Úgy néz ki, hogy időben eléggé szétszórva a nyár folyamán néhány hétvégét a Balatonon (pontosabban jelen állás szerint az északi partján) töltök, és ha már ott vagyok, amikor időm engedi és a társaság sem tiltakozik a borturizmus ellen, természetesen kóstolok is egy keveset. Sorozatnak nem nevezném azt a hirtelen ötletmagból kicsírázó lazán összefüggő néhány posztot, ami majd egymást követi itt a nyár folyamán, az egyetlen összekötő kapocs a borok között a Balaton lesz. Pusztán arról van szó, hogy terjedelmi okok miatt az 1-1 ilyen kiruccanás során kóstolt borokat inkább alkalmanként csokorba szedve írnám ki magamból, mintsem, hogy a sokszor egyébként is gigászira duzzadó egyvelegekbe olvadjanak. Nem tudom még előre megjósolni, hogy hány folytatás lesz, mindenesetre itt az első rész.
 

Az első alkalommal Badacsony lesz porondon. A Badacsonyi Bor7-re úgy legalább kétévente eljutok egy rövidke délutáni kitérő erejéig, és bár eredetileg nem is volt betervezve, ez az idén is így történt. A szűk egy órányi rendelkezésemre álló idő alatt két pince kínálatának egy része fért bele a villámkóstolásba, velük nyitom tehát a "nem sorozatot". :)

Az idei első hegyaljai túra a délelőtti Carpinus-kóstoló és dűlőbejárás után Mádon folytatódott. Az első alkalommal 2014-ben megrendezett Jó éjszakát Mád! gyorsan népszerű lett és lassan már hagyománnyá válik a településen. Nyitott pincék, koncertek, pincelátogatások, éjszakai dűlőtúrák,  kóstolók, gasztró kiállítók, vendégborászok... mindenki találhat magának való programot. Idén a hűvös és esős idő valószínűleg sok látogatót elriasztott, így a vártnál talán kevesebben érkeztek Mádra az év leghosszabb napján és legrövidebb éjszakáján.
A rendelkezésre álló időt így is sikerült kimaxolni kis csapatunknak, sok helyen jártunk, sok bort kóstoltunk, sok régi ismerőssel találkoztunk. Cserébe ezek megint nem életem legrészletesebb és legérzékletesebb jegyzetei és legátgondoltabb pontszámai, így tessék kezelni.

Az első hegyaljai túrára idén szokatlanul későn került sor, máskor az évnek ennek a szakában már 3-4 a borvidéken töltött hétvégén túl vagyok. Ebben az évben valahogy úgy alakult, hogy június vége felé sikerült először a Tokaji borvidékre látogatnom, cserébe meglehetősen sűrű programot sikerült összeállítani. A szombati nap délutánját és estéjét a "Jó éjszakát Mád!" eseményei töltötték ki, de már péntek délután belevetettem magam a borkóstolásba és szombat délelőtt még egy hosszabb dűlőtúra is belefért. A mai poszt ezekről az élményekről hivatott tudósítani.
 

(Kilátás a Poklosról)

Nem nagyon szoktam ilyen illusztris körökben mozogni, de amikor május első péntekjén egy kedves barátom felhívott, hogy a magyar WSET borakadémikusoknak illetve diákoknak Frank Smulders holland Master of Wine tart egy kóstolót Alsace-i borokból, és van egy üres hely, akár mehetnék is, akkor nem kellett túl sokat gondolkoznom. Alsace-ból elég kevés bort kóstolok, nem feltétlenül az érdeklődés hiánya miatt, hanem inkább azért, mert az itthon elérhető felhozatal elég gyér, annyira viszont már nem hajt a kíváncsiság, hogy külföldi webshopokban kutassak a borok után. Így aztán lecsaptam a kínálkozó alkalomra és az MTA egyik különtermében igyekeztem elmélyíteni sekélyes ismereteimet.
 

A mádi Szent Tamás Pincészet borait többé-kevésbé rendszeresen kóstolom, de valahogy úgy esett, hogy a 2015-ös évjárat dűlős boraihoz még csak szórványosan, "fesztiválkörülmények" között volt szerencsém. A Gourmet Fesztivál ugyan szintén fesztivál, ebből kifolyólag itt is hasonlóan csak kapkodva kóstolhattam volna a borokat (a legtöbb kiállítónál így is történt), de a pincészet standjánál sikerült elkapnom egy csendesebb időszakot, így volt idő és hely nyugodt körülmények között barátkozni a 2015-ös dűlőszelektált tételekkel és néhány édes borral is.

(A pincészet mádi feldolgozója 2016-ban)

Április már szinte hagyományosan a kékfrankos hónapja itthon, évek óta ebben a hónapban kerül megrendezésre a legtöbb, a fajtára koncentráló esemény, kezdve a megboldogult Kékfrankos Naptól a Kékfrankos Most!-ból lett Kékfrankos Április-ig. Ráadásul a tavalyi furmintév után 2018-at központilag kikiáltották a Kékfrankos Évének, jelentsen ez akármit is.
Az utolsó előtti pillanatban úgy döntöttem, hogy az esti programom előtt én is szaladok egy nagy kört az idei Kékfrankos Áprilison a Gellért Hotelben. Komoly jegyzetek nem készültek, de egy gyors beszámolót azért bepötyögtem a rend kedvéért. 

A Tar Ferenc a finewines.hu "atyja" folyamatosan alakítja, bővíti a kereskedés borkínálatát, időről-időre felbukkannak a szortimentben új borok, pincészetek, borvidékek. A mostanihoz hasonló bővülésre azonban rég nem volt példa. Új-zélandi borok ugyan eddig is előfordultak a finewines kóstolókon, de a saját portfólióba csak most kerültek be, cserébe rögtön igen széles merítésben, mind szőlőfajták, mind borvidékek szempontjából. Új-Zéland legismertebb borvidéke, Marlborough ezúttal csak egy gewürztraminer-rel képviselteti magát - érthetően, Marlborough-ból van elég sauvignon blanc és pinot noir a magyar piacon -, cserébe viszont olyan kevésbé ismert gyöngyszemekkel is lehet barátkozni, mint Nelson vagy Waiheke Island. 

A beharangozó kóstoló pillanatok alatt betelt, és a ráadásra is villámgyorsan elfogytak a helyek. Aki viszont időben kapcsolt, nem bánta, meg 8 pincészet 18 bora adott átfogó képet Új-Zéland borországról.

A múlt bugyraiba vissza-visszajárkálva könnyen tűnhet úgy, hogy a Rácz Miklós Tamás vezette diósviszlói kisbirtok tevékenysége láthatatlan, esetleg érdektelen a számunkra. Ezt a zéróbejegyzéses statisztika ugyan bizonyíthatja, de attól még éppen az ellenkezője számít a valóságtól kevésbé elrugaszkodott állításnak, már ami engem illet. Kettőezer-tizenkettő óta ugyanis többször rácsodálkoztam már a háromfajtás – nevek szerint cabernet franc, pinot noir és chardonnay – alapra építkező, évi kilencezer palackos kisüzem tehetségére.

Hogy a villányi gyökerek ellenére nem izomszerű, hanem sokkal inkább feszesebb, érdekesebb és kísérletezőbb borok készülnek arrafelé. Hogy ennek ellenére rendre kellemes borok születnek minimális minőségingadozás mellett, amely a megbízhatóságuk mellett is tudnak meglepetéseket okozni. És ha valami, akkor egy kettőezer-tizennégyből szedett villányi franc, amelynek polci ára alig csúszik a nép-lélektani kétezres összegnél feljebb, szóval ez a bor egészen biztosan alkalmas arra, hogy a kellő előzetes rizikómérlegelés mellett kellemes meglepetést okozzon. Okozott is.

Megint Drop Shop és megint pinot noir, ezúttal kizárólag Új-Zélandról. A Balassi Bálint utcai borbár alighanem Budapest legkomolyabb új-zélandi borválasztékával büszkélkedhet (bár ezen a fronton hamarosan a finewines is belehúz), a borlapon is rendszeresen szerepelnek "kiwi" borok, és egy-egy jelesebb alkalom során ritkábban poharazott nagyágyúk is kinyílnak. Március végén új-zélandi pinot noir-estet tartottak a borbárban, külön fókuszba állítva a kínálat egyik koronaékszerét képező Felton Road borait.
Sajnos kevés dolog visz olyan könnyen kísértésbe, mint a jó új-zélandi pinot noir, úgyhogy inkább most sem próbáltam meg ellenállni és betértem néhány pohár borra a Drop Shop-ba.
 

Ez a hét most kevésbé a magyar borok szerelmeseinek kedvezett itt a blogon, elnézést, de a magam részéről megint külföldi kitekintéssel folytatom. Egy rövidke spanyolországi "telelés" alkalmával ugyanis összegyűlt egy csokorra való spanyol borról szóló jegyzet. Annak ellenére, hogy Andalúziának is megvannak a maga borvidékei, a  borbárokban, éttermekben a saját borok mellett is Ribera del Duero és Rioja a két legerősebben reprezentált borvidék, gyakran még a "ház bora" szintjén is. Én konkrétan Málaga környékén jártam, amely a város nevét viselő Málaga DO és Sierras de Málaga DO területének része. Igyekeztem a helyi borokkal ismerkedni, de több más spanyol borvidék borai is előfordultak a poharamban, szóval ezeket az emlékeket adnám közre egy nyúlfarknyi ismertetővel Málaga DO-ról és Sierras de Málaga DO-ról, hátha érdekel valakit. :)

Új-zélandi és burgundi pinot noir-ok kisebb-nagyobb rendszerességgel megfordulnak a poharamban, többnyire a fajtára hangolt kóstolósorok formájában, de kaliforniai és oregoni pinot-kat ritkán kóstolok. Március elején viszont olyan szerencsésen jött ki a lépés, hogy gyors egymásutánban két alkalommal is elém került egy burgundi-új-zélandi-észak-amerikai pinot-trió.
 

Talán nem túlzok, ha azt állítom, Takács Lajos a magyar borvilág egyik legérdekesebb, legeredetibb egyénisége, és nagyon jó, hogy mindezt nem kell múlt időbe tenni, hiszen a Somló elhagyása után Lajos most Tokajban tevékenykedik (valószínűleg kevesen tudják: Takács Lajos a borvidék szülötte, Abaújszántón látta meg a napvilágot). Nem túl gyakori, hogy valaki alig néhány év borászkodás után legenda-státuszig emelkedjen, de azt hiszem, Takács Lajosnak ez a Somlón sikerült. A sors úgy hozta, hogy a borász elhagyta "A Hegy"-et, de a borkészítést szerencsére Tokajban sem hagyta abba, még ha eredetileg ez is volt a szándéka.
Lajos somlói borai szép lassan elfogynak, a tokajiak még forgalomba sem kerültek, ritka alkalom tehát, hogy egyetlen kóstoló alkalmával mind a somlói, mind a tokaji munkásságába bepillantást nyerhettünk. Tar Ferenc a Borászportrék-sorozat keretében egy (majd a nagy érdeklődés miatt még egy) ilyen estét szervezett a Carpe Diem-be. 

(Takács Lajos és Tar Ferenc, a képet a Carpe Diem facebook oldaláról kölcsönöztem)

Az idei év januárjának közepe már túl távolinak tűnhet ahhoz, hogy ebből a sokszor téves előítéletek mentén, néha viszont inkább csak rossz tapasztalatokra alapozva kudarcosnak minősített 2014-ből kóstoljunk vissza borokat. Főleg a mindenféle beragadástól szenvedő készlet kisöprésének ürügyén kívül. Ugyanez a hónapközép egyúttal messze van a tematikus február úgynevezett bevezetéséhez is. Ráadásul éppen változó arányokban furmintot is tartalmazó fehérborokkal. Aztán mégis csak az van, hogy időhiány, fogyasztás- és írásbőség okán éppen most, a témahónaphoz közel jutottunk el odáig, hogy megemlékezve róluk kedvet csináljunk Hegyalja fehérboraihoz. Meg az is van, hogy bár időtekintetben valóban távol akarjuk tudni magunktól kettőezer-tizennégy szenvedéseit, de azért igenis készültek érdekes, szerethető, sőt, akár nagy borok – többnyire egyébként fehérek – határainkon belül abban az évben is. Ráadásul olyanok is, amelyek majd' négyévnyi távlatból is mernek érdek nélkül tetszeni. Kapásból itt van kettő lentebb, szokásosan, négykezileg.

A Lidl nemzetközi borkínálata szerencsére már évek óta stabilan bizonyítja, hogy nemcsak érdemes, de szükségszerű is kiemelt figyelmet fordítani rájuk a hazai hiperek szegényes, sokszor ötlettelen, érdemi lehetőségeket, alternatívákat nem kínáló terepén. Írtam már fehérről, vörösről és proseccóról egyaránt. Nem arról van szó, hogy csúcsostromló világklasszisokat lehet a hétvégi bevásárlással összekötve a heti élelmiszer közé pakolni. Inkább csak az van, hogy széleskörű és minőségi betekintést nyújtanak a nemzetközi borok világába. Ráadásul mindezt sokszor nevetségesen jó ár/érték-arány mellett teszik meg. És mivel a hazai közízlés és -vélemény jellemzően elmaradottabb a nemzetközi helyzet fokozódásának tekintetében, ezek a borok missziószerűen nyitnak ablakot a világra mindenkinek, ha éppen úgy van a szándék. A polcaikat én is rendszeresen és kitartóan szondázom, így történhetett meg, hogy az év végén puszta kíváncsiságból a kosárba emeltem a címszereplő spanyol vöröset. Másnap a nyakára is hágtunk, ráadásul kifejezetten elégedettek is voltunk azzal, amit a palackban találtunk.

A Bortársaság Borsuli már évek óta szervez különböző tematikus kóstolókat az érdeklődőknek, mindenféle boros-pezsgős (sőt, újabban időnként sörös, teás) témakörben, néhányról volt beszámoló a blogon is. A Borsuli vezetője, Furják Andrea és Fiáth Attila Master of Wine-jelölt talán tavaly, talán tavalyelőtt találták ki, hogy évente 1-2 alkalommal kivételes borsorokat mutatnak be "Egyszer az életben - Felsőpolc" címmel. Az ezeken szereplő, különböző borvidékekről származó fehér- vagy vörösborok (a jövőben valószínűleg pezsgők is) különleges minőséget képviselnek, és ahogy a kóstoló címe is mutatja, gyakran igen borsos árú tételekről van szó. Az idén novemberben prezentált fehér sor is tartogatott komoly versenyzőket, és szokás szerint egy magyar bor is szerepelt a nemzetközi mezőnyben.

A Bortársaság idén is megrendezi/megrendezte a szokásos Tokaj évjárat-bemutatót, a 2016-os év boraival. Én személy szerint nagyon szeretem ezeket a rendezvényeket, befogadható a bemutatott bormennyiség, nincs nagy tömeg, mégis sok jó ismerőssel, baráttal lehet találkozni, beszélgetni a borászok és közönség soraiban is. 
Ahogy már megszokhattuk, a 2016-os borok bemutatása is két részletben történik. Az első körre a múlt héten került sor, a második a jövő héten lesz, de mivel utóbbin sajnos nem tudok részt venni, gyorsan meg is osztom az első kóstolón szerzett röpke benyomásaimat (és az azok alapján kiosztott szigorúan jelzésértékű pontszámokat).

Egyszer azt találtam írni, hogy „rövid múltja ellenére Bakó Ambrust én az egyik legrátermettebb és leghaladóbb magyar bortermelőnek gondolom”. A borok mögött lévő emberen túl ezt a fantasztikusan jól sikerült 2013-as évjárat borai alapján bátorkodtam megfogalmazni és ma sem gondolom másként. Időközben azonban Ambrus és borai szinte eltűntek a piacról, ami legalábbis bizonyosan kérdéseket vetett fel és nem csak bennem, de sok más, a tiszta és jól elkészített badacsonyira vágyó fogyasztóban is. Úgy tűnik, nem kell tovább várni, Bakó Ambrus visszatért és borai talán jobbak, mint valaha. November elején Kispál Helénnel a Tar Ferenc-féle Carpe Diem borbárban mutatta meg a hamarosan piacra kerülő 2016-os évjáratot és a szerencsés közönség mélységi információkat kaphatott borról, szőlőről, borvidékről és a kis badacsonyi birtok helyzetéről.

A Bécstől mindössze 10 kilométerre, északra található Kloster Neuburg Ágoston-rendi kolostora rendelkezik Ausztria legrégebbi és legnagyobb szőlőterülettel bíró borászata felett. A kolostort világi szerzetesek részére alapította 1114-ben a Babenberg-házbeli III. Szent Lipót osztrák őrgróf, majd 1133-ban az Ágoston-rendi szerzeteseknek adományozta. Kloster Neuburg azóta is egyházi és kulturális központ maradt, a Babenbergek és a Habsburgok is székhelyükké választották. Bár a 18. századi grandiózus terveknek végül csak a negyede épült meg, a kolostor így is impozáns látványt nyújt. 

A bodrogkeresztúri és bodrogkisfaludi borászok, helybéli termelők, ideérkező zenészek, lelkes lakosok összefogásának gyümölcseként létrejött Mindszenthavi Mulatság egy ideje már kötelező program az őszi szezonban. Az esetek nagy részében még a vénasszonyok nyarának megfelelő időjárás kíséretében csordogáló hétvégi fesztivál jellemzően egybeesik az adott évben tett utolsó hegyaljai látogatásommal is. Ilyenkor általában nagyobb baráti társasággal érkezünk és az egész hétvégét hegyalján töltjük, többnyire a fesztivál keretei között mozogva, merthogy a két kis település bőven kínál programot a mulatság péntek estéjére és teljes szombati napjára.

Idén sajnos úgy alakult, hogy részemről csak villámlátogatás lett a komplett hétvégéből és a csapat létszáma is megcsappant, de idén azért nem marad el a beszámoló (tavaly ugyan hárman is a helyszínen voltunk a szerzők közül, de értékelhető jegyzetek valahogy nem készültek :)). A hagyományos, tölgyfa alatt elköltött kései reggeli után a Dereszla Pincészetnél kóstoltuk a nap első borait, majd a Kisfaludi Bárkán prezentált sétáló kóstolón és kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, végül a Tokaj Nobilishez ugrottunk be.

A szélesebb közönség számára abszolút fiatalnak tűnő badacsonyörsi Csendes Dűlő Szőlőbirtokról az elmúlt hét vasárnapjáig pusztán csak annyit tudtam, hogy köszönik szépen, léteznek. Pedig furmintfan, blogunk vastollú élmunkása írt már róluk egy hosszabb bejegyzést a személyes birtoklátogatástól való meghatódottság ürügyén. Úgy tűnik, hogy a száraz tények eladhatóságának növelésére felhasznált cukimacskás kampányképe sem érte el nálam a kellő hatást, ugyanis elfelejtettem hazakattintani. Eddig. Most viszont érdemes lenne, és nem csak nekem, hiszen nem fogom megismételni a birtoksztorit, úgysem tudnám szebben-jobban leírni a tényeket, redundanciának pedig helye nincs. Szóval erre tessék. Ez a bejegyzés pedig arról szólna, hogy végigköptük-nyeltük a birtok hárslevelűit. Kronológiai sorrendben oda és vissza, kettőezer-tizenkettőtől kettőezer-tizenötig. Mindezt az őszi nyárban, szabadtéren tettük meg. Négy bor, négy kor, négy állapot és négy kéz. Ez következik most, a szokásos módon tálalva.

A Mátrát az utóbbi években még az egyik legígéretesebb magyar borvidékként, titkos reménységként tartották számon. A borvidékben rejlő potenciál persze nem csökkent, de talán már nem olyan nagy titok ez, hiszen az ismertebb borvidékekhez képest olcsóbban elvihető szabad területek egyre fogynak, miközben újabb és újabb ígéretes borászatok tűnnek fel a környékről. A borászok egyesületekbe tömörültek és mind a borvidéken, mind a fővárosban egyre gyakrabban mutatják be együttesen boraikat.
Ilyen új reménységnek tűnik a Dominium Pincészet, akiktől eddig még nem kóstoltam bort, de az első találkozás alapján érdemes lesz rájuk is odafigyelni. Mivel semmiféle korábbi ismerettel nem rendelkeztem a pincét illetően, a honlapról - amely szerint a pincészet büszkesége a syrah, és ettől teljesen függetlenül nekem is egy syrah-ra esett a választásom - tájékozódtam.

A családi borászatban Orbán Tamás a családfő, szőlész-borász, aki igyekszik tenni a tágabb közösség és a borvidék felemelkedéséért is. Orbán Mónika a vendéglátásért, a papírmunkáért és a termelés felügyeletéért felel, ezen túl a borból édességeket is készít. Orbán Dániel jelenleg szőlész-borász tanulmányait végzi a Corvinus Egyetemen, jelenleg a birtok igazgatásával ismerkedik, mellette a marketing és az értékesítés is az ő feladata. A fiatalabb fiú, Tamás, egyelőre a szőlészeti munkákban segít.
A birtok szőlőterületeinek nagysága kicsivel meghaladja a 10 hektárt, amelyek több dűlő között oszlanak meg. Sok fajtával foglalkoznak: sárgamuskotály, ottonel muskotály, szürkebarát, sauvignon blanc, hárslevelű, zenit, chardonnay, rajnai rizling, kékfrankos, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, syrah, turán. Kísérleti jelleggel fekete leányka, tempranillo és furmint is található a birtokon. A technológiai és kapacitásbeli korlátok miatt nem készül minden fajtából bor, egyébként inkább fahordós vörösek, és hagyományos oxidatív technológiával készült fehérek szerepelnek a kínálatban.
A szőlőművelés és a borkészítés folyamatában elsődleges szempont a természetesség. Nem használnak semmilyen gyomirtót, igyekeznek kiszorítani a vegyszereket, elsősorban a rovarölő, illetve felszívódó gombaölő szereket, és olyan természetes anyagokból készült permeteket juttatnak a szőlőbe, amely a növények immunrendszerét hivatott erősíteni. A kézzel szüretelt termést válogatjuk, a borok spontán erjednek. A vörösek kádakban, 10-15 napig tartó csömöszölés mellett erjednek, majd magyar tölgyből, magyar kádár által készített fahordóban finom seprőn érlelődnek. 

Burgundia talán a borvilág legmisztikusabb, legtitokzatosabb, legnehezebben érthető szeglete. Mindössze két fontos szőlőfajta, ugyanakkor temérdek falu, dűlő, évjárat, amelyek labirintusában könnyű eltévedni iránytű nélkül. Ráadásul Burgundia nem olcsó játék, már pusztán a belépő szintet képviselő palackokért is mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. Egyre mélyebbre... A burgundiai borok iránti kereslet egyre csak nő, a területek ára már az egekben van, a borvidék nem képes lépést tartani az igényekkel. Ennek számos oka van kezdve a természeti tényezőkkel (jég, kártevők), a termelési kondíciókkal (csökkentő termésátlagok, organikus gazdálkodás, elöregedő ültetvények). Az utóbbi időben egyre több borász negociánt-ként lép fel, a legjobb termelőktől felvásárolt szőlővel egészítették ki saját területeik termését. 
A Bortársaságnál már hagyomány, hogy az új évjárat borainak megérkezését követően kóstolót is tartanak a burgundiai kínálatból szemezgetve. Mivel a 2014-es évjáratról jókat lehet hallani/olvasni és eddigi élményeim is ugyanezt igazolták, nagy érdeklődéssel vártam az estét.

A szegedi Bortéren találkoztam először a tolcsvai pincének a nevével. Gyakori kóstolótársam, TiBor-barát szúrta ki őket, felfedezésre váró tokaji pince, szép neve is van, ugyan nézzük már meg egy-két borukat. Hát nézzük!

Megvallom őszintén nekem nem jött be az a felvezetés, amivel meg akartak fogni. Ilyen meg olyan aranyérmek, díjak vég nélküli sorolása, oklevelek garmadája vigyorog az arcomba, melyek tanúsítják, hogy mindezt micsoda társaságban, micsoda zsűri előtt. Kicsit ilyenkor olyan érzetem van, mintha azt sugalnák, hogy ezek birtokában a bor már-már objektíve is fantasztikusnak tekintendő, ha esetleg mégsem tetszik majd, akkor jobb, ha rögtön az én készülékemben keresem a hibát. Ja és persze jön az info a várható potenciálról is: Ezek a borok kérem szépen 20-30 évre készülnek. Mikor is alapították ezt a pincét? 2011-ben.  Bátor kijelentés.

Nyilván csak úgy lehet ezt az egészet csinálni, ha legalább mi magunk hiszünk benne, illetőleg természetes, ha egy pince büszke az eddig felmutatott eredményeire. Az is lehet, hogy egy fesztiválon a legtöbben ezt szeretik hallgatni. Sajnos én nem, illetve már annyiszor, de annyiszor csodálkoztam rá negatívan a hasonló beharangozók után kóstolt borokra. Az a helyzet, hogy nálam a különböző díjaknak konkrétan nulla jelentősége van akárki is írja alá őket.

Volt olyan futó gondolatom hogy kóstolás nélkül továbbállok, de végül éreztem, hogy felébred bennem egyfajta rosszindulatú, előítéletekkel teli kiváncsiság, na nézzük, hogy pukkad ki ez a lufi is.

Megkapjuk az első bort. Egy 2015-ös száraz furmint. Hmm. Nem is rossz, sőt egész komoly. Na jó, nézzük csak a hársat is. Hoppá-hoppá. Végül végigmentünk a teljes soron. Nem mondom, hogy mindegyik ugyanúgy tetszett, de lehet mondani, hogy a portfólió egésze mély benyomást tett rám. Semmiképp nem a mai fősodornak megfelelő nemzetközi stílusú borokat kell elképzelni. Érett, komoly anyagok, egy részük sejthetően a botritiszt sem nélkülözi, némelyik a fenolosabb jegyeket sem. Nem félnek a maradékcukortól, de az egyes kategóriák között e tekintetben nincsenek nagy ugrások, a szárazak sem teljesen szárazak, az édesek meg nem annyira desszertborosak. A legjobban a Birtokbor 2014 tetszett, ez egy félszáraz/félédes határon mozgó furmint-hárs kombó, vettem is belőle egy palackkal, melyet így nem sokkal később otthon is megnézhettem nem fesztiváli körülmények között. Ennek rövid jegyzete következik.

Késeis illatok kajszival, kandírozott citrusokkal, mézességgel, pici szilvával. Mellette dohány, fekete tea, érintésnyi karamell, finom gombásság, vajasság. Annak ellenére, hogy mai trendekbe nehezen besorolható borstílus, abszolút tiszta és nagyon komplex. Szájban nagy testű, telt ízű, kerek, ezt az érzetet erősíti az érződő maradékcukor is. Strukturálisan tényleg elég komoly, mély és hosszú a korty, amit fajsúlyos, érett, lüktetően életteli savak nyújtanak meg. Tapintatra sima, finom felszinű cserességgel. Vágyom újabb palackra, egész biztos ott lesz az évvégi toplistámon, de ami ettől is több, megmutatja egy olyan arcát a tokajinak, aminek számomra nagyon is volna létjogosultsága. 7p. 

Megesik néha, hogy az ember pont jókor van jó helyen, és ennek köszönhetően nem várt meglepetésekben részesül Én is pontosan így jártam a múlt héten a Drop Shopban. Az aznap estére meghirdetett nagy új-zélandi pinot est farvizén a táblára felkerült poharas tételeket terveztem megszondáztatni még a nagyobb tömeg megérkezése előtt, amikor kiderült, hogy a borbár stábja épp egy kisebb burgundi sort kóstolt meg, értelemszerűen kínálatbővítési szándékkal. Még fel sem ocsúdtam és már ott volt előttem négy nyitott palack, amelyet később még három követett. Új-Zélandra is maradt azért idő, ráadásul a Domain Road nevű pincészet tulajdonosai is beugrottak az este folyamán, így három boruk megkóstolása mellett alkalmam nyílt egy rövidke beszélgetésre is.

A Junibor Egyesület legénysége a budapesti "főhadiszállásuknak" számító DiVino előtti Szent István téren megtartotta a már hagyománnyá váló Junibor Ünnepet, ezúttal augusztus és szeptember fordulója helyett egy hónappal később. 
Pénteken a sajtó képviselői 2 óra hosszáig szabadon kóstolhattak, aminek nálam az lett az eredménye, hogy ide-oda csapongva megkóstoltam több vörös- és néhány fehérbort, plusz a teljes Árvay-szortimentet, beleértve néhány műsoron kívüli tételt is. Mivel így az arányok erősen felborultak, a többi bort inkább meghagyom az év végére tervezett egyvelegbe, az Árvay borokról készült rövidke jegyzeteknek pedig végül ezt a külön posztot szenteltem.