A Borrajongó

Somló nagymustra

2012. január 10. 06:00 - akov

somlo.jpgA tavalyi év – még ízlelgetni kell a szófordulatot – márciusában jártunk egy nagy Somló-túrán. Természetesen nem először keveredtünk a borvidékre, de most komoly merítéssel sikerült egy szinte teljes spektrumot kapni a Hegy boraiból. Ismét nagy élmény volt a helyi termelők szocializáltsága és vendégszeretete. Itt még tényleg van lehetőség a hosszabb és elmélyültebb beszélgetésekre. A túrán beszerzett borokból és más archív tételekből nem sokkal később kerülhetett sor egy nagy somlai kóstolóra. Ezúttal fehér falak között vakon szerettük volna megnézni, hogy mit kezdünk a borstílusok és eltérő megközelítések szerteágazó labirintusával. Adódik a kérdés: merre tart Magyarország egyik legkultikusabbnak és legérdekesebbnek tartott borvidéke?

A borokat 2011. május végén kóstoltuk. Minden tételt egy órával korábban felbontottunk, majd a kóstolás előtt egyforma palackokba kerültek és vakon szolgáltuk fel őket.

Györgykovács Furmint 2008

Kissé visszafogott illat, enyhe citrusossággal, édeskés szőlővel, ásványvizes karakterrel, valamint némi fás hatással. Kóstolásra elsőként az érett, finom szerkezetű savak  tűnnek fel, mellette megint a citrus, továbbá lime és alma a meghatározó. A hordós hatás a háttérben érezhető, a lecsengés szép hosszú. Irigylése méltó tisztaság, jó ihatóság. 5/6 pont határa. 2500Ft a termelőtől.

Kreinbacher Öreg Tőkék 2007

Olaszrizling, furmint és hárslevelű fajtákból készült, 500l-es hordókban erjedt és érett 10 hónapig. A közepesen intenzív illatban alma, citrus és fehér virágok viszik a prímet, őket egészítik ki a visszafogottan vaníliás fás jegyek. Némi ásványos jelleg is felfedezhető. Kóstolásra nagyban hasonlítunk az illatra, citrus, alma, egres és egyéb érett fehér húsú gyümölcsök a meghatározók. Ezeket egészíti ki a szép fahatás, az ásványosság és a remek, élettel teli savak. A bor krémes textúrájával karöltve jön létre az az egész, ami ma este megbonthatatlan. Jól iható, cseppet sem nehézkes és pont a legjobbkor nyitottunk rá. Ez a bor általában 6 pontot szokott kapni, ebben a sorban nagyon szépen mutatta magát. Most 7 pont birtokosa. Igen jó ár-érték arány. 14,0%. 2700Ft.

Kreinbacher Öreg Tőkék 2006

A fajtaösszetétel és technológia megegyezik a 2007-es évjáratéval. Közép citrom megjelenés, a kort egy árnyalatnyival mélyebb szín árulja el. Első szaglásra kissé öregborosnak hat, reszelt almával, de kiderül, hogy nem vén bor, csak időt kér. A maszk mögött alma, fehér virágok, széna, kamilla, ásványosság és hordóból származó visszafogott vanília bújnak meg. A test a közepesnél valamivel nagyobb, a gyümölcsös vonal almás és citrusos. Az ásványosság és valószínűleg a kornak köszönhetően kifejlődött élesztős és kenyérhéjas aromák további izgalmat visznek a borba. A tiszta aromák és a virgonc savtartalom mégis frissességként hatnak a szép érett jegyek mellett. A komplexitás fokát a kiváló fás jegyek állítják be. Tagadhatatlan némi reszelt alma, kérdés, hogy idővel hova fejlődik majd. Akár még évei lehetnek a bornak. Sima 7 pont. 13,5%. 2500Ft.

kreinb.jpg

A Szent Ilona kápolna a Kreinbacher Birtok kóstolóterméből

Hollóvár Olaszrizling 2008

Fülledt, húsos illat, sok füsttel, gombával, fehér húsú gyümölcsökkel, köves ásványossággal, fehér virágokkal és kis vegetálissággal. Az illat komplexitását– a termelőtől szokatlanul – kissé elrontják a vérbő fás jegyek. Kóstolásra a nagy test, a krémes és húsos állag és a magas alkohol tűnnek fel először. A gyümölcsök szűk utcában fociznak, főként citrus és sárgabarack a jellemző, pici vegetálissággal egészülnek ki. Talán kevés botrytis is elkaphatta a szőlőt. A sav a közepesnél magasabb, a lecsengés csak közepes, kis kesernyével és cserességgel búcsúzik. Mindazonáltal a jobb olaszrizlingek közé tartozik. 6 pont. 14,0%. 3500Ft.

Hollóvár Furmint 2008

Nem túl intenzív, de tiszta és nagyon komplex illat. Van benne minden: alma, egres, édeskésre érett fehér húsú gyümölcsök, grillázs, barack és füst. Elég nehéz szétszálazni, ennél a bornál is érezhető az ásványos karakter, a visszafogott fahatás, valamint némi vegetálisság. A szájban krémes folyású, nagytestű, azonnal érezhető a magas beltartalom és az alkohol. Kis édességgel is beköszön – talán az extrakttartalom, talán a maradékcukor, talán mindkettő –, mellé almásság, sárgabarack és visszafogott fahatás járul. A savak szépek, a közepesnél valamivel többen vannak, szépen támogatják a szerkezetet, érett gyümölcsből származnak. Eléggé kiegyensúlyozott bor, talán lehetne gyümölcsösebb. Abszolút megérett, talán túl is van a csúcsán. Kicsit többet vártam ettől a bortól, itt és most ez erős 6 pont. 4000Ft.

Tornai Selection Apátsági Furmint 2007

Mélyen agyonhallgatott pincészet, a helyi TSZ örökösének és túl nagynak tartják. Nem divat írni a Tornai borokról, pedig – az azóta a Kreinbacherhez igazolt – Várszegi György borász által létrehozott Selection sorozatot van miért kóstolgatni. Sőt, az alapborok is egyre jobbak és nagyon jó ár-érték arányt képviselnek. Jelen barátunk a X. Pannon Bormustrán lett csúcsbor.

A közepesnél intenzívebb illatban először fülledtséggel, kénnel, kaporral és vaníliás káposztával szembesülünk. Szerencsére gyorsan szellőzik és változik. Megjelennek a fehér virágok, az érett és túlérett fehér húsú gyümölcsök, a méz, a narancshéj, az őszi- és sárgabarack, kis vegetálisság és elég intenzív ásványosság fokozzák a komplexitást. Krémes állagú, zsírosan nagytestű, az alkohol nem érezhető. Komoly intenzitás és gazdagság a sajátja, elsősorban almás-citrusos és ásványos karakterrel hódít. A nagy paraméterek mellé maradékcukor is szegődik, a sok és szépen érett savak egyensúlyozzák ki az építményt. A lecsengés hosszú, kevéske cseresség fedezhető fel benne. Eléri a 7 pontot, remek ár-érték arány. 13,5%. 2700Ft.

Tornai Selection Aranyhegy Juhfark 2008

Gyógyvizes, édeskés, almás és körtés illat, érett és túlérett gyümölcsök egyaránt megtalálhatóak benne, őszibarack, méz, pecsenye, füstöltsonka, ásványosság és szappan. Nagyon sok minden van benne, mégsem mondanám túl kellemesnek. Óriási testünk van, komoly sűrűséggel taglóz le. Minden sok, az alkohol nagyon magas, a cukor tapadós, a sav nagyon durva és külön életet él. Nagyon kevés alma, sárgabarack és kis méz próbálnak javítani a képen, de sokat nem tudnak tenni.  A lecsengésben hamar magára marad a sav, a jelentős cseresség és kesernyésség is előbújik. 1-2 hónappal a kóstoló után találkoztam még ezzel a borral és egyszerűen nem tudtam meginni. Maradjunk 4 pontnál. Van egy olyan tábor, aki szerint mégsem a rizling, hanem a juhfark és Matt Kramer az igazi lúzerek. Ennek még majd utána kell járnom. 14,76%. 2700Ft.

Somlói Apátsági Pince Hárslevelű 2008

Félszáraz, későn szüretelt alapanyagból. Közép arany szín. Illatában a töppedt szőlő a meghatározó, ezt kísérik a méz, a sárgabarack, a túlérett fehér húsú gyümölcsök, a körte és szárított körte, a minimális vegetálisság, valamint a kovás ásványosság. Kis oxidáció és illósság is felfedezhető. Nagyon gazdag és összetett illat. Az óriási test és beltartalom szinte lehengerlő, olajos folyásával teljesen más pályán játszik, mint a többi bor. Elsősorban almás és mézes aromáink vannak, a sav jelentős és kissé darabos, a maradékcukor próbálja kiegyengetni az összképet. Az utóíz hosszú, a gyümölcs összességében nem intenzív, a magas sav fanyar hatása, a cseresség és keserűség által nem áll össze a kép. A cserrel együtt a maradékcukor tapadós, sokáig megmarad a szájban. Kissé nehézkes bor, gazdag és sűrű, maximum egy pohárka a szivar mellé, szigorúan a kandalló mellett. Korábbi emlékeim szerint hajdan gyümölcsösebb volt őméltósága. 5/6 pont. 14,0%. 2700Ft.

sapkulcs.jpg

A SAP pincekulcsa

Györgykovács Olaszrizling 1998

Egy igazi olaszrizling matuzsálemet forgatunk a poharunkban. Látogatásunkkor Györgykovács Imrétől „kunyeráltuk ki”, aki csupán annyit kért, hogy olyanokkal igyuk meg, akik megérdemlik. Közepes citrom megjelenés, nem tűnik öregborosnak. Illatban ugyan ott a jelentős palackbuké, de vitathatatlan a tisztaság, a Györgykovács-védjegy. Fehér virág, rózsa, szappanosság, alma, kenyérhéj és füst, valamint szép fás jegyek adják a komplex illatot. A test a közepesnél nagyobb, a sav közepes-magas között van valahol, érett, de még mindig játékos. Textúrában krémes, rendkívül jól összeérett, almás, szőlős és citrusos aromák kísérik. Az intenzitás ugyan már nem kirobbanó, de az érett egyensúly, a kiváló savak és az izgalmas lecsengés igazi élménnyé teszik a bort. Erős 7 pont. 12,5%. Jelentjük, megérdemeltük. Ez után már nem tűnik nagy találmánynak, hogy a somlói borok hosszas érlelés után bontakoznak ki. Ennek a kis lúzer olaszirzlingnek már vagy 4-5 évvel ezelőtt meg kellett volna halnia. Hogy is van ez?

Remek sort kóstolhattunk, összességében vagy 4-5 különféle borstílus is előkerült és mindahánynak lehet jogosultsága. Egyesek friss tisztaságukkal és virgonc savtartalmukkal, mások enyhe vagy vastag túlérettséggel és olykor botrytisszel operálnak. A nemzetközi értelemben vett somlai nagyklasszisra ugyan nem találtunk rá, de szép számmal voltak kiváló borok.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr323527414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

demisec · http://thepit.blog.hu 2012.01.10. 16:46:38

Na ez érdekes. Nekem most karácsonykor a Takács Furmint igazi élmény volt. Öregedésnek semmi nyoma nem volt még benne és hibát nagyítóval se találtam volna a borban. Katartikus somlói. Kár hogy ilyen nagy a palackvariáció egyes boroknál (nem ez az egyetlen Hollóvár bor, aminél ezt éreztem).

tunderninja 2012.01.10. 17:17:44

Ej ezt szívesen elirigylem tőled:)

tunderninja 2012.01.10. 17:26:22

Hogyé adták a 98-ast?Azt lehet esetleg infózni?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2012.01.10. 17:28:04

@tunderninja: Lehet. Imre 3000Ft-ért adta oda, meg is lepődtem. Valakitől úgy vásárolt vissza 2-3 palackkal, az illető ennyit kért érte, ergő ő is tőlünk. :)

tunderninja 2012.01.10. 18:11:59

@akov: Ajándék ezért a susiért.
süti beállítások módosítása