Az aglianico szőlőfajtával kapcsolatos bevezető tanulmányaink után elsőként a Cantine Antonio Caggiano családi pincészetet látogatjuk meg. A helyi származású építész-fotográfus Antonio Caggianoban 1990 körül érett meg az elhatározás, hogy pincét kell alapítania szülővárosában. Visszafoghatatlan ingerenciát érzett ugyanis, hogy a Taurasi borokból immár kiveszett régi ízeket-aromákat újra felfedezze. Elhatározta, hogy olyan nagyformátumú borokat készít, amelyek visszahozhatják a régi idők hírnevét. Az első saját Taurasit 1994-ben palackozta, ma pedig minden mérce szerint a régió egyik vezető termelője. Caggiano nem csak a legtöbb és legjobb Gambero Rosso értékelést bírja egész Campaniában, de Robert Parker, a Wine Spectator és mások komoly pontszámait is magáénak mondhatja.

A városközponthoz közel lévő pincészet előtt várakozunk, a takaros, tájba illeszkedő épületet tanulmányozzuk. Előre közölték, hogy ezúttal angol vezetést nem tudnak biztosítani, de várnak bennünket szeretettel, majd lesz valahogy. A domboldal irányából egy kopott Vespa közelít sivítva, rajta egy vén szőlőmunkás, szivarcsutorával a szájában biccent ránk, majd megáll. Kopott munkásnadrág, szakadt cipő, kockás ing, véres sebek a fejbőrön. Megpróbálkozom az olasz pincelátogatós formulámmal: „Degustazione di vini?”. „Si, si” – kedvesen fordít egyet a csutorán, majd betessékel bennünket. A vidékies, de ízléses kóstolótermet csodás fényképek díszítik, nyilván Caggiano munkái. Van itt minden, munka a szőlőben, pincekép, öreg tőkék, látogatás New Yorkban stb. Hirtelen meglátom a hatalmas, festett Caggiano portrét a falon és rám szakad a felismerés: ez a kockás inges, szakadt nadrágos, kopott „szőlőmunkás” maga a messere. Ezt hogy benéztük! Nem állhatom vigyorgás nélkül, miközben alászállunk a pincébe…

A Cantine Caggiano nem mondhatni, hogy különösebben ipari méretekben termel, inkább a családi kategóriába illik. 25ha terület és 140.000 palackos éves termelés, amelynek kb. fele fehérbor, fele pedig a fő profilnak számító aglianico. A fehéreknél – nem meglepő módon – a fiano és a greco di tufo fajtákra koncentrálnak, hiszen mindkét fehér DOCG terület Taurasi szomszédságában kezdődik. A szőlőtermesztésben kizárólag réz és kén alapú szereket használnak, időközönként vizsgálják a talaj tápanyagtartalmát és amennyiben szükséges organikus trágyával pótolják a deficitet.

A rengeteg kiállított – tényleg csodaszép – fotó némelyike komolyan meghökkent. Olyan öreg tőkéket ábrázolnak, amelyeknek nem sok párja lehet a világon. A furcsa ősi művelésmód gyümölcsfaként értelmezi a szőlőnövényt, a combvastagságú tőke két méteres magasságban találkozik a pergolával, majd polipként fut szét minden irányba. Caggiano szerint nem ritkák az ilyen tőkék Taurasiban, az öregebbek kora akár a 200-300 (!) évet is elérheti. Az ilyen tőkék – és ezt később máshol is megerősítették – 200kg jó minőségű gyümölcsöt is teremhetnek.

Caggiano és egy 200 év körüli aglianico tőke (courtesy of Caggiano)

A téglából kirakott hatalmas pince néhol labirintusra, néhol múzeumra, néhol pedig egy katedrálisra hasonlít. Pár perc és fogalmunk sincs merre járunk, egymást követik a hektikusan „megrendezett” lépcsők, fordulók, boltívek és ráccsal lezárt falfülkék. Annak ellenére, hogy csak visszafogottan értjük az olaszt, Antonio tempósan magyaráz, meg-megáll és kacarászva meséli, hogy egyik-másik installáció vagy tárgy hogyan készült. A kiöregedett hordók abroncsai csillárként folytatják, a lelógó villanykörték fényét éles fénypászmákra osztva földöntúli hangulatot varázsolnak a pincébe. A hordók fenekéből és dongáiból ízléses szék készül, esetenként lépcsőkorlátként végzik. Itt semmi nem kerül a szemétdombra, az újrafelhasználás természetes és ízléses. Mindenfelé ráccsal lezárt helyiségek, bennük komoly készlet régi évjáratokból. Itt-ott egy amfora, kisebb falfülkék poros üvegekkel vagy éppen egy jobban sikerült évjárat imperial (magnum négyszer) palackba zárva. Antonio fotós karrierjéről, a diafilm csodás színeiről beszél, majd hirtelen kikapja a kezemből a fényképezőgépet, kattogtat, majd mutatja hogyan kellett volna „beszerkeszteni” ezt a pinceágat. Az egész nagypapás, de tele energiával. Elképesztő a pali!

Egy sötét sarokban Antonio megáll, majd a fülére mutat. Vízcsobogás. Itt bizony saját patak van a pincében! Nem ijedtek meg az építkezés közben meglelt földalatti vízfolyástól, inkább kis vízesésként helye lett a sok látnivaló között. Két lépéssel arrébb a szobrászkorszak emlékei kísértenek: fából faragott és agyagból formált pásztorok, bárányok és Mária. Egy falfülkében drámai vallásos installáció: a megfeszített Krisztus árnya vetül a falra, körben szétszórt borosüvegek. Annyi információ van itt a föld alatt, hogy csak egy részét vagyunk képesek feldolgozni.

A következő fordulóban megérkezünk a bor katedrálisába: a főhajó ez, amit kiszámíthatatlan elhelyezésben vesznek körül a furcsán megtört mellékhajók. Elöl a bor oltára, mögötte hatalmas falba mélyesztett kereszt, amelyet borosüvegekkel töltött fel a mester. A hangulat furcsa, egy darabig nem is tudom hova tenni. Tán ez is csak valami botcsinálta borász volna – gondolom –, aki egy pohár savanyú lével a pince sarkában órákat prédikál Istenről, emberről és a borról?

A fő téma itt mégsem a vallás, hanem a mintegy 350db francia kisfahordó, amelyek miatt végül is ennek a borkatedrálisnak létre kellett jönnie. A hordók úgy sorakoznak, ahogy ez az őrült, tört struktúrájú építmény megengedi. Itt három, ott kettő, amott vagy 30. Újabb forduló, majd egy régi borászati-szőlészeti eszközökből álló tárlat következik, minden kiváló állapotban, gondosan restaurálva.

Borkatedrális - a caggianoi értelmezés

A túrát a feldolgozó zárja, amely modern és makulátlanul tiszta. Óriási a kontraszt, itt kérem nem bohóckodás és távolba révedés folyik, hanem kőkemény profizmus van! A szokásos acéltartályokon, préseken kívül megakad a szemem a leginkább mosógépdobra hasonlító forgó erjesztőkön. Ilyet még Magyarországon sehol sem láttam. A lényeg, hogy a szokványos csömöszölést vagy körfejtést a programozható vezérlés által időnként ide-oda forgatott dob helyettesíti. Azt mondják, a módszer hatékonyan képes a héj és lé egyenletes eloszlásban tartására (v.ö. törkölykalap), amely gyors szín és tanninkioldást tesz lehetővé. A programozhatóságnak hála a borász az alapanyagnak és a célnak megfelelő tanninkioldást kísérletezhet ki. A Barolo vidékén bevált eszköz tehát a nem kevésbé kíméletlen aglianiconál is jó szolgálatot tesz.

Az első bor a fianoból készült „Béchar”, amelynek nevét Caggiano egy vaskos fotóalbummal illusztrálja. Béchar egy algír sivatagi város a marokkói határ mellett, ahol mesterünk egy fotóstúrán járt errefelé valamikor a nyolcvanas években. Az alapból is erős sztenderd beduin-életképek és sivatagi témák csak a hátteret szolgáltatják a fantasztikusan szép argentin modellel készült erotikus fotósorozathoz. Könnyen meg tudom állapítani, hogy kifogástalanok a képek, egyik-másik tán műalkotás is. Sivatagi formák, hullámzó keblek és égnek meredő pálmafák. - „No porno, capisce?” – kérdezi. Si, si, bólogatunk meglepetten. Magamba fordulok. Most már nem is tudom, hányadszor kapom fel az állam a földről! Minden, tényleg minden, amit magamban felépítettem eddig a paliról, egyetlen csapásra omlik össze…
 

Fiano di Avellino DOCG “Béchar” 2010

100% fiano, francia újfában erjesztve, majd további két hónap új hordóban. A hordós fehérbor nem tipikus Campaniában – és Olaszország egészére sem annyira jellemző – ezért kuriózumnak számítanak ezek a borok. 25.000 palack készül belőle. Közepes citrom szín, intenzív citrusos, almás, körtés, trópusi gyümölcsös, fehér virágos illat, amelyet elegáns szappanosság, parfümösség kísér és természetesen a francia új fa vaníliája és édesfűszerei. Vastag anyag, krémes, aromáiban hozza az illatjegyeket, a citromot, az almát, az egyéb fehérhúsú gyümölcsöket és az új fahordó jegyeit. A savak elegen vannak, érettek, kis édeskésség kerekíti a bort. Az utóíz hosszú. 6/7p határán (89-90p). 13,5%. 11,50 EUR. Igen jó vétel.

Greco di Tufo DOCG “Devon” 2010

100% greco di tufo, amely irányítottan erjed, majd 3-4 hónapot tölt francia újfában. 20.000 palackos termelés. Illata fülledten szappanos, fehér virágos, édesfűszeres, a fehér húsú őszibarack mögött némi ásványosság dereng. A test itt is nagy, a savak – a greco di tufonak betudhatóan – jóval többen vannak és harapósabbak a fiano savainál. Citrus, alma, grapefruit és lime, a hosszú utóízt a fajta fanyarsága uralja. Az aromaintenzitás itt nem elegendő, hogy a savakkal megküzdjön. 6p (87p). 13,5%. 11,50 EUR.

Caggiano FiaGre Campania IGT 2010

70% fiano és 30% greco di tufo házasítása, amely ilyenformán csak IGT borként kerülhet forgalomba. Ebből is nagyjából 20.000 palackos tétel készül évjáratonként. Az erjesztés és érlelés használt és új francia fahordóban történik, utóbbi 6 hónapig tart, némi seprőkeveréssel. Aromáit illetően semmi meglepő: alma, körte, citrus, némi trópusi gyümölcs. Szép egyensúlyos, enyhén édeskés szép hordós jegyekkel. Erre a borra is a tisztaság és az okos fahasználat a jellemző. Erős 6p (88p). 11 EUR körül.

Salae Domini Aglianico del Irpinia Campi Taurasini DOC 2008

A második bor, tisztán aglianico a tágabb Irpinia Campi Taurasini („Taurasi mezői”) termőhelyről. 12.000 palack. Az irányított erjesztést követően új 225l-es francia hordókban landol, ahol 10-12 hónapot tölt el. Külön kiemelik, hogy a területtől és az alapanyagtól függően Tronçai, Allier és Vosges fáiból készült hordókat használnak, tapasztalati úton dől el mikor melyiket. A bor csodás színe mellé intenzív illat társul, benne dohány, érett és túlérett fekete bogyós gyümölcsök, minőségi fa (vanília), bőr, rózsa, kakaó, ánizs és gyógynövények rumos hangulatban. Megvan a nagy test, a magas sav és tannin, a kávé és kakaó, a fekete bogyós gyümölcsök, a szép fás jegyek, édesfűszerek és túlérett mozzanatok. A nagy koncentráció jól viseli a tannint, amely érett és szemcsés. Remek bor, akár érlelésre is. 7p (90p). 14%. 18 EUR.

Taurasi DOCG Vigna Macchia dei Goti 2000

A pince nagybora, tiszta aglianico, területi szelekció 350m magasból. 15.000 palack készül belőle. Az irányított erjesztést követően 18 hónapot tölt el új hordókban, majd még 18 hónap következik palackban. Szinte fekete, fiatalos megjelenés, némi gránáttal a széleken. Illata intenzív, fülledt, szivaros-dohányos, ánizsos, gyógynövényes és bőrös. A minőségi fa szép fűszerekkel köszönt, jön a klasszikus kék virágos jegy, majd a palackban „túlérett” gyümölcsök lekvár, leginkább hecsedli képében. Vastag, krémes, magas minden. A gyümölcs visszafogott, inkább a dohányos, kávés és kakaós jegyek dominálnak. Levegő hatására a gyümölcsös jegyek kinyílnak, fekete bogyósok rémlenek fel. A tannin kissé poros, erőteljesen felrakódik, de annyi aroma van mellette, hogy szépen kiegyensúlyozza az ízképet. Klasszis bor. Nem sajnálom a 8p-ot (92-93p). 13,5%. 43 EUR.

Caggiano még végigpörget pár albumot és képet. Rioi karnevál fenekekkel, brazil tengerpart és aktmodellek. Egytől-egyig kiváló felvételek. Mégis csak egyetlen képet tudok visszaidézni, de azt egészen biztosan örökre megjegyeztem: a pincekatedrális keresztjét egy teljesen meztelen, gyönyörű fekete-afrikai modell támasztja, miközben párducszemeivel visszanéz a boroltár tetejéről. Ekkor már felszakad bennem a röhögés. Ezt a palit egyszerűen nem lehet komolyan venni…  és mégis, minden szorosan megfér itt egymás mellett. Bor, vallás, művészet és pőreség. Antonio Caggiano, maga a rock ‘n’ roll és őserő!

A pincészet honlapja: http://www.cantinecaggiano.it/

A Campania-sorozat lapja ide kattinva elérhető.