Július idusán érkezünk Tain-l'Hermitage barátságos kisvárosába. Rendkívül takaros és kellemes kultúrhelynek tűnik, mint a vidéki Franciaország úgy általában. A turizmus fősodra most messze elkerül innen, zavaró tényező a fasorban sincs. Egy nappal korábban még a Szent Bernát-hágón olvadozó hóbuckákat és a lomhán gurgulázó mormotákat csodáltuk. Itt „lent” azért elég meleg van, a dél már finoman próbálkozik, miközben még az Alpok hatása is érvényesül. Az egész települést az időtlenül legendás Hermitage domb brutális, kézzelfogható gránittömbje uralja. A mintegy 140 hektáros Hermitage Franciaország egyik leghíresebb termőhelye, a syrah fajta abszolút cru-je. Egyetlen szempillantással felmérhető, hogy az egész történet nem csak az altalajról, a kavicsokról meg a vízelvezetésről, hanem a tökéletes kitettségről szól. A nagy értékű termőhely az érett syrah apoteózisa, amely nem feltétlenül egyértelmű itt északon.

Jó szokásunktól eltérően – holmi rizlingek helyett – most néhány erősített bort kóstoltunk meg. Elég volt végre a 7%-os alkoholokból, had csípjen s égessen a húszas szesz! Mondhatnánk, hogy Pardi barátunk röpke hazalátogatását ünnepeltük ezzel a szép kort megért erősített sorral. A borokat egytől egyig Szomjas Gödény borhűtőjéből aknáztuk ki, pontosan ezt az alkalmat várták. Térben és időben a portói origóból indulunk, majd Dél-Franciaországban végezzük, éppen csak lesodródva az Ibériai-félszigetről. De nem is ez a lényeg, hanem a rég várt találkozások és a magas alkoholok. És még valami. Megkóstoljuk egyben a Borrajongó – azt hiszem, bátran kérkedhetek ezzel – történetének legeslegöregebb borát.