Pierre – avagy egy francia borbár Hollandia szívében

2014. március 04. 06:00 - furmintfan

Hollandia számos dologról híres, de aligha a borkultúra jut elsőként az ember eszébe, ha meghallja az ország nevét. Sör, hajózás, sajt, németalföldi festők, szélmalmok, Oranje, fapapucs, csatornák, hogy a coffee shopokat és az örömlányokat ne is említsük. Én most mégis Hollandiában (nem holland) borokkal kapcsolatban szerzett élményekről fogok beszámolni.

A múlt héten meglátogattam egy barátomat Hágában. Már korábban is terveztük, hogy megnézzük a város valamelyik belvárosi borbárját, de valami mindig közbejött. Az eredeti program most is úgy nézett ki, hogy náluk vacsorázunk valamit, és beszélgetés közben elfogyasztunk 1-2 palack bort, de végül az első palack után felkerekedtünk, és az esővel dacolva megkerestük a Pierre-t a városközpont közelében.

pierre1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Furmint Február 2014 a Borkollégiumban

2014. február 28. 06:00 - furmintfan

A Mészáros Gabriella által vezetett Borkollégium is csatlakozott a Furmint Február rendezvénysorozathoz, méghozzá egy elég komoly sort felvonultató furmint kóstolóval. Az eredeti terv szerint a borsor 15 tételből állt, ehhez jött még néhány bónusz tétel részben a résztvevők, részben Mészáros Gabriella jóvoltából. A borokat kivételesen nem vakon kóstoltuk, többé-kevésbé időrendben haladtunk, a frissebb tételekkel kezdve a kóstolást.

bkf3.jpg

Tovább
7 komment

Száraz szamó maraton

2014. február 24. 06:00 - akov

Tragédia. Kereskedelmi öngyilkosság. Oxidált szar. Sherry. Merénylet. Hiba a mátrixban. A ma borfogyasztója kábé ezekkel a válogatott szitkokkal menekül, amikor száraz szamorodnival kínálják. Tagadhatatlan tény, hogy ha a reduktív fehérbor a skála egyik széle, akkor a száraz szamorodnit csakis a vörösingesek képviselhetik. Igen, valahol ott balra hátul, a Holdban. Annyira távol van egymástól a két borstílus, ami egy reduktív boron szocializálódott egyednek szinte feldolgozhatatlan. A másfelé fújó kulturális áramlatokkal pedig egyre kevesebben vizelnek szembe, ezért manapság száraz szamorodni sem igen készül. A kóstolóval azt próbáltuk megvizsgálni, hogy hol tart most ez a lesajnált száraz szamorodni műfaj. És a mából kitekintve, vajon van-e miért lelkesedni?

szamosor2.jpg

Tovább
12 komment

Pinot noir vakkóstoló

2014. február 12. 06:00 - drbarta

Ez a kóstoló még novemberben volt, de gondoltam ha már visszajöttem miért is ne írhatnám meg utólag? Elsősorban azért jött létre, mert német pinot-kra voltam kíváncsi. Ahogy olvas az ember cikkeket, mint pl. ezt, körvonalazódik egy idea, hogy talán a rieslingek árnyékában van egy „titkos fegyverük” is a németeknek?!  A spatburgunder képes lehet elszomorítani Burgundiát, csak azért nem tudunk róla szélesebb körben, mert a németek majdnem mindet megisszák maguk?

Egy szó, mint száz, a tettek mezejére léptem és némi utána olvasás után beszereztem néhány jelesebbnek tartott tételt érintve azokat a német borvidékeket, melyek ezt a fajtát tekintik a legfontosabbnak. Természetesen pinot noir-ról révén szó feltétlen kíváncsi voltam, hogy mit mutatnak a fajta örök referenciája Burgundia mellett, persze úgy nagyságrendileg hasonló polcról. A kóstoló résztvevői közül néhányan azt is szerették volna, hogy magyarok is kerüljenek a sorba, így ez is megtörtént. Ez utóbbiak biztosítását a kóstolóra szintén elvállalták a kedves kollégák. Mivel nem igazán számítunk pinot noir-nagyhatalomnak, és ennek megfelelően árban is átlagosan alacsonyabb árkategóriát képviseltek a hazai tételek, mint a külföldiek, a sorban való jelenlétük inkább a kíváncsiság kielégítését szolgálta, mint nagy következtetések levonását.

Pinot-Noir-Grapes.jpgA képen pinot noir szőlők. Itt találtam.

Következzen végül a sor, három burgundi, három német és három magyar tétel képviseletével, a vakkóstolás sorrendjében.

 

Tovább
Szólj hozzá!

Vegyes syrah-sor

2014. február 05. 06:00 - furmintfan

Múlt héten egy kedves barátom meghívott egy zártkörű syrah-kóstolóra, aminek a Dynamobake Étterem adott helyet. Mindenki hozott magával legalább 1 palack bort, csak a fajta volt megkötve. Végül 10 magyar és 4 újvilági tétel került az asztalra + 1 kakukktojás. Vakon kóstoltunk, majd mindenki megjelölte a 3 kedvencét és összesítés után lepleztük le a borokat. Kóstolási sorrendben közlöm a jegyzeteket.

syrah1.jpg

Tovább
3 komment

Terra Hungarica évjáratkóstoló

2014. február 03. 06:00 - ungert (törölt)

Amikor furmintfan felvetette, hogy a sajtókóstoló után közösen keljünk útra, és vállaljuk be a Terra Hungaricás rendezvényt, nem ellenkeztem. Utólag visszagondolva lehet, hogy jobb lett volna; bár a Galéria12 Kávézó és Borbárban megrendezett kóstoló minden elemében remek volt, azt mégsem állítanám, hogy a laza, közös borozgatásba fulladt furmintozás után életünk legprecízebb borértékeléseit alkottuk meg, noha a borok és a körülmények erre minden lehetőséget megadtak volna.
th.jpg

Tovább
5 komment
süti beállítások módosítása