Bár fiatalságomból kifolyólag nem követhettem végig kronologikusan a déli Sauska-koncepció felépülését – a történet hivatalosan a szakközépiskolás karrieremmel szinkronban, tehát 2006-ban kezdődött el –, azért mégis érzek egyfajta egészséges elfogultságot a villányi pince boraival kapcsolatban. Az a helyzet ugyanis, hogy a ’08-as siklósi Cuvée 7 tulajdonképpen izomvörös-origóként funkcionál a rövid, de meglehetősen intenzív borfogyasztó karrierem folytonosan szélesítés alatt álló koordináta-rendszerében: tizenkilenc éves fejjel én még azelőtt nemigen ittam hasonlóan kimunkált, gazdag és professzionális vörösbort, úgyhogy nem érzem túlzásnak a katalizátorszerep kiosztását ebben a személyes útkeresésben, amit nevezzünk mondjuk tudatos borfogyasztásnak. Nem kívánok mélyebb önéletrajzi fejtegetésbe bonyolódni, de tény, hogy a múlt tükrében rendkívül szerencsésnek éreztem magamat, hogy egy négy évjáratot és két termőhelyet átfogó Cuvée 7-vertikálison keresztül merülhettem el a délvégi élvezetekben, úgy meg főleg, hogy mindezt a két borász, Markó Ildikó és Latorczai László, valamint Wéber Norbert szőlész jelenlétében és tolmácsolásában tehettem meg.

Még az arctalanság miatt fanyalgók is többé-kevésbé elismerik, hogy ha másban nem is, de tökéletesre csiszolt borokban hazai élenjárónak számít a villányi Sauska-egység. Nagy eredmény ez, hisz’ ha világra szóló egyediséget nem is, hibátlanságot mindenképpen kapunk a pénzünkért. A csiszoltság mögött természetesen tudatosságot illik keresni, ami nem áll meg önmagában, és nem születik önmagából: László elmondása szerint azt a kezdet és a jelen tapasztalatai építették és formálták olyanná, amilyen most. A professzionális kivitelezés előnye és hátránya továbbá, hogy a vertikális nem évjárathatást, sokkal inkább stílusbeli progressziót mutat be, értelemszerűen a bordeaux-i fajtákon keresztül. Markó Ildikó szavaiból kiderült, ez sem volt mindig ennyire egyértelmű, mint amennyire egyébként a világfajták és Villány összefonódása napjainkban már annak számít: a filoxéra előtti oportó- és olaszrizlingtúlsúlyt a második világháború utáni erőltetett kadarkaperiódus követte, hogy aztán a francia fajták trónfosztással kerüljenek többségbe a kilencvenes évek elején.

A borvidéket távolabbról vizsgálva a villányi és a siklósi szőlőkörzet alkotja határozott kékszőlő-dominanciával, bár utóbbi azért próbálkozik fehérben is nagyot villantani a rendelkezésre álló keretek között. A mindkét körzetből elkészülő hetes házasítás vitán felül izgalmas tulajdonsága, hogy évjárati szinten képes bemutatni, differenciálható-e ez a Siklós/Villány kérdés, és ha igen, mennyire. Én most úgy látom, hogy az évjárathatás kiküszöbölésén túl (erről ’10 tudott volna mesélni, de logikus, hogy akkor nem készült Cuvée 7) a sor egyértelmű és figyelemreméltó jeleket őriz a stílusbeli fejlődéssel kapcsolatban, továbbá évjáratonként ügyesen vázolja fel a két terület között húzódó határokat, különbségeket. Bár a hordók végig tudatosan franciák maradtak (és feltehetőleg maradnak is), az új/régi arány lekövethető módon változott az idősebb hordók javára, így hagyva teret a több gyümölcsnek. A továbbiakban nem kívánok hosszú és öncélú boranalízisbe bonyolódni, inkább igyekszem néhány gondolat segítségével megfogni, hogy miben és miként láttam a kóstolt borok szerepét a pince szellemi és koncepcióbeli építkezésében, a saját preferenciáim kissé homályos szemüvegén keresztül.

A rövid felvezető alatt a szomjazás kiküszöbölése érdekében egy múltidéző bor, a 2003-as történelem előtti egyharmados (cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot) házasítás érkezett a poharunkba, ami nem belépés, sokkal inkább az ajtó lendületes, de etikus berúgása volt: azon túl, hogy egy óriási anyag kapott egészen kiváló fát, az elmúlt tizenegy év úgy összecsiszolta, hogy csak kapkodtam a fejemet. Tiszta, érett, elegáns és nagy, olyan hosszal, hogy a sor végéig alig csengett le. Emlékezetes, párját ritkító villányi vörös, szám szerint a 8 pontos kategória. A 2007-es Siklós a szűztermés találkozása az újhordóval: bár gyümölcs tekintetében nem mutat sokat, a puncsos-vaníliás hordó mellett van benne annyi direktség, hogy élvezhető legyen. Kissé felszínes, ugyanakkor a szesz is lehetne integráltabb, de több ez, mint hordóbetöréssel megspékelt szárnypróbálgatás (6 pont). A 2007-es Villány egy fokkal zárkózottabb, cserébe komplexebb is, és bár a zömöksége itt-ott likőrös villanásokat is hoz, a hordózás ügyessége és az anyag nagysága vitán felüli. Nagyon szerettem (7 pont).

A 2008-as Siklós már mérföldekben mérhető előrelépést hoz elődjéhez képest: mind a tannint, mind a szeszt ügyesen egyensúlyozza a nem túl komplikált, de annál finomabb erdei gyümölcsös aromakészlet, és a hordóhangerő is elviselhetőbb (erős 6 pont). Az évjárattárs Villány hasonlóképpen teljesít, bár vastagabbnak mutatkozik a hordó és az alapanyag tekintetében is, de nem az elegancia kárára (7 pont). A 2009-es évjárat párosa ezt gyakorlatilag megismétli: Villány ismét csak az erő és a koncentráció tekintetében mutat többet (7 pont), Siklós viszont mintha kevésbé bírt volna el a szesszel (6 pont). A kettőezer-tízes évjárat viszontagságai miatt történt kényszerszünet alatt komoly koncepcióátgondolás történt a borászatnál: a hangsúly a használt hordókra került, így egyrészt direktebb, élvezetesebb borok születtek, másrészt úgy vélem, hogy egalizálódott a mezőny. A 2011-es évjárat Siklósa és a Villánya egyaránt bírja az elődök kvalitásait (nagyság, koncentráció és letisztultság), de egyensúlyban sokat léptek előre egyaránt 7 pontos teljesítményükkel.

Úgy gondolom, hogy a Cuvée 7 képes arra, hogy villányi kontextusban szinte egyedülállóan bizonyítsa, miként tudja egy borászat töretlenül magas szinten művelni a déli vörösbor műfaját, miközben az esetleges hibákat leckeként felhasználva előremutató és piacképes fejlődést képes produkálni. A szkeptikusok meggyőzéséhez ez természetesen még mindig kevés, a színvonalas alkotómunkához viszont bőségesen elég, és tulajdonképpen ez a fontos, semmi más.

 [A mesterkurzuson a Bordó Blend kóstoló keretei között, Tóth Adrienn (Vinoport) meghívására vehettem részt. Köszönet érte. Az első fotót a borászat hivatalos Facebook-oldaláról kölcsönöztem.]