A Borrajongó

Érettebb somlói borok V.

2011. augusztus 16. 06:45 - drbarta

....avagy, Hollóvár Hárslevelű 2005- Up to date

Mostanában úgy néz ki felülvizsgálat-lázban égek. Fontosnak érzem az egykori nagy referenciák újra-kalibrálását.
Most következik újkori (2008 utáni) borfogyasztásom első igazán meghatározó tétele. Voltak persze akkoriban más tételek is, melyeket szenzációsan jónak, sőt mérföldkőnek találtam, de ettől egyszerűen lezuhant az állam. Ez volt az új origó, ez testesítette meg az új ízlésemet. Hosszú ideig vissza-vissza tértem hozzá, és úgy éreztem az ízlés változhat, de ennek a bornak a nagyszerűsége mindig állandó lesz.
Most több, mint egy év szünet után bontottam meg utolsó palackomat. Következzen a legfrissebb írás, kiegészítve a régebben készült kóstolási jegyzetekkel:
 
2008.szeptember
Nincs sajnos jegyzetem az eseményről. Kezdő borrajongóként lényegében néhány hónapnyi borblog-olvasás után állítottam össze egy kis sort a fiam születése alkalmából aktuális tejfakasztóra. Egy Demeter-féle Veres furmint 2005, és a hírhedt Szászi-féle Kabócás 2006 után következett, és bombasztikus volt. Eléggé felfokozott volt a lelkiállapotom is, mindenestre nem tudtam elképzelni, hogyan lehetne ettől jobb egy bor.
 
2009.január. (Családi eseményen nyílt ki, az első találkozás már-már túlmisztifikált emléke után nagyon kíváncsi lettem rá újra)
Illata rendkívül intenzív, benne méz, túlérett gyümölcs és rengeteg somlói mineralitás. Szájban lehengerlő, mindenből sok van, kezdetben a nagy extrakttal hódit, a maradékcukor meghúzódik a háttérben, rengeteg ásvány teszi már ekkor is férfiassá a bort. Utóízét rendkívül hosszan, több rétegben kísérik markáns savai, senki nem gondolná ekkor, hogy félédes. Lecsengése igen hosszú, eddig említett jegyei( túlérett gyümölcs, ásványásosság, savak játéka) hosszan megmaradnak. 8p
 
2009. július (Index-fórum topic-találkozó a Terroir Clubban)
Régi  nagy mérföldkõ, most is szenzációs. Telt, a maradékcukor csak kerekítõ tényezõ, mellette férfias, nagyon ásványos, nagyon vitális, nagyon hosszú.  8p
 
2009.november (Terroir Club születésnap, hárslevelű vertikálisok)
Régi nagy kedvencem, minden benne van ami egy jó Hollóvár bortól elvárható, a jól ismert egyediség,lehengerlő koncentráció, lendületes, magas és hosszú  savvilág.  7p
 
2010. április
Jellegzetes hollóváras illat, gombássággal, ásványossággal, komplex egyedi karakterrel. A bor vastag , de nagyon jó arányokkal rendelkezik, a maradékcukor jelentős részét letagadhatná. A tapintat kiválóan porhanyós, a savak hosszúak, de teljesen integráltak és dinamikusak. Az első, talán mindezidáig legkiválóbb Hollóvár-bor, legoptimálisabb arányban tartalmazva azokat a komponenseket, amiért szeretjük őket. 8p
 
2011. augusztus (utolsó palackomat felnyitottam)
Mélyről jövő illat. Aszalt kajszi, vöröshagyma, karamell, kéksajt, avar, gomba, sósság. Igen komplex és egyedi. Szájban telt, de arányos.  Sűrű szövés, krémes konzisztencia. Mély és intenzív ízek, mézes-aszaltgyümölcsös-sós-gombás vonalon mozgó jegyekkel, mindehhez kedvességet adó maradékcukorral. Ez utóbbi egy részét letagadhatná, bár a korty első felében így is meghatározó. A savak magasak, szélesek, jóízűek, de a korty második felére kissé dominánsak lesznek. A nem kevés 15-ös alkoholról azt lehet mondani, hogy korrektül besimul, nincs extra szúrás, vagy égetés. A lecsengésben mutatkozik egy picike cseres szárítás. Összességében még mindig igen gazdag és ütős, bár a kitöltöttség nem teljesen arányos, a szájbavétel után szinte lehengerlő, a korty közepére ebből nem sok marad, ekkortól az érdeklődés folytonosságát az egyébként igen szemrevaló savak tartják fenn. Méretéhez és stílusához képest kulturált felépítésű, bár messze nem beleköthetetlen szerkezetű bor. Mindezekkel együtt ma is élménybor a javából, de egy paraszthajszállal lemarad a klasszistól. 6 és 7 pont között.
 
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr213157041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kabócás 2011.08.16. 12:12:46

ejjj de jó bor is (volt) ez!! szerencsés akinek még van belőle!

2011.08.16. 18:50:32

@Kabócás: kapható még a töroá klubban.
süti beállítások módosítása