(Drbarta) Több boros blog aktív hozzászólója, rendszeres kóstolótársunk akov és a borok világában nem kevésbé jártas kedves párja, ez év nyarán Olaszországban, többek között Campania-ban töltötték nyári vakációjukat. Akov az élményekből érdekes, olvasmányos, gazdagon illusztrált írásos beszámolót készített, és bocsátotta rendelkezésünkre.
Fogadjátok sok szeretettel!
Tenger, kék ég, mozzarella, pizza-fixáltság, amalfi-citrom és limoncello. A festői Positano és Amalfi. Végenincs szerpentinek, kaotikus forgalom, dudaszó, turistahadak. Pár óra és garantáltan megvan az elegemvan-hangulat és legszívesebben valami eldugott trattoriában múlatnánk az időt. Ha egyáltalán van errefelé bármi is, ami elhagyatott… Európa egyik legfestőibb partszakaszán, a Sorrentoi-félsziget déli részén, Campania szívében járunk. És valóban, az ókorban is híres tájkép ma is mellbevágó: amikor egy kanyar után elénk tárul a tengerbe szakadó 500-600m magas sziklafal, a meredek hegyoldalakra felfűzött települések és a hátteret adó 1400m-es hegyek, hát, igen, kimarad pár lélegzetvétel.
Vajon kinek jutna eszébe, hogy pont egy ilyen helyen kezdjen pinceszerezni? Tenger ide, turizmus oda, jobb tudni, hogy Olaszország egyik legígéretesebb és legérdekesebb terroirja került látóterünkbe. A függőlegesen vagy 400 méteren elnyúló Furore városkában található Marisa Cuomo családi butik-pincéhez igyekszünk, ahol egy olyan bor készül, amelyet a legnagyobb olasz fehérek között tartanak számon.
A húszas éveinek elején járó Andrea Ferraioli – egy helyi borászcsalád utolsó leszármazottja – 1980-ban döntött úgy, hogy visszatér a gyökerekhez és minőségi pincét gründol ezen a vad tájon. Megvásárolt egy helyi bormárkát és egy kisebb sziklába vájt pincét, majd az egészet amolyan nászajándékként újdonsült feleségének, Marisa Cuomonak ajánlotta fel. Most itt képzeljük el a fiatal nő arcát, amikor az esküvőn értesül róla, hogy hát van egy induló pincészete, amelyet máris Cantine di Marisa Cuomonak hívnak… nem semmi!
Az első borok a 80-as évek közepén készültek el, aztán egy évtizeddel később már biztos úton van a pince az ismertség és a nagy fehér bor felé. Ebben az időszakban születtek meg ugyanis az első komoly méltatást kiváltó tételek. Jelenleg a pince 3.5ha területtel rendelkezik, valamint további 15ha-ról vásárol szőlőt. Az apró, nem ritkán 0.2-0.5ha nagyságú, összesen 41 család tulajdonában lévő területen szigorú követelményeknek megfelelően műveltetik a szőlőt. Érdemes a Marisa Cuomoval dolgozni, hiszen a gyümölcsöt 2-2.5 Euró/kg áron vásárolják fel. No, erre lennének csak irigyek a Mátrában!
A borvidék minden szempontból egyedi és extrém: a szőlőtermesztés 200-500m közötti tengerszint feletti magasságban történik a sziklába vájt 5-8m széles teraszokon. Az igen korlátozott termőterületért a szőlőnek és a híres amalfi citromnak kell megküzdenie. A teraszok mérete igen apró, maximum 5-10m szélesek, 5-6m magasak. Az eróziónak a teraszokat határoló kőfalak vetnek gátat, a szinteket meredek kőlépcsők kötik össze, amelyeken kész horror a permetezővel, a puttonyokkal és egyéb eszközökkel egyensúlyozni. Ilyen körülmények között a művelés igen drága, bizony sok dolgos kezet igényel. A meredek szerpentinen megközelíthető termőterületek miatt a szüret egy logisztikai rémálom, a ládáknak, az embereknek és traktoroknak szigorú koreográfia szerint kell mozogniuk, hogy minden a megfelelő pillanatban a helyére kerüljön. Az egész művelet legjobban mégis az autósokat bosszantja, hiszen a munkagépek keringője szép torlódásokat okoz, ilyenkor aztán megy a kiabálás és a mutogatás, amolyan olaszosan – meséli mosolyogva Dorotea, Andrea Ferraioli és Marisa lánya.
Az Amalfi part, azaz a Costa d’Amalfi 1993-ban szerezte meg a DOC minősítést. Összesen 13 település használhatja ezt a termőhelyi megnevezést fehér, rosé és vörösboraik származási helyének jelölésére. A fehérboroknak 60%-ban Falanghinára – Campania egyik leghíresebb fehér fajtájára – és Biancollellára kell épülniük. A fennmaradó részt más, nem aromás, engedélyezett szőlőfajták adhatják, pl. fenile, ginestra, ripoli. A vörösöket és rosékat a híres aglianico (erről hamarosan írunk még), piedirosso és sciascinoso, valamint egyéb helyi fajták alkothatják. A magyar fülnek zömmel ismeretlen fajták ezek és ez csak egy része Campania szőlőfajta-örökségének. A DOC-n belül három kiemelt körzet tűntethet fel szűkebb termőhelyet: Furore, Ravello és Tramonti. Az innen származó boroknak magasabb minimális alkohollal és kisebb tőketerheléssel kell készülniük.
A Marisa Cuomonál a legmagasabb minőségű borokat 80-120 éves tőkék gyümölcséből készítik. Ezek a matuzsálemek adják a legjobb, legkoncentráltabb alapanyagot. A művelésmód pergola (lugas), ahol is extrém módon a combvastagságú, két méter magasan a falba ültetett öreg tőke a terasz talapzatát nem érintve kapaszkodik fel a pergolára. Az öregek azért ültették a tőkéket a falba, mert a gyökérzet egyben tartotta a támfalat is, ergo kevesebb volt a karbantartási igény! Elképesztő, csak nézünk nagyokat!
A képen falba ültetett öreg tőkék pergola művelésben
A fajtákat keverve ültették és egybe is szüretelték, ezért manapság a szürethez nem csak a dolgos kéz, hanem az „értő” szem is követelmény. Külön érdekesség, hogy egyre inkább próbálnak visszatérni a régi szokásokhoz, ezért – poncichter módon – a terasz talapzatába különböző haszonnövényeket ültetnek. Igen ám, de amennyiben ezeket öntözni kell, az egyben a szőlő öntözésének is minősül, amelyet a DOC szabályozás teljességgel kizár. Ha azonban a szőlő a falból bújik elő, akkor senki sem tilthatja meg az alanti haszonnövények öntözését, hiszen nem a tőke kapja a vizet. Felettébb fifikás és megint csak elképesztő!
