A Borrajongó


Rejtőzködő borvidékek: Sümeg - Egly Szőlőbirtok

2021. január 22. 06:00 - furmintfan

Magyar tájegység boraival kezdődik idén a Rejtőzködő borvidékek sorozat, a Balatonfelvidéki borvidék egyik - szó szerint - kiemelkedő területén, Sümegen. Az egykor püspöki lakhelyül is szolgáló település fontos borászati múlttal rendelkezik és ma is akad itt figyelemre méltó pince. Ma a sümegi Egly Szőlőbirtokkal ismerkedünk meg.

egly1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Simply Red (not simple red) - Etyeki Kúria Red 2017 és 2018

2021. január 20. 06:00 - furmintfan

Az Etyeki Kúria Red névre hallgató házasításának akkor aktuális évjáratáról még tavaly akartam írni, de végül idő hiányában nem nyílt ki a palack. Időközben aztán azzal is szembesültem, hogy az aktuális évjárat kérdésére nem is olyan egyszerű egyértelmű választ adni. A helyzet ugyanis az, hogy a pincénél és a legnagyobb borkereskedésben még a 2017-es évjárat fut, miközben egyes hiperekben már a 2018-as is elérhető. A gordiuszi csomót végül azzal vágtam át, hogy mindkét bort megkóstoltam egymás mellett.

etyekikuriared20172018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

New Mátra - Kékfrankos csomag

2021. január 05. 06:00 - furmintfan

Kézdy Dániel és Dancsecs Ferenc új projektjéről, a New Mátráról tavaly ősszel már volt szó a blogon. Ahogy azt akkor is leírtuk, fontos, hogy ez nem egy belülről jövő borvidéki szerveződés, hanem a projekt szellemi atyjainak komplex vállalkozása, amelynek célja, hogy bemutassa a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Ennek keretében saját maguk által összeállított borcsomagokat forgalmaznak, amelyekből az éppen aktuális harmadik számú a borvidék talán legfontosabb fajtájára, a kékfrankosra koncentrál. Egy borvidék, egy fajta, hat termelő tolmácsolásában, a végeredmény a kékfrankos hat különböző arca egy kartonba csomagolva.

newmatrakekfrankosok.jpg
Kézdy Dániel az ünnepek előtt meglepett egy ajándék kartonnal, én pedig az óév utolsó napjai során (és egy gyors utolsó kör erejéig január elsején) utánajártam, milyen borokat rejtenek a palackok.

Tovább
2 komment

Online borkarácsony

2020. december 29. 06:00 - furmintfan

A baráti társasággal azt találtuk ki, hogy ha már idén elmarad a karácsony előtti közös ivászat és a nagy családi lakomák helyett az ünnep nagy részét szűk körben, otthon töltjük, egy online borozással dobjuk fel egy kicsit a hangulatot, ahol a társaság vakon kapja a borokat és lehet találgatni, hogy mi is van a pohárban. Kicsit későn szökkent szárba az ötlet, sietni kellett a feltételek megteremtésével, úgy mint borok és kis üvegcsék beszerzése, amelyekbe széttöltjük a palackok tartalmát. A tételek kiválasztásánál a következő fő szempontokat tartottuk szem előtt: legyenek hazai fajtaborok, vélhetően jó ár-érték arányúak és csavarzár legyen a palackokon, a sorban lehetőleg minél több borvidék jelenjen meg, továbbá, hogy ne szerepeljen egy pince, illetve egy fajta se kétszer (utóbbi alól a külön műfaj miatt a sillernél felmentést adtam magamnak). Ezt nagyjából sikerült is tartani, így alakult ki a 10 boros mezőny.

onlineborkaracsony2020.jpg

Tovább
6 komment

Osztrák legendák I. - Eichinger, Gesellmann, Tement

2020. december 23. 06:00 - furmintfan

Íme egy új sorozat első része, amelyben epizódonként néhány boron keresztül Ausztria meghatározó borászatait, borászait igyekszem majd röviden bemutatni. A tervek szerint minden posztban szerepel majd több borvidék és több szőlőfajta, de természetesen elkerülhetetlen, hogy visszatérő szereplőként találkozzunk majd néhány Ausztriára jellemző fajtával. Nem feltétlenül az adott pincék legdrágább borai kerülnek majd terítékre, de próbálok mindig a borászatra jellemző tételt választani.

osztraklegendak1_1.jpg
Az első részben Ausztria egyik első női borászával, Stájerország egy ikonikus pincéjével és egy hosszú múltra visszatekintő burgenlandi borászattal ismerkedünk meg.

Tovább
4 komment

Ünnepi asztalra - Heimann Barbár 2017 + St. Andrea Merengő 2017

2020. december 21. 06:00 - furmintfan

Az ünnepi asztalra ünnepi bor dukál. Mi nemrég - külön-külön - két olyan magyar vörösbort kóstoltunk, amelyek méltó kíséretül szolgálhatnak a karácsonyi vacsora mellé, talán még nem késtünk el az ajánlással. Egy-egy neves egri, illetve szekszárdi pincészet csúcsboráról lesz szó, amelyek az évek során felzárkóztak a rendszerváltás után elsőként kiemelkedő villányi ikonborok mellé és szinte önálló márkanévvé váltak.

barbarmerengo.jpgMerengő 2002-ben készült először a St. Andrea Szőlőbirtokon, a Heimann Barbár első évjárata a 2006-os volt. Azóta mindkét pincészet rendszeresen elkészíti ikonikus csúcsborát, amennyiben az adott évjárat ezt lehetővé teszi. 2017 szerencsére ilyen év volt, mi pedig most három év elteltével kóstolhatjuk a palackba zárt végeredményt.

Tovább
Szólj hozzá!

Bükki kék - Gallay Kékfrankos 2017

2020. december 17. 06:00 - furmintfan

Borbély Roland, a Gallay Pince tulajdonosa és borásza először pinot blanc-ból és zenitből készült boraival követelt magának figyelmet a borvilágban, kékszőlőként először a zweigelt vetette meg a lábán a birtokon. Roland a családi birtok elindítása előtt a Tokaji borvidéken és az Egri borvidéken egyaránt dolgozott neves borászatoknál,és mindkét borvidéken beleszeretett egy-egy fajtába, amelyekkel természetesen a Gallay Pincénél is szeretett volna dolgozni. A saját telepítések termőre fordulásáig ez eleinte csak vásárolt szőlőből valósulhatott meg, így az első Gallay Kékfrankos még egri termésből készült. Most viszont itt van a pince bükki alapanyagból erjesztett kékfrankosa, amelyik egész más arcát mutatja a fajtának, mint az egri szőlőből készített előd.

gallaykekfrankos2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mohácsi muzsika - Planina Borház Prím 2017

2020. december 07. 06:00 - furmintfan

Horváth Zoltán mohácsi pincéjéről, a Planina Borházról már volt szó többször a blogon, részben éppen ennek a bornak a korábbi évjáratai (2009, 2011), részben úgy általában a Pécsi borvidék kapcsán. A 2003-ban alapított családi borászat Mohács szőlőhegyéről (az itteni horvátok, a sokácok nyelvén Planina) kapta a nevét. A Planina Borház mintegy 5 hektáron gazdálkodik Mohács környékén, fehér, rosé, siller és vörösbor egyaránt készül a birtokon, de - mondhatni borvidéki anomáliaként - talán inkább a kék szőlőből készült boroknak van nagyobb szerepe. A legismertebb bordeaux-i fajták mellett kékfrankos, kadarka, pinot noir, néró, portugieser, cirfandli, királyleányka és olaszrizling terem a birtokon. A Prím kvázi a pince vörös csúcsbora, mégsem súlyával vagy koncentrációjával hódít, kellemes átmenet a mindennapokra ajánlható, jó ivású borok és a komolyabb tételek között.

planinaprim2017.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Szerethető tipikusság – Ráspi Kékfrankos 2017

2020. november 11. 06:00 - ungert

Tekintettel arra, hogy elmúlt két hét döntően munkával, rohanással, valamint jelentősebb magánéleti változásokkal telt el, a hétvégére igyekeztem olyan bort keresni, amely mellé jó leülni csak úgy, anélkül, hogy komolyabb figyelmet követelne meg a gyakran csak fogyasztásnak nevezett szabadidős tevékenység. És bár az van, hogy Horváth József borai legalább kétfelé osztják a hazai minőségivók nem túl széles táborát, én a ráspizmus kedvelői közé igyekszem tartozni, ezért a termelő aktuálisan polcon található kékfrankosa viszonylag kis rizikóval kecsegtetett. Ha rövidre akarnám zárni, akkor azt is írhatnám, hogy visszakézből hozza a pincétől elvárt karakterességet és minőséget. És ez jó. De lehet erről hosszabban is mesélni.

a6a8d08c-668a-4e69-a486-15eb4b692261.JPEG

Tovább
6 komment

Meglepetés 1000 alatt? - Mándli Borház Kőszegi Kékfrankos 2018

2020. október 12. 06:00 - furmintfan

Ismét az őszi akciós borokból választottam ki egyet a "tegnap ittam" rovatba, ezúttal a Lidl aktuális katalógusából. Egy kőszegi kékfrankost pakoltam be pénteken a kosárba, egyrészt, mert Kőszegről emlékezetem szerint egy pince borát sem ittam még, másrészt pedig mert kíváncsi, voltam, mit tudhat a Soproni borvidékről egy bor 1000 Ft alatt, pláne úgy, hogy a borászattal most találkozom először (a címkén szereplő kutyusról pedig végképp nem rendelkezem információval).
Némi internetes kutakodás után, annyit sikerült kiderítenem, hogy a Mándli Borház a Soproni és a Zalai borvidéken is tevékenykedik és az is, hogy nem ma kezdték a szőlőművelést. "A család 1885 óta rendelkezik szőlőterülettel, a jelenlegi borászat alapjait képező területek 1969-től folyamatosan kerültek a Mándli család birtokába. A borászat 1995-ben egy csempeszkopácsi parasztházban kezdte meg intenzívebb fejlődését, előtte a zalabéri szőlőterületükön egy hagyományos földpince és présház adott otthont a borkészítésnek. Később megkezdődött a területek bővítése és felújítása, pincebővítés, technikai korszerűsítés 2006-tól megkezdődött a meglévő szőlőterületek átalakítása, és további területek új fajtákkal történő telepítése."
Szóval, ennyit találtam hirtelen a pincészetről, akikkel mellesleg személyesen a Kőszeg mellett található Cákon lehet találkozni, ezzel a palackkal pedig a Lidl polcain.

mandliborhazkoszegikekfrankos2018.jpg

Tovább
2 komment

Kunság at its finest – Gál Szőlőbirtok és Pincészet, 2020

2020. október 11. 06:00 - ungert

Gálék szigetcsépi tevékenységét már évek óta igyekszem a helyén kezelve méltatni, tősgyökeres dél-pestiként ugyanis kézenfekvő lokálpatriotizmus a Kunság közelebbi felének borpróbálkozásait rendszeresen tesztelni és fogyasztani. Mindezt lassan már tíz éve teszem rendületlenül, rendre hasonló tapasztalatokkal. Bár a Kunság sosem lesz a világ borkoordináta-rendszerének origója, a mennyiségi igények minőségi kielégítése mégis okot ad az örömre és az elismerésre. A Gál-család esetében pedig éppen valami ilyesmiről van szó.

gal1.JPEG

Azt nem tudom, hogy az utóbbi időszak krízisszerű körülményei mennyire viselték meg az alapvetően visszatérő fogyasztók lokális beszerzésére építő borászatot, de arra azért kíváncsi voltam, hogy mi a helyzet mostanában arrafelé, ezért szombaton autóba ültem, és beszereztem néhány tételt az aktuálisak közül. Közöttük az ország egyik első újborát. Meg is kóstoltam őket azon hidegében, és mivel kifejezetten tetszettek, nem esett nehezemre röviden beszámolni is róluk.

Tovább
Szólj hozzá!

2019-es magyar rosé körkép 2.

2020. szeptember 30. 06:00 - furmintfan

A nyár végi rosé-sor után ígértem egy "komoly rosé-s" posztot is, ahol az egyes borászatok által valamiért magasabbra pozicionált rosé-k kerülnek terítékre. Nos, szeptember elején megkóstoltam a borokat, és míg az alap-rosék  esetében nyugodt szívvel leírhattam, hogy jól szórakoztam, itt maradjunk annyiban, hogy ebből biztosan nem fogok rendszert csinálni.
Ezeknél a boroknál már többnyire elrugaszkodunk a 2000-2500 Ft-os határtól, cserébe - elméletileg - kapunk valami extrát a pénzünkért (az extra súlyos palackokon túl), legyen szó nagyobb testről és beltartalomról, komolyabb koncentrációról, hordós erjesztésről és/vagy érlelésről, érlelhetőségről. A prekoncepcióm az volt, hogy leginkább a túltolt hordó, vagy esetleg a magasabb alkohol lesz lehet a potenciális buktató ebben a kategóriában, arra viszont álmomban nem gondoltam volna, hogy éppen a savak minősége (próbálkoztam különböző hőmérsékleten, nagy jelentősége nem volt), valamint a gyümölcsök esetleges hiánya miatt leszek gondban az értékelésnél. A komolyabb struktúrát azért igyekeztem valamilyen módon honorálni, de lehet, hogy más simán szigorúbb vagy engedékenyebb lenne. A savak persze az eltarthatóság szempontjából fontosak lehetnek, de egy kicsit több ízt, intenzitást el tudtam volna viselni melléjük a sor legtöbb tagjától. Ár-érték arányban sajnos különösen nem volt meggyőző a mezőny.

komolyrose2019_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Új családtag a Vida Pincészetnél - Lösz 2017

2020. szeptember 28. 06:00 - furmintfan

Újdonsággal bővült idén szeptemberben a Vida Családi Borbirtok portfóliója, ez a Lösz, a szekszárdi "szentháromság" kadarka-kékfrankos-bikavér és a csúcsbor La Vida közé pozicionált új házasítás. A Vida pincészet célja, hogy a Szekszárdi borvidék adottságainak megfelelően elegáns, kedves borokat készítsen, és ebben a kezükre játszik a régió jellemző talaja is, amelyről az új tételt elnevezték. A Lösz képviseli Vidáék szándéka szerint mindazt, amit a lösztalaj az egész világon több borvidéken is közvetít: telt gyümölcsösség, kerek tanninok, elegancia és kedvesség.
A Lösz egyébként konzekvensen viszi tovább a Vida borok stílusát: inkább könnyedséggel, eleganciával próbál hódítani, mint nagy testtel vagy koncentrációval. Ennek megfelelően nem hivalkodó, aránylag visszafogott, sem az aromatika, sem a struktúra nem esik túlzásokba. A  Lösz házasítási arányai a kitűzött célt szem előtt tartva évről évre változhatnak az évjárat adottságainak tükrében, nincs kőbe vésve a recept.
Az új tételt ifj. Vida Péter mutatta be a My Wine Borbárban, és magával hozott még néhány palackot a pince szortimentjéből.

vida20200916.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

New Mátra bemutatkozó kóstoló

2020. szeptember 21. 06:00 - furmintfan

A New Mátra Kézdy Dániel (Furmint Február, Aszú Prime) és Dancsecs Ferenc (Furmint Photo) új közös vállalkozása, amely több hónapos előkészítés után indult útjára. Céljuk bemutatni a Mátra új arcát és a benne rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, természetesen nem kis részben az ottani borászatokon és borokon keresztül. Az angol névválasztás elsőre meghökkentő, de egyrészt a távolabbi célok között szerepel külföldi piacok szerzése is, másrészt az alapítók ezzel is hangsúlyozzák, hogy valami nagyon újat/mást szeretnének létrehozni.
A facebook-oldal már néhány hete megjelent, a honlap is hamarosan működni fog. A facebook-oldalon rendszeres helyi bejelentkezéseket, kép- és hanganyagokat ígérnek, amelyekkel a Mátra kincseit mutatják be a közönségnek. További cél, hogy fesztiválokon és rendezvényeken közös standdal jelenjenek meg, ahol természetesen a borászokkal, termelőkkel is lehet találkozni. Az alapítók különböző válogatás-csomagokat állítanak össze, elsősorban, de nem kizárólag borokból, a csomagokban szereplő borokat azután külön-külön is meg lehet majd vásárolni. A jelenlegi tervek szerint havonta változik majd a csomagok tartalma, esetenként erősen limitált palackszámú tételek is bekerülnek a pakkokba. Jellemzően kisebb méretű pincészetekkel működnek együtt, akiknek természetesen egy bizonyos minőségi kritériumnak is meg kell felelniük, de borkészítési, szőlőművelési szemléletben vannak eltérések az egyes borászok, borászatok között. A névsor jelenleg a így néz ki: Bata-Loyal Birtok, Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H-négyzet (H2) Pince, Hoop Wines, Itt és Most Pince, Karner Gábor és Fanni Kézműves Borászata, Kerekes Pince, Kékhegy Pince, Levente Pince, Losonci Pince, Páger Pince, Szignárovits-Maka Pince (közülük sokan szerepeltek 1-1 borral a nyári mátrai boros tegnap ittam-sorozatban is).

newmatra2.jpg
A szűk körű sajtó-bemutatkozásra a budakalászi Kálvária Pince teraszán került sor, ahol természetesen borokat is kóstoltunk a projektben résztvevő pincéktől. A bemutatott tételek nagy része az első New Mátra csomagban is szerepel (konkrétan a Hoop Wines pezsgője, valamint a Benedek Pince, a Centurio, a Losonci Pince, a Kerekes Pince és az Itt és Most Pince lent említett borai).

Tovább
Szólj hozzá!

Természetes Mátra - Karner, Levente, Losonci a Vino Piano-ban

2020. augusztus 22. 06:00 - furmintfan

"Természetes Mátra" címmel ismét megrendezésre került a VinoPiano-ban a természetközeli szőlőművelést és borkészítést folytató mátrai borászok borbemutatója a Karner Borászat, a Levente Pince és a Losonci Pince részvételével. A pultok mögött természetesen (haha!) ismét Karner Fanni, Major Levente és Losonci Bálint töltötte a borokat és a pezsgőket, a Borrajongót tavaly Szabi képviselte, idén én kóstoltam végig a sort.

vinopianotermeszetesmatra1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Nem csak rozé délután a Nagygombos Borászattal

2020. augusztus 16. 06:00 - furmintfan

"Rozé délután" jeligével invitáltak a Nagygombos Birtok 2019-es borainak bemutatójára a My Wine Borbárba, de a rosék mellett más borok is előkerültek, köztük limitált tételek is. A pincészetet amolyan rosé-specialista borászatként szokás számon tartani és Barta Anna, a birtok borásza valóban régóta elkötelezett a rosék irányába. Bár a fogyasztók által megszokott, bevált portfólió nyilván nem lehet évente változtatni, a kísérletezést nem adják fel. A borász bevallása szerint a minden évben elkészített, limitált palackszámú kísérleti tételekben tud kiteljesedni, és az ezek alapján kapott fogyasztói visszajelzések mentén igyekeznek a borok finomhangolását elvégezni. Most kaptunk egy kis ízelítőt az állandó szortimentből és a kísérletek eredményeiből egyaránt.
 nagygombos202008.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Paloznaki panoráma - A Homola Borteraszon

2020. augusztus 10. 06:00 - furmintfan

Az idei nyári balatoni bortúra-sorozat Paloznakon folytatódott, a Csopakkal szomszédos községet a hazai bor- és gasztrótérképre felhelyező Homola Pincészet boraival. Paloznakra a baráti társasággal szinte minden évben ellátogatunk kicsit kiereszteni a gőzt, tavaly viszont valahogy nem jött össze a szokásos paloznaki hétvége és úgy egyáltalán a településre sem jutottam el. Idén egy fél napos kitérőt már sikerült beilleszteni a programba, és természetesen nem maradt el a borozás sem.

homola01.jpg

Tovább
7 komment

Badacsonyi menedék - Németh Pince

2020. július 31. 06:00 - furmintfan

Bármennyire is varázslatos körbenézni szinte bárhonnan a Badacsony környékén, a nagy nyári hőségben néha jól esik kicsit félrevonulni, távol a tömegtől, a zsivajtól és a perzselő napsütéstől, nyugodt körülmények között elkortyolni néhány pohár bort, esetleg elmajszolni mellé valamilyen borkorcsolyát. A Németh Pince pontosan ilyen hűs menedéket kínál, alig 10 perc sétára a badacsonyi kikötőtől. A hűs pincehelyiségben le lehet lassulni, a kis űrtartalmú pohárból végig lehet kóstolni a borokat (aki viszont klasszikus fröccsözésre vágyik, vagy esetleg panorámateraszra, rossz helyen jár), közben lehet csipegetni sonkát, sajtot, házi kenyeret. A berendezési tárgyakon végignézve is van egy olyan érzése az embernek, hogy itt kicsit megállt az idő, amire egyik falon található visszafelé járó falióra csak rátesz egy lapáttal. A pincében Szalai Attila, felesége, Éva, lányuk Jázmin mindig szívesen fogadják a vendégeket és mesélnek a borokról.

nemethpince01.jpg
Idei első badacsonyi túrám elején ismét volt egy szabad másfél órám, mielőtt a baráti társasággal találkoztam, így gondolkodnom sem kellett, hogy hol fogom kellemesen elütni ezt a kis időt. :) Tizenhárom bort kóstoltam végül, friss száraztól a 10 éves édes borig.

Tovább
Szólj hozzá!

Balatonfüredi kilátások - Látogatás a Figula Borkertben

2020. július 27. 06:00 - furmintfan

A Figula Pincészetet aligha kell bemutatni a borkedvelőknek, kétségkívül Balatonfüred és az egész Balatonfüred-Csopaki borvidék egyik legismertebb és egyik legelismertebb pincészetéről van szó. Figula Mihály tragikus korai halála után, fia, ifj. Figula Mihály lépett előre és már a pince arcaként, vezetőjeként viszi tovább a családdal a birtokot.
A tóparti sétányon található Figula Borbár ugyan bezárta kapuit, de a város felett található Figula Borkert állandó nyitvatartással várja a látogatókat. A Borkert és az ugyanitt található Tölgyfa Csárda kerthelyiségéből remek kilátás nyílik Balatonfüredre és a tóra, így egy rövidebb séta után ideális körülmények között lehet kortyolgatni a Figula borokat. A Borkertben a pince boraiból elég széles merítés kóstolható, így ha nem is teljes, de mindenképpen átfogó képet lehet kapni a pince aktuális szortimentjéről (a többi bor pedig beszerezhető a szomszédos vinotékában).

figula202007_01.jpg

Tovább
1 komment

Páger Pince a Vino Piano-ban

2020. július 24. 06:00 - furmintfan

A Vino Piano nyári borkóstolói júliusban is töretlenül folytatódnak, minden csütörtökön érkezik egy vagy több borász a teraszra. Az eseménysorozat legutóbbi vendége a mátrai Páger Pince volt, akikről nem is olyan rég írtam egy "tegnap ittam" keretében, de röviden felelevenítem a legfontosabb tudnivalókat.
Páger Mátyás a budapesti élet mellett 2014-től dolgozik aktívan a gyöngyöspatai pincesoron, az első forgalmi tételek tavaly jelentek meg a 2017-es és 2018-as évjáratból, és egyre több étteremben és borbárban lehet találkozni velük. A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még folyik a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
A tulajdonos-borász - természetesen - személyesen mutatta be borait, és - természetesen - legjobb barátja, a pince hű krónikása, Németh Richard is elkísérte. Öt borból állt a hivatalos kóstolósor, de számos "dugitétel" is előkerült az este folyamán, letöltésre váró hordóminták és kész borok vegyesen. Sok ismerős arc fordult meg a Vino Piano-ban az este folyamán, de amennyire sikerült, a társasági élet mellett 1-2 sort (és nem túl átgondolt pontszámot a már kész forgalmi tételek esetében) papírra vetettem azért a borokról.

pagervinopiano02.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A titkos kert gyümölcse - Homonna Secret Garden Kékfrankos 2018

2020. július 20. 06:00 - furmintfan

Megérkezett Homonna Attila saját név alatt palackozott balatoni kékfrankosának második évjárata, a figyelemfelkeltő "Secret Garden" fantázianévvel. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a bor nem egyenes folytatása a 2017-es évjáratú első fecskének, ugyanis már két kékfrankos is készült Homonna Attila balatoni szőlőiből, az egyikük azonban magnum-palackos kiszerelésben teljes egészében külföldi piacokon landolt. Nekünk maradt a titkos kert termése, amelyről annyit lehet tudni, hogy bazalttufás talajon növekvő, organikusan művelt idős tőkék termése, spontán erjedt nyitott kádakban, majd két öt hektós használt hordóban érlelődött.

homonnasecretgardenkekfrankos2018.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Etyeki forduló II. - Anonym Pince és Hernyák Birtok

2020. július 13. 05:30 - furmintfan

A júniusi etyeki túra kapcsán potenciális folytatást emlegettem és július első hétvégéje ennek megfelelően ismét Etyel felé vezetett utam. Ez alkalommal két öreghegyi borászat meglátogatása fért bele a hosszúra nyújtott délutánba, az Anonym Pince és a Hernyák Birtok.

etyek202007_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Centurio Szőlőbirtok kóstoló a Kálvária Pincében

2020. július 03. 06:00 - furmintfan

A Centurio Szőlőbirtok 2019-es Birtokborával nyitottam a júniusi mátrai boros kitekintést, és most a Centurio Szőlőbirtok kóstolójának jegyzeteivel zárom a sorozatot. A járvány miatt Ludányi Balázs és Kézdy Dániel által régóta tervezett Centurio-kóstoló a budakalászi Kálvária-pincében tavasszal nem kerülhetett megrendezésre, de június elején végre pótoltuk.

centuriokalvaria1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hobbimunka két borvidéken – ViMaVin Pincészet

2020. június 30. 06:00 - ungert

A szőlőművelés és borkészítés főállásban is számtalan kihívást és nehézséget tartogat, meglepő tehát, hogy mindezt gyakorlatilag hobbitevékenységként végezve is születnek sikersztorik és értékelhető, sőt, minőségi borvégeredmények is. Az Etyek-Budán és Mátrán is egyaránt tevékenykedő, aktuálisan három és fél hektárnyi területtel rendelkező elsőgenerációs ViMaVin Pincészet egyike az ígéretesnek tűnő hobbipróbálkozásoknak, legalábbis az elmúlt hetekben lépésről-lépésre megkóstolt hatboros minta alapján biztosan. 

71477251_2460249637385234_8549229666517385216_o.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egy hónap Mátra - Páger Pince Kékfrankos 2018

2020. június 29. 06:00 - furmintfan

A Páger Pince új szereplő a mátrai színtéren, bár Páger Mátyás néhány éve készült már arra, hogy a szélesebb közönség elé is kilépjen boraival (írtunk egyébként a még nem forgalmi tételekről, megkockáztatom, hogy a magyar borasajtóban először talán). A főműsoridőben Budapesten élő tulajdonos-borász néhány éve elvégezte a Soós István Borászati Szakközépiskolát és 2014-ben kezébe vette a gyöngyöspatai pincesoron található pincekulcsot, majd lassan elkészültek az első borok. Matyi munkáját legjobb barátja, Németh Richard - akit a borkedvelők minimum írásai révén jó eséllyel ismerhetnek, hiszen régóta kötődik a hazai boros színtérhez - támogatja, együtt gondolkodnak és alakítják a borok stílusát.
A portfólió még formálódóban van, részben azért is, mert a saját termés mellett valamennyi vásárolt szőlő is feldolgozásra kerül, a fajtákkal még megy a kísérletezés és a tapasztalatgyűjtés. A két hektárnyi saját ültetvényen organikus művelés folyik és optimális esetben a vásárolt alapanyag is hasonló módszerekkel gondozott területről érkezik. A pincében is cél a természetesség, csak annyi beavatkozás történik, amennyire feltétlenül szükség van, a borok spontán erjednek, jellemzően kevés ként kapnak.
Az első kereskedelmi forgalomba hozott borok egy 2017-es feketeleányka kivételével a 2018-as évjáratból származnak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Gereg dűlőben található, 2017-ben termőre fordult, saját telepítésű ültetvényről származó 2018-as Kékfrankos aratta a legnagyobb sikert. Ez a bor már több neves budapesti étterem borlapján is szerepel, és most én is ezt kóstoltam meg.

pagerkekfrankos2018_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása