Érdekesnek tűnő burgundi birtok boraihoz volt szerencsém hozzájutni. Ez az eset óta harapni szoktam arra, ha egy kereskedés kínálatában komolynak tűnő Marsannay tűnik fel, és rögtön végzek egy kis webes utánajárást.

A Roty-család már 1710 óta megvetette a lábát Gevrey-ben. A birtok jelenlegi hírneve mégis Joseph Roty munkásságához fűződik. Köszönhető ez egyrészt a hírhedten nehéz természetének. Clive Coates , elismert Burgundia-szakértő, leírja egy cikkében, hogy szinte paranoiás bizalmatlansággal van minden külső személy irányába, nem tart kapcsolatot szomszédokkal, nem vesz részt semmilyen közös promóciós tevékenységben. Egyszer sikerült bejutnia hozzá, és akkor meg azzal szembesült, hogy kijutni még nehezebb, mint bebocsátást nyerni. Ugyanis Roty úr folyamatosan beszél, hirtelen a világ összes problémája elő kell, hogy kerüljön, miközben egy feszt ott áll a látogató intim szférájában, és egyik cigit szívja a másik után. Coates barátunk néhány óra után kiakad, és természetesen örök kitiltásban részesül. Másrészt a borok is rászolgáltak a hírnévre, Clive Coates a fenti eset  ellenére elismerően beszél a későbbiekben kóstolt forgalmi borokról. Kiemeli a szokatlanul sok új hordó mellett is megvalósuló eredetiségüket, töménységüket, szerethetőségüket. Véleménye szerint a birtok, egy, de lehet, hogy kettő csillagot is megérdemelne a Michelin-rendszerben.

Számos területről külön palackoznak Marsannay-ből és Gevrey-Chambertin-ből egyaránt, előbbieket tekintve jelenleg dolgoznak azon, hogy elismerjék a legjobbakat premier cru-nek. Érdekesség, hogy az egész birtokot tekintve a tőkék átlagos életkora jócskán 60 év fölött van,ami szinte egyedülállónak tekinthető, a zászlóshajó boruk pedig a Charmes Chambertin grand cru olyan parcellájáról származik, melyet 1881-ben, közvetlenül a filoxéra után elsőként telepítettek.

Joseph Roty 2008-ban hunyt el, azóta fián Philippe-en a sor.

Két bort kóstoltam tőlük:

Kissé elfoglaltuk magunkat mással, így mára sajnos nem jutott poszt. Helyette egy tipp: lájkold a Fészbuk oldalunkat (ott lent jobbra) vagy itt. Egyrészt követheted a Borrajongó posztjait, másrészt pedig olyan képeket és infokat is találsz ott, amit itt nem. Szóval: like.

Az előző részben említett Bott-látogatás második (a pince-beli) felvonása előtt tényleg csak egy villámlátogatás erejéig Szilágyi Lacihoz is beugrottunk. Alapvetően nem kóstolni mentünk, csak vásárolni, viszont épp nyitva volt a 11-es szortiment színe-java, így nem tudtuk kihagyni a feltárulkozó lehetőséget. Egyáltalán nem készítettem jegyzeteket, csak némelyikhez utólag, emlékezetből.

Demeter Zoltán Lapis 2011

Kicsit visszafogott, de hosszan szagolva elég komplex illat, elsősorban fűszerek, édesgyökér, kömény, vanília, mellettük citrusok, érintésnyi méz, fehér virágok. Közepes test. Tiszta, ízekkel arányosan kitöltött, túlzásoktól mentes korty. Szép struktúra, szárnyait bontogató közép, közepestől hosszabb lecsengés. Élénk, cizellált savak, jórészt sima felszínek. Jó egyensúly, alacsony alkohol, az utóízre jól érezhetően kitüremkedő savérzet. Zártabb és kevésbé egységes, mint hordómintaként volt, de azért szép. Remélem jobban kirúgja magát idővel. 6 pont.

Demeter Zoltán Szerelmi 2011

Megnyerő, intenzív illat, vastag trópusi gyümölcsösség, mely enyhe túlérettség mellett is nagyon tiszta, mellette gazdag fűszeresség, sósság, méz, tejszín. Nagy, öblös test, sima, krémes konzisztencia. Mély, haraphatóan telt ízek adják a hedonisztikus attack-ot, mely érzetre jócskán rádob még egy lapáttal a kortyközép újabb és újabb rétegekben kibontakozó tartalmassága. Szép hosszú lecsengés. A savak kiválóak, megvan a kellő magasságuk, cizellált lefutásúak, mellette csiszolt tapintatúak, remekül integráltak. A 2009-eshez képest sokkal gördülékenyebbnek, illesztés-mentesebbnek, egységesebbnek, így fineszesebbnek tűnik. Az utóízben sajnos kissé kilógó emléket hagy a 15-ös alkohol, de a végén kissé boruló balansz mellett is nagyon szívesen fogyasztottam és összességében megigézően szépnek találtam a bort. Eléri a 7 pontot.

A szinte végtelennek ható Ribera del Duero sorozatunkban már írtunk Alejandro Fernándezről, aki elsőként készített az unikális Vega Siciliához mérhető riberai csúcsborokat. Egy kiadós évszázadig a Vega Sicilia ugyanis Rioja ellen egyedül focizott a spanyol bortérképen. Ez könnyen így is maradhatott volna, ha nem mutatja meg éppen Alejandro Fernández, hogy kistermelőknek is nyitva állnak a mennyek kapui. És mire volt ehhez szükség? Egy picit másképp kellett gondolkodni. A Pesquera del Duero falucskáról elnevezett, immár nagyra nőtt birtok története maga Ribera del Duero újkori történelme. Ebbe bepillantani – bor híján – szinte lehetetlen. Aztán a legelhagyatottabb, legváratlanabb helyeken érnek bennünket szerencsés véletlenek.

A tavaly szeptemberben (nem kis szerencsével) létrehozott philadelphiai borklubom most ünnepelte fennállásának első évfordulóját, és igyekeztem a társaság tagjainak nem mindennapi borokkal előrukkolni. Sokat meséltem nekik Magyarországról (főként persze a borokkal kapcsolatban) és bő féléve rágták már a fülem, hogy mutassak nekik honi nedűket. Ennek akadálya részemről természetesen nem az akarat hiánya, sokkal inkább a logisztikai problémák leküzdése volt. Nem újdonság ugyanis, hogy nagyon kevés magyar bor jut el az USA-ba, ráadásul az a kevés sem mindig jó minőségű (sajnos van például büntetőbikavér 7 dollárért), szóval a helyi választék kiaknázása nem jöhetett szóba. A csomagküldés drága mulatság és némileg kockázatos is, ezért nem láttam más megoldást, minthogy személyesen hozom be a kóstolóra kiválogatott palackokat. Némi segítséggel sikerült is viszonylag rövid idő alatt nyolc palackot importálni és így nem volt akadálya a kóstolónak. Tervezek további magyar boros bemutatókat, ezért ezúttal csak fehérborokat kóstoltunk a csapat tagjaival. Igyekeztem a magyar fajtákra összpontosítani és Tokajon kívülről is mutatni egy-két bort, a két legfontosabb tokajinak (furmint, hárslevelű) pedig a könnyedebb és koncentráltabb változatát is kóstoltuk. Bizonyára lehetett volna ennél erősebb sort is összeállítani, de úgy gondolom az alábbi borok összességében alkalmasak voltak a szép magyar fehérek demonstrálásra.

Folytatódik az on-topik, azaz vissza a tokaji borokhoz. Másnap az első út überkirálynagykedvenckihagyhatatlan Bodóékhoz vezetett, ahol elsősorban a már lepalackozott 11-eseket kóstoltuk.

Ennek a posztnak tartalmilag nem sok köze lesz Tokajhoz, csak a kóstoló helyszíne és ideje végett kerül a hétvége élményei közé.

Tulajdonképpen arról van szó röviden, hogy az én közreműködésemmel abszolváltunk egy elsősorban Wachau-témájú kóstolót a  "Ne csak írja..." -sorozat legutóbbi résztvevő borászaival.

Íme:

Sárospatakról Mádra vezetett utunk. Itt Balassa Istvánnal találkoztunk, aki a saját boraiból és a Szent Tamás Pincészet tételeiből is hozott egy merítésre valót.

István azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek annyira rossz véleménnyel a 2010-es évről. Elmondása szerint a kulcs a megfelelően korán és megfelelő határozottsággal végbevitt növényvédelem volt, ami ha megtörtént, a későbbiekben már kezelhető volt a helyzet. Nem nagy mennyiségben, de szépen beérett, jó savakkal rendelkező alapanyagot szüretelt.

Ezt a sort kóstoltuk:

Nehéz olyan pátosszal írni az ikonikus Királyudvar Úrágya 2000-ről, mint azt híre parancsolja. Neki sem nagyon futnék. Annyi azonban biztos, hogy ha ez poharadba kerül, nyájas olvasó, igazán kiváltságos helyzetben érezheted magad, hiszen Magyarország valaha készített egyik legkiválóbb borával kerültél nexusba. Az eredetileg édes bornak szánt Úrágya 2000 rövid idő alatt a hazai és ezen belül a tokaji borkészítés viszonyítási pontjává vált. Sokan – persze helytelenül – a száraz ős-furmintnak tulajdonítják, vagy – helyesebben – innen eredeztetik modern száraz furmintjaink prototípusát. Legyen bárhogy is, borunkat mára utolérte a kuriózumok jól megérdemelt sorsa, távolba vesző legenda és szűkölt ritkaság lett az ő státusza. 12 év távlatából szinte „rönöszansz” festményként tudom csak elképzelni a bor születésének megismételhetetlen pillanatát. Előtérben az Úrágya-hordót kénező Demeter Zoltánnal, fölül a borász finom mozdulatain őrködő angyalok kara, kicsit hátrébb a pince árnyából némán figyelő Szepsy István. Egészen hátul pedig, túl a hordók bumfordi sziluettjén, a gyertya fényében meg-megcsillanó szempár – mindannyian tudjuk –, csakis Anthony Hwangé lehet. Minden bizonnyal így történhetett.

Várva várt tokaji hétvégénk első állomása Asztalos Zoltánhoz vezetett. Többször volt szerencsénk 2008-as boraihoz, a Vióka már több illusztris sorban is meglepően jól teljesített. Az újabb évjáratok viszont nem nagyon akarnak jönni, így a "távoli" fogyasztó szempontjából úgy tűnik mintha valami megállt volna. Erről persze szó nincs, csak egyszerűen nagyon apró léptekben történik az építkezés.                                                     

Először a Vióka dűlőhöz vezetett utunk. Nagyon szép fekvése van, tökéletesen délre néz, belátható róla egész Hegyalja. Megérte a látványért keresztülvergődni a vadregényesen futóműgyilkos dűlőutakon. Sajnos a kép nem tudja visszaadni, valószínűleg az én pancserségem okán.

Utána a bájos környezetben található kácsárdi házikóhoz mentünk, mintha egy másik korba érkeztünk volna. Itt történt a most következő kóstoló is, ahol elég alaposan átnéztük a szortimentet, a két 2008-as Vióka kivételével még hordóminták képében.

Tömény illat, tejszín-krémmel, mézességgel, édes fűszerekkel, diszkrét palackbukéval. Közepesnél vastagabb korty. Telt ízek, főleg tejszínes-fűszeres vonalon mozog akár az illat. Krémes konzisztencia, sima felszínek. A kortyközépre egyenletesen csökkenő intenzitások, de arányosan kitöltött végig. Közepes tömörség, közepesen, vagy attól picit hosszabb lecsengés. Nem túl magas, inkább szélesebb, barátságosabb savak, de abszolút elegendőek az egyensúlyhoz.  Nem hasonlít az osztrák veltelinikhez, kicsit nehézkesebb, kevésbé színes, de kerek és finom így is. Nem túl komplex, de árkategóriájában (2 ezer HUF) meglepően gazdag bort kapunk. 5 és fél, 6 pont határán járunk, talán el is éri ez utóbbit. (85-86)

Kiindulva az előfordulási gyakoriságból lassan ez a téma is elindulhat rovat-formában. :)

Dom. H. Gouges: Nuits St. Georges 1er cru Les Pruliers 2008

A múltkor már szerepelt a pince egyik tétele. Az, hogy a felemásabb érzések után még egy bor sorra került, annak az az egyszerű oka, hogy ez még  az előző előtt került a birtokomba. :) 

Dom. Bart: Fixin 1er cru Les Hervelets 2009

Fixin ismételten csak egy olyan körzet, ami feltétlen alkalmas kell, hogy legyen jó ár-érték arányú pinók felkutatására. Valamiért nagy elvárásaim is voltak. Nem mintha burgundi szinten egy 30 Euro körüli bor már garancia kellene, hogy legyen a maradandó élményre, de mégiscsak premier cru, mégiscsak a többször kellemes meglepetést okozó Marsannay és a hírhedt Gevrey-Chambertin között járunk, mégiscsak remek évjárat, amikor a kevésbé felkapott területek is villogni tudnak, illetve mégiscsak a termelő egyik olcsóbb tétele is már bevált a közel múltban.

Villa Sandahl: "Give me five" Badacsonyi Olaszrizling 2011

Vonzó, tiszta illat, nyári almával, érintésnyi akácmézzel, édesebb fűszerekkel, zsírkrétás mineralitással. Közepesnél teltebb, de mégis áttetsző jellegű korty. Telt ízek, a fajtához képest elég élénk gyümölcsökkel. Komoly anyagsűrűség a kortyközépen, mély ásványos mag. A savak tartják az egyensúlyt, szép cizelláltságot is adnak, de kicsit szélesebbek, ezáltal mindig ott marad az érzet, hogy egy hangyányi extra feszességgel precízebb, fókuszáltabb lehetne a bor. Bár így se lehet ok panaszra, tekintettel a fajtára, évjáratra.  A lecsengés közepesnél hosszabb, az alkohol elég jól integrált a gazdag kortyba. Egy árnyalatnyit komolyabb anyag a múltkori rajnaitól, de annak az arányait jobban szerettem. 6+ (88-89)

Tiszta, hízelgő illat fehérhúsú őszibarackkal, zöldalmával, érett citrusokkal, kőporos-zsírkrétás minerális felhővel.  Közepesen telt korty. Friss, lédús gyümölcsökkel telt ízek megtámogatva jól érezhető mennyiségű maradékcukorral. Ellustulásról azért szó nincs, a savak kellő játékossággal, cizelláltsággal vetik be magukat, valamint kis co2 is növeli az élénkséget.  A kortyközépen korrekt, ásványosabb irányba forduló mag, közepesnél kicsit hosszabb a lecsengés. 6+  (88-89)