Spontán alakult így, de a jelek szerint a január első fele nem kis részben a komoly magyar vörösborok jegyében telt. Őszintén bevallom, nem feltétlenül az a kedvenc műfajom, ami a magyar köztudatban leginkább "nagy vörösborként" rögzült, rendszeres vásárlónak sem mondhatom magam, de időről időre meg tudok kívánni ezekből is egy-egy pohárral, és egyébként sem árt képben lenni, hol is tart most a hazai mezőny. Az külön öröm, ha nem engem terhel a szervezés és a borok beszerzése, hanem csak csendes megfigyelőként lehet kóstolni és levonni a tanulságokat. Szóval, az történt, hogy a Takler Regnum sikerén hirtelen felbuzdulva beneveztem a Bortársaság Borsuli "Fine wines - magyar vörösek" borestjére, amely jól ismert borászatok neves borait vonultatja fel.
A nemzetközi boros sorozattal ellentétben ennek az eseménynek nincs fehérboros párja - bár szerintem már csak kísérletnek is érdekes lenne megpróbálni egy magyar fehérboros sort összeállítani -, de tény, hogy kis hazánkban sokkal inkább vörösborokból sikerült már-már önálló márkaneveket faragni. A Bortársaságnál ezekből válogattak ki néhányat a kóstolóra.

A szokásos évzáró egyvelegek előtt még kiragadtam  - már az ünnepi mezőnyből - három száraz tokaji bort a 2019-es évjáratból, három remek pincészettől. Két bor első osztályú mádi dűlőkből származik, a harmadik pedig nem dűlőszelektált bor, de legalább annyira önálló brandként működik, mint a legkiválóbb termőhelyek. Király Furmint az Erzsébet Pincétől, Szent Tamás Hárslevelű a Gizella Pincétől és az Oremus Mandolás. Mindhárom bort nagyon kedveltem, de több-kevesebb idő eltelt már az utolsó találkozásunk óta, most megnéztem, mit mutatnak 5 évvel a szüret után.
 

A Bortársaság Borsuli évek óta tart különleges "Felsőpolc" kóstolókat, ahol Fiáth Attila prezentálásában a műfaj nagyágyúiból lehet megkóstolni egy csokorra valót. Az eddigi alkalmakra Champagne szolgáltatta a muníciót, különféle konstellációkban, de most először Burgundia boraiból állítottak össze egy komoly sort, részben a felfrissített választék apropóján is. Az üdvözlő ital után hét bor tükrében tekintettük át Franciaország talán legizgalmasabb borvidékének néhány fontos apellációját, közben volt szó földrajzi adottságokról, klasszifikációról, a klímaváltozás hatásairól, az egyes falvakhoz kapcsolódó stílusokról, mindezt a köztudottan nagy Burgundia-rajongó Fiáth Attila néhány személyes élménnyel egészítette ki.

A 2022-es marlborough-i sauvignon blanc-ok után ismét egy sauvignon blanc-trió következik a szigetországból, ezúttal azonban az "alternatív", francia tölgyfahordós stílus három képviselője került egymás mellé, a 2019-es évjáratból.

A Cloudy Bay Te Koko-ja volt a stílusteremtő tétel az 1996-os évjárattal. A korábban a Cloudy Bay-nél dolgozó Kevin Judd a Greywacke berkein belül viszi tovább a receptet a Wild Sauvignon-nal. A harmadik a maori ősökkel rendelkező Haysley MacDonald által alapított Te Pā borászat Oke névre keresztelt bora.

Noha borokat viszonylagos rendszerességgel kóstolok Új-Zélandról, egy pincészettől olyan széles sorhoz még sohasem volt szerencsém, mint idén október végén. A csavar a történetben, hogy mindez Dániában történt, de ha az ember egyik legjobb barátja ott él, az ő egyik legjobb ottani barátja pedig történetesen borkereskedő, akkor minden a helyére kerül a sztoriban.
A kereskedés amolyan szerelemgyerek, nem pedig főállás, a szortiment is erősen tükrözi a tulajdonos ízlését (tulajdonképpen a Tar Ferenc fémjelezte finewines.hu dán megfelelőjéről beszélünk). Új-Zélandról egyértelműen a Two Rivers (+Black Cottage) borok teszik ki a választék legnagyobb részét. A DopShop-nak köszönhetően az új-zélandi pince neve itthon is ismerősen csenghet, nekem is kellemes élményeim fűződnek a boraikhoz, úgyhogy nagy örömmel fogadtam a portfólió kóstoló lehetőségét.

A Bio Cantina Orsogna Olaszország egyik legnagyobb szövetkezeti alapon működő borászata, egyben az ország legnagyobb bio szőlőtermelője. A szövetkezetet Abruzzo régióban, Orsogna városkában 1964-ben alapította 35 termelő, ma mintegy 450 tagot számlálnak és 1500 hektárnyi területtel rendelkeznek. A teljes szőlőterület bio művelés alatt áll, a területek felét Demeter tanúsítvány birtokában, biodinamikus módon művelik. Évente két és fél millió palack bort készítenek, ennek 70%-a exportra megy, legalább 30 oszágba szállítanak. A szőlőültetvények legnagyobb részén, kb. 30%-án montepulciano szőlőfajta terem, ezen kívül trebbiano d’abruzzo, sangiovese, malvasia, chardonnay, moscato, és helyi fajták - passerina, cococciola és pecorino - teremnek a dűlőkben.
A borászat portfóliója számos termékcsaládot és megszámlálhatatlan bort ölel fel, én most az itthon is elérhető Orsogna Lunaria márka négy borával ismerkedtem meg közelebbről.

Tervezem már egy ideje, hogy az évek alatt összegyűlt Bott Pince Csontosokat egy vertikális sorban megkóstoljuk, mindig hálás téma ez, utoljára a Tokaj Magic keretében volt erre lehetőség (2020-ban a COVID előtti utolsó borkóstoló volt). Öt évjárat sorakozott fel nálam, Táncoló Medve barátunk kiegészítette a sort egy palackkal, ráadásnak - vagy inkább felvezetőnek - hozzácsaptunk három évjáratnyi Bott Kulcsár -t és össze is állt az egész estét betöltő program.

A hirtelen beköszöntő ősszel együtt itthon előkerültek a vörösborok is a hétvégén. Három syrah-t válogattam a Balaton környékéről, a 2019-es évjáratból. Két borvidék - Balatonfüred-Csopak és Badacsony - képviseltette magát a mini sorban, de nem feltétlenül csak emiatt vártam a szőlőfajta háromféle interpretációját, különböző stílusokat, hanem az egyes borászatok miatt is. A sejtés lényegében beigazolódott, a borok is hozták az elvárt színvonalat, úgyhogy jó kezdésnek bizonyult a balatoni syrah trió az őszi-téli vörösboros szezonhoz.

Folytatom a Wachauer Weinfrühling, azaz a Wachau-i Bortavasz múlt héten megkezdett élménybeszámolóját a többi pincészettel.

(Dürnstein)

Még februárban jártam (ismét) a Bortársaság Borsuli Rioja kóstolóján, de valahogy elmaradt a beszámoló. A borvidékről és a választékban szereplő borászatokról már írtam a tavalyi kóstoló alkalmával, így most csak a kóstolt tételekről készült jegyzetek következnek.

A tavaszi Tokaj Magic kóstolóra különösen izgalmas témát választott ki Ripka Gergő: az Oremus Mandolás öt évjáratát néztük végig, méghozzá úgy, hogy a normál 0,75 literes palackokat magnumokkal vetettük össze. Mindig érdekes egymás mellett kóstolni a két különböző méretű palackot, egy vertikális sorban különösen. Nincs még egy borászat Tokajban, ahol akkora hagyománya van a magnum palackos kiadásnak, mint az Oremus, a Mandolás ráadásul szépen is érik, erről már többször meggyőződhettünk. Külön öröm, hogy a 2017 óta a pincénél dolgozó ifj. Bacsó András borász is velünk tartott a kóstolón, így a szakmai háttérről is első kézből hallhattunk információkat.

Horvátországban utoljára még gyerekként jártam és bár azóta évtizedek teltek el, az Isztrián eltöltött egy hétről ugyan távoli, de kellemes emlékfoszlányokat őrzök. Régóta terveztem már a visszatérést a horvát tengerpartra, idén májusban le is csaptam egy kedvező árú Bécs-Dubrovnik repülőjegyre, és nettó két napot töltöttem el a gyönyörű dalmát kikötővárosban.
Az óváros már a főszezon előtt - májusban, hétköznap - is nagyjából megtelt turistákkal (és Trónok harca rajongókat kalauzoló csoportokkal), főleg a késő délelőtti órákban. Kora délutántól már javult a helyzet, este pedig  inkább az éttermek és bárok teraszait töltötték meg az emberek. Az óváros kis utcáiban természetesen borbárokat is találunk, ahol akár tematikus kóstolósorok segítségével is lehet ismerkedni a helyi borokkal.
Vacsora előtt, közben és után igyekeztem én kicsit gyarapítani szerény ismereteimet és tapasztalataimat a horvát borok és szőlőfajták terén, leginkább dél-dalmát tételekkel a fókuszban. Egyelőre egyik helyi fajtának sem lettem feltétlen rajongója, főleg a vártnál sokszor magasabb árak tükrében, de persze akadtak izgalmas és kellemes borok is a helyi kínálatból kapott szűk keresztmetszetben.

(Dubrovnik óvárosa)

Április elején, a Dorothea Hotel éttermében, a Pavilonban rendezték meg a Radovin tavaszi portfólió kóstolóját. Számos magyar és külföldi bor, párlatok és vermutok is szerepeltek a kóstolható tételek listáján, több borász személyesen is elkísérte a borait.
Két külföldi pincészet, az osztrák Dorli Muhr és az olasz Vietti borait is személyesen a borászatok képviselői mutatták be. Egy további külföldi pincétől kóstoltam szélesebb merítést, az új-zélandi Greywacke-tól, akiknek négy borát forgalmazza a kerekedő.

Terjedelmi okokból a kóstoló beszámolóját kettéosztottam, az első részben a fent említett három borászat és borai szerepelnek majd, az összes többi kóstolójegyzet a következő posztban kap helyet.

Nagyjából hét év telt el azóta, hogy először találkoztam a Clos de Los Siete-vel, a francia borászlegenda Michel Rolland és társai Argentínában indított boros projektjével. Akkor azt a következtetést szűrtem le, hogy ez egy biztos kézzel, profin összerakott bor, amely egy bordeaux-i sorból biztosan kilógna, de a legtöbb újvilági testvérénél azért kifinomultabb és "európaibb". Az argentin termőhely és a bordeaux-i borászok találkozása tehát egy óvilági és újvilági borok stílusjegyeit egyesítő tételt eredményezett.
A gyűjtőmunka eredménye részben a véletlennek köszönhető: ha már két-három évjárat összejött, bevártam még néhány másikat, hátha tanulságos lehet egy újvilági vörös vertikális kóstoló is, különösen úgy, hogy ekkora a francia behatás. Tavaly év végén a kíváncsiság legyőzött és egy palackkal megkurtítottam a sort, április végén pedig a maradék 4 üveg nyakára hágtunk.

A tematikus borpáros sorozat ezúttal bővített verzióban jelentkezik, most nem kettő, hanem három bor került egymás mellé, méghozzá dűlőszelektált magyar kékfrankosok, 2019-ből, különböző borvidékekről. A három pincészet illetve, borvidék: a Centurio Szőlőbirtok a Mátrából, Homonna Attila a Balatonfüred-Csopaki borvidékről - közelebbről Tihanyból -, valamint a Takler Pince Szekszárdról. Magas elvárásokkal közelítettem a sorhoz, szerencsére nem kellett csalódnom, mindhárom kékfrankos remekül vizsgázott, miközben a termőhelyhez igazodva a fajta három arcát mutatták meg.

A borpáros sorozatban ezúttal magyar fehérborok, 2019-es chardonnay-k találkoznak, méghozzá két vulkanikus talajjal rendelkező borvidékünkről. A Sauska Tokaj Birs Chardonnay 2019 a mádi Birsalmás dűlő terméséből készült, míg a Villa Tolnay Panoráma Chardonnay 2019 a Csobáncról, a magasan fekvő Panoráma dűlőből érkezik. Árban hazai chardonnay mércével mérve elég magasan járunk, kb. 5000 Ft volt mindkét bor, amikor ezek az évjáratok voltak forgalomban. Pár évre eltettem mindkét palackot, hogy a hordó szépen besimulhasson, most előkerültek, hogy együtt kóstoljam meg őket. 

Az idei furmintos februárt a Tokaj Magic kóstolójával zártam, amely a Bott Pince Teleki dűlőből készült borait vette górcső alá egy igen komoly vertikális kóstoló formájában. Természetesen Bodó Judit és Bodó József is ott volt az eseményen, hogy személyes élményeikkel, történeteikkel tegyék teljessé az estét. Az eredetileg tervezett sor még ki is bővült néhány palackkal az egyik vendégnek is köszönhetően, így összesen 12 évjáratot kóstoltunk meg a Bott Telekiből, minden bizonnyal ez volt a Tokaj Magic eddigi történetének leghosszabb kóstolósora.

Régen és ritkán látott vendég látogatott el február elején a Bortársaság Borsuli "Borász a házban" kóstolóestjére. Györgykovács Imre Somló élő legendája, a Hegy neves családi birtokot alapító nagy öregjei közül az utolsó mohikán, mindez talán elcsépelt, de ettől nem kevésbé igaz. Sok hazai borásszal ellentétben Györgykovács Imrével alig-alig lehet összefutni kóstolókon, alig-alig tűnik fel boros eseményeken, és ahogy ő mondja a Somlón sincs kitáblázva a pince, de a jó emberek azért megtalálják. A Bortársaság Borsuli még egyik első eseményén látta vendégül Györgykovács Imre, most - mintegy 10 év elteltével - ismét eljött Budapestre és hozott magával sok-sok történetet és bort is.