Sajnos nem tudok mostanság helyszíni tokaji kóstolókon, up to date rendezvényeken, évjárat-bemutatókon részt venni, így én is nagy kíváncsisággal lesem, hogy a friss évjáratból mely borokat tartják a legérdemesebbnek a tisztelt kollégák, hozzászólók. Nekem az jött le, hogy talán a Gizella Szil-völgy és a Demeter Boda kapta a legtöbb halleluját 2013-ból, így végre, amint kereskedelmi forgalomban is megjelentek lecsaptam egy-egy palackra.

Nem terveztem nagy összevetést, de mivel a nyitáskor elmaradtak a nagy katarzisok (persze tetszettek) amúgy 7 pont kalibrálás céllal kinyitottam egy várhatóan majd így muzsikáló wachaui rieslinget is.

A finewines.hu és riesling.hu mögött álló Tar Ferenc immáron majd' másfél éve kényezteti közönségét különféle boros estjeivel, amelyeken gyakran mi is megfordultunk. Az eleinte leginkább egy-egy fajtára vagy borvidékre fókuszáló kóstolók mellett kötetlenebb, játékosabb összejövetelek is megjelentek a palettán, mint a LakásBorBár vagy a Borrulett. Várható volt, hogy az év végére Feri még tartogat valamit számunkra, amely végül a FineWines Borünnepben öltött testet. A borsort látva még egy kissé elhúzódó nátha utolsó szakaszával küszködve sem volt kérdés, hogy ott leszek. Formáját tekintve ez sem tért el a többi kóstolótól, az összegyűjtött borok viszont valóban különlegessé varázsolták az év utolsó borestjét.

(fotó: Hegyi Gábor)

Ismét felpukkant két palack a magasztos kóstolókra hosszan összegyűjtögetett, ám végül irigy kutya módjára itthon, egyedül beszlopált nagy 2009-es rieslingek közül. :)

A Drop Shop eddig is figyelemre méltó osztrák szortimentjét pár hete Weninger-borokkal bővítette, amelynek örömére egy novemberi keddi napon ifj. Franz Weningert borait állították a reflektorfénybe. A különleges nap ázsióját emelte, hogy a délutánt-estét maga a borász is a borbárban töltötte. Délután szűkebb körben, elsősorban gasztronómiai szakemberek társaságában egy szűk körű kóstolóra is sor került, ahol a Drop Shop meghívásának köszönhetően én is részt vehettem.

A XIII. kerületben található, kávéházként, bor- és pálinkaszaküzletként egyaránt funkcionáló Spiritus Primus az utóbbi időben rendszeresen szervez kis létszámú borkóstolókat, amelyekhez György Vince választ ki magyar és külföldi tételeket az adott este fókuszpontjába helyezett fajtából. November első hetére magyar és osztrák kékfrankosokat gyűjtött csokorba, nagyrészt a 2011-es évjáratból. Az már csak a ráadás volt, hogy egy 2013-as Skrabski-sort is meg tudtam kóstolni a "hivatalos program" után.

Nagyboros sorozatunkban ezúttal Champagne került sorra. A rosék irányából indultunk, aztán néhány sima és spécibb brut után évjáratos tételekkel zártunk. Mit mondjak? Szép sor volt, a borok nagyobb meglepetések nélkül hozták, amit a papírforma előír. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem élveztük volna a kóstoló minden pillanatát. Mégpedig mocskosul.

A Drop Shop Austria keretében szervezett előadások sorában záró felvonásként Akov is és én is Claus Preisinger Pannobile mesterkurzusát választottuk. A fiatal osztrák borász a Fertő-tó partján zweigeltből és/vagy kékfrankosból készíti Pannobile névre hallgató csúcsborát. Ebből hozott el most egy csokorra valót a Gerbeaud földszinti termébe. Akárcsak a többi mesterkurzuson, most is bivalyerős sort kóstolhattunk.

A Drop Shop Austria egy másik, kiemelkedően érdekesnek ígérkező workshopja a Weingut Tement sauvignon blanc-jait vette célba. Az Ausztria ikonpincészetei közé sorolt Tement Südsteiermark legelső termelője, ontja magából a nemzetközi szinten is rajongott, elképesztő precizitással és technológiai tisztasággal kivitelezett borokat. Okozott már nekem Tement-bor erős nyolcas sokkot, a teljes szortimentjüket is kóstoltam korábban, de erről a termőhely és a sauvignon blanc kapcsolatát boncolgató workshopról kár lett volna lemaradni. Nem is követtem el ilyen hibát.

A kékfrankost középpontba állító áprilisi rendezvénysorozat csúcspontja a Boscolo Hotelben megrendezett Kékfrankos MOST! kóstoló volt. A mintegy 91 kiállító borainak megkóstolása mellett lehetőség volt több mesterkurzus meglátogatására is, amelyek közül ifj. Franz Weninger előadása különösen izgalmasnak tűnt. Bár saját bevallása szerint ritkán tart a mostanihoz hasonló mesterkurzust, Franz remek mesélőnek bizonyult és lebilincselő előadást tartott, amelyben személyes élettörténete és a pincészet borászati szemléletének fejlődése szétválaszthatatlanul összefonódott.

Franz Weninger szerint a kékfrankos világklasszis borokat képes adni, egyúttal azonban azt is vallja, hogy a termőhely szerepe meghatározóbb, mint a fajtáé. A magyar-osztrák határ mindkét oldalán egyaránt dolgozó borász több különböző termőterület kékfrankosai segítségével mutatta be az eltérő talajtípusok hatását a borokra.

A Drop Shop Borbár idén tavasszal is elhozott egy csokor nagy nevű osztrák bortermelőt Budapestre, a Gerbeaud Caféba, egy délutáni-esti borbemutató erejéig. A sétáló kóstoló előtt két külön helyiségben a meghívott borászok mesterkurzusokat is tartottak az érdeklődök számára. Három időpontban párhuzamosan ment egy fehérboros és egy vörösboros előadás, remek borokkal és borászokkal, így nem volt könnyű a választás.

Akov kollégával mi is részt vettünk a rendezvényen - sétáló kóstolón és mesterkurzusokon egyaránt -, a Nittnaus Blaufränkisch kóstolóval nyitnám meg a beszámolók sorát.

A hazai boros közéletben otthonosan mozgó olvasóink már biztosan ismerik a hiánypótoló, átlagon felül izgalmas nemzetközi szelekciót kínáló finewines.hu, illetve riesling.hu oldalakat. A Tar Ferenc nevéhez fűződő, mértékadó hazai vállalkozás a jövőben kibővített, olcsóbb szortimenttel igyekszik egyedülállóan izgalmas betekintést nyújtani a külhoni borvilágba, és próbálja mindezt az eredeti igényszint megtartása mellett tenni. Ez kétségkívül nehéz feladat, ami elsősorban jó borokat igényel jó árazással. Az újítás okán Ferenc egy szűkebb baráti társaságot hívott össze, hogy a friss kínálat alapjául szolgáló borokat megszondázzuk. A beszélgetésre és kóstolásra egy laza, kötetlen péntek estén a nU Bisztróban került sor – ezúton is köszönjük szépen. A Borrajongót ketten, ungertvel képviseltük, így a beszámolót az ilyenkor megszokott négykezes formában olvashatjátok.

Hegyaljai borászok kis csoportja gyűlt össze az egyik szerencsi pince kóstoló helyiségében egy márciusi péntek délután. Az összejövetel apropóját tájidegen borok szolgáltatták: sauvignon blanc-ok kerültek a poharakba szerte a világból.

A kóstoló ötlete már régen megszületett, de eredetileg még csak a találkozónak helyet adó család - erősen sauvignon blanc-rajongó - új generációjával beszélgettünk róla, hogy amikor egyszer a fővárosban járnak, megkóstolhatnánk néhány Loire-völgyi és új-zélandi tételt együtt. Telt-múlt az idő, a kóstoló sehogy sem akart összejönni, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy a helyszínt áttesszük Tokaj-Hegyaljára, és végül „kicsit” kibővítettük mind a résztvevők, mind az áldozatnak szánt borok körét is.

A balul elsült Clive Coates-szemináriumon túl a terroir-borok megszállottjainak másik kötelező programja az osztrák ikonnak tisztelgő Prager workshop volt. Wachau terroirjainak legkiválóbb ismerőjeként számon tartott, természetességre és diverzitásra törekedő Toni Bodenstein borász-tulajdonos valóban kitett magáért. Nem csak a borsor volt kiemelkedő, de előadónkból csak úgy dőlt a termőhely és bor kapcsolatát megvilágító információ. Remek dolog végre valakit hallani, aki ebben a lépten-nyomon kavicsokat hajigáló borvilágban nem futóbolondként viselkedik, hanem a tudományra, tapasztalatra és az ebből származtatott know-how-ra alapozva von le következtetéseket. Nagyon sok érdekes és megszívlelendő dolog hangzott el, röviden megpróbálom összefoglalni a fontosabb üzeneteket. Mivel a Borrajongó a Prager borok legnagyobb hazai promótere, a részletes beszámolót természetesen kötelességnek is érzem. :D

A Borjour Magnumon kóstolt bükki és mátrai borokról már írtam külön itt. Úgy gondolom, a többi bor is megérdemli, hogy megemlékezzek róluk, de ezt már nem szedném szét több posztra, elég terjedelmes egyveleg következik tehát. Mint említettem, vörösborokra nem nagyon jutott időm, cserébe viszont legalább szakítottam „majd a végén visszajövök megkóstolni az édeseket is” című történettel, mert ez idő hiányában sosem működött. Nem bántam meg.

Volt néhány bor, amelyet kóstoltam már idén, és írtam is róluk, ezeket feleslegesnek tartottam újra feltüntetni, egy kivétellel. Pontokat nem írtam, amelyik bor különösebben tetszett, csillagot kapott a neve mellé.

Franz Hirtzberger: Riesling Smaragd Singerriedel 1995

Speciális bor számomra a Hirtzberger Singerriedel. Nem csak azért, mert rendre az évjárat egyik legjobb, illetve mindenképp az egyik legnagyobb presztízsű rieslingje szokott lenni Wachaunak, de itthon talán sokan emlékeznek rá, hogy 2006-os évjárata az egyetlen száraz fehér bor volt, amely az egykori Művelt Alkoholistán a maximális, szinte elérhetetlen 10 pontos magasságokba emelkedett Albert Gazda jóvoltából.

Bevallom, akkor nagy hatással volt rám az a cikk. Akkoriban kezdett kibontakozni bennem a „borbuziság” és kezdtem napi rendszerességgel online is olvasgatni a borokról. És igen, az, hogy a „szőrős szívű” alkeszeknél egyszer csak egy bor ilyen szinten kivágta a biztosítékot, bizony felkeltette az érdeklődésemet. Bár a külföldi rendelés még abszolút nem volt nálam akkoriban reális opció, így az adott bor beszerzése is csak álom volt, de a tízpontos bor lehetősége mégiscsak irányt mutatott és valahol elültette a későbbi riesling-fanatizmus csíráját.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Kiderült, hogy nem is az alkeszek a szőrös szívűek, hanem én. :) Albert Gazda nem inspirál bennünket többet. Néhány újabb évjárata az egykor vágyakozva olvasott bornak már nálunk is szerepelt megannyi egyéb riesling nagyágyúval egyetemben és mindig hatalmas sikerrel. Pl. a 2009-es itt és a 2011-es itt. A nagyon nehezen beinduló külföldről való rendelésről is bebizonyosodott, hogy mi sem egyszerűbb, egészen új távlatokat nyitva meg a borőrültek számára. Például ilyeneket is, hogy sokat emlegetett idol-borok régi évjáratai is hozzáférhetőek egyes helyeken megspórolva akár 10-20 évnyi türelmes érlelgetést.

Milyen volt arra felé a 95-ös évjárat? Robert Parker honlapján 90 ponttal éppen becsúszik a kiemelkedő kategóriába. A Vinea Wachau honlapján ideális nyárról, csapadékosan és ködösen kezdődő, majd nagyon szépen folytatódó októberről írnak: Nagy testű, gazdag, némiképp botritisz-érintett borokra lehet számítani.

Nézzük mit tud ez a bor ma:

Először is boldog új évet kívánok minden kedves olvasónknak! :)
Az új évet még kicsit a múltba visszakanyarodva nyitnám meg: azokról a borokról fogok most ömlesztve megemlékezni, amelyeket az utóbbi két hónapban kóstoltam, legalább jó 6 pontos élményt nyújtottak, magamnak jegyzeteltem, de itt különböző okok miatt nem írtam róluk. Nem is szaporítanám tovább a szót, következzenek a borok!

Ismét eltelt egy év és megint volt egy jó kis Mondovino. A Wein&Co tulajdonképpeni portfólió-kóstolója Közép-Európa talán legnagyobb és a legkomolyabb termelőket „összerántó” borkiállítása. Idén is vagy kétszáz kiállító ezerötszáz borát lehetett megkóstolni, köztük számtalan magas árazású, szabad „locsolásban” igen ritkán elérhető versenyzőt. Ha átgondoljuk, hogy a két napra 40-45 Euróba fájó belépő mit is kínál, hamar ráébredünk, hogy ennyit ennyiért még a hülyének is megéri. A bécsi Konzerthaus mintegy 4.000 négyzetméteres területén otthonra lelő eseményen idén szokatlanul sok magyar szót lehetett hallani. Talán a Borrajongó korábbi tudósításainak is van ebben némi szerepe. Jó látni, hogy minél többen nyitnak ajtót a nemzetközi borvilágra.

A Finewines.hu, azaz Tar Ferenc irdatlanul bekeményített. Nem elég, hogy egymás után dönti ránk a komoly rajnai sorokat, majd Piemont tanninjaival támad (ld. itt, majd itt), de most még a pinot noirra is rárepült. Nem is akárhogy, hiszen annyira szép sort rakott össze, igazán kár lett volna lemaradni róla. Mi mindenesetre két szempárral figyeltünk, hiszen új szerzőnk, Furmintfan is jelen volt a rendezvényen.

A magyar borokkal ellentétben, az osztrákok jelentős számban képviseltetik magukat az amerikai piacon. Nemcsak a minden bizonnyal híresebb (és szerintem jobb) fehér, hanem a vörös szegmensben is. Kizárólag helyi fajtákra kihegyezve vásároltam néhány palack vöröset és megvizsgáltam őket szépen egymás mellett. Az első bor Wagramból származott, a többi viszonylag jól ismert burgenlandi borászatokból.

Folytatódik sokat emlegetett és rajongott Klaus-barátunk tesztelgetése, ezúttal abszolút csakis műfajon belül, azaz Iszonyat-Riesling kóstolónk kivonata következik. :)

A koncepció nem bonyolult, veszünk egy csokor száraz rieslinget, németet, osztrákot vegyesen, ami a lényeg, hogy valamennyi a maguk vidékén meghatározó, mitöbb sztárborásztól származó top, dűlős tétel kell, hogy legyen, csak így szerényen, évjáratként pedig a mindenhol kiválónak tartott 2011-et választottam. Papíron így minden esély adott volt, hogy a Prager Klaus méltó és megfelelő kontextusban mérettessék meg, meg persze a pofátlan hedonizmushoz. :)

A kóstolás vakon történt.

Folytatódnak a párbajok, rögtön több is, hiszen annyi, de annyi minden furdalja kíváncsian az oldalamat. A jelen sor kreálásának mozgatói nagyjából az alábbiak voltak.

Kifejtettem már a múltban, hogy számomra a Prager Klaus az eddigi legjobb bor a karrieremben a kategóriáját tekintve, azaz eddigi szerény tapasztalataimmal ezt a tételt tartom számon az egyik lehetséges alternatívának a gyakorlatilag tökéletes nagy száraz fehér borra.

Eme kellően merész kijelentést persze rendre illik újra és újra tesztelni, azaz méltó kihívókat tenni mellé.  Wachau legkomolyabb borai közül már több alkalommal is sikerült kitűnnie,  sem F.X Pichlertől, sem Hirtzbergertől, sem Knoll-éktól nem kóstoltam még olyan bort, melyet jobbnak tudnék tartani. (Ezzel persze biztosan rengetegen vitatkoznának, mi több tisztában vagyok vele, hogy a nemzetközi szakértők szerint sem ez Wachau legjobb bora, de nem tehetek róla, ha számomra meg az) .  De mindenestre a továbbiakban ugorjunk egyéb vidékekre összehasonlítandó alanyért.

Fajtán belül maradva németországi borral eddig még csak szúrópróba jelleggel tudtam tesztelni a Klaust. Most is ez történik és bizonyára nem is ez lesz az utolsó és mindent eldöntő alkalom. A Georg Breuer-pincét a 19. század végén alapították. A harmadik generációt képviselő Bernhard Breuer úttörő szerepet játszott anno a nagy száraz német riesling megszületésében. Halála után fia és menye irányításával is a legjobb száraz bor termelők között tartják számon a pincét az eredendően édes boros Rheingau-ban, sőt egész Németországban is.  Rüdesheim legjobb dűlőin kívül a monopol helyzetben művelt Rauenthal-i Nonnenberg-ből készítik top dűlőszelektált száraz riesling-jeiket. Ez utóbbi bornak a 07-es évjárata lenne mai egyik kihívónk.

Ha viszont általánosan a perfekt nagy fehérről beszélünk, akkor nem csak rieslingekkel illő versenyeztetni Klaus barátunkat, hanem elő a farbával, nézzük mit tud egy komoly burgundi mellett.  Tudni kell, hogy Burgundia a világ legdrágább borvidéke címet nem csak a fantasztikus pinot noir-jai végett viseli, hanem a chardonnay-nak is itt található a fokozhatatlan fellegvára.  Sajnos a költségvetésbe nem fér bele, hogy Burgundia legdrágább fehér borát tudjam prezentálni, de ha belegondolok nem is feltétlen az érdekel, hogy sokszáz euróért létezik-e Klaus-verő burgundi, hanem mondjuk 100 euron belül mi a körkép. Ezen feltétel teljesülése mellett azért kemény versenyzőt igyekeztem nevezni a párbajra.  A Follin-Arbelet jó nevű birtok, Corton-Charlemagne pedig egyike a Cote d'Or tényleg csak néhány grand cru minősítésű chardonnay-ban utazó appellációinak.  A most kóstolt 2006-osról nem találtam Burghound-os értékelést, de az újabb évjáratok 92-93 körül szoktak lenni. Jancis Robinson-nál 18.5-re volt jó a jelen bor. Ő lenne a Klaus másik kihívója.

És végül az örök kérdés, az eddig bevezetett és tulajdonképpen a világ élvonalát jelentő szinthez képest hol tartunk mi? Ebből az apropóból egyik kedvenc furmintomat is delegáltam, Bott-ék 07-es Csontosát. Sokszor kóstoltam ezt a bort, és még soha nem okozott csalódást, ennek ellenére egy pillanatig nem gondoltam, hogy ezt a sort esélyes lenne megnyerni, de úgy éreztem előzetesen, hogy meg fogja mutatni szépségét ilyen kontextusban is.

A négy bort mindenféle sorrendben, több napon keresztül kóstoltam. Íme a végeredmény:

Szombat délelőtt történt a tulajdonképpeni "necsakírja". Kivezényeltek bennünket a Kulcsár dűlőbe, ahol egész délelőtt oltványokat pótoltunk. Mit ne mondjak, elég fárasztó dolog, pláne a fizikai munkához egyáltalán nem szokott papír-bloggereknek. De a "mélypont" után jóra fordult sorunk, délután már kizárólag az volt a feladatunk, hogy finomakat együnk és főleg igyunk.

Este ismét a Bodó-portánál gyűlt össze  a díszes társaság kemény szellemi munkára egy kimerítő 2006-os évjárat-kóstoló képében. Vakon kaptuk a borokat és hogy ne terheljük túl a rövid-távú memóriát minden ötödik tétel után leleplezés (és persze esetenként nagy fölhördülés) következett. Ezúttal megpróbálkoztam hozzávetőleges pontokat is írni.

Íme a sor:

F.X. Pichler: Grüner Veltliner Smaragd Kellerberg 2002

A Kellerberg Pichler-ék legjobb dűlője. Mély, komplex, egységes illat. Még mindig intenzív trópusi gyümölcsösség, főleg maracuya, sok fűszer, klasszikus fehérbors, plusz édesgyökér, mézes-tejszínkrémes díszítések. Nagy testű korty, sűrű szövés, szinte olajos konzisztencia. Mély, vastag ízek, nagyon szépen érett,  de semmiképp nem előrehaladott, vagy tercier hangulat. A gyümölcsök rengetegen vannak, akárcsak a fiatalon is jellegzetes fűszerek, csak mindez finoman krémes közegbe ágyazva és nehezen szálazható eleggyé összedolgozva. A közép tele van anyaggal, koncentrációval,  kibontakozásra váró beltartalommal, a korty szép hosszan hömpölyögve fejlődik, mélységre, komplexitásra igazán nem lehet panasz. A savak érettek, szélesek, kicsit talán lágyak is, legalábbis a roppant gazdagság elbírna nagyobb feszességet, a korty így lehetne még fókuszáltabb. A részletek kerekek, sima tapintatúak, megvan a textúrában a szépen érett borok omlós puhasága. Az utóízben viszont az egyébként nem annyira magas (13.5) alkohol hajrába kezd, és az ideálisnál kissé hangsúlyosabb formában finisel. Kicsit talán nehézkes bor, de lenyűgöző a mélysége, a kifejezése, és az időtállósága. 7 pont. (91)

Ausztria legöregebb borászata és egyben a világ talán legrégebben biodinamikus szőlőművelést gyakorló birtoka végre megérkezett Magyarországra. Wachau kiemelkedő és egyedi termelőjeként számon tartott Nikolaihof boraival ezentúl a Terroir Club jóvoltából találkozhatunk. A hazai premierre Nikolaus Saahs, a pincészet fiatal vezetője látogatott Budapestre, hogy a Nikolaihof-filozófiát hordozó palackok tartalmát az érdeklődők poharába töltse. Az eseménynek a Gundel étterem egyik diszkrét különterme adott otthont.

Ausztriai síelésünk alkalmával érdekes fogásra bukkantam. Nézegetve szállodánk itallapját feltűnt, hogy a legolcsóbb palackos bor épp egy komolynak számító botritiszes édes bor, egy ruster ausbruch, mégpedig a régió egyik legnevesebb termelőjétől a Feiler–Artinger-től. Konkrétan 8 Euroért kínáltak egy 0.375-ös palackot, viszonyításképp ugyanezt borszaküzletben mondjuk 25 Euroért lehet megvenni. Bizarr, hogy egy étteremben nem a megszokottabb módon a duplájáért, hanem a kiskerár harmadáért vásárolható meg. Rákérdeztem a pincérnél, hogy nem kápráznak-e a szemeim,  mire megerősítette az árat, de jelezte, hogy mielőtt belevágnék megmutatná miről is van szó. Hamarosan visszatért a pincéből egy palack 2007-es Pinot Cuvée-vel, és megkért vessek egy pillantást az évjáratra, majd atyai jószándékkal elárulta, hogy egy fehér bornak ez már igen koros. Őszintén meglepődtem. Ez a bor ugyanis előzetes várakozásaim szerint is egy hatputtonyos aszú beltartalmával kell, hogy vetekedjen, a termelő honlapján 40 éves potenciált jeleznek előre. Nem baj, mondom, jöhet. A palack tartalma teljesen rendben volt, én meg persze azonnal megvettem a teljes 4 palackos készletet.

Intenzív illat, sok aszalt kajszi, méhviasz, némi avarosság, törökméz, sósság, vanília, illetve mintha lenne nagyon pici, de nem zavaró mértékű, gyorsan szellőző illó.  Nagy testű korty, krémes-olajos konzisztencia. Telt ízek, vastag gyümölcsösség, itt is elsősorban aszalt kajszi képében, intenzív sósság által kísérve. Jelentős a maradékcukor, de a széles, fajsúlyos savak elég szépen megbirkóznak vele, bár összességében marad egy enyhe édességdominancia. (Utólag a honlapról lecsekkolva a bort látható, hogy 223 g cukor maradt benne, így nem csodálom)  A kétségtelenül nagy test és viszkozitás mellett szerkezetileg is van benne tömörség, a lecsengés szép hosszú. Kellemes tapintatú, sima felszínek. Komoly anyag. Eléri a 7 pontot. (90)