Tegnap sikerült kijutni végre a szegedi borfesztre. Laikus társasággal mentem, az én reszortom volt a szórakoztatásuk. Hamar kiderült, hogy nekik a tokaji sárgamuskotályok és late harvestek okozzák a legnagyobb örömet, így ezek fokozottan voltak jelen.
Mellette azért én elkanyarodtam másfelé is :)
Következzen az első nap jegyzete, írtam pontokat is, de csak nagyon durva viszonyításokként kéretik figyelembe venni.
A fajsúlyos vörösek világában kezdőbb borfogyasztóként engem is megérint a kérdés, mely sokunkat: Hol is tartanak vöröseink a nagyvilágban?
Nemrégiben volt szerencsém két syrah-borhoz. Egy magyar és egy francia. Nem egyszerre fogyasztottam őket, a jegyzetek is egymástól függetlenek, csak a fajta-azonosság végett kerültek egy posztba.
Íme:
Erről a pincéről még nemigen hallottam. Kedvelt szegedi beszerzési helyemen ajánlották a bort jószívvel a figyelmembe, ha szeretnék valami nagyon gyümölcsös, ropogós, könnyen csúszó tételt.
Nem vagyok egy Villány-fan, annak ellenére, hogy minőségi borfogyasztásom első éráját, mintegy nyolc évvel ezelőttől, kb. három évvel ezelőttig, szinte kizárólag ez a borvidék biztosította.
Többször is mondottam, hogy nem vagyok barátja a súlyos, nagyágyú vörösboroknak, akkor is ha egy-egy kóstolón elismerem őket. Amire viszont nagyon nyitott lennék Villányból, egy kicsattanóan gyümölcsös, fát hírből nem mutató, egyszerű, de nagyszerű 5 pont környéki portugieserre.
Maradjunk a tárgynál, a fenti bort ajándékba kaptam, így hosszú idő óta ismét villányi vörös került a poharamba. Günzer Zoltán cabernet franc és sauvignon-ból készült, inkább belépő-szintű házasítása.
A bor:
A napokban Siklóson jártam barátaimmal, a legfontosabb programpont Riczu Tamás meglátogatása volt. A pincelátogatásról csak annyit, hogy aki borissza arrafelé jár, annak erősen javasolt benézni Tamáshoz, és egy estét eltölteni nála. A borász ugyanis kiváló szakács és nagyszerű társaság is egyben, azt pedig tudjuk, hogy a jó étel-ital-társaság kombináció garantálja azt, hogy az ember jól érezze magát. Egyetlen Riczu bort fogok ebben a bejegyzésben kiemelni, amely számomra egészen újszerű volt.
A negyedik részben a német standoknál megnéztük, hogy mit tudnak ők rieslingből. Volt már korábban is olyan érzésem és most is megerősített, hogy bármennyire is nagyon jók az osztrákok, a németekében mégis van valami annyira magától értetődő és magával ragadó báj és elegancia, hogy a smaragdokétól jóval egyszerűbb kivitelben, kisebb beltartalommal is képesek elkápráztatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a németeket jobbnak tartom (nem is lehetett volna hiteles összehasonlítást végezni, ugyanis közel sem voltak jelen olyan mennyiségben, presztizsben német termelők, tételek, mint osztrákok) csak jelezni, hogy a sok smargad után felüdülés volt főleg a moseli borok fogyasztása. Hiába, mindig is az volt a véleményem, hogy ott ahol egy fajta bölcsője van, ott mindig tudni fognak olyat a fajtáról, amit sehol másutt nem.
A magyar standoknál nem volt célom a kifejezett mély merítés, de azért terveztem tiszteletemet tenni.
Következzenek a jegyzetek:
Harmadik alkalommal kijutva a borfesztre ezúttal inkább rosék és vörösek (köztük kifejezett nagyágyúk) voltak fókuszban, valamint tokaji aszúk. Természetesen most is voltak ismétlődő tételek, ezekről most nem írok részletesebben.
Következzen a harmadik este jegyzete: