A Borrajongó

Kikelet: Farkas-furmint 2009

2010. október 18. 21:44 - drbarta

A Tokaj Kikelet 2009-es boraira tavaly december óta vagyok rendkívül kíváncsi. Akkor találkoztam ugyanis először szortimentjük egy részével a szegedi Tokaj Grand Tour keretein belül. Mondtam is akkor Stephanie-nak, hogy tetszik a valamennyi borukra jellemző friss, harsogó, hűsítőbb jellegű gyümölcsösség. Erre ő azt felelte, hogy mindez semmi, várjam csak meg a 09-eseket.

Márciusi tokaji kirándulásom alkalmával hozzájuk is ellátogattam, és valóban nagyon tetszettek  az akkor kóstolt 09-es hordóminták.

A múlt hétvégén végre sikerült szerezni az azóta palackba került dűlős tételekből. Ezek terv szerint hamarosan egy hosszabb tokaji sor alkotói lesznek, de addig is felbontottam egyiküket, a tarcali Farkas-dűlő szűzterméséből készült furmintot:

Tokaj Kikelet: Tokaji Furmint 2009 Farkas-dűlő (félszáraz)

Eleinte kicsit zárkózott, lágy, gyógynövényesen fűszeres illat, később nyílik és rengeteg érett, lédús fehérhúsú gyümölcs, alma, körte, valamint csipetnyi citrus is előkerül. Szájban viszonylagos teltsége mellett nem mondanám tömörnek, viszont zamatos gyümölcsössége nagyon szeretnivaló mélységet ad. Savai viszonylag lágyak, de véletlenül se laposak, ívük hibátlan, finom tapintatúak, de nem igazán sokrétűek, és hosszúak. (Ez utóbbi „hiányosságok” a harmónia szempontjából nem tekinthetőek hátránynak. Zizegő, vibráló, keményebb savgerinc szerintem nem passzolna a bor lágyabb, lazább struktúrájához ) Nem nagy, nem komplex, de fiatalsága mellett harmónikus, csiszolt, gördülékeny, remekül fogyasztható bor. A 6 pont megvan.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr632382174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása