A sárgamuskotály Tokajban általában a borászatok szortimentjének bevezető tételeként jelenik meg száraz vagy félszáraz borként, vagy készül belőle egy késői szüretelésű bor, de mindenképpen ritkán találkozni vele a hárslevelű vagy a furmint fajtaborok rangjára emelve, prémium kategóriás dűlőszelektált tételként (Demeter Zoltán Őszhegye az egyetlen kivétel, ami hirtelen beugrik). Az örökké kísérletező Holdvölgy Borászat egyik idei újdonsága egy félszáraz dűlőszelektált sárgamuskotály éppen egy ilyen kivétel. A mádi pincészet eddig az Exaltation névre keresztelt késői szüretelésű borán keresztül mutatta be önállóan a Nyulászó dűlőből szüretelt sárgamuskotályt juk be általában. 2019-ben azonban a szőlőfajtát egyedülálló félszáraz borhoz válogatták le és a kész tételt a többi dűlős száraz boruk árához igazították. A borászat  kísérletező kedvének eredményeit bemutató Intuition borcsaládban a 2-es számot kapta az új jövevény.

Idén is szokatlanul sokáig, egészen június közepéig kellett várni az első tokaji kirándulásomra, és ez sem sikerült túl hosszúra, de azért ebéd után két pince-vizit belefért a napba. A Hímesudvarnál Ripka Gergely alias Táncoló Medve és a tulajdonos-borász Várhelyi Péter tartott közös kóstolót, amely a borvidék egyik kevésbé kiegészítő fajtájára, a zétára fókuszált. Előtte az Erzsébet Pincénél kóstoltam meg a friss borokat Prácser Miklóssal, majd a még a hivatalos esemény előtt a Hímesudvar aktuális kínálatából is szemezgettem.

Az öteurós borok széles mezőnyében többnyire egyedi karakter nélküli, tisztességes iparosmunkát szokás elvárni. Az már egyik másik kérdés, hogy a kategória szélesebb részhalmazát olyan borok alkotják, amelyek az alapelvárások nem túl magasra helyezett lécét sem képesek átugrani.

Nem meglepetés, de attól még ténykérdés, hogy Ludányi Balázs birtokfehérbora a szűkebb részhalmazba tartozik. A kétezres szegmensben ritka az ilyen hazai, jó arányérzékkel elkészített és termőhelyazonos fehér házasítás, amely nemcsak kiváló ár/érték-arányú asztali bor, hanem még a termőhelyről és a pinceidentitásról is akad mondanivalója.

A Gilberries and Wine név egy kis családi borászatot takar a Tokaji Borvidéken. Gilbert Balázs és felesége, Lili 2018-ban kezdtek el borászkodni a Tokaji borvidéken. Balázs kertészmérnöki, Lili marketinges végzettséggel rendelkezik, az egyetem után egyszerre kaptak munkalehetőséget egy mádi pincészetnél, Lili marketingesként, Balázs szőlészként. A fiatalok azonnal beleszerettek a tájba és rengeteg lehetőséget láttak meg benne, így belevágtak saját birtok felépítésébe.
1,2 hektár szőlővel rendelkeznek Mádon a Juharosban és Rátkán az Istenhegyen, de a tervek szerint a területek bővítésével és szőlőfelvásárlással szeretnék növelni a lepalackozott borok mennyiségét. Minden munkát maguk végeznek, a szőlőtermesztéstől a címkék ragasztásán keresztül a marketing kommunikációig. A reduktív borok a közösségi feldolgozóban, a hordós tételek Gilberték rátkai parasztházának pincéjében készülnek.

Két 2019-es évjáratú bort kaptam a pincétől kóstolásra, és azt kell mondanom, erős kezdés ez a kis rátkai birtoktól, érdemes lesz követni őket a jövőben.

A balatonfőkajári Feind Pincészetet leginkább a jó ár-érték arányú, stabil minőséget képviselő és széles körben elérhető borokkal szoktuk azonosítani. Fehérben évek óta megbízható választásnak bizonyulnak reduktív fajtaboraik, de most egy szúrópróba alkalmával kiderült, hogy akár az édesboros mezőnyben is lehet rájuk számítani, ha el akar szakadni az ember egy kicsit Tokajtól.

A Szélkiáltó Pince az új Tokaj Guide üstökössel megjelölt "Év felfedezettje" képzeletbeli díját kapta, és néhányszor már a Borrajongón is írtunk a pince borairól. A tulajdonos-borász Gubicskó László karcagi származású, az agrárszektorban dolgozik, a hegyaljai borászkodás abszolút szerelemként indult nála néhány éve, jelenleg is főállása és a családja mellett viszi a kisbirtokot. A madárkedvelő tulajdonos borász a nagy póling, egy szalonkaféle népies nevét adta a borászatnak.
Az ültetvények a mádi Szilvás és Őszhegy, valamint a tállyai Hasznos, Sipos, Hetény, Csatorna és Kerekdomb dűlőkben találhatóak. A szőlőben és a pincében egyaránt természetközeli megoldások, minimális beavatkozás jellemzi a filozófiát. A borász saját bevallása szerint szerketi kicsit feszegetni a határokat, kedveli a héjon áztatást a boroknál, ennek jegyében készült az első nagyobb visszhangot kiváltó bor a Fekete Bárány is. Hasonló karakterű borok készültek és továbbra is várhatóak tehát a kis családi pincétől, ha a természet is úgy akarja.

Gubicskó László nemrég megkeresett, hogy küldene pár kész bort és mintát, hogy kóstoljuk meg és mondjuk el/írjuk le a véleményünket, most így teszünk.

Újabb tokaji borsor került górcső alá nappaliban, ezúttal Demeter Zoltán dűlős boraival ismerkedtem. A járványhelyzet miatt idén csak egészen elvétve fordult elő, hogy a hagyományos módon többen összeüljünk valakinél és egymás személyes társaságát is élvezve kóstoljunk és/vagy igyunk borokat. A kényszer így aztán különböző kreatív megoldásokat szült a boros élmények valamilyen formában történő megosztására. A kézenfekvő és jól bevált online-borozás mellett a borok megosztásának másik módja a félig kiürített palackok továbbpasszolása, így legalább ha nem is egy időben, de egymást követően meg tudjuk kóstolni ugyanazokat a borokat. Az alábbi hat palack is ilyen úton került hozzám, Táncoló Medve barátunk nagylelkű felajánlásával, ezúton is köszönjük.

Folytatódik a tavaly decemberben megkezdett sorozat, ismét hoztam három remek bort, három neves osztrák pincészettől, egy fehér, egy vörös, egy édes felállásban.

Ebben a részben terítékre kerül egy zöldveltelini Traisental-ból, egy dűlőszelektált vörös házasítás Burgenlandból és egy sárgamuskotályból készült "ruszti aszú".

Hoztam egy borpár(baj)ok különkiadást így március végére, méghozzá mátrai borokkal. Három borpárt kóstoltam a borvidékről, feltörekvő borászatoktól, friss évjáratokból, három különböző szőlőfajtából.

A Sauska Tokaj száraz boraihoz érdekes viszony fűz. Korábbi emlékeim alapján egyrészt a világfajtákból készült boraikat - idesorolhatom a sárgamuskotályt is - magyar viszonylatban jobbnak találtam, mint a kifejezetten a Tokajra jellemző fajtákból palackozottakat, másrészt az olcsóbb tételeiket mindig jobban szerettem, mint a drágábbakat (bár ez alól a Birs Chardonnay - korábban Chardonnay+ - kivételt képez).

A jelen poszt legfeljebb részben lehet képes megcáfolni a fenti megfigyeléseket, mivel csak a 2019-es alap tételekből válogattam, amely négy fajtabort és egy - helyi szőlőfajtákat és világfajtákat egyesítő - házasítást jelent. Az utóbbi években az egész borvidékre jellemző törekvések és hangsúlyváltások ezeken a Sauska borokon is megfigyelhetőek: több gyümölcs, kevesebb vagy akár zéró hordó, törekvés a könnyedségre, eleganciára. A 2019-es évjáratban a hordó használatát ezeknél a tételeknél már szinte teljesen mellőzték Rakaczki Gáborék - egyedül a 113 Cuvée kisebb hányada kapott rövidke hordós érlelést -, a borok erjedés után néhány hónapot töltöttek finomseprőn.

A Figula Pincészet meglehetősen sok szőlőfajtával dolgozik, de mivel a Balatonfüred-Csopaki borvidéken vagyunk, természetesen az olaszrizling élvez kiemelt szerepet. Most azonban egy olyan borukról lesz szó, amelyben éppen az olaszrizling nem kap szerepet, csak nemzetközi fajtákból áll, mégis felfogható egyféle birtokbornak. Ez a 7ha névre hallgató fehér házasítás, amelyet chardonnay, sauvignon blanc, szürkebarát és sárgamuskotály alkot, nevét pedig arról kapta, hogy ezek mind ugyanabban a hét hektáros táblában teremnek.

A Figula 7ha amolyan saját válasz az osztrák Gemischter Satz-ra, azaz több szőlőfajta alkotja, "field blend"-ként egyszerre szüretelik és egyben dolgozzák fel az egész tábla termését. Még a néhai idősebb Figula Mihály telepítette be a Barátszőlő dűlőn található hét hektáros területet, amelynek talajában a vörös és a triász mészkő is megjelenik. Ifj. Figula Mihály szerint a négy középérésű fajtából a szürkebarát és sárgamuskotály már túlérhet egy kicsit, mire a a sauvignon és chardonnay pont megfelelő érettségi fázisba ér, de ő pont így szereti. A kész bort így egyik fajta sem uralja túlságosan, a terület és a fajták együtt jelennek meg benne és alkotnak szerves egységet.

Ténykérdés, hogy fogyasztóként nem zárkózom el az organikus szőlőműveléstől és borkészítészítéstől. A borvilág sokszínű, ezért is foglalkoztat már egy évtizede, felfedezése pedig egy elérhetetlen teljességre törekvő, életen át tartó folyamat, melyben sokféle stílusnak meg kell férnie egymás mellett. Azt is vallom ugyanakkor, hogy a borkészítés ideológiájának dogmái nem kerekedhetnek felül a tényen, hogy ez egy alkoholos ital, amit a bódító hatásán kívül többnyire azért fogyasztunk, mert finom. Éppen ezért állok ülök teljesen értetlenül és felháborodottan egy majd’ nyolcezer forintos francia narancsbor mellett, miközben próbálom megérteni a megérthetetlent: történetesen azt, hogy ez így kinek és miért jó.

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

2015 óta veszünk részt a Koccints aszúval! kampányban, amely az adventi időszakban kis hazánk egyik legnagyobb kincsére igyekszik felhívni a figyelmet és arra buzdítani a borfogyasztókat, hogy - ha máskor nem is nagyon - legalább karácsonykor aszúval koccintsanak az ünnepi asztalnál. Ma pedig éppen nemzetközi tokaji aszú nap van (mint tudjuk, már számos szőlőfajtának, illetve bornak van nemzetközi világnapja, 2017 óta az aszúnak is), remek alkalom, hogy megemlékezzek a kampány keretében kóstolt idei borról.
Ebben az évben a Grand Tokajtól kaptam egy aszút, a száraz és édes borok terén egyaránt remek 2013-as évjáratból, amikor is kiváló minőségű, botritisz által teljesen átszőtt aszúszemeket szüreteltek a borvidéken és gazdag, komoly potenciállal rendelkező aszúkat zártak végül palackba.

Megjött az őszi 7 borpár is, részben magyar borok, részben külföldiek "párbajoznak", sőt két esetben ugyanannak a fajtának egy magyar és egy külföldi képviselője került egymás mellé.

A házi hobbi-borérlelések halmazát általában két osztályra szokás felbontani: az egyik a szándékos, következetes és figyelmes folyamatokat takarja, míg a másik a beragadó, általában elfelejtett palackok sanyarú sorsát igyekszik képviselni. Nyilvánvaló, hogy Bárdos Saroltáék kettőezer-tizenötös félszáraz sárgamuskotálya sem azért született, majd később vásárolódott meg, hogy aztán öt évvel később hümmögve csodálkozzunk rá arra, hogy a következetes érlelési metódus megtette a hatását. Nem is erről van szó. Néha viszont a szándék nélküli véletlen is szülhet meglepetéseket. Nem is akármilyeneket. Muskotály-lecke következik középhaladóknak.

A félédes bor amolyan mostohagyerek, átmeneti kategóriaként nehéz vele mit kezdeni. Édesnek túl száraz, száraznak túl édes, és talán a korábbi évtizedek pancsolt lőréi is árnyékot vetnek a műfajra. Könnyen lehet, hogy tévedek, de szerintem a kategória kedvelőinek nagy része inkább az áruházak alsó polcain keresgél, a minőségi félédes borok pedig legjobb eséllyel talán a fogékonyabb közönséggel rendelkező gasztronómiai egységekben találhatják meg helyüket.
Bátor húzás volt Rácz Erikától, a Sanzon Tokaj tulajdonosától és borászától, hogy első sárgamuskotálya éppen félédes kategóriában "indul" (bár ebben a meleg 2018-as évjáratnak és az ebből következő magas cukorfoknak is lehetett szerepe). A napokban kóstoltam meg a nemrég debütált, "Fleur" névre hallgató bort.

A Mádi Őszről szóló beszámoló második része egyetlen pincénél tett látogatást örökít meg, itt ugyanis többféle bor került a poharamba, mint az előző helyszíneken összesen. A Barta Pince volt a mádi bortúrám utolsó állomása, ahol Ujvári Vivien borász és Takács Alexandrosz sommelier társaságában olyan terjedelmes sort kóstoltunk végig, hogy sajnos a pincénél vendégeskedő Árvay Családi Pincészet boraira már semmi időm nem maradt.
A Barta Pince kedves felajánlásának köszönhetően kaptam tőlük néhány bort kóstolásra a tavaszi karantén-időszak alatt, ezekről itt írtam. Akkor komoly önuralmat és mértéktartást gyakoroltam, és inkább nem a csúcsborokból válogattam, remélve, hogy ezeket egy személyes látogatás alkalmával pótolhatom. Szerencsére Mádon valóban összejött a várva várt kóstoló, és Ujvári Vivien nagyon komoly válogatást varázsolt elém.

Megint hoztam hét darab, azonos évjáratú, szőlőfajta és/vagy borvidék szempontjából összetartozó borpárt, hazai és külföldi borokból egyaránt. Az évszaknak megfelelően kevesebb a vörösbor, azokból is inkább könnyedebbre hangolt darabokat vettem elő, rosé most nincs, arról volt külön poszt, a főszerep a fehérboroké.

"Rozé délután" jeligével invitáltak a Nagygombos Birtok 2019-es borainak bemutatójára a My Wine Borbárba, de a rosék mellett más borok is előkerültek, köztük limitált tételek is. A pincészetet amolyan rosé-specialista borászatként szokás számon tartani és Barta Anna, a birtok borásza valóban régóta elkötelezett a rosék irányába. Bár a fogyasztók által megszokott, bevált portfólió nyilván nem lehet évente változtatni, a kísérletezést nem adják fel. A borász bevallása szerint a minden évben elkészített, limitált palackszámú kísérleti tételekben tud kiteljesedni, és az ezek alapján kapott fogyasztói visszajelzések mentén igyekeznek a borok finomhangolását elvégezni. Most kaptunk egy kis ízelítőt az állandó szortimentből és a kísérletek eredményeiből egyaránt.
 

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

A Centurio Szőlőbirtok 2019-es Birtokborával nyitottam a júniusi mátrai boros kitekintést, és most a Centurio Szőlőbirtok kóstolójának jegyzeteivel zárom a sorozatot. A járvány miatt Ludányi Balázs és Kézdy Dániel által régóta tervezett Centurio-kóstoló a budakalászi Kálvária-pincében tavasszal nem kerülhetett megrendezésre, de június elején végre pótoltuk.

A Szignárovits-Maka Pince története pont 10 éve, 2010-ben kezdődött, azóta lassan, de biztosan minden évben növekednek. Gyöngyöspatán három dűlőben (Borsos, Hótó, Póc-tető), ahol furmint, rajnai rizling, kékfrankos, cabernet franc és merlot terem, illetve egy eltűnőben lévő muskotály fajta, amelyet rózsamuskotály néven emlegetnek és egy régi, mára kivágott ültetvényről származik.  
A borok spontán erjednek, a vörösborok nem is feltétlenül kerülnek hordóba - a bordeaux-i fajták sem -, ami talán talán meglepő lehet. A gyöngyöspatai pincesor egyik felső szintjén található pincétől - emlékeim szerint - gyönyörű kilátás tárul az ember  szeme elé.
Szignárovits Márktól eddig viszonylag kevés bort kóstoltam, azokról viszont szép emlékeket őrzök. A mátrai sorozathoz a Liliom névre hallgató fehér házasítás egy palackját bontottam ki, amely meglehetősen formabontó arányokkal rendelkezik: 75% rózsamuskotály, 25% furmint.

Az utóbbi évek során többször említettük már, hogy mennyi lehetőség rejtőzik a Mátrai borvidékben és ezt egyre több kis családi birtok igyekszik is kiaknázni. Németh Attila Gábor és a Tőkések - Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás - után az utóbbi években egymás után jelentek meg tehetséges fiatal borászok, akik új energiákat és terveket hoztak a borvidékre. A jövevények izgalmas és pezsgő borászközösséget hoztak létre és érkeznek sorban az ígéretes borok is (lásd pl. a Hoop Wines nemrég megénekelt első kereskedelmi tételeit).
Kézdy Dánielt ugyan elsősorban Tokaj iránti elkötelezettsége kapcsán ismerhetik, de Dani a mátrai borokat is nagyon szereti és a budakalászi Kálvária Pincében tart is belőlük jó párat. A múlt héten vásároltam tőle néhány mátrai bort, főleg olyan termelőktől, akik az utóbbi években bukkantak fel a helyi boros körökben, és eddig viszonylag keveset szerepeltek a blog hasábjain. Innen jött az ötlet, hogy ezek a borok és borászok megérdemelnének 1-1 külön bejegyzést is a "tegnap ittam" sorozat keretein belül, úgyhogy nálam a rovat júniusi bejegyzései főleg vagy talán teljesen mátrai borokról szólnak majd.
Ludányi Balázs pincészete, a Centurio Szőlőbirtok ugyan már régebb óta ismert és jól csengő névnek számít a borvidékről (többször is írtunk hosszabban a birtokról és borairól: 1, 2, 3), de az évek során itt is érzékelhető volt fejlődés és minőségi ugrás a borok terén. Ludányi Balázsról és Centurio Borokról hamarosan lesz még szó a blog hasábjain, de ha már az említett bevásárlás során egy 2019-es Centurio bor is bepottyant a kartonba, kár lenne nem megemlékezni róla.

Az utóbbi szűk három hónapban kizárólag magyar borokat boncolgató "tegnap ittam" posztok után most kivételesen ismét egy külföldi bor kerül a nagyító alá, de így sem maradunk magyar vonatkozás nélkül.
Az 1995-ben alapított, azóta is családi tulajdonban álló Planeta az egyik legnagyobb és legismertebb szicíliai pincészet, amely a sziget öt tájegységén is rendelkezik szőlőültetvényekkel és borászattal (Menfi, Vittoria, Noto, Etna, Capo Milazzo). A család 17 generációra és kb. 500 évre tudja visszavezetni Szicíliában folytatott mezőgazdasági tevékenységét. Korábban is foglalkoztak borászkodással, de a 20. század végén három unokatestvér, Alessio, Francesca és Santi úgy döntött, hogy korábbi tömegtermelést ideje felváltani a csúcsminőségű borok készítésével. Bejött a terv, ma a Planeta már több száz hektáron gazdálkodik és szerte a világba exportálják boraikat.

A Planeta Allemanda névre keresztelt noto-i száraz muskotálya a 2012-es évjárattal debütált, én most a 2018-asból nyitottam fel egy palackot.