Megünneplendő Szentesi Jóskát, a borászok borászát, meg azt, hogy csak úgy van és ontja magából a tabudöntögető borokat, egy igazán rendhagyó kóstolóra került sor. Egy baráti társaság gyűjteményének és a pincében „elásott” készleteknek hála ezúttal nem csak horizontálisan, de vertikálisan is éles képet kaphattunk a Szentesi Pincében folyó munkálatokról. Olyannyira rendhagyó kóstoló volt ez, hogy egyik-másik bornál a termelő sem igen sejtette mire számítson. És valóban, vajon mire kell gondolni, amikor egy elfeledett, sőt lesajnált borvidékről 5-10 éves fehér- vagy vörösborok forognak a pohárban? No, ennek jártunk utána.

Ismét eltelt egy év és megint sor került az egyik legpatinásabb Tokaji birtok, a Királyudvar évjárat bemutatójára. Tavaly már leírtam, miért is nagyszerű dolog az, ha egy magát komolynak tekintő termelő egy fókuszált és informatív évjárat-értékelést és borbemutatót prezentál az értő közönség számára. Most eltekintek ettől, legyen annyi elég, hogy a 2012-es évjárat rejtelmeit ismét egy kiváló előadáson és borsoron keresztül ismerhettük meg. Ezen felül, aki az elképesztő forróság ellenére elvonszolta magát a kóstoló helyszínéig, a korábbi évjáratok borait is megméricskélhette. Az előadást és kóstolót a pincészet tulajdonosa, Anthony Hwang celebrálta.

Régi ismerős, még 2009 telén vásároltam belőle pár palackkal és Berecz Stephanie kifejezett kérésére nem nyúltam hozzájuk egészen mostanáig. Akkor egy magassavú és karcsúnak ható borként jellemeztem, visszafogott, neutrálisabb aromavilággal. Mivel a korábbi  Kikelet palackok is szépen értek, volt remény a pozitív irányú fejlődésre. És tényleg ez történt. Ezúttal több órán át kóstolva egyre jobban tetszett, annyira, hogy eltenni már nem sikerült belőle másnapra és többedmagammal végére jártam a palacknak. Közepes citromszínű. Gazdag, és melegedve egyre intenzívebb illat: fehérvirágok, lédús őszibarack, érett citrusok. Kóstolva kissé meglepődtem, mert jóval koncentráltabbnak éreztem, mint az emlékeimben élt. Közepesnél kissé teltebb bor, gazdagon gyümölcsös, cseppnyi mézzel és hordós krémességgel. Nagyon élvezetes ital. Jelentős mennyiségű, de nem túlzó érett savak, megfelelő, de nem extrém mély fókusz. Olyan igazi kikeletes stílusú. Csontszáraz érzetű, nagyon szép hárslevelű, 7 pont. Nem emlékszem a pontos árára, nagyjából 3000 forint lehetett, szóval kiváló vételnek bizonyult.    

                                              (Elnézést a kissé viharvert címkéért...)        

Hosszabb ideje készülődtem már philadelphia-i és new york-i borbarátaimnak magyar vörösborokat mutatni. Újdonságot nem mondok vele, hogy nehezebb dolgom volt a borok kiválasztásánál, mint tavaly a fehérek esetében. A koncepcióm az volt, hogy próbálok néhány magyar fajtából készülő tétel mellett a nemzetközi fajtákra is koncentrálni, hiszen a legkomolyabb magyar vörösek zöme jelenleg alighanem azokból készül. Még egy dolgot tartottam nagyon fontosnak: olyan tételeket igyekeztem kiválogatni, amelyeknél nem kellett azzal mentegetőznöm, hogy most ugyan nem az igazi a bor, de majd 3-5-10 év múlva milyen jó lesz (vagy lenne, ha el nem fogyna). Minden bor pihent legalább egy hónapot mielőtt felbontottam, és az első kivételével 4 órát szellőztek, igaz csak palackban. Ismét el kell hogy mondjam, hogy bizonyára maradtak ki remek magyar termelők pompás borai, de azok közül remélhetőleg következő alkalommal több is sorra kerül. Ezúttal ezeket a borokat kóstoltuk:

Első esti nagy kóstolónk témája a hárslevelű volt. A frissen épült Basilicus Borkultúra Központ volt a helyszín, a résztvevő borászatok pedig a Bott-pince, a Tokaj Nobilis, a Tokaj Kikelet, Demeter Zoltán, az Erzsébet pince, a Paulay Borház, Dorogi István, a Basilicus birtok, illetve a Bodnár-pince.

A technikai részletekről: 2012-es tételekkel indítottunk és haladtunk időben visszafelé egészen 2005-ig. A borokat vakon kaptuk kettesével és minden évjárat után az adott kört felfedtük. Kissé korlátozott volt a rendelkezésre álló idő, így elég tempósan haladt a sor, amiből következik, hogy tényleg csak futó benyomásokat sikerült rögzítenem. A pontozásról lemondanék, de egy aláhúzással megjelöltem a kiemelkedőbbnek érzett tételeket.

Magyarország legdrágább száraz fehérborának öt évjáratával, barátokkal és blogger kollégákkal ültünk egy asztalhoz. Nagyon kíváncsiak voltunk hogyan teljesít és érik Szepsy István emblematikus Szent Tamása. A kíváncsiságba azért némi félelem is vegyült, hiszen a termelő és dűlő híre, no meg a bor árazása nagyon komoly elvárásokat támaszt. Természetesen nem százpontos borokat vártunk, de minden tételnél minimum bólogatni gondoltunk. Nézzük, így alakult-e.

Pár hónapja vetettem fel Török Csabának, volna-e kedve egy Tabunello vertikálishoz. Volt. Személy szerint nagyon kíváncsi voltam a kis Szent György-hegyi birtok hétéves evolúciójára és alig vártam, hogy egyetlen asztalon lássam a teljes történetet. Magyarország talán legfurcsább bora a 2007-es évjárattal robbant a köztudatba. Alsó hangon is megosztott mindenkit, hiszen három dimenzióban is megbolygatta a téridő szövétnekét: Szent György-hegyi is, vörös is és Toszkána első számú fajtájából, az itthon vadidegen sangiovese-ből készült. A fogadtatás enyhén szólva is vegyesnek ígérkezett. A fogyasztók egy része élcesen egri kadarkát, másik része kiváló pinot noirt kiáltott. A helyi „szakma” is nagyokat szörnyülködött, sőt a 2HA a mai napig szálka egyes szemekben. Nehezen érthető ez, hiszen a birtokra látogatva pompás szőlőket, egy csodaszép birtokközpontot és profi pincét találunk. Ha teszünk egy rövid sétát a hegyen, hamar rájövünk, hogy Török Csaba – két-három másik termelőtársával együtt – csak zavar a mátrixban. Elhanyagolt szőlők, lepukkant pincék és rangon aluli borok jelentik ugyanis a Szent György-hegy valóságát. Persze, most nem erről lesz szó.

Egy Varsó mellé szakadt barátom hívta fel a figyelmem, hogy a lengyel Lidl nagy átalakulások színtere volt az elmúlt időszakban. Lidl viszonylatban ugyanis igen szokatlan minőségű és árazású borok jelentek meg a polcokon. Ez önmagában még csak érdekesen hangzik, de ha végignézzük a listát, meg is lepődhetünk: Champagne, Elzász Grand Cru, Médoc Cru Bourgeois, Saint-Émilion Grand Cru, Crozes-Hermitage, Châteauneuf-du-Pape, Gigondas, Sauternes, Brunello di Montalcino. Kiindulva a „Lidli” itthoni, főként olcsó borokra koncentráló kínálatából, már-már meghökkentőnek hat az újítás. Vajon milyen kísérletbe fogott a Lidl Polska északi sorstársainknál?

Ismét következzen egy kupacnyi riesling az elmúlt hónapok terméséből. Jelentős részük kapható itthon a riesling.hu-nál.

A képen Bernkastel városkája látható a fölé tornyosuló hírhedt Doctor-dűlővel.

A Furmint Február még mindig dübörög. Egyszer azonban minden jónak vége lesz, hamarosan elzárják a csapokat és meg nem áll ugyan, de lassabban csordogál majd a furmint. Február utolsó napjait számlálgatva érdemes volt tehát igyekezni, ha szerettünk volna még egyszer a furmintban megfürödni. Erre én – a szervezők kedves invitálásának eleget téve – a Veritas Budakeszi Rathauskeller boltívei alatt kerítettem sort. Őszintén meglepett, hogy a Budakeszi környékén élők mennyire kellemes és igényes helyett kaptak, a minőségi ivászathoz-evészethez már nem szükséges Budapest belvárosa felé megindulni. A modern bisztrókonyhát is kínáló borszaküzlet és bár természetesen a Veritas portfóliójából építkezik, vagy 30 bort poharaznak – köztük több Champagne-t is –, valamint a vendégek polci áron bármit a poharukba kérhetnek. Ismerve az éttermi árakat, itt kezdtem Budakeszi polgáraira igazán irigykedni. A tárgyra térve a már említett Furmint Február keretében sor került itt egy furmint kóstolóra és a borokat támogató kiadós falatozásra. A kóstolt tételeket – túl a finom ételeken – Árvay Angelika és Molnár Péter (Patricius Borház) kísérték.

Ismét következzen egy adag riesling az elmúlt néhány hónap külön meg nem írt tapasztalataiból. Kedvcsinálónak egy kép a Rajna-vidék egyik legjobb és leglátványosabb dűlőjéről a rüdesheimi Berg Schlossbergről. Innen csentem.

Remek alkalmat kínált a Bott-borokban elmerülni vágyóknak a Pince és a Terroir Club közös rendezésében megvalósult retrospektív kóstoló. A hordómintáktól építkező és a pince időszámításának kezdetéig visszanyúló tételeket Bott Judit és Bodó József mutatták meg az érdeklődőknek. Számomra különösen hasznos volt ez, hiszen ez a tokaji pincécske nagy elmaradásom, boraikkal általában csak futtában találkoztam: itt egy Teleki, ott egy Csontos, amott egy Határi. Ez pont kevés volt ahhoz, hogy teljes képet kapjak a legjobbak közt emlegetett termelőnél folyó munkáról. Eközben szerzőtársam sokszor nyakig merül Bott-borokban és a birtoknál olykor-olykor – nagyon helyesen – munkára is kényszerítik. Következzen tehát egyéni felzárkózásom és hozzá egy részletes beszámoló a múltidéző kóstolóról.

Amikor Ribera del Dueroban a Bodegas Aalto pincészetnél jártam, önkéntelenül is felfigyeltem a szakmai tótumfaktumként tevékenykedő Mariano García nevére. Spanyolországot járva lépten-nyomon találkozhatunk ezzel a névvel, hiszen Garcíát az ország egyik legjobb és legbefolyásosabb borászának tartják. 1968-ban kezdett a Vega Siciliánál dolgozni, mindössze 24 évesen a már főborászi pozíciót tudhatta magáénak, majd ezt követően mintegy 30 évig ontotta magából a meghatározó és a Vega Siciliát a kultikus borelitbe visszarántó tételeket. Az Aalto modern lábbelibe bújtatott tempranillói szintén kivételes minőséget képviselnek, és nem véletlenül szereztek maguknak cirka egy évtized alatt komoly hírnevet. Mariano García azonban nem csak az Aalto stábját erősíti, de saját családi pincészetével is szerves része a nemzetközi „borkeringésnek”. Vajon milyen bort készít valaki a Vega Sicilia árnyékában eltöltött negyedszázad és az Aalto modernül újrafogalmazott csodái között? Erre, azaz Mariano García spanyol hangjára voltam kíváncsi.

Természetesen idén sem maradhattunk távol Magyarország legizgalmasabb szőlőfajtáját boncasztalra fektető Furmint Február Nagykóstolótól. Aki viszont kimaradt, az biztosan lemaradt valamiről, hiszen a furmint fajtából készülő borok ismét tűzijátékot vontak a Városliget egére. Nincs még egy alkalom, ahol a furmint ilyen szégyentelenül magas koncentrációban és ennyire pucéran kerülhetne poharunkba. Termőhelyek, szüreti időpontok és borkészítési technológiák végre valóban összehasonlításra kerülhetnek és mindenki megfogalmazhatja a saját furmint-ideálját. És ezt akár közvetlenül a termelőnek is elmondhatja, hiszen a Furmint Február nem csak a borokat, de a termelőket is csatasorba állítja. Következzen tehát a FURMINT nagyképernyőn, azaz részletes beszámolónk a Furmint Február Nagykóstolóról!

Rengeteg osztrák jegyzet van már a blogon, de túlnyomórészt eddig Alsó-Ausztiai borok fordultak meg nálunk,illetve még Burgenlandiak szórványosan. Pedig születnek még jegyzett borok másfelé is.

A dél-stájer borvidék Graz-tól délre található, Szlovéniával  határos.  Szép, látványos terep, hegyek-völgyek, szebbnél szebb panorámák.  Meleg nappalok, hűvös éjszakák. Mészköves, agyagos, homokos, vulkanikus talajok. Viszonylag széles fajtakínálat, talán a legtöbbre hivatott errefelé a Sauvignon Blanc, de megy a Chardonnay is Morillon néven, illetve jelentős még a Welschriesling (olaszrizling), Müller-Thurgau, Gewürztraminer (Fűszeres tramini), Weissburgunder (Pinot blanc) , Grauburgunder (szürkebarát), Gelber Muskateller (sárgamuskotály)  , vörösek közül pedig a Zweigelt.

Az elhivatott, magas minőséget megcélzó termelők  a Steirisch Terroir und Klassikweingüter (STK) nevű szervezetbe tömörülnek. Mint a nevéből ki is derül két fő stílust képviselő borok kritériumait fektetik le. A Klassik borok könnyedek, primer gyümölcsökre épülnek, fiatalon fogyasztandóak. Acéltartályban készülnek, a régióra jellemző fajtákból.  A másik kategóriát, a Lagenweine-csoportot pedig a terroir-borok képezik. Ezek sűrűbbek, erőteljesebbek, egyedi karakter bemutatását tűzik ki célul, illetve hosszú érlelési potenciállal bírnak. Ez utóbbi kategória csúcsát képezik a Grosse Lage (grand cru)  borok, melyeknek a legtöbbre értékelt területről való származáson túl egy sor egyéb minőséget predesztináló kritériumnak kell még megfelelniük. A szőlőtőkék legalább 15 évesek legyenek, a hozam nem lehet magasabb 3500 l/ha-nál. A szőlészetben a fenntartható legtermészetesebb szemléletet kell követni. Az alapanyag botritisz-mentes-legyen, legaláb 12.5 % potenciális alkoholt jelentő természetes cukortartalomal. A borok legalább 10 éves potenciállal kell, hogy rendelkezzennek. Ezt az eredetvédelmi szervezet rendszeresen ellenőrzi kóstoló-eseményeiken, az adott tétel 5 különböző évjáratát vizsgálják az elmúlt 10 évből, illetve ettől is régebbről. Ennek megfelelően ilyen besorolást csak olyan bor kaphat, amelyik már legalább 10 éve piacon van. Kereskedelmi forgalomba 18 hónap érlelés után kerülhetnek a borok. A következő minőségi lépcsőt az Erste Lage (Premier cru)-tételek képezik. Itt is a megfelelő területről származáson túl vannak előírások. Legalább 12 éves tőkék, a hozam 4500 l/ha alatt legyen, természetesség a szőlőben, érett, de botritiszmentes alapanyag legalább 12.5% potenciális alkohollal, legalább 5 éves ellenörzött potenciál és piaci jelenlét, kereskedelmi forgalom előtt legalább 6 hónap érlelés.  

No, ennyi  szócséplés után következzenek a kóstolt borok. Két Erste Lage és egy Grosse Lage tétel került terítékre.

A Balfon tett kitérő után Fertőrákost vettem célba. Itt a soproni borvidék szeniorjához, Jandl Kálmánhoz jelentkeztem be. Az aprócska családi pincészetről relatíve keveset lehet tudni, van egy szűkszavú honlap, pár internetes tudósítás vagy rövidke videó interjú, de semmi egyéb. Tovább nehezíti a dolgot, hogy a Jandl borokba nehéz csak úgy véletlenül belefutni, még borszaküzletben sem nagyon találkozni velük. Jómagam is igen keveset kóstoltam ettől a pincétől, de egy vak randevúm a Kohlenberg Shiraz 2007-el nagyon meglepett. Egy nemzetközi syrah sorból emelkedett ki ez a remekbe szabott fajta-interpretáció. Végül is ez ültette el bennem, hogy a Jandl Pincéhez egyszer el kell látogatnom.

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

A számunkra emlékezetes magyar borokat felvonultató poszt után rátérünk az idén megméretett és elég fajsúlyosnak bizonyult külföldi versenyzőkre. Persze a Borrajongó állandó főszereplője, a rajnai rizling viszi a prímet, de mellette megjelennek Bordeaux, Burgundia, Dél-Franciaország, valamint a spanyol Ribera del Duero és Ausztrália legszebb pillanatai is. A többit pedig – ti. 2012-ben is körbe nyaltuk a világot – a pár egyéb segédmuzsikus úgyis bizonyítja.

Tudjuk, hogy igazán unalmas és elcsépelt toplistázni, de nem bírtuk ki nélküle. Idén is számtalan feledhetetlen bor fordult meg ugyanis poharainkban, amelyek mindannyian egy jól definiált közös tulajdonsággal rendelkeznek: maradandó élményt okoztak. Nézzük hát szerzőnként melyek voltak 2012 legemlékezetesebb magyar borai.

A portugál boros kóstolónk alkalmával terítékre került ennek a bornak a 2004-es évjárata és kifejezetten tetszett, objektíven és szubjektíven is. További palackok hirtelen megvásárlásától az egyetlen visszatartó tényező a bor borsos ára volt. Múlt héten viszont észrevettem ezt a fiatalabb példányt a polcon és mivel feleannyiért mérik, mint a tesóját, gondoltam kipróbálom gyorsan. Jó ötlet volt. Mint a Chryseia minden évjárata, ez is a klasszikus douro-i portugál kékszőlőfajták házasításának gyümölcse. Átlátszatlanul sötét bíborszín. Gazdag, közepesen intenzív illat, friss piros-és feketebogyósok, aszalt szilva, fahéj, szegfűszeg, konyakmeggy. Minden tökéletes mennyiségben adagolva, a hordót csak a háttérben érezni. Telt, súlyos korty gazdag gyümölcsösséggel és szép fűszerekkel, a hordó megintcsak szépen kiegészíti a gyümölcsorientált aromatikát. Gazdag és mély, jól fókuszált korty, jelentős mennyiségű szépen érett tanninnal, szépen illeszkedő, élmentes savakkal. Kifejezetten hosszú utóíz, csontszáraz lecsengés, remek száraz portói. 7 pont, $36.  

Az elmúlt két hónapban elfogyasztott rieslingek jegyzetei következnek szokás szerint egy csokorba gyűjtve.

Folytatnám a Mondovino Fine Wine Lounge jóvoltából kóstolt pofátlanul drága borok sorát. Megvillan Piemont és Kalifornia, de aztán a bordeaux-i „high class” territóriumán állapodok meg. Mégpedig szilárd alapokon. A végén pedig felpattanok a legfehérebb paripára.

Rioja és Ribera del Duero után következzen egy kis ízelítő Priorat boraiból. A borvidék általános jellemzőiről például itt és itt juthatunk információhoz, bejegyzésemben a kóstolt tételekre koncentrálok. Nem volt pofonegyszerű még öt bort sem összeszedni a piciny vidékről, de azért sikerült. Nagyon szép borokat kóstoltunk, és akárcsak az eddigi tesztek alkalmával, ezúttal is sikerült kiemelkedő tételbe is belefutni, amely pontosan megmutatta miért lehet Prioratot szeretni:  

Amint egy közelmúltbeli bejegyzésemben említettem, az október a spanyol borok hónapja volt nálam. Rioja után néhány Ribera del Dueroban készült bort kóstoltam meg. Tulajdonképpen mindegyik rendben volt, a legszebbek pedig kifejezetten tetszetős, remekül elkészített borok voltak. Mielőtt a tárgyra térnénk, javaslok némi csemegézést akov bortárs minden igényt kielégítő borvidék jellemzéséből.

Bősz Adrián borai eddig inkább elkerültek, pedig minden egyes kóstolt tételnél éreztem, hogy nem ártana ismerkedi velük. Adrián valahogy nem a fősodort követi, borai okosak, intelligensek és ezzel kiemelkednek Szekszárd mai divatirányzataiból. Külön megér egy megváltást, hogy a borvidéken szinte páratlanul non-cashflow módon képes fehér fajtákhoz is hozzányúlni. Pedig anno Szekszárd nem csak nagytestű vöröseiről és gyenge fehérborairól volt híres. Vizsgálódásunk tárgya éppen egy rajnai rizling, amely már nem az alap szortiment, hanem egy magasabbra pozícionált termékvonal része. A palack tartalmáról nem áll rendelkezésre sok információ, csak annyit tudunk, hogy a gyümölcs a Bátán található Csóka-hegy dűlőben termett.