Ha bordói borokról van szó, még az alsó-közép szegmens megvizsgálásához is nagyot kell nyújtózkodni egy átlagos borbarátnak. Sajnos az a helyzet, ha legalább egy minimális klasszikus claret stílust szeretnénk a poharunkban tudni, akkor minimum 5-10.000 forintos átlagos palack árral számolhatunk. Nem véletlen, hogy nem szerepelnek bordóiak heti rendszerességgel a “tegnap ittam” sorozatban. Van-e közös halmaza a megfizethető, jó és klasszikus jelleget magában hordozó bordóiaknak? Erre a kérdésre valószínűleg mindenkinek más lenne a válasza, de mi most négy boron keresztül próbáltuk, felülvizsgálni perszonális nézeteinket, a legklasszikusabb borvidékről. Az univerzális vélekedés szerint lehetőség szerint kerülni kell a másodcímkés borokat, de ha ésszerű kereteken belül gondolkodunk, akkor ennek nem nagyon van más finanszírozható opciója, legalábbis is itthonról. A világ borkedvelőinek jelentős hányada felettébb ambivalens érzésekkel viseltetik Bordó irányába. Egyrészt megkerülhetetlen példa a borstílusok között, másrészt, ebből adódóan nagyon túlárazott körzet. A 2014-es évjárat erős közepesnek mondható a szakértők szerint, így bízhattunk benne, hogy a nyár végi napsugarak ezúttal nem lettek felturbózva némi répacukorral. A négy bor többszöri átkóstolása után elégedetten állhattunk fel az asztaltól, nagyjából azt kaptunk, amit vártunk. Más kérdés, hogy ennyiért otthoni fogyasztásra ki lenne hajlandó kipengetni érte a borvidéki felárat.

Dübörög a Furmint Február, a hagyományos Vajdahunyad-vári nagy kóstoló múlt héten került megrendezésre - összefoglaló hamarosan -, és sorban következnek a budapesti és vidéki események. A múlt hétvégén egy baráti összejövetel alkalmából én is a nappaliba varázsoltam egy furmint-sort, mégpedig Szepsyék "alap" furmintjának 5 évjáratából.

Szepsy István sokszor hangsúlyozta, hogy a birtokfurmint náluk nem egy belépő szintű bor, egyszerűen más célt szolgál: az egyes dűlők egyedisége helyett a furmint fajtakarakterét hivatott bemutatni. Ennek megfelelően a bor több - jellemzően mádi és tállyai - dűlő termésének házasítása. Fiatalabb szőlők, nagyobb fürtű tőkék és a dűlők alsó, agyagosabb talajú részéről szüretelt termés is belekerül, így talán kevésbé koncentrált és könnyebben fogyasztható bor a végeredmény, cserébe a birtokborban a dűlős furmintok sav- és ízkaraktere összeadódik.
A stílus nem maradt változatlan az évek során, ebben természetesen az évjáratoknak is szerepe volt: szüreti időpont, hordóhasználat, almasavbontás, maradékcukor, palackzárási mód, mind-mind 1-1 apró részlet a kirakósban, aminek a végeredménye 1-1 palack tartalmában jelenik meg.

A spanyol borok legszélesebb hazai választékával rendelkező Vino Castillo háza táján több érdekes dolog is történt az elmúlt hónapokban, ami a spanyol borok rajongótáborát biztosan felkapja a fejét, és ezekhez kapcsolódik a mai borsor is.
Az egyik örömteli hír, hogy Fiesta de Vino néven idén májusban nagyszabású spanyol borkóstolót szerveznek. A Duna Palotában megrendezésre kerülő fél napos borünnepen a spanyol borok és cavák mellett tapasok és tematikus előadások is szórakoztatják a közönséget. A szervezők 70 spanyol pincészetet és 300 bort ígérnek, ami itthon eddig minden bizonnyal példátlanul széles merítést kínál a spanyol Spanyolország boraiból.
A másik újdonság, hogy a sokáig csak webshopként működő kereskedés idén januárban Budapesten, a Dob utcában megnyitotta borboltját, ahol amellett, hogy a kínálatban szereplő palackok azonnal megvásárolhatóak, a tervek szerint hamarosan egy kis kóstoló helyiség is kialakításra kerül, ahol poharazni is lehet a borokat és amely tematikus esteknek is otthont adhat.
Sajnos a Fiesta de Vino-t beharangozó decemberi sajtókóstolóra egyikünk sem tudott elmenni, cserébe nyitás után meglátogattam a borboltot és - mintegy ráhangolódásképpen a fiesztára - hazavittem néhány bort a kínálatból. A borászatok mindegyike szerepel a Fiesta de Vino felsorolt kiállítói között, én most az érdekesség kedvéért inkább a kevésbé közismert borvidékekre koncentrálva válogattam úgy, hogy minden palack beférjen 5000 Ft alá és akadjon 1-2 best buy gyanús tétel is. Íme:
 

Új-zélandi borászat még nem szerepelt a sorozatban, most ennek is itt az ideje. Új-Zélandot az ezen a téren felszínesebb ismeretekkel rendelkező borkedvelők jó eséllyel többnyire Marlborough-val és a sauvignon blanc-nal azonosítják, pedig a szigetcsoporton Marlborough-n túl is bőven van borélet. Central Otago és Hawke's Bay még az ismertebb borvidékek közé tartoznak, talán még Wairarapa (Martinborough) is idesorolható, de bőven van még felfedezni való Új-Zélandon. Én most Canterbury-t választottam vizsgálódásom célpontjául. Rögtön nem is egy, hanem két borászat - a Pegasus Bay és a Main Divide - borait kóstoltam, amelyek ugyan szorosan összefonódnak, de a sztorihoz már lapozni kell.

Nem is tudom szerepelt-e már móri bor a "tegnap ittam" sorozatunkban, ha nem, akkor most épp itt volt az ideje. Miklós Csabit, vagy ahogy a pince nevében is szerepel, Miklóscsabit valószínűleg nem kell bemutatni. A mindig mosolygós borász sokat tett azért, hogy Mór ismertebbé váljon a magyar borfogyasztók körében. Az Ipacs Gézával közösen alkotott, Mór nevével különféle szóviccekkel játszadozó feltűnő palackok egyből megragadják a figyelmet.
Én most egy meglehetősen hosszú fantázianevű, és általában elég jól teljesítő chardonnay-val barátkoztam.

Peter Matyšák borászata a szlovák főváros közvetlen északkeleti szomszédságában fekvő, húszezernyi lakossal felszerelt Bazin (Pezinok) településén tevékenykedik, ráadásul nevezett szomszédunk azon kevés borászata közé tartozik, akik nemcsak igényes, de informatív webhellyel igyekeznek támogatni a kíváncsibb fogyasztókat. Emitt például még a területeken is körül lehet nézni, interaktívan.

A főként borokkal, de párlatokkal és mentes szőlőlevekkel is foglalkozó családi vállalkozás egyébként széleskörűen ismert és kedvelt a szomszédban, eképpen rendelkeznek akkora kapacitással, hogy a nagyláncok polcaira is jusson egy-két palack az aktuális szortimentből. Ezen az úton szereztem be ezt a kékfrankost is, amellyel a hétvégén úgymond félhivatalosan is lezártam a vizsgaidőszak okozta íráscsendet, hogy kissé bizonytalanul bár, de ezeken a hasábokon is elkezdhessem az újabb évet.

A Borrajongó hasábjain elég sokat foglalkoztunk a Mátrával - vagy legalábbis igyekeztünk -, amely minden bizonnyal hazánk egyik legjobb adottságokkal bíró, de ehhez képest szélesebb körben még kevésbé ismert és elismert borvidéke. A Mátra jelentőségét, potenciálját azonban az utóbbi években egyre több fiatal borász ismerte fel és igyekszik kiaknázni, folyamatosan azon dolgozva, hogy a borvidék elfoglalja méltó helyét a honi borpanteonban.
Németh Attila Gábor (N.A.G.) és a Tőkések (Karner, Losonci, Szecskő), valamint a méretesebb birtokok közül Szőke Mátyás vagy a Nagygombos Borászat után folyamatosan tűnnek fel az újabb szereplők, elég itt kisebbek közül a Benedek Pincére, a Centurio Szőlőbirtokra, a Csernik Pincére, a H2-re, a Kerekes Pincére, a Kékhegy Pincére, a Levente Birtokra, a Szignárovits-Maka Pincére, a nagyobbak közül a Bárdos és Fia Pincészetre, vagy a Dubicz Szőlőbirtokra (aki kimaradt volna, attól elnézést). Az Itt és Most Pince a legfrissebb induló pincészetek között van.
Hofmann Tiborról egyébként már második alkalommal írok egy borvidék új hullámos termelőjeként, hiszen sokáig ő volt az etyeki Szépvölgyön ÁT tulajdonos-borász duójának egyik fele, 2017 óta pedig az Itt és Most Pincét viszi párjával Gyöngyöspatán. Az ígéretes első borok alapján úgy tűnik, szép jövő várhat a pincére.

Nyakunkon a Furmint Február és az ezzel járó furmintos események, köztük a Vajdahunyad-várban, a jövő héten megrendezésre kerülő Furmint Február Nagy Kóstoló. Az már lassan hagyomány, hogy a Furmint Február alapítója, Kézdy Dániel mintegy ráhangolódásképpen, január vége táján szervez egy szűk körű kóstolót a sajtó képviselőinek. Idén sem volt ez másképp, a budakalászi Kálvária Pincében két meghívott pincészet mutatta be borait, míg a házigazda is készült néhány palackkal.

Elszánt boroscímke gyűjtőként (nincs olyan trükkös boroscímke amit egy vízforraló és egy hajszárító segítségével ne tudnék megkaparintani) dupla örömforrásnak számít, ha már egy önmagában is figyelemre méltó évjáratbemutatót egy egész kollekciónyi bűbájos címke premierje is  gyarapítja. Vida borászatot szép lassan az elmúlt években regisztráltam a legkedvesebb szekszárdi borászataim lajstromába. A Hidaspetre tizenhármas évjárata már két éve is feltűnt az év kedvencei listámban. Címkékkel együtt a szortiment is tisztult valamelyest, a koncepció rokonszenves és konzekvens. A borok a csúcsra szánt La Vida kivételével két, jól elhatárolt értékrendszer mentén lett csoportosítva. Az elsőbe került minden olyan bor ahol, a kellemes fogyaszthatóság és a jó ár/érték arány adja az előnyös tulajdonságok fő pilléreit. Ezek az alap, üzletekbe szánt, úgynevezett „tündér-borok”. A második csoport közös metszete, hogy a benne szereplő három bortípus a kiválasztott a szekszárdi arculat fő identitás képzőjének: kadarka, kékfrankos és a bikavér. Személy szerint nekem nagyon tetszik, amikor tudatosan leválasztja egy pince a cash-flow borait, az igazán fontosakról, a vevőnek ez egy fontos mankó lehet és előre predesztinálja, hogy mire számíthatunk a palack tartalmát illetően. A személyes kedvencem a Hidaspetre volt, a két évvel ezelőtti évjárat után megint elképesztő, koncentrációt, tisztaságot és komplexitást mutatott, szokatlanul magas minőségben a négyezer körüli hazai vörösborok között. Alapvetően és fundamentálisan kadarka rajongó vagyok, de a Hidaspetre minden aspektusában jobb volt az öreg tőkés kadarkánál. Testben, komplexitásában nem kunszt egy kadarka felé nőni, de ugyanakkor izgalomban és élvezhetőségben is fölé nőni, na az már igazi kuriózum.

Ma már minden valamire való (és esetleg nem specializált) hazai borkereskedés tart a szortimentjében új-zélandi borokat, elsősorban persze sauvignon blanc-t és esetleg pinot noir-t, jellemzően persze Marlborough régióból. Az már kevésbé mindennapos dolog, hogy valamelyik új-zélandi pincészet képviselője mutassa be ezeket a borokat kis hazánkban (bár ilyenre is volt már példa akár a Drop Shopban, akár a Bortársaság Borsuliban).
A Veritas az egyik legnagyobb termelőt, a Yealands Estate-et válogatta be portfóliójába néhány éve, mind sauvignon blanc-ból, mind pinot noir-ból több bor is tartva a kínálatban. Január közepén Lars Venborg, a cég európai képviselője Budapesten járt, és több kóstolót is tartott, Szik Mátyás örökös magyar sommelier bajnok segítségével, a nagyközönségnek és a szakma képviselőinek is. Az egyik ilyen eseményen én is ott jártam és most röviden át is adnám a tapasztalatokat.

Tavaly a rejtőzködő borvidékekkel kevésbé tervszerűen, úgyszólván opportunista módon foglalkoztam, ha véletlenszerűen szembe jött valami odaillő borsor. Erre az évre kicsit tudatosabban készülök: jó előre kiválasztásra kerültek a borvidékek, többnyire megvannak hozzájuk a borok is. Meglehetősen sok spanyol régió kerül majd terítékre, az első közülük Somontano, ahonnan kivételesen nem is kettő, hanem három bort választottam kóstolásra az El Grillo y la Luna névre hallgató pincészettől.

A tavaly januári koccintás után a Disznókő ismét meglepte a Tokaj- és aszúrajongókat egy kis kóstolóval a Veritas Borbárban. A tavalyi esemény mintájára - amolyan sajátos #tenyearschallenge-ként :) - két 5 puttonyos aszút mutattak be, amelyek között 10 év korkülönbség volt.

A Disznókőnél már 20 évvel ezelőtt is kialakult az a modern aszústílus, ami azóta is jellemzi boraikat és amely teljesen átvette az uralmat a borvidéken. A korkülönbség mellett a borok a két évjárat eltérő adottságait is szépen kidomborították. Az 1999-es tökéletes sav-cukor arányokról, gazdag botrytises karakterről és kiváló egyensúlyról árulkodik. A 2009-es év az őszi esők miatt nem feltétlenül kedvezett az aszúszüretnek, de mint az itt kóstolt tétel is igazolja, vannak szép képviselői ennek az évjáratnak, amelyek közül a Disznókő 5 puttonyosa egy melegebb, szárazabb év hedonista aszújának képét mutatja.

Fanyalgó ínyenc fogyasztók részéről az már szinte közhelyszerű megállapítás, hogy kis hazánk határain belül nem könnyű jó pinot noir-t találni, főleg, ha a mérce Burgundia, esetleg akár valamelyik új-zélandi vagy észak-amerikai pinot-specialista borvidék. Kísérletezni persze mind borászati, mind fogyasztói oldalról lehet, sőt, kell is, és időnként bizony ki lehet fogni ígéretes pinot noir-okat magyar borászatoktól. A kincskeresést magamtól nem feltétlenül a Balaton partjainál kezdeném, de úgy esett, hogy éppen a Badacsonyi borvidék egyik borászata lepett meg egy ígéretes pinot noir-interpretációval.

Így cirka másfél hét pihenő után ideje lenne valamivel elindítani az évet a Borrajongón, úgyhogy egy laza egyveleg formájában ezt is meg teszem. Az előző év utolsó és az új esztendő első péntek estéje egyaránt a bor jegyében telt, van tehát miről írni. Az előző év utolsó péntek estéjén a MyWine-ban borozgattam baráti társasággal, január első péntekjén pedig Kézdy Dániel meghívására verődött össze egy kisebb kompánia a házigazda borbarátaiból. Mindkét alkalommal előkerültek érdekes borok és korábbi évjáratú palackok is. A két este "termését" kötöttem csokorba az idei első blogposztban.
 

Az év utolsó napján érkezik a hagyományos dupla toplista második része, a kedvenc hazai borainkkal. Természetesen továbbra is várjuk az olvasói listákat, kedvenceket, meghatározó élményeket is kommentben.

Az év utolsó előtti napján érkezik a hagyományos dupla toplista első része, a kedvenc külföldi borainkkal.

(Pieter de Hooch: Soldier Offering a Woman a Glass of Wine; a kép forrása)

Itt a szokásos évzáró megamix. :) Decemberben a családi karácsonyon túl is mindig van bőven alkalom borfogyasztásra, legalábbis felém mindig így van ez: születésnapok, előkarácsonyi és évzáró bulik különböző összetételű társaságokkal. Idén sem volt ez másképp, megint előkerült szűk 2 hét alatt egy szakajtónyi bor. 
Az ünnepi egyveleg első etapját egy borbarátokkal szervezett előkarácsonyi "bring your own bottle" jellegű borozás menüje képezi, ahova leginkább "érdekes borokat" kellett/lehetett hozni, jelentsen ez bárkinek bármit. :) A második rész leginkább a szülinapok, vendégségek alkalmából, karácsonykor és a két ünnep közötti iszogatások alatt előkerült borok sora (bár ebbe voltaképp már beletartozott a tegnapi borpárok nagyobbik hányada is). Nem voltak az ünnepek alatt nagy csúcsdöntögetések, többnyire inkább már jól bejáratott borok kerültek elő.

Volt már rá példa, hogy több párban kóstolt tételt összegyűjtöttem, drbarta is rendszeresen "párbajoztatott" borokat régebben. Lehet, hogy lesz ebből valamiféle sorozat is részemről, mindenesetre legalább egy folytatás már biztosan. Szóval itt most annyi a lényeg, hogy még az ünnepek előtt és közben is előfordult, hogy valamilyen szempont alapján szembeállítható borokat kóstoltam párban egymással, most itt van ezekből egy csokorba rendezve.

Ezzel a poszttal egy régóta tervezett kóstoló kálváriájára sikerült pontot tenni az év végén. Eleinte csak véletlenül tettem félre néhány palack priorat-i bort a gyűjteménybe, amikor viszont egy idő után rájöttem, hogy ezek mind egy évjáratból is származnak, adta magát az "évjárat-kóstoló" ötlete. Hét bort vettünk górcső alá, és bár Priorat egyértelműen vörös borairól híres, az érdekesség kedvéért egy fehéret is becsempésztem a sorba. Mivel prémium priorat-i palackokat iszogatni nem olcsó mulatság és a sor is többnyire random módon gyűlt össze, így itt most egy kivétellel nem csúcsborok mérkőztek meg egymással, inkább az közép-alsó árkategóriában nézelődtünk, ami itt ezzel együtt nagyrészt még mindig 20-25 eurós palackonként leszurkolandó summát jelent.

A hazai viszonylatok tekintetében az édesbor legalább annyira számít szezonális szeszterméknek, mint a pezsgő. Amennyiben ezt az alaptételt elfogadjuk, akkor célszerű legalább azért tennünk valamit, hogy az év végi szezonalitás szerepköréből kihozzuk a lehető legtöbbet. Ha nem szeretnénk, vagy költségvetésileg egyszerűen csak nem tudunk az aszúszintig merészkedni, akkor Tokaj tekintetében a szamorodnik mellett a kései szüretek maradnak potenciális jelöltként. 

A piac ezen szegmense persze rendkívül széles, eképpen nem mentes a buktatóktól sem, de ha ügyesen és körültekintően választunk, megfizethető élményekkel gazdagodhatunk. Ezekből szeretnék most mutatni kettőt: egyet a kategória ár szerint rendezett halmazának elejéről, egyet pedig a végéről. Két külön koncepció mentén kialakított stílust, melyekkel ízlés szerint édesen zárhatjuk le az évet anélkül, hogy azt havi költségvetésünk a szükségesnél jobban megérezné.

Év végére itt az utolsó magyar egyveleg, szokás szerint sok a borok között a száraz tokaji, de ez már csak így marad. :)

Az ünnepek előtt az év utolsó külföldi egyvelegével jelentkezem, a főszereplők között sok prosecco, a csendes borokat illetően olasz és osztrák túlsúly, és egy Drop Shop tematikus estnek köszönhetően egy csokorra való pinot noir.

Simán több, mint egy évtizede, hogy értetlen arccal kóstolgattuk az első Tabunellokat. Talán a Budavári Borfesztiválon lehetett ez 2008-2009 környékén. Kétrészről is érthetetlennek tűnt a dolog. Egyfelől derült égből csattant a sangiovese a fehérboros borvidékről, másrészt pedig úgy tűnt végre valaki megcsinálta a legjobb magyar pinot-ot. Nos, azóta eltelt egy kis idő. A Tabunello haladt a maga útján, érzésem szerint a viszonylag magas kezdeti színvonalról csak felfelé lépkedett. Valahol a közepén tartottunk is egy nagyon élvezetes fél-vertikálist, de a fél-vertikális az mégis csak egy fél-vertikális. Akkor még erősen siránkoztam a Szent György-hegy igénytelen tespedtsége miatt, de úgy néz ki ezen is sikerült fogást találni. Az utóbbi öt évben jónéhány termelő jelent meg a hegyen, megváltoztak a kulcsszavak, olybá tűnik látszik valami felfelé konyuló íve az egésznek. Sok minden változott a környéken is, nemcsak a táj szép, de mintha a vidék visszatérne az eredetéhez. Mindenfelé ridegen tartott állatokat látok, boldogok a sajtkészítők és sok nagyon is vállalható étterem és vendéglátóhely közül lehet válogatni. De egy dolog szerencsére változatlan: a Tabunello még mindig a Szent György-hegy LEGFONTOSABB bora.

Rég jártam már Mitiszol? fesztiválon, utoljára 2014-ben, tehát több év kimaradt, és valójában idén is csak az utolsó előtti pillanatban dőlt el, hogy megyek. A rendezvénynek egy ideje már a Millenáris ad helyet, mintha a külföldi kiállítók száma is megnőtt volna utolsó fesztiválozásom óta. A hangsúly azonban ugyanúgy a természethű borokon van. Nem is szaporítom a szót, következzen egy beszámoló amolyan távirati stílusban.

Az Etyeki Kúria ha nem is a kezdetektől - hiszen a Kúriánál és egyúttal az egész borvidéken az első pinot noir tőkéket 2001-ben ültették el -, de régóta nagy hangsúlyt fektet a pinot noir-ra, ám most szintet léptek egy válogatástétel bevezetésével, amelyet egy mini vertikálist lefedő díszdobozos kiszerelésben is meg lehet vásárolni.  A hat palack bort tartalmazó fadobozos válogatásból 150 darab kerül kereskedelmi forgalomba, a pincénél és a Bortársaságnál elérhető.
A pincészet ennek apropójából egy szűk körű sajtóbemutatót szervezett a Palack borbárba, ahol végig is kóstoltuk a borokat, Mérész Sándor főborász és Nagy Vince kereskedelmi és cégvezető vezényletével.