Kézdy Dániel a legújabb projektje, a Boldog Balaton - Tokaj és a Mátra után - a Balatonról és borairól szól. A Balaton ebben az esetben tágan értelmezve magába foglalja nem csupán közvetlenül a tó északi és déli partján található borvidékeket, hanem a Balatonfelvidéket és a Somlói borvidéket is - ahogy a Balaton körüli hat borvidék is együtt alkotja a Balaton borrégiót (ott a Zalai borvidék a hatodik). Kézdy Dániel elmondása szerint sok szál fűzi a tóhoz, gyermekkorában itt töltötte a nyarakat a szülők nyaralójában, felnőttként már a családdal érkeznek ide, és a diploma megszerzése után rövid ideig dolgozott a Badacsonyi Pincegazdaságnál is.
A Boldog Balaton célja, hogy bemutassa és közelebb hozza mindenkihez a Balaton és a Somló környékéről a természeti és épített környezet csodáit, az emblematikus éttermeket. Az együttműködésben résztvevő termelők portékáiból több csomagot állítanak össze, amelyek révén bemutatják a Balaton arcait. A jövőben rendezvényeket is terveznek, amelyek során az éttermek, szálláshelyek is bemutatkozhatnak.
A Boldog Balaton első borcsomagja még a nyár elején jelent meg, most követi a második, én is ebből kaptam egyet Kézdy Dániel jóvoltából. Egyetlen apró módosítással: az eredetileg a második csomagban szereplő Gyukli Verjus helyett az én pakkomban még az előző csomagból származó Szászi Kéknyelű 2023 kapott helyet.

Ma folytatódik a 2025-ös Gourmet Fesztiválról szóló beszámoló, három borvidék és három pincészet boraival. Történetesen - ahogy egyébként tavaly is - ismét a Bock Pince, a Veszprémi Érseki Pincészet és a Holdvölgy Birtok boraival.

Esőnap

A Bock és a Holdvölgy teljes standdal vettek részt a fesztiválon, így tőlük szélesebb merítést lehetett kóstolni, míg a Veszprémi Érseki Pincészet a VinCE standjánál vendégeskedett pénteken egy pop-up kóstoló erejéig. Rövid jegyzetek és a pillanatfelvétel alapján bevésett pontok következnek.

A régi magyar szőlőfajták iránt elkötelezett borászok és borkedvelők összefogásának köszönhetően 2025. május 8-án megrendezésre került az első Régi magyar szőlőfajták nagykóstoló, amelynek a Szent Angéla Gimnázium adott otthont. Hosszú, rögös út vezetett idáig, de úgy tűnik, hogy az évtizedek alatt feledésbe merült hagyományos szőlőfajtákat egyre többen karolják fel, és talán a köztudatba is visszakerülhetnek.

Mint azt sokan tudják, Szentesi József a budai vörösről olvasva merített inspirációt, és fedezte fel újra a csókaszőlőt és társait. A budaörsi borász a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből hozott 10 fehér- és 10 kékszőlő fajtával létesített egy kísérleti ültetvényt. Szentesi József előbb tapasztalatait, majd később a régi magyar fajták szőlőoltványait is megosztotta az érdeklődő borász kollégákkal. Ennek és persze a maroknyi kitartó és érdeklődő borásznak köszönhetően mára már az ország különböző borvidékein néhány tucat birtok telepített ezekből a szőlőfajtákból.
A közös érdeklődés révén több borász évek óta rendszeresen találkozik, közösen kóstolnak és együtt gondolkodnak, és ennek eredményeként februárban megalapították a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet. Ebben a közösségi formában lehetőségük lesz a jövőben ezeknek a szőlőfajtáknak nagyobb támogatottságot biztosítani, a közös célokat pedig szervezettebben megvalósítani. A tagok értékes közös örökségként tekintenek ezekre a fajtákra, amelyek egyediségükkel érdekes színfoltként jelenhetnek meg a palettán. Minél több borászatnál jelennek meg ezek a fajták, annál több lehetőség lesz tapasztalatcserére, amely hosszabb távon a legjobban működő fajták, szőlészeti és borkészítési metódusok megválasztását is elősegítheti.
Természetesen a piacon elenyésző mennyiségben jelennek meg ezek a borok, már ha egyáltalán megjelennek. Egészen meghökkentő számok repkedtek az egyes standokon, nem ritka, hogy egy évjáratban 100 liternél is kevesebb készült ezekből a tételekből. Mivel a régi magyar szőlőfajták egyelőre csak kísérleti ültetvényként telepíthetőek, nem titkolt cél az engedélyeztetésük érdekében folytatott lobbitevékenység.
A kóstolón felsorakoztak a régi magyar szőlőfajtákkal foglalkozó borászok, közülük a legtöbben már palackoztak bort az általuk dédelgetett fajtákból, másoknál még ezután fog termőre fordulni a kísérleti ültetvény. A legtöbb kiállító "megszokott" Kárpát-medencei fajtákból készült boraival egészítette ki a sort, így szép színes paletta alakult ki.
A kóstoló nagyrészt családias hangulatban zajlott, a vártnál több vendéggel, legalábbis a legtöbb borász, akikkel beszéltem, meglepődött a létszámon. Ez is azt a meggyőződést erősíti, hogy van létjogosultsága a magyar fajták felkarolásának és az érdeklődő közönség is keresi ezeket a borokat. Aki persze tanninban gazdag, klasszikus értelemben vett "nagy vörösborokat" keresett, itt nem találta meg a számítását, a régi magyar fajtákból készült vörösborok inkább a remek savak, a gyümölcsösség, az egyedi fűszeresség, a finomabb rezdülések borai, míg a (egyébként kevésbé terjedő) fehérek is egészen meglepő aromatikát produkálnak.

Folytatódik a neves osztrák pincészeteket 1-1 boron keresztül bemutató sorozat, ezúttal három különböző borvidék három teljesen különböző borával. Mindhárom borászat szerepelt már többször a blog hasábjain, de a sorozat keretében még nem volt róluk szó. Kremstal-ból a Weingut Nigl, Thermenregion-ból a Johanneshof-Reinisch, Burgenlandból a Weingut Esterházy került be a mai válogatásba.

Kitört a tavasz és megérkeztek a polcokra a 2024-es évjárat rosé borai, ideje volt ezt a témát is napirendre tűzni. Idén elsőként a Neszmélyi borvidékről ismert Kősziklás Borászattól kóstoltam friss rosé-t, rögtön kettőt is, két különböző szőlőfajtából. A pincétől inkább fehérborokkal kerültem eddig közelebbi ismeretségben, azok általában megbízhatóak, stabilan hozzák a megszokott színvonalat (hamarosan lesz bejegyzés néhány 2024-es fehérborukról is). Most azonban lássuk, a két rosé közül melyik nyerte a házibajnokságot.

Ennek az írásnak nincs különösebb apropója, nem egy szervezett kóstolóról számol be. Még február végén vettem részt egy brunch-on, amelyet Sauska borokkal lehetett kísérni, pezsgőtől az édes borig.
Bár inkább csak emlékezetből pötyögtem be néhány sort, de ha már a sors úgy hozta, hogy ennyi tételt kóstoltam meg egy helyen, egy pincétől, akkor érdemes lehet egy csokorba rendezni őket a kósza jegyzeteket.

2025 első tényleges boros posztjának főszereplője egy prémium kategóriás szekszárdi cuvée, a Takler Borbirtok egyik csúcsbora, a Regnum. Az első Regnum Cuvée még a 2000-es évből származik, azóta a legjobb évjáratokban került palackba, ami azért ténylegesen azt jelenti, hogy 2020-ig többször készült el, mint amennyiszer nem. A házasítás alapját a három fő bordeaux-i fajta képezi, ezt színesiti egy kevés kékfrankos és syrah. Az ezredfordulón az akkori divatnak megfelelően a Regnum is egy robosztus vörösborként indult, magas alkohollal, erős hordójelenléttel, de ahogy a borászat honlapján fogalmaznak "meghallva az idők szavát változtattuk az összetételét és ezáltal egy kissé elegánsabb és lendületesebb bort" igyekeznek palackba zárni.
Őszintén szólva meglehetősen nagy kihagyásokkal "követem" a Takler Regnum pályafutását, de a stílus formálódása még ilyen nagy bakugrások mentén is nyilvánvaló, sőt, talán még feltűnőbb is. Utoljára a 2017-es kiadást kóstoltam még 2022-ben az év végi ünnepek alatt, azelőtt a 2011-eshez volt biztosan szerencsém, azt megelőzően már homályosabb a kép, 2003,  2006 dereng halványan. 2025-ben az aktuális, 2020-as Regnummal indult el az új év, és hát, soha rosszabb első bort az évre.

Szeptember utolsó hétvégéjét baráti körben a Badacsonyi borvidéken töltöttem és szombat délután-este tettünk egy kört magán a Badacsonyon is. A bortúra amolyan ad hoc jelleggel alakult, a Kisfaludy háztól lefelé haladtunk, előzetes tervek nélkül, a badacsonyi Pláne teraszán zártuk a kört.

A négy állomáson tizenhárom bort sikerült megkóstolni/meginni, plusz egyet még az indulás előtt a szálláson. A túra jellegéből fakadóan nem nagyon jegyzeteltem, inkább csak emlékezetből vetettem papírra utólag rövid benyomásokat és zárójeles pontszámokat.

Az augusztusi hosszú hétvége egy részét Sopronban töltöttem, ahova az utóbbi években leginkább a hajdani VOLT Fesztivál apropójából jártam. Ezúttal azonban nem fesztiválozni jöttem, így volt időm alaposabban szétnézni a belvárosban és amikor este leszakadt az ég és felfrissült a levegő, egy kis borozás is belefért. Ehhez ideális helyszínnek bizonyult a TasteVino Borbár és Vinotéka, ahol széles kínálat és szakértelem várja a vendégeket. Természetesen soproni borokat is találunk itt bőven és nem mehettem el néhány helyi tétel megkóstolása nélkül. A válogatás végül úgy alakult, hogy a Zachár Borászattól három bort is kóstoltam aznap (egyet még korábban, az ebéd mellé), úgyhogy ezeket külön csokorba gyűjtöttem.

Zachár Ágnes első generációs borászként egy kedves barátja édesapjától vett át egy szépen gondozott szőlőt, jelenleg másfél hektáról készülnek a borok. Zöldveltelini, chardonnay, furmint és kékfrankos fajtákból készül bor a pincénél. A pince saját furmint települése még nem fordult termőre, így az általam kóstolt tétel még vásárolt termésből készült.
Korábban egyetlen Zachár borhoz volt szerencsém, most rögtön megnégyszereztem ezt a számot, és az eddigi benyomásaim alapján érdemes lesz odafigyelni a soproni pincére.

A mai bor Magyarország északkeleti csücskéből érkezett, ahol egy egykoron virágzó borkultúra hagyományait napjainkban már csak nagyon kevesen ápolják. Az 1893-as bortörvényben még Beregszász-nagyszőllősi borvidék néven említett borvidék nagy részét a trianon békeszerződés következtében elcsatolták Magyarországtól. A filoxéra, az első és második világháború, majd a szocialista tervgazdaság következtében a helyi borkultúra leépült, ma már leginkább csak hobbitelkeken találni errefelé szőlőt. Ez aztán az igazi rejtőzködő borvidék!
A Takács Zoltán és Éva által néhány éve megalapított Delelő Pincészet a kivétel. A tarpai szőlőhegyen 4 hektárnyi ültetvényükön sauvignon blanc-t, sárgamuskotályt, királyleánykát, feketeleánykát és kékfrankost gondoznak, a borok elkészítésére a Majoros Lászlót kérték fel a Tokaji borvidékről. A szőlőhegy lényegében egy megsüllyedt, vulkanikus eredetű képződmény, amelyet löszréteg fed. Geológiai szempontból Tokajhoz kapcsolódik, de adminisztrációs okokból az innen távolabb fekvő Bükki borvidékhez kapcsolódik. Nem egyszerű helyzet, de innen szép nyerni, ahogy mondani szokták, és a Delelő Pincészethez fűződő első élményem alapján érdemes lesz figyelni rájuk.
 

Nem tudom, hogy évjárati sajátosság, szerencsétlen válogatás, vagy valamilyen más tényező eredménye, de eddig az általam kóstolt borok alapján a 2023-as magyar rosé felhozatal a szokásosnál is középszerűbbre sikeredett. Kifejezetten rossz borba ugyan nem ütköztem, de olyanba is alig, amiből szaladnék a második palackért. Kicsit el is ment a kedvem a kísérletezéstől, de mi legyen, ha mégis rosé-ra vágyom ebben a melegben? A 2022-es provence-i kontingens még júniusban elfogyott, így most kínomban elővettem a 2022-es sillereket, amelyeket a hűvösebb évszakokra tartogattam.

Bár a borok világ is folyamatosan változik, vannak mozdíthatlannak tűnő alapvetések. Ahogy Burgundia a legtökéletesebb chardonnay-k és a pinot noir-ok forrása, úgy lett Provence a legelegánsabb rosé-k bölcsője és egyben példaképe. A rosé borok diadalmenete az utóbbi években megállíthatatlannak tűnik, a borászok pedig világszerte kísérleteznek a provence-i minta lemásolásával. Magyarország sem kivétel, egyre több prémium rosé jelenik meg a piacon, amelyek külcsín és belbecs tekintetében is igyekszik kitűnni a mezőnyből.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kell itthon pont Provence-t utánozni, de a helyzet az, hogy a jelenség általános, nem csak Magyarországon és nem csak a provence-i rosé esetében terjedt el, gondoljunk csak az új-zélandi sauvignon blanc-ok hatására, amelyek még az őshaza Franciaország borain is nyomot hagytak az utóbbi időkben. A provence-i rosé esetében még bonyolultabb a helyzet, hiszen az itteni rosé-k olyan fajtákból készülnek, amelyek más borvidékeken nem feltétlenül lelhetők fel, és természetesen a klimatikus és geológiai adottságok is eltérőek. Ahogy Puglia-ból, Burgenland-ból vagy Villányból nem lesz Provence, úgy a negroamaro-ból, kékfrankosból, vagy a bordeaux-i fajtákból sem lesz grenache, syrah, cinsault, mourvédre, pláne nem rolle, azaz vermentino.
Ettől persze az inspirációnak természetesen van létjogosultsága, Sebestyén Csilla és Sebestyén Csaba is így gondolta, amikor belevágtak a Szél Rosé elkészítésébe. Sebestyén Csillában merült fel először az ötlet, hogy készítsenek a pince "alap" rosé-ja mellett egy komolyabb, premium tételt is, provence-i mintára. 2021 volt az első évjárat, tehát ez már a harmadik.