A Borrajongó

Bodegas Mauro

2013. február 14. 06:00 - akov

Amikor Ribera del Dueroban a Bodegas Aalto pincészetnél jártam, önkéntelenül is felfigyeltem a szakmai tótumfaktumként tevékenykedő Mariano García nevére. Spanyolországot járva lépten-nyomon találkozhatunk ezzel a névvel, hiszen Garcíát az ország egyik legjobb és legbefolyásosabb borászának tartják. 1968-ban kezdett a Vega Siciliánál dolgozni, mindössze 24 évesen a már főborászi pozíciót tudhatta magáénak, majd ezt követően mintegy 30 évig ontotta magából a meghatározó és a Vega Siciliát a kultikus borelitbe visszarántó tételeket. Az Aalto modern lábbelibe bújtatott tempranillói szintén kivételes minőséget képviselnek, és nem véletlenül szereztek maguknak cirka egy évtized alatt komoly hírnevet. Mariano García azonban nem csak az Aalto stábját erősíti, de saját családi pincészetével is szerves része a nemzetközi „borkeringésnek”. Vajon milyen bort készít valaki a Vega Sicilia árnyékában eltöltött negyedszázad és az Aalto modernül újrafogalmazott csodái között? Erre, azaz Mariano García spanyol hangjára voltam kíváncsi.

mauro09.jpg

Mariano García 1978-ban alapította meg, vagy inkább „elevenítette fel” a család pincészetét. A régi-új vállalkozás a borkészítésben szintén jeleskedő édesapa, Mauro García tiszteletére a Bodegas Mauro nevet kapta. A Tudela de Duero falucskában tevékenykedő pincészet területei az éppen frissen felrajzolt Ribera del Duero appelláció (1982) nyugati határán kívül rekedtek, így a Mauro palackok csak tájbor címkét viselhetnek. Minő skandalum! De García nem ijedt meg, hiszen tisztességes bort nem csupán oltalom alatt álló területeken lehet készíteni. Sőt, a lesajnált tájborokra vonatkozó, kevésbé restriktív szabályozás egyben értékes szabadságot is jelent. Az évek alatt egyre ismertebbé váló Mauro aztán a Vega Siciliánál is elért egy tolerálható szintet, hisz – lássuk be – a világ egyik presztízsbirtokának főborásza rosszul fest nyakában két kulaccsal. A hosszas huzavonát követően García 1998-ban vált meg végleg a Vega Siciliától, hogy magát saját birtokának, illetve az Aalto megalapításának szentelje.

A Bodegas Mauro kb. 55 hektár területtel rendelkezik Tudela de Duero és Santibáñez de Valcorba közelében. A terület kiváló adottságait a mészköves, agyagos és kalcitos talaj biztosítja. Az ültetvényeken többnyire tempranillót találunk, amelyet az errefelé ritkább syrah egészít ki. A művelésben sem gyomirtót, sem felszívódó szereket nem alkalmaznak. Az erjesztés vadélesztővel, acéltartályokban, parcellánként elkülönítve történik. Az ezt követő érlelésben háromnegyed részben francia, egynegyed részben pedig amerikai tölgyből készült 225 literes hordók kapnak szerepet. Évjáratonként a hordók kb. 20%-át cserélik. Az éves termelés 270.000 palack körül alakul, alapbor nincs, a Mauro néven futó, csúcsbornak szánt tételből készül a legtöbb. Felette két limitált szériás szelekciót – köztük Robert Parker 98 pontos bort is – találunk.

Csakúgy, mint a régió számos pincészete (pl. Vega Sicilia), a Bodegas Mauro is „átcsábult” a szomszédos Toro borvidékre. Az 1997-ben indult Bodegas Maurodos („Mauro kettő”) projekt eredménye ma egy 60 hektáros terület, nagyrészt tempranillo, kisebb részben pedig garnacha (grenache). Az ültetvények között számos igen öreg parcellát is találunk, a szőlő egy része még az eredeti gyökértörzsön növekszik. Ezt leszámítva minden ugyanúgy történik, mint az anyapincészetnél. A termelés évente kb. 240.000 palackra rúg. A borokat illetően itt sincs nagy bonyodalom. A fiatalabb tőkék, valamint a garnacha ültetvények termése a Prima nevű alaptételbe kerül, emellett pedig a San Román mutatja meg, mit is tud a pincészet.

A hosszan érlelhető borok kb. 30-50%-a kerül az exportpiacokra, amelyek közül Európa és az USA a legjelentősebbek. A Mauro palackok a világ kb. 55 országába jutnak el.

A kóstolt borok:

Maurodos San Román Prima Toro 2010

Alapbor. Tempranillo, kiegészülve 10% garnachával. 12 hónapos hordós érlelés. Finom, fiatalos, de amerikai fa vezette illat, füsttel, kókusszal, kávéval, dohánnyal, de azért van persze fekete bogyós gyümölcs és virág is. Éppen indul a tempranillo palackérését mutató medvecukros jegy. Elég telt, gazdag, szederrel, medvecukorral és sok hordóval, egy jó lapát tanninnal. Ez utóbbi a szerkezeten kívül futó pályát ír le. Az alkohol magas, jöhetne kicsit több feszültség a kortyban, de ehhez hiányzik némi sav. Könnyen fogyasztható, már komplexitást is felvonultató bor, de komolyabb egység nélküli szertelenségben. Erős 5 pont, gyenge hat talán. 14,5%. 12,5 EUR

Mauro Vino de la Tierra de Castilla y León 2009

Csúcsbor a Ribera del Duero melletti területről. Tempranillo, benne egytized rész syrah. 16 hónapos hordós érlelés. Modern, gyümölcsvezérelt illat, virág, szuperérett és buja fekete bogyósok, szeder és füst. A hordó abszolút nem túlzó, talán annyi sincs, mint a Primában. Éppen indul ebben is a medvecukor. Kóstolva testes, nagyon hasonló az illathoz, remek hordós jegyekkel, szuperérett fekete cseresznyével. A tannin sok, de ezúttal remek állagú, finoman simul a szép savak adta szerkezetbe. Eszeveszetten koncentrált, mégsem hömpölyög. Fókuszált, nagyon-nagyon hosszú lecsengéssel. Egyértelműen nagy bor, de fiatalsága okán nélkülöz némi komplexitást, de ezt leszámítva kerek és már most is jól fogyasztható. Erős 7 pont (91). 14,5%. 28,5 EUR

Maurodos San Román Toro 2008

100% tempranillo. 24 hónapos hordós érlelés. Stephen Tanzer 92, Wine Spectator 91, Wine Enthusiast 95. Erőteljesebb illat, sok amerikai fával, dohánnyal, kapucsínóval és rumos dióval. Már érezhető palackérési jegyeket is felfedezhetünk, a fiatalságot felvillantó fekete cseresznye, áfonya és szédítően izgalmas virágosság mellett megjelenik a medvecukor és a balzsamecet is. Kóstolva telt, szuperérett fekete bogyósokkal és frissességet adó savanyú gyümölcsösséggel, virággal. A hordót bár simán elbírja az anyag, nem kerülheti el figyelmünket a magas minőségű hordós jegyek tűzijátéka: kókusz, vanília és mély fűszeresség. Ő is iszonyatosan koncentrált, mindene sok, de kiváló egységben borul össze. Sűrűsége ellenére is fogyasztható és befogadható. A lecsengés hossza és kiegyensúlyozottsága egészen zavarba ejtő. Rendkívüli bor, komoly potenciállal. Valahol 7/8 pont határán járhat. 14,5%. 27,5 EUR

(A borokat az N+M Weine oldalról rendeltem.)

Kapcsolódó cikkek:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr515079455

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner.Bor blogajánló 2013.02.14. 17:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner.Bor blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása