A Borrajongó

Szobára Piemonttal

2013. november 07. 06:00 - akov

Piemont a magyar borkínálat tátongó fekete foltja. Ha a szerencsétlen borissza meg is feszül, akkor sem igen tud valamire való borokhoz jutni Észak-Olaszország eme elitista borvidékéről. Persze a BT forgalmaz pár tételt, az IFDT kínálatában is van valami, és talán a Gaja borok is lassan-lassan beszivárognak az országba, de ez bőven kevés ahhoz, hogy az ember érdemi csapongásba merülhessen. Ezért is örültem, amikor a postaládámban landolt a finewines.hu nagy Piemont kóstolójának meghívója. A Tar Ferenc fémjelezte webshop lassan-lassan – elindulva a riesling.hu fajta-fixált kínálatától – igazi „csúcsbor-kereskedéssé” kezd szélesedni. Rieslingre Piemont, ez aztán a nagy dobás, miközben szinte észrevétlenül újabb ajtó nyílt a borvilágra.

ascheri.jpg

A kóstolóra a szobányi méretű Béterv lakásétterem családiasan intim környezetében került sor. Az illatvacsorákat – bármit is jelentsen ez – kínáló étterem séfje és tulajdonosa, a csúcsélelmiszereket kínáló Culinaris üzlethálózat korábbi alapítója és társtulajdonosa, Bíró Botond Boldizsár. A Culinaris-koncepciót jól ismerve ez éppen elegendő garancia a kiemelkedő minőségű ételekre. A borokhoz kínált hideg falatok, olajbogyók, tepenádok, sajtok és kenyerek valóban méltó kíséretnek bizonyultak a nem mindennapi sorhoz.

Ascheri Dolcetto d'Alba San Rocco 2012

Friss szín, közepes rubin. Bájos, virágos, primőrös illat, földdel, szárított fűszerekkel. Kóstolásra friss piros bogyós gyümölcsökre, főként ribizlire emlékeztet, csak kevés aszalt színezi. A jó sav viszi a kortyot, tannin alig van és más zavaró körülmény sem rontja a képet. Nem egy bomba valami, de profin elkészített, ideális kajabor, kiváló fogyaszthatósággal. 13,5%. 2.900Ft. 5/6p

Vajra Dolcetto d’Alba Coste & Fossati 2011

Az előzőnél sötétebb szín. Érettebb, mélyebb illat, ribizlis-cseris, rózsás, vonzó fűszerességgel, igazán remek. Ahogy az illat alapján várható, az előzőnél vastagabb, húsosabb a korty. Meleg érzetű fekete bogyósokra épül, de a savanyú pirosak is vannak. Közepes tannin, közepes sav, közepes lecsengés. Ez is kiválóan – talán még jobban – elkészített bor, mértéktelenül lehetne inni. 13,5%. 4.400Ft. 6p

Ascheri Nebbiolo d'Alba San Giacomo 2011

Az első nebbiolo a sorban. Egészen világos. Közepesen intenzív, bájosan vonzó illat, rózsával, cseresznyével és más piros gyümölcsökkel, pirított keleti fűszerekkel, visszafogott fával. A dolcettókhoz hasonlítva sűrűbb, öblösebb a korty, a koncentráció tekintetében érezhetően feljebb léptünk. A nem túl intenzív gyümölcsösség már némi érettséget mutat, a cseresznye és társai kis aszaltas színezettel játszanak. A sav lendületes, de nincs probléma vele, a tannin csakúgy sok, de még éppen képes moderált érzetű maradni. Lehetne mélyebb és intenzívebb, de így is egy jó kis bor, mentes minden túlzástól. 4.200Ft. 6p

Vajra Barbera d’Alba Superiore 2009

Megint fajtát váltunk. Mély szín. Sokkal gazdagabb illat, egy totálisan más világ. Rózsa, meleg érzetű szilva, fekete bogyósok, sok lekváros és aszalt gyümölcsös jeggyel. Nem spóroltak a fával, amely egy raklap fűszerrel gazdagítja a képet, mellé még emelkedett illó is szegődik. Összességében izgalmas az illat, így nem is ez, hanem a vastag és édes korty vág „orrba”. A szesz mellett szerintem cukor is van itt bőven, és végül együttes erővel gejl érzet felé nyomják. Kár érte, mert nagyon gazdag, nagyon tartalmas és hosszú. A sok alkohol és a pici illó-többlet sem fényezi az összképet. 15,0%. 6.900Ft. 5p

Elio Altare Langhe Barbera Larigi 2009

18 hónap francia újfa. Mély rubin szín. Illatában nagyon sok fa, fás fűszerek, lekvár, cédrus, gyógynövények, mentol, aszalt fekete bogyósok és pörkölt fűszerek. Vastag, rendesen alkoholos, szinte édes ő is. A sav kiadós, citrusos érzetű, a tannin érett, a magas felé hajlik. Nincs vele gond. Gyümölcsei a feketére érett cseresznyére emlékeztetnek. A fás hatás minőségi és erőteljes, de persze ez ízlés kérdése. Intenzív, sűrű és hosszú. 15,0%. 6p+

barbi.jpg

Vajra Langhe Freisa KYÈ 2009

Megint ugrunk egyet. A freisa egy helyi fajta, amely a nebbioloval szemben visszavonulóban van, már alig találni. 12-18 hónapot érik, neutrális szlavón fát kap és egy kisebb része barrique hordót is lát. Közép-mély rubin szín. Kevésbé gyümölcsös illat, inkább rózsás és fűszeres, meleg érzetű, jó minőségű fás fűszerek színezik. Sava lendületes, jó keretet ad, gyümölcsössége szép arányban oszlik meg az édesre érett fekete bogyósok és lekvárjaik között. Jó szerkezet, a Baroloknál talán kulturáltabb tannin jellemzi. Nagyon hosszú. Mintha egy jó nebbiolo barberát kapott volna társnak. Tetszik. 14,5%. 6.900Ft. 7p

Ascheri Montelupe Syrah 2006

Mély rubin szín, gránátba hajló széllel. Rendesen érett az illat, sok fával, bőrrel, vaníliával, kék virágokkal és sok aszalt gyümölccsel. Nekem semmi syrah-s nincs benne, vakon simán bordeaux-i fajtának vélném. Kóstolva dittó, csak a narancsosba hajló sav idézi a fajtát. Sok fa és fűszerei, meglepően előrehaladott érettség, aszalt gyümölcsök miriádjai. Van benne lendület azért, a nagymennyiségű poros tanninnal a piemonti őstestvérek mellett sem szégyenkezhet. Kaberné-kedvelőknek szuper, syrah-fanoknak mély víz. 14,0%. 6p+

Roberto Voerzio Barbera d'Alba Cerreto 2004

12 hónap érlelés, 30%-ban új fa, majd 8 hónapos pihenés tartályban. Közel tíz éves barbera! Mély rubin. Mesteri illat, nagyon tiszta és elegáns, violával, rózsával, gazdagon „fűszerezett”, arisztokratikus fával. Buján vagány, bele lehet szédülni! Testes, itt is megjelenik a másik két barberánál zavaró édesség, de jóval ízlésesebben simul a borba. Lédús savanyú gyümölcsök, sok-sok fekete bogyós, szilvalekvár, vaskos tannin. Remek fa, hosszú lecsengés. 14,5%. 26,0 EUR. 7p

Roberto Voerzio Langhe Nebbiolo San Francesco Fontanazza 2001

Az előző borral megegyező érlelés. Nebbiolohoz mérten mély árnyalat, a szélek a gránát felé tartanak. Nagyon mély és komplex illat. Szegfűszeg, fahéj, ánizs, gyógynövények, mentol, sonkás füstösség. Persze gyümölcs és lekvár is van még rendesen, a bor mintha éppen most érne a fogyaszthatósági ablakba. Ezt kóstolásra is megerősíti. Intenzív, érdekes fekete bogyós gyümölcsösséggel kápráztat, az illatban megismert jegyeket hozza. Kiváló vezetésű korty, a kemény tannin ellenére is egyensúlyban képes maradni, hosszú percekig érezhető lecsengés. Rettentő komoly tétel. 13,5%. 8p

Vajra Barolo Albe 2009

Három területről származik, 400 méteres magasságból. 36 hónap szlavón tölgy. Először elég zárt, alig lehet „kiorrolni” valamit. Ami azonban van, az vonzó, piros és fekete bogyósok mentén egyaránt mozgolódik. Abszolút időt kér, a visszakóstolásnál már többet mutat. Testes, finoman piros bogyós, cseresznyés. Elég friss és lendületes, finom szárított fűszerességgel, visszafogottan kellemes fás jegyekkel. Fókuszált, a kemény tannin ellenére is evidens kiválósága és szép felépítése. 14,5%. 7p+

Ascheri Barolo Pisapola 2009

Közép rubin, de mászik a gránát felé. Itt is zseniális az illat, meglepő módon már érettebbnek tűnik, egyszerűen vadító a gyümölcsösség komplexitása és az azt kiegészítő enyhe, keleties fűszerkavalkád. Nem hömpölyög, a közepesnél éppen testesebb. A sav elég magas, már-már savanyúba hajlik, de még éppen időben fordítja vissza bor elképesztően szép aromatikája. Érettebb cseresznye, aszaltak, hecsedli. Nagyon intenzív, hosszú percekig marad. Talán az enyhén emelkedett alkoholt lehetne felróni. Remek bor, baráti ár! 14,5%. 8.200Ft. 7/8p

Ascheri Barolo Sorano 2009

Szemre csak kis gránát beütés fedezhető fel. Földöntúli illat, egészen elképesztő. Eper, ribizli, cseresznye, zseniális fűszeresség, kis vaníliás-tejes fás hatás, de csak minimális. Hasonló felépítés, mint a Pisapola, talán még markánsabb savval, viszont barátibb cserekkel operál. Zamatos gyümölcsössége fiatalos, lecsengése rettentő hosszú, piros bogyósok percekig tartó műsorára készüljünk. Szintén baráti ár! 8.900Ft. 7/8p

Vajra Barolo Bricco delle Viole 2009

Dűlőszelektált, magasan fekvő terület. 42-48 hónapos érlelés, 25-30hl-es szlavón hordókban. Nem túl intenzív illat, ribizlis-virágos, kedvesen fiatalos, eperrel, málnával, varázslatos fűszerességgel. Kóstolásra is a fiatalos gyümölcsök dominálnak, friss lekvárokkal, szörppel, kevés aszaltas beütéssel. Jól érezhető a fajta fűszeressége is. Az egész bor szinte tökéletes, a sok tannin jelenléte természetesen érezhető, de pillanatig sem válik zavaróvá. Szép sav, erőteljes intenzitás, hosszú-hosszú lecsengés. Nagyon komoly tétel, nem vitatkoznék az árazásával sem. 11.500Ft. 8p

Elio Altare Barolo Arborina 2008

24 hónap francia fa. Mély rubin szín, már ebből evidens a stílus-váltás. Mély és komplex illat, érett fekete bogyósokkal, áfonyával, gyógynövényekkel, vonzó rózsakerttel, mentollal, szilvával, ánizzsal. Egészen zavarba ejtő. A közepesnél testesebb korty fogad, magas és narancsos jellegű, acélos szerkezetet gründoló sav tartja. Itt inkább a fekete bogyósok dominálnak, a meggy, a fekete ribizli és aszalványaik. Kőkemény, vasökölként lesújtó tannin. Lehetne rajta szomorkodni, de nincs idő, mert a hosszú-hosszú lecsengés szépen tereli a figyelmet. Kiváló bor, de abszolút időt kér még. 7p+

Köszönet Tar Ferencnek ezért a gyönyörű kóstolósorért. Nem volt miért panaszkodni, kiválóan összerakott válogatást kóstolhattunk. Külön érdem, hogy a Béterv lakásétteremnek köszönhetően a kóstoló mindvégig személyes és családias hangulatú tudott maradni.

(A kóstolóra önszorgalomból látogattam el, természetesen fizettem érte. Drbarta korábbi Piemont kóstolóját – némi átfedéssel – ld. itt.)

A borkereskedés weblapja: http://www.finewines.hu/

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr505618810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.07. 07:19:17

Köszi az írást!
Az átfedések esetén külön öröm, hogy egy pont kivételével szinte teljesen egyezünk.
A Barbera superiore nálunk is nagyon megosztó volt. A Freisa után következve egy érintésnyit mélyebb, sűrűbb talán egy picit hosszabnak is tűnt akkor, ugyanakkor tényleg elég szokatlanul édes, jobban mint amnnyire az extraktédesség és alkohol indokolná. Engem végül nem zavart, nekem az esetleges maradékcukor is jó barátom :), főleg ha van mögötte más is, így tudtam élvezni az általad is jelzett kimagasló tartalmat, gazdagságot és hosszt, illetve sikerült találnom benne bőven elég szerethetőt és egyedit.
Engem igazából jobban leblokkolt az Altare Barolo Arborina. Fantasztikus szerkezet és hossz, ebből a szempontból nálam simán fölötte volt a Soranonak is, nálam a tanninok is csiszoltabbnak tűntek, ugyanakkor nem tudtam megszokni, hogy bármikor beleszagoltam mindig a rumpuncsos vanília dőlt belőle. (ennek ellenére én is 7 pontra sakkoztam össze)
PS: A Vajra Barolo Albe a napokban nyílt nálunk. Frissen nyitva, kicsit hidegebben először tényleg nagyon zárkózott, kősőbb sokkal élvezetesebb lesz, de 6 pontnál magasabbra nálam nem kúszott.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.11.07. 11:53:39

Érdekes nekem az első Voerzio bor annyira tetszett, hogy annyi időt eltöltöttem vele, hogy a másodikkal kicsit kapkodni kellett és nem is tetszett annyira mint az első. Rápróbálnék szívesen mégegyszer.
A Vajra Barbera nagyon megosztó tétel, akinek bejön az édeskés árnyalat benne, az odavan érte, aki meg nem annak csak egy középszerű bor.
Én az első csoportba tartozom. :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.07. 11:56:07

@drbarta: Köszi a részletes visszajelzést, nagyon örülök, hogy egyetértünk. Talán csak nem annyira "blöff a borszakértés", nem?

@rszabi: Köszi. Abszolút egyetértek, ízlés kérdése. Én azért pontoztam le, mert megborult az egyensúlya az édességtől.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2013.11.07. 12:12:27

@akov: Érdekes amikor a végén felvetettem, hogy ennyi tannint már nehezen lehet tolerálni, akkor mindenkinek az volt a véleménye, hogy tényleg brutál sok a tannin de kiváló minőségű.
Ennél a bornál, úgy éreztem volt elég sav és tartalom,a pici édessége mellett. Nálad ez nem volt elég, vagy ha egy vörösborból egyértelműen érzel maradékcukros jegyeket az már automatikusan borítja az egyensúlyt?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.07. 12:30:31

@rszabi: Nekem ez nagyon édes volt, vörösborban magyart is (minőségiben) alig találsz, ami ennyire édes. Egyszerűen mégsem volt elég a tannin + sav, hogy ez kiegyensúlyozza. Többen reklamáltak a gejl érzetnél, ami szerintem is bőven megvolt.

A tudomány szerint az adsztringens/kellemetlen ízeket az édesek ellensúlyozzák a borban. Ez így néz ki:

tannin + sav = alkohol + cukor ( + gyümölcs)

Nálam ez borult rendesen jobbra.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2013.11.07. 12:34:52

@akov: @rszabi: Igen, rszabi gondolatmenetét folytatva szerintem se egyetlen egyensúly létezik, a stílus teremti a balanszt is (meg leginkább az egyéni ízlés:)
Tehát a szikárabb, keményebb tanninú, hűvösebb hangulatú borok között lehet azt mondani egy édeskésebb, puhább, gömbölyűbb borra, hogy nincs egyensúlyban, meg azt is hogy az egy másik stílus.
De ez van, vannak olyan tulajdonságai a boroknak melyeknél az idealizált középtől valamely irányba való távolodást jobban toleráljuk, egy másik tulajdonság, eset kapcsán meg nem.

Szegediszomelijé 2013.11.07. 19:11:52

Remélem, lelkiismeret furdalásod van, hogy ilyen kóstolón részt veszel:-)
süti beállítások módosítása