A Fill The Winebox csapata még a múlt év decemberében, a karácsonyi ajándékozási szezon előtt tartott egy utolsó kóstolót, azaz úgynevezett Minivino-t. Az eddigi kóstolókról, a cég koncepciójáról már többször szóltunk, ezen a téren nem is bocsátkoznék önismétlésbe. Újdonság is van azért a Fill The Winebox háza táján, még ha ez nem is öltött még teste. Hamarosan megnyitják ugyanis saját borbárjukat és borboltjukat, de erről többet majd akkor, ha mindez fizikailag is megvalósul, addig pedig maradjunk a legutóbbi MiniVino-nál. A borkereskedés mögött álló három barát az állandó választék szereplői mellett ismét magával hozott egy csokorra való új mintát. Az év végén már nem jutott idő a beszámoló formába öntésére, ezt most pótolom.

A Lidl nemzetközi borkínálata szerencsére már évek óta stabilan bizonyítja, hogy nemcsak érdemes, de szükségszerű is kiemelt figyelmet fordítani rájuk a hazai hiperek szegényes, sokszor ötlettelen, érdemi lehetőségeket, alternatívákat nem kínáló terepén. Írtam már fehérről, vörösről és proseccóról egyaránt. Nem arról van szó, hogy csúcsostromló világklasszisokat lehet a hétvégi bevásárlással összekötve a heti élelmiszer közé pakolni. Inkább csak az van, hogy széleskörű és minőségi betekintést nyújtanak a nemzetközi borok világába. Ráadásul mindezt sokszor nevetségesen jó ár/érték-arány mellett teszik meg. És mivel a hazai közízlés és -vélemény jellemzően elmaradottabb a nemzetközi helyzet fokozódásának tekintetében, ezek a borok missziószerűen nyitnak ablakot a világra mindenkinek, ha éppen úgy van a szándék. A polcaikat én is rendszeresen és kitartóan szondázom, így történhetett meg, hogy az év végén puszta kíváncsiságból a kosárba emeltem a címszereplő spanyol vöröset. Másnap a nyakára is hágtunk, ráadásul kifejezetten elégedettek is voltunk azzal, amit a palackban találtunk.

A 2017-es év utolsó posztja a blog szerzőinek idén kóstolt külföldi kedvenceit gyűjtötte csokorba. Akovnál szinte teljes a franciák sikere, egyetlen olasz ikon férkőzött csak soraikba. Drbarta kedvenc borai legnagyobb számban szintén Franciaországból érkeztek. Rszabi nem hazudtolja meg magát, szokás szerint sok Valpolicella-termelő borát megtaláljuk a kedvencek között. Ungert listáján szám szerint északi szomszédaink és a franciák találhatóak meg legnagyobb számban, olasz és osztrák borokkal kiegészülve. Nálam idén többnyire a német rieslingek vitték a pálmát, de a legtöbb bor az én listámon is francia. Szóval, nálunk Franciaország nyerte a nem létező versenyt, de a  lényeg az, hogy idén is sok jó bornak örülhettünk.
Alább a részletes listák, természetesen várjuk az olvasók kedvenceit is, mi pedig ezúton is kívánunk boldog új évet minden borrajongónak! :)

Évzáró poharazgatás borbarátokkal, születésnap, karácsony... volt bőven alkalom, hogy az év végén féltve őrizgetett palackok és régi favoritok nyíljanak. A nagyobb közösségi ivászatokra 1-2 nagyágyú mellett inkább közönség-kedvencek és várhatóan jól teljesítő "felső középkategóriás" borok után nyúltam, és persze a társaságnak köszönhetően érkezett néhány vendégpalack is. Az első etapban kóstolt borok egy része már a múltkori magyar egyvelegben megéneklésre került, az akkori sor külföldi és édes borai itt szerepelnek. A 4 különböző alkalom során kóstolt borokat végül a hagyományos bubis/száraz fehér/száraz vörös/édes választóvonalak mentén szedtem szét, a csoportokon belül ömlesztve kóstolási sorrendbe téve, bár igazából ennek túl nagy jelentősége nincs. :)

Ígérem, idén már nem lesz több egyveleg, holnap-holnapután a toplistákkal zárjuk az évet, és persze várjuk a kedves olvasók kedvenceit is! :)

A Free Pub Budapest első és egyetlen motoros borbárjaként hirdeti magát, és valószínűleg ilyen borbárból a világon sem sok létezik (bár amennyit én motoros-boros szubkultúrával érintkezem, még akár létezhet is). A tulajdonos dr. Kovács Péter, aki egyben a hercegkúti Obzidián Bormanufaktúra tulajdonosa is, eleinte inkább csak a baráti körnek nyitva álló klubhelyiséget tervezett kialakítani, de végül úgy döntött, hogy a tágabb közönség felé is nyitni szeretne, ennek az eredményeként nyílt meg idén ősszel a Free Pub. A borokat több kereskedő portfóliójából állították össze. Természetesen az Obzidián Bormanufaktúra teljes választéka elérhető és kóstolható a borbárban, emellett azonban széles körű nemzetközi merítés is rendelkezésre áll. A cél a finom, jól iható, elérhető áru borokból álló kínálat kialakítása volt, több külföldi borvidéket is érintve, ez tulajdonképpen sikerült is. A magyar borok frontján az Obzidián szortimentet néhány más borvidékről származó rosé és vörösbor egészíti ki, és itt - úgy tűnik - némi kompromisszumot is kellett kötni.

Az októberi nyitást követően néhány hetente kóstolókkal is igyekeznek népszerűsíteni a helyet, amelyeken a borbár kínálatát szemlézheti végig a nagyérdemű. A (néhány magyarral kiegészített) nemzetközi fehér- és vörösborok seregszemléjén én is ott ültem, az ott szerzett benyomásokat osztanám most meg.

A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán tavalyelőtt találták ki, hogy évente 1-2 alkalommal kivételes borsorokat mutatnak be "Egyszer az életben - Felsőpolc" címmel. Az ezeken szereplő, különböző borvidékekről származó fehér- vagy vörösborok (a jövőben valószínűleg pezsgők is) különleges minőséget képviselnek, és ahogy a kóstoló címe is mutatja, gyakran igen borsos árú tételekről van szó. Az idén novemberben prezentált fehér sor is tartogatott komoly versenyzőket, és szokás szerint egy magyar bor is szerepelt a nemzetközi mezőnyben.

Április közepén barátokkal szerveztünk egy kis borozós-tapasozós estet, leginkább spanyol borokra fókuszálva. A változatos kínálat megteremtése érdekében igyekeztem különböző borvidékekről összeválogatni a borokat, Spanyolország esetében szerencsére ilyen szempontból nincs nehéz dolga az embernek. Kereken 10 palack került így az asztalra, a borok színét tekintve 2 fehér és 8 vörös megoszlásban.

Jó másfél éve megnéztük, hogy mit tud a Tesco saját márkás nemzetközi kínálata. Mint megállapítottuk, a hipermarketlánc szakértői biztos kézzel válogatnak a világ különböző borvidékein, korrekt árért fajta- és borvidék-tipikus, jó minőségű borokat kapunk a pénzünkért. A Tesco Finest címke mögött gyakran ismert és elismert termelők borai rejtőznek, természetesen inkább a nagyobb birtokok képviseltetik magukat, kis családi borászat aligha képes egy hiper mennyiségi elvárásait teljesíteni.
Most arra voltunk kíváncsiak, mit tud a "felső polc", azaz főleg a drágább borok közül válogattunk.

Ezerkilencszáznyolcvanhat nem ma volt, és főleg nem egy spanyol fehérbornak. Ha jól visszagondolok, amikor Riojában éppen a szürethez kezdtek, én talán a harmadikba léptem, árnyaltan csillogó kis kék nylon-köpenykéinkben már simán olvastunk, írogattunk meg környezetet tanultunk, ilyesmik. Szépen lassan haladtunk, tapasztaltunk, miközben igyekeztük elfelejteni az antivilágot, hogy aztán felépítsünk szépen lassan egy másikat. Szóval, hosszú idő volt ez, felnőttünk, kijózanodtunk, aztán öregedni kezdtünk. No de, amíg magunkon kamilláztunk, ez a bor megállás nélkül nyomta a hordót, összesen 21 évet. Amikor 2007-ben kinézett a 225-ös amerikai fából, mi már nem ismertünk magunkra. Hogy sokkot ne kapjon a világ zajától, gyorsan 5 évre betontartályba dugták, aztán, hogy a világ sokkot ne kapjon tőle még három évig aludt egyet a palackban. Ez így tankönyvileg elég rosszul hangzik, nem igaz? De az eredmény úgy tűnik, magáért beszél: megszületett Spanyolország első Robert Parker 100 pontos száraz fehérbora.

A jó szokást jó, ha megtartják, így folytassuk csak kedvenc külföldi borainkkal. Nem kell mondani, idén sem kíméltük sem magunkat, sem a jobbnál jobb külföldi borokat, köztük számos ritkasággal vagy közel beszerezhetetlen tétellel. Egy dolog közös bennük: mindegyiket jó szívvel ajánljuk bárkinek, nem fognak, nem okozhatnak csalódást! Egyúttal Boldog Új Évet kívánunk minden kedves olvasónknak, és ha megtiszteltek itt lent bennünket saját toplistátokkal, akkor azt nagyon szépen köszönjük!

Rendkívüli bátorság kell ma ahhoz, hogy valaki egy új borkereskedést indítson el a hazai piacon. Ennek több oka is van. Egyrészt a magas hozzáadott értékű, drága/drágább boroknak szűk itthon a kereslete, másrészt minden vertikum, kezdve a barátságosabban árazott magyar boroktól, folytatva a kézműves, majd természethű termékekkel és befejezve a külföldi fine wine csúcsszegmenssel, szinte minden többszörösen lefedett. Aki ebbe az arénába be akar lépni, annak fel kell kötnie a gatyóját és mivel szinte már nem lehet újat mondani, valami plusszal érdemes csak próbálkozni. Ezt célozza három barát, akik nemrég indították el a beszerzési közösségszervezést megcélzó, külföldi borok kereskedelmével foglalkozó „Fill the Winebox” c. vállalkozást, amelynek bemutató kóstolójára hívtak el bennünket.

Nem oly rég írtam egy elég jó kis spanyol sorról, ahol egy dugós 1996-os Unico borzolta a kedélyeket. Még tisztán emlékszem arra a 8-10 buta arcra az asztal körül, nem akartuk elhinni, hogy pont a főszereplő megy a levesbe. Nos, a Bortársaság – innen származott őkelme – a régi vásárlás és a blokk nemléte ellenére volt oly szíves és kicserélte. Ugyan az 1996-os már nem volt raktáron, de a kurrens kiadást azért megkaphattuk, amelyet ezúton is nagyon köszönünk. Szóval, ha már Unico, megpróbáltunk valami kontextust kreálni köréje és melegen reméltük, nem kerülünk vele megint egy végzetes dugóhúzóba…

Úgy adta a sors, megint összejött egy ütős kis spanyol sor. Nem tudom miért van, de időről-időre megjön az étvágyam a csúcs-tempranillóra. Igaz, nem állíthatom, hogy tökéletesen érett állapotban keveredek velük randevúba. De most némileg más a helyzet, csakúgy, mint a múltkor. Tavaly volt szerencsénk egy fura és itthon egészen rendhagyó gyűjteményből vásárolni néhány korosabb darabot, így nem volt kérdés, össze kell dobni egy spanyol kontingenst. Végül Ribera del Duero lett a vezérfonal, azon belül is egy igen szép csokor a legendás Vega Sicilia birtokairól. Hogy a kontextust jobban értsük, Toroval és Riojával szegélyeztünk.

A csendesebb téli hónapok és a februári furmintözön után itt a tavasz, és egyre több gasztronómiai fesztivál és kóstoló csábítja a borfogyasztókat, adott esetben már a szabad ég alá. Április végén a Drop Shop hagyományosan megrendezett Taste of Austria pazar kínálata kényeztette az osztrák borok szerelmeseit, a pünkösdi hétvégén pedig a Gourmet Fesztivál csábította a Millenárisra a kulináris élvezetre vágyakozókat.
Mindkét rendezvényen kóstoltam ezt-azt, és bár átfogó beszámolóra nem vállalkoznék, néhány remek bort azért érdemes megemlíteni egy mini-egyveleg keretében.

Öt, az utóbbi 2-3 hónapban kóstolt spanyol bor következik, különböző borvidékekről. Nem egyszerre nyitottam őket, de úgy gondoltam, talán érdemesebb, érdekesebb együtt írni róluk. Földrajzilag és árban is kalandozunk egy kicsit: az ország legészakibb, leghűvösebb borvidékétől a legdélibb fekvésű legforróbbig, az egészen olcsó bortól az 15 eurós kategóriáig jutunk.

(Spanyolország borvidékei - a kép forrása: winefolly.com)

Ahogy már év végén nálunk szokásban van, összegereblyéztük a legjobb külföldi borokat, amelyekhez idén szerencsénk volt. Sokféle, sok helyről, igazán emlékezetes dolgok fordultak meg poharainkban! Nem meglepő, hogy főként a klasszikus európai borországok, tehát Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Németország vezetik a listákat, de mellettük néhány bor Ausztriából, Dél-Afrikából, Ausztráliából és az USA-ból is kihagyhatatlannak bizonyult.

Szokolai Mátéval és Kazinczi Zsuzsával már rég ismerjük egymást, de valahogy sosem jutottam el a kóstolóikra. Pedig a Wineporn név alatt szervezett borestek izgalmasabbnál izgalmasabb magyar és külföldi tételeket vonultatnak fel. De önmagában ez nem lenne nagy poén, máshol is lehet jó borokat kóstolni, ugye. Mivel azonban Zsuzsa és Máté bizományos borkereskedelemmel, sőt borárverések szervezésével is foglalkozik, egy széles eladói kör készleteire van rálátásuk, így a Wineporn esteken érett, szinte hozzáférhetetlen borokra lehet rápróbálni. Ezek közül egyik-másik a hazai és nemzetközi bortörténelem állomásaiba is betekintést enged. Végre aztán a „Spanyol virtus” c. érett spanyol csúcsborokat felvonultató kóstolóra sikerült eljutnom, amely pár kihagyhatatlan, évtizednél is idősebb legendát ígért a poharakba.

A Tesco Finest borcsaládról több boros blog megemlékezett az elmúlt években (pl. itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt). A Finest sorozat tagjaitól többnyire nem kellett világrengető borélményt várni, cserébe korrekt áron világ körüli útra repítették az egyszeri borkedvelőt, megvillantva az adott fajták és termőhelyek jellegzetességeit. Sajnálatos módon a remek tananyagként szolgáló válogatás itthon egyszer csak eltűnt a boltokból, és maradtak a sokkal gyengébb Tesco Simply borok. Most viszont - ahogy nemrégiben a GM is hírt adott róla - a Finest sorozat visszatért a magyar áruházak polcaira is.

Néhány borkedvelő/borfirkász kollégával két részletben megkóstoltuk az aktuális szortiment jelentős részét, néhány ráadás tétellel együtt. Az összkép nem változott: az esetek nagy többségében a vásárló jó áron fajtajelleges és/vagy termőhelyi tipicitást is megvillantó, de az aznapi vacsora mellé mindenképpen vállalható bort kap. Sőt, időnként még az is előfordul, hogy egy-egy elismert borászat nevét is felfedezhetjük a címkén.

No, elteltek az ünnepek, belaktunk-beittunk, szorít a gatya és nem is csak egy helyen. A borból már középtájon elég volt, de megállásról szó sem lehetett. A vendégek jöttek-mentek, mindenkivel valamit enni-inni, jaj, borzalom. Kicsit tán nagyobb a máj, de vége már, aggódnotok nem kell, itt a hideg január. Emlékezni viszont nem kerül semmibe, így slágwortokban felidézem a legjobb, legemlékezetesebb ünnepi borokat.

Spanyolország borászata óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi mintegy 15 évben. Az elsőszámú borvidék, Rioja mellett több másik is kezdi megmutatni egyedi arcát. A korábbi hosszan érlelt, agyonhordózott, nehézkes tanninbombák kora szerencsére leáldozni látszik. Az új spanyol borászgeneráció igyekszik előtérbe tolni hagyományos fajtáikat, a termőhelyet, az egyediséget, valamint fiatalabb korban is fogyasztható, gyümölcsös, elegáns, jó ár-érték arányú borokat a palackba tölteni. Lássuk, erőfeszítéseiket mennyire koronázza siker a Rioja, Toro, Priorat, Ribera del Duero, Bierzo, Penedes és La Mancha borvidékeiről érkezett tételek tükrében, a Borkollégium kóstolósorozatának májusi fordulóján.

Bodegas LAN: Rioja Reserva „Culmen” 2004

Még tavalyi „fogás”. Nem emlékszem, 6 ezer- valahányszáz forintra volt leértékelve huszon-akárhányezerről. Az importőr IFDT-nél az aktuálisabb 07-es évjárat konkrétan 26 200 Ft. Mondjuk tegyük hozzá, mérsékelve a fogás mértékét, hogy Spanyolországból 40 Euro körül szerezhető be, tehát a reális discount inkább feleennyi, mint negyedannyi, de azért a biztonság kedvéért rögtön két palackkal is vettem. :)

Május utolsó hétvégéjén ismét megrendezték a budai Millenáris Parkban az ország valószínűleg legjelentősebb gasztró-fesztiválját, a Gourmet Fesztivált, ahol a legfontosabb éttermek és számos borászat ételeit, illetve itókáit ízlelhette meg a közönség. Idén a központi téma a rakott krumpli volt. Egy délutánra terveztem csak a látogatást, aztán némi szerencse folytán ebből három délután lett. Az időjárás ugyan nem volt túl kegyes az első napokon, de hétvégére így is megtelt a fesztivál. Sajnos ételt kevesebbet kóstoltam, mint szerettem volna, borból, azt hiszem, éppen eleget. Lássuk!

A beszámoló második részében térjünk tehát át a vörösekre. Kezdjük rögtön sógorékkal, lévén Bécsben vagyunk, volt mit szemlézni Burgenlandból. Az első átütő élményt a cabernet-kékfrankos-tannat alapú Gager Tycoon 2009 képviselte. Jó sav, kirobbanó intenzitás, emberes mennyiségű fa és hosszú lecsengés. Nagy kedvencem, az Umathum minden évben szép szelekcióval érkezik a Mondovinora. A Haideboden 2011 meglepően pinot noiros kivitelű, intelligensen elegáns, a kis mennyiség ellenére is érezhető benne a fűszerező cabernet. A Pinot Noir Unter den Terrassen 2010 fülledt, kicsit büdi, de cseresznyésre és hecsedlisre szellőzik. Nem rossz, de nem is meghökkentő. A Blaufränkisch Kirschgarten 2009 viszont mély, nagyon hosszú, tele izgalommal, de azért még érlelésért kiált. Prielerhez átevezve a Blaufränkisch Johanneshöhe 2010 kerül először poharunkba, az évjárat ellenére korrekt, vonzóan piros bogyós és makulátlanul tiszta. A Pinot Noir Hochsatz 2010 hecsedlis, kevés vegetálissággal, nem rossz, de a nehéz évjárat miatt nem kellően koncentrált. A Cabernet Sauvignon Ungerbergen 2011 ellenben komoly anyag, intenzív és hosszú. A háttérben bujkáló kis zöldesség csak fokozza komplexitását. A pult alól töltögetett Marienthal Blaufränkisch 2011 meglepetésre abszolút tartja a lépést a kabernével, csak szuperlatívuszokban lehetne róla értekezni. Az egyetlen magyar vonatkozású kiállító Franz Weninger volt, aki az osztrák tételek mellett a balfi fivéreket is felsorakoztatta. Idő hiányában csak a Dürau Blaufränkisch 2009-re próbáltam rá, de nem bántam meg, mert számomra ez lett a kiállítás legjobb és legérdekesebb osztrák bora. Piros bogyós, egy picit bőrös, rettentő hosszú lecsengéssel, igazi nagy kékfrankos. Méltó barátja a Preisinger Paradigma 2011 zweigelt, kékfrankos és merlot házasítás, amely vonzóan lédús savanyú gyümölcsökkel, jó adag minőségi fával és komoly tartalmával vált emlékezetessé.