Mindig remek dolog jelen lenni valami nagyszerű dolog születésénél és biztos távolságból szemlélni, ahogy cseperedik a „nebuló”. Koromnál fogva sajnos (vagy szerencsére) lekéstem a hazai boripar szovjet-típusú gazdálkodásról minőségi bortermelésre való átállítását, az új magyar bor létrejöttét és gyermekkorának első évtizedét. Nem tervezem azonban eme hibát elkövetni a magyar pezsgőkészítés második születésével kapcsolatban. Hogy-hogy mi? De hát a 19. század óta van magyar pezsgő és nem is akármilyen, újjá is született már egyszer, keresik is, exportálják is, mi is isszuk és mások is. Valóban, a 19. században létrehozott hazai pezsgőgyártás olyasmi, amire büszkék lehetünk, az igazi újjászületés, a valóban kiemelkedő minőségű, egyedi pezsgő elkészítése azonban a rendszerváltást követően sem lett szempont. A nagytermelők maradtak az ipari méreteknél, a champagne-t akár csak közelítő minőség meg csak egyre nem jött. Emiatt vagy nem emiatt, komolyabb pezsgőfogyasztó réteg sem igazán tudott kialakulni, sőt talán a pénztárca is és a gasztronómia is hiányzott hozzá.

A Clos du Bois jelentős mennyiségű szőlőterülettel rendelkező pincészet Sonoma County-ban (California). A Marlstone a pincészet csúcsbora, az alapanyag az Alexander Valley-ben termett. 75% cabernet sauvignon és 15% merlot alkotja, a maradék 10%-on pedig petit verdot, cabernet franc és malbec osztozik. Egészen sötét bíborszín, fekete maggal. Intenzív, tiszta, vonzó, nagyboros illat: feketecseresznye, áfonya, aszalt szilva, keleti fűszerek, öreg bútor és egy adag jóféle hordóból származó pörkölési jegy. Tipikus újvilági, de egyáltalán nem unalmas, hanem nagyon tetszetős illat. Közepesnél kissé teltebb korty. Kifejezetten intenzív aromák, betöltik az egész szájüreget: sok-sok gyümölcs (fekete és piros bogyósok is) friss és aszalt változatban, elegáns fűszerek, jófajta hordó. A 14,5-es alkohol abszolút nem érződik, nehézkességnek semmi nyoma, sőt kifejezetten élénkké teszik savai. Tökéletesen érett, jelentős mennyiségű bársonyos tanninnal rendelkezik és hosszú-hosszú utóízzel. Rétegzett, izgalmas, több napon keresztül sem veszít formájából. Nagyon jó bor. Kissé kifejezett savai egy cseppnyit billentik az egyensúlyát, de ezzel együtt is ajánlott tétel. További eleganciát és magasabb szintű balanszot még elbírna, komplexitásban, aromagazdagságban és mélységben viszont egészen kiemelkedő. Erős 7 pont.

Nagyon vonzó illat. A megszokottabb aszalt kajszi mellett kifejezetten tetszetős déli és trópusi gyümölcs-vonulat, narancs mango, maracuya. Mellettük mézes, botritiszes díszítések. Szájban közepesnél teltebb. Nem túlzó az édesség, de a savak se túl magasak és cizelláltak. Alapvetően egyszerűbb, egyenes szerekezet. Tiszta, finom, de alig közepesen intenzív ízek, karakterük az illatnak megfelelően kajszis-trópusi gyümölcsös-melegebb citrusos-mézes vonalon mozog. A lecsengés nem nyúlik túl hosszúra. A bor maradékcukorral megtámogatott sűrűségéhez több mélység, ízintenzitás passzolna. Az utóízben érzékelhető, de még nem zavaró mértékű cseresség. Összességében egy jó alap édes tokaji, az árát jócskán megéri. Jó lenne, ha "Tokaji borkülönlegesség" névvel ellátott édes bor ettől a szinttől indulna, termelőtől függetlenül. 5 és 6 pont között. (85)  Bortársaságban kapható.

Amilyen aranyosak és ártatlanok az egérkék a mesében, legalább olyan undorítóak a spájzban vagy a cipőben. Ennél is visszataszítóbb, ha az isteni ital fogyasztása közben azon kapjuk magunkat, hogy mesebeli kedvenceink nagyon is valóságosan szánkáznak lefelé torkunkon. Ilyenkor már nincs mit tenni, benyeltük az egeret, és bár hiába szabadulnánk tőle, még jó darabig a torkunban cincog. No, de hogyan is került egérke a borunkba?

Komoly burgundi borokat kóstolni valóban exkluzív élmény- mind a kóstolás szempontjából, mind a költségeit tekintve. Az pedig, hogy szinte csupa ilyen tételből álló sor kerüljön valaki elé, az igen ritkán adatik meg egy hazánk-beli földi halandónak.

A Terroir Club öt éves fennállása alkalmából valóságos ünnep-sorozatot indított el. Ennek záró felvonása volt az a múlt pénteki kivételes sor, melyben az ott forgalmazott burgundi termelőktől sorakoztak fel már rég nem kapható, ínyenc és többnyire igencsak költséges tételek. A nagy öröm végett ezek a borok az egykori polci ár feléért kerültek be ebbe a kóstolóba, így a részvételi díj is, a sor szintjét tekintve, még igen barátságos, legalábbis simán még megfizethető kategóriában maradt.

Következzen tehát a kivételes kóstoló kivonata: (a képen az est egyik sztárja)

Villányi látogatásunk alkalmával a Sauska és Gere mellett a Bock pincészetet is felkerestük. Magamba mormogva egyik nagy személyes mulasztásom volt, hogy vagy 6-7 év alatt nem sikerült ide eljutni. Egyszerűen csak így alakult, Villány egy idő után unalmas lett, helyette Egerben, Tokajban, Sopronban és a Balatonnál is volt hova menni. Bock bort sem bontok minden áldott nap, így jó ötletnek tűnt végignyomni egy majdnem komplett portfólió-kóstolót a pincészet kiváló villányi éttermében. Ha már a Gere-féle Mandula éttermet keményen „ajnároztam”, akkor ezt a villányi Bock Étteremmel is meg kell tennem: remek alapanyagokból, hozzáértéssel elkészített, tiszta ízű ételeket kaphatunk. Semmi fine dining, semmi múltba révedő puszta-gasztronómia, csak tisztességes és Magyarországon szokatlan minőségű vendéglátás.

Akov bortárs bordeaux-i borai után én két kellemes burgundiai tételről írok röviden, melyeket egy hálaadásnapi meghívásnak eleget téve fogyasztottam el néhány nappal ezelőtt:

Illatában fekete bogyós gyümölcsök, intenzív fűszerpaprika, kávés-toastos díszítések, pici köményes-szerecsendiós fűszeresség. Kellemes intenzitás , közepes fokú komplexitás. Szájban közepesnél picit teltebb, arányos méretekkel bíró korty. Közepesen intenzív ízvilág, ideális érettségű feketebogyós gyümölcsökre (feketeribizli, áfonya), zöldpaprikára, finom hordós aromákra épül. Közepesnél több tannin, viszonylag finomszemcsés, jól integrált, sima, könnyeden bársonyos textúrát ad. Savai szintén simák, cizelláltak, bár lehetnének picit feszesebbek, precízebbek, az utóízben leheletnyit diffúzabb savanyú képében maradnak meg. Csontszáraz lecsengés, fűszerpaprikával, finom sóssággal. Elegáns bor, jól fogyasztható, nem akar eltelíteni, bár én a paprika-domináns ízeket nem annyira szeretem. A nagybetűs nagysághoz azért nagyobb mélység és komplexitás, hosszabb ízek, vagy bonthatatlanabb egység dukálnának. Nagyon erős 6 pont. (88-89)

Szokták volt mondani, hogy Bordeaux megismeréséhez és megkedveléséhez időre és türelemre van szükség. A gyakran nem éppen behízelgő simogatásukról híres borok rétegeinek feltárásához valóban nem árt először kiszeretni az újvilági alapborok jellemtelen katonáiból. Aztán jobb, ha nekiülünk és megismerjük az évjáratok sajátosságait és nagyító alá vesszük a kiszemelt termelők pedigréjét. Itt jönne az, hogy húzzunk elő 2-300 Eurót, mert azért már akár kaphatunk is valamit. Nem kell ennyire hevesnek lenni, kapunk némi izgalmat jóval kevesebb pénzért is... az alábbi három bort külföldről szereztem be, egészen normális árazás mellett.

Nemrégiben kettő tételhez is volt szerencsém nagykedvenc Bottéktól. Az egyik érdekessége abban rejlik, hogy  épp most jelent meg a piacon   ( Terroir Club), így feltehetőleg elsőként tudósíthatok róla, a másik pedig már jó ideje nincs, viszont az említett Terroir Club limitált tételei között ismét megtalálható néhány palack erejéig.

Íme:

A Sauskáról szóló posztunk után az ikonikus Gere Attila pincéjébe látogatunk el. Ezúttal nem volt nagy szerencsénk, az előzetes bejelentkezés ellenére is csak egy „vendéglátóipari” vezetésbe cseppenhettünk bele. A rövidre és tempósra fogott látogatás során nem tudtunk meg túlzottan sokat a pincészetről, a pincében hordók vannak, modern a palackozósor és persze acéltartályokat is használnak. Fura módon csak buszos látogatókat kóstoltatnak helyben, ha nem vagyunk elegen, akkor a borok megízleléséhez a villányi pincesor környékén található – szintén a pincészethez tartozó – Mandula Étterembe kell elzarándokolni.  És tényleg, itt igen kellemes és kényelmes körülmények között lehet a borok közelébe férkőzni.

Néhány napja egy tisztességes, chilei fehérborokból álló sort kóstoltam végig többedmagammal. Az olcsóbb alapboroktól kezdve a csúcskategóriás termékekig terjedt a kóstolási skála. Egyben igyekeztem a legjellemzőbb chilei fehérborfajtákat is felvonultatni, sőt egy-egy igazán jellemző fajtából komolyabb és kevésbé nagyágyú verziót is kóstolni. Négy egyszerűbb, a Central Valley-ből származó bor és négy, a Casablanca Valley-ben készült presztízs tétel szerepelt a programban. A kóstolás nem vakon történt. A borok a kóstolás sorrendjében az alábbiak voltak:

Prémium sauvignon blanc fajtakóstolónk egyik-másik bora ma is élénken előttem van. Ezt megelőzően nem tudtam elképzelni, hogy ebből a játékosnak kikiáltott fajtából is létezhet olyan fajsúlyos darab, amire biztosan még jó ideig fogok emlékezni. Meg sem kísérelnék egy Didier Dagueneau vagy egy-egy komolyabb bordeaux-i tétel befogására, csupán a kóstoló „farvízén” két klasszikus borvidékről két alap sauvignon blanc-t vizsgálok meg.

Érdekes sort sikerült összerakni. Lehet egyesek kissé kuszának fogják találni, nem is ok nélkül. Fehér bor egyveleg a javából. :)

Míg elmaradásaink pótlásával igyekeztünk előre lépni, addig nálunk fürgébb ujjak meg is írták a Mondovino 2011-ről szóló beszámolójukat. Természetesen mi is tiszteletünket tettük a császár városában, hogy a legjelentősebb Közép-európai borkiállításon ihletet merítsünk további iszákosságunkhoz. Nem írjuk le újra, hogy az ezúttal a bécsi Konzerthausban megrendezett, óriási érdeklődés kísérte esemény ezúttal nem kapott túl sok helyet. Lökdösődni és fulladni bizony lehetett eleget. Mindent feledtetett azonban a mintegy 200 kiállító portékája, akik úgy látszik kollektívan eldöntötték, hogy gyenge bort ide nem hoznak. A lélegzetelállító átlagminőség kérem 7 pont környékén (90 pont és felette a százas skálán) mozgott, alig-alig találkozhattunk gyengébb tételekkel. Az osztrákok – még mindig – tömött pénztárcájának köszönhetően olyan nevek előtt lehetett „áldozni”, amelyekkel itthon az ember nem vagy csak véletlenül találkozik.

 Weingut Knoll: Loibner Riesling Smaragd 2009

Akov kolléga remek sorral tért haza campaniai kirándulásukról. Az élményekről, illetve a kóstolt tételek hátteréről, termelőiről olvasmányos és kimerítő beszámolóját itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatjuk. A sor egyszerűbb, reduktív fehérborokkal indul, majd némiképp komolyabb, hordót is megjárt tételekkel folytatódik, míg eljutunk a ritkaság-számba menő presztizs-fehér tételig. Ezután váltunk az aglianico fajtára, ahol kezdünk egy fiatalabb tétellel, majd némiképp érettebbel folytatjuk, míg eljutunk a három kilencvenkilences csemegéig.

Mondhatni, kissé szerénytelenül, hogy volt már szerencsém a 2009-es furmintok legjavához. Kettő közülük viszont még eddig biztosan kimaradt, ugyanis közismert, hogy Szepsy István és Homonna Attila később engedi piacra a versenyzőit.

A türelem rózsát terem. Sikerült végre hozzájutni egy-egy 09-es tételhez a két kiváló termelőtől.

Egyszerre bontottam fel az ominózus borokat, napokon keresztül faggattam őket fej-fej mellett.

Következzen két remek, klasszis furmint:

A Sauska Pincészet villányi traktusát meg sem kíséreljük mélységében bemutatni, hiszen mára az egyik legjobban ismert hazai borászattá avanzsált. A szinte minden valamire való borszaküzletben kapható Sauska borok komoly rajongótábort alakítottak ki az elmúlt években. Kereskedelmi forrásunk szerint a „véregyszerű”, de igen jól kitalált címkével ellátott palackokat még a legeldugottabb borszaküzleti zugokban is megtalálja a kedves vásárló. Megint csak forrásunk szerint a Sauska ma már jobban keresett, mint a korábban megkérdőjelezhetetlen sztárnak számító Gere vagy Bock prémium kategóriás borai. Vajon tényleg megtörtént a trónfosztás Villányban? Ennek próbáltam meg utána járni, amikor idén szeptember végén egy mélységi látogatásra kerestem fel a Villány és Nagyharsány között elhelyezkedő pincészetet.

Nem sok uruguay-i bort kóstoltam még, a tannat szőlőfajtáról is elsősorban elméleti ismereteim vannak, ezért aztán tudásom bővítése végett leemeltem a polcról egy palackkal a címszereplő borból. A Bouza pincészet ültetvényei és patinás feldolgozója a fővárostól, Montevideo-tól mindössze 40km-re található. Nagyjából 20 hektáron, 5-6 szőlőfajtával dolgoznak, az éves termelés hozzávetőlegesen 100000 palack. További információ a pincészet profi honlapján.

A bor címkéjén minden fontos tudnivaló megtalálható: 2009 február végi szüret, erjesztés részben acél,- és betontartályban, részben fakádban. Érlelés 14 hónapig francia és amerikai tölgyfahordóban. Csaknem egy éve már palackban pihen. Borunk átláthatatlanul sötét, lila színű. Illata közepesen intenzív, kifinomult, tetszetős: fekete bogyósok (áfonya, ribizli), aszalt szilva, szilvalekvár, édes fűszerek (fahéj, szegfűszeg), mézeskalács, kevés kókusz. A korty közepesen testes, gyümölcsös-fűszeres (meggy, aszalt szilva, fahéj, kókusz). Kellő intenzitás, közepesen hosszú utóíz. Tisztességes, érett savak, közepes mennyiségű bársonyos tannin. Némi rafinériát hiányolok csak, bár hangsúlyozottan nem unalmas bor. Az illat alapján akár 7-8 pontos is lehetne, de a korty viszonylag egyszerűbb felépítésű, extra izgalmak nélkül. Három napon át kóstoltam, remekül tartotta magát. Erős 6 pont, lehet túlzottan szigorú vagyok. További uruguay-i borokat fogok kóstolni a közeljövőben. Például ennek a bornak a dűlőszelektált testvérét.  

Számtalanszor hallhattuk már szőlészektől és borászoktól, hogy egyre inkább problémát jelent a globális felmelegedés által okozott időjárás-változás a szőlő és persze ezáltal a bor számára. Számos kutatási projekt fókuszál a témára, napvilágot láttak már olyan tanulmányok, amelyek a világ bortérképének teljes átrajzolódásával fenyegetnek a következő évtizedekben. Állítólag Bordeaux-ban 40 év múlva már kifejezetten kedvezőtlen lesz az éghajlat a cabernet és merlot fajtáknak. Ugyanekkor a skandinávok már szemezgethetnek is a legjobb kitettségű fjordok sziklafalaival. A történelmi borvidékeken teljes fajtaváltásra lehet szükség, mondják.

Nagyon kedves és tiszta illat, enyhén aszalódott kajszival, trópusi színezetű gyümölcsökkel, mangóval, papayával, plusz leheletnyi mandula, marcipán, valamint nagyon finom botritisz. Közepesnél teltebb korty, jelentős édességgel. Mély zamatok, közepesnél hosszabb lecsengéssel, komplexitása egyelőre inkább a gyümölcsök színességéből ered. Cizellált, hosszan kibontakozó, és igen csiszolt savak kísérik az ízeket. Nagyon kulturáltak, de az édességhangsúlyt nem tudják tökéletesen középre terelni. Selymes felszínek, gördülékenyen illeszkedő részletek, finom, de leheletnyit még integrálatlan cseresség az utóízben. Letisztult világú, komplex szerkezetű, közel perfekt szamorodni. Jelenleg erős 7 pont.(91)

Nicolas Joly munkásságát nem nagyon kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen a „mester” többször járt Magyarországon, bor- és könyvbemutatott és előadásokat is tartott. Egy biztos, a biodinamika pápája és fogadatlan prókátora a nemzetközi borvilág egyik legmegosztóbb figurája. Szuggesztív személyisége, határozottsága, számolatlan előadásai és írásai számtalan borászt és fogyasztót tettek a biodinamikus módi elkötelezett hívévé. Híres és hírhedt könyve, „Az ég és föld szülte bor” magyarul is hozzáférhető, legrészletesebb „kritikai” elemzése talán Rambó barátunk jóvoltából férhető hozzá. Sokan próbálkoztak a mű elolvasásával, kinek sikerült, kinek nem. Mindenesetre, ha egyszer nekiállunk, töltött hatlövetűnket biztos távolságra tartsuk kis kezecskéinktől…

Dom. Comte Armand: Volnay 2006