Az újabb magyar egyveleg gyorsabban összejött, mint gondoltam, hála néhány baráti összejövetelnek és balatoni kirándulásnak. Sok rosé és még több fehérbor került a válogatásba, vörösből inkább csak könnyedebb tételek. Borvidékek szempontjából a Balaton környéki régiók dominálnak, de sok másik borvidékről is jutott legalább 1-1 szereplő.
 

Hétfő reggel elhunyt Szűcs Ferenc, a tállyai Szűcs Pincészet alapítója és tulajdonosa, a tállyai borászközösség egyik oszlopa. Nyugodjék békében!

(Fotó: Szűcs Pincészet)

A Figula Pincészetet legtöbbször a fehérboraik, azon belül is az olaszrizlingek kapcsán szoktuk emlegetni, dicsérni, de ez nem jelenti azt, hogy ne készítenének remek vörösborokat is. A Balatonfüred-Csopaki borvidéken a legtöbb pincészet a kékfrankos mellett tette le a voksát, Figuláék ezzel szemben már jó ideje a három fő bordeaux-i fajtából palackoznak leginkább vörösborokat. A 2020-as évjáratból már ők is előrukkoltak egy hordónyi kéfrankossal, amit kíváncsian várok, de most egy remek cabernet sauvignon-ról lesz szó, amelyet a múlt héten kóstoltam és úgy tűnik, hogy éppen ideális állapotban nyitottam ki a palackot.

A Várszegi Pincészet nevével hébe-hóba már találkoztam, de a boraikkal személyesen még nem és azt is csak idén tudtam meg, hogy az egyébként dél-balatoni szőlőterületekkel rendelkező borászatnak van egy működő borbárja Budapest határain belül, Budafokon. A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál pénteki napján felkerekedtem és meglátogattam a budapesti egységet, hogy megismerkedjek közelebbről is a pincészettel és boraikkal.

Újabb bor következik az Uvas Felices istállóból: ezúttal egy izgalmas vörös, méghozzá egy világszinten kevésbé közismert és felkapott borvidékről. Vinos de Madrid DOP - mint a neve is sejteti - a spanyol főváros környékén terül el és három alrégióra osztható: Arganda, San Martín, Navalcarnero. Közös jellemzőjük a viszonylag magas fekvés - 500-800 méterrel a tengerszint felett - és a kontinentális éghajlat, forró nyárral, hideg téllel és viszonylag kevés csapadékkal.
Az Uvas Felices tulajdonosai San Martín alrégióban két neves borásszal fogtak össze, akik saját pincészetük mellett már korábban belevágtak egy közös projektbe, Comando G néven, ahol a "G" egyrészt a garnacha-ra utal, de emellett a gránitra és Gredos-ra is. Fernando García (a Bodega Marañones borásza) és Daniel Gómez Jiménez-Landi (a Bodegas Jiménez-Landi borásza) párosa alkotja a Comando G-t, Madridtól nyugatra, a Sierra de Gredos hegyláncainál borászkodnak, 2009-ben dobták piacra első közös borukat. Kvarcban és szilikátokban gazdag, tápanyagban szegény, homokos állagú gránitmorzsalékos talajon teremnek a több évtizedes tőkék. A spanyol terroir-hoz burgundi filozófia párosul, az egyes termőhelyek különbségeinek megmutatása a fő cél, faluborkon és dűlőszelektált borokon keresztül. Ugyanitt készülnek 2010-től az Uves Felices égisze alatt az El Hombre Bala borcsalád tagjai is, albillo, garnacha és syrah fajtákból, de a fő hangsúly a garnacha-n van. Az El Hombre Bala - az ágyúból kilőtt ember - az azonos nevű széria "belépő" bora, de már ezen a szinten is nagyon komoly minőséget képvisel, amint arról most én is meggyőződtem.

Az idei júliusra tervezett badacsonyi-szigligeti kirándulás sajnos különböző okokból dugába dőlt, de hogy ne múljon el a nyár a tanúhegyek látványa nélkül, augusztus legvégére sikerült egy villámlátogatást beiktatni.

Sike Balázsék badacsonytördemici borbár-étterme, a Nefelejcs az egyik kedves barátoméktól 5 perc sétára esik, ők már törzsvendégek, én pedig az utóbbi 5 évben minden nyáron legalább egyszer csatlakoztam hozzájuk legalább egy gyors kóstoló erejéig. Idén is beugrottunk néhány órára, ez most hat bor megkóstolására és néhány hidegtál elfogyasztására volt elég.

Meghoztam a szokásos negyedéves borpárbajos sorozat aktuális, nyári kiadását, 6x2 borral. A fehérek lesznek többségben, ahogy nyáron általában és - bár eredetileg nem terveztem - egy rosé páros is horogra akadt, vörösborokból pedig igyekeztem könnyebb tételeket válogatni.

Az idei évben adós maradtam a borvidéki látogatásokkal és túl sok kóstolóra sem jutottam el. Augusztus végén azért szokás szerint megfordultam Balatonfüreden és a Balatonfüredi Borheteken is, így a környékbeli borokkal legalább ilyen formában találkoztam.

Az idei nyár egy részét Sopron környékén volt szerencsém tölteni. Ez az országrész, valamint a nyugati határ közelsége szalaszthatatlan lehetőséget nyújt a borozásra, ez tiszta sor. Engem most mégis inkább a táj, a történelmi belváros, valamint az osztrák oldal boltjai vonzottak be, így szőlőből erjesztett alkoholos italt kevesebbet, hideg sört annál többet fogyasztottam. Hazajött viszont pár tétel a szomszédok hiperpolcairól, melyekre a napokban, itthon igyekszem sort keríteni.

Benyomásaim az előző éveknek teljesen megfelelően alakultak: tíz és húsz euró között gyakorlatilag lehetetlen mellényúlni, szinte minden rendben van. Ezt a tételt bizonyítják a Domäne Wachau borai is, melyek közül a címszereplő neuburger tetszett a legjobban.

Az olaszrizling kicsiny országunk egyik legnagyobb területen termesztett, szinte az összes borvidéken elterjedt borszőlő fajtája, amelyet számos különféle stílusban lehet iskolázni, a könnyű reduktív eljárással készült fröccsbortól egészen a botrytises édes borig. Valószínűleg nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, hogy a kereslet leginkább az elsőként említett kategóriára a legnagyobb és sok fogyasztó egyáltalán nem lát több potenciált a fajtába vagy csak szimplán nem kíváncsi rá. A fajtát alighanem a Balaton környékével kötik össze legtöbben, én is innen kóstolom a legtöbbször, de most egy mátrai olaszrizling jött szembe és okozott meglepetést.

Itt a friss külföldi egyveleg, a szokásosnál kicsit több rosé jött össze innen-onnan, fehérben verdejo-k, vörösben mallorca-i, baden-i és dalmáciai bor a ritkábban előforduló termőhelyek, illetve fajták között.

Július elején ismét megfordultam Ausztriában, Krems an der Donau környékén, ahol Kamptal, Kremstal és Wachau borvidékei találkoznak. Ezúttal nem csak úgy ad hoc alakult a program, egy pincelátogatás előre le volt szervezve, és bíztam benne, hogy legalább még egy bele fog férni, ha a fix nyitvatartási időben tudok kóstolni a kiszemelt pincénél. A Weingut Nigl volt a kiszemelt áldozat, Kremstal egyik kiemelkedő termelője. A birtok - amely a borászaton túl egy éttermet és egy szállodát is magában foglal - Krems-től néhány kilométerre északra található, festői környezetben. A birtok előtt elvezető út mellett a Krems folyó csörgedezik, az út másik oldalán magasodó  dombról Senftenberg 1197-ben emelt várának romjai és egy templom tekintenek le.
Az ősi szőlőbirtok a 12. századig vezethető vissza, a Starhemberg hercegekhez tartozott, jelenlegi tulajdonosaihoz, a Nigl családhoz 1994-ben került. Az ültetvények összesen mintegy 25 hektárt tesznek ki, Krems és Senftenberg között húzódnak. A fókusz természetesen a zöldveltelinin és a rajnai rizlingen van, sárgamuskotály, sauvignon blanc, zweigelt, merlot és pinot noir egészíti ki a fajtaválasztékot. A szőlőben fenntartható gazdálkodás folyik, mellőzik a gyomirtók, rovarirtók és a réz használatát. A pincében saját élesztőkkel erjednek a borok, és derítés nélkül kerülnek palackba. A csendes száraz borok mellett pezsgőt és édes bort is találunk a szortimentben.

A paloznaki Homola Pincészet egyike annak a kevés balatoni borászatnak, ahol a vörösborra legalább akkora hangsúlyt fektetnek, mint a fehérre. A kékfrankossal robbantak be először, de mint kiderült a syrah is remekül muzsikál a pincénél. Az ültetvény a paloznaki Hajnóczy-dűlőben található, löszös, márgás talajon teremnek a tőkék. 2013 volt az első évjárat, most a 2018-as fut, ez a bor azonban kicsit más, mint elődei, a plusz fantázianév mellett a szokásostól eltérő, halvány levendula színű címke is ezt jelzi. A Syrah 2018 "Légère" lazább szövésű, könnyedebb, mint a korábbi évek hűvösebb stílusú borai. A bogyózott egész szemek erjedése spontán, nyitott kádban indult, majd használt hordókban fejeződött be. Két év érlelés után szűrés, derítés nélkül, kevés kénnel került palackba a bor.
Engem kicsit meglepett, hogy egy könnyedebbre hangolt bor viszonylag sokáig érleltek hordóban és palackban is, kíváncsian vártam a végeredményt.

Ha Németország és bor, akkor riesling! A képlet azonban nem ennyire egyszerű, bár a legtöbb német borvidéken valóban a riesling a legfontosabb szőlőfajta, de bőven vannak kivételek is. Egyes régiókban más fehér fajták, többnyire a müller thurgau, más vidékeken - mint Baden, Ahr - kékszőlőfajták kerültek az élre. A mai írás fókuszában Franken borvidéke áll, ahol a riesling csak a termőterület alig több, mint 5%-át foglalja el, ellenben több olyan szőlőfajta is fontos szerepet játszik, amelyekkel egyébként ritkán találkozunk.

A Cloudy Bay valószínűleg Új-Zéland leghíresebb borbirtoka, a Cloudy Bay Sauvignon Blanc pedig Új-Zéland és Marlborough borvidék leghíresebb bora (a sztoriról és az utóéletről hamarosan egy másik cikkben lesz szó). A szigetország mára világszerte ismertté vált borairól és a Cloudy Bay Sauvignon Blanc volt az új-zélandi borok úttörője a világhír felé. Az 1985-ös első évjárat óta a dizájn gyakorlatilag - apró igazításokat leszámítva - változatlan maradt, a ködből kiemelkedő hegycsúcsok képe összeforrt a márkával. A Cloudy Bay Sauvignon Blanc aktuális, 2022-es évjáratával mutatkozott be a pincészete borainak új arculata, amely továbbviszi és egyben megújítja a közel negyven éves dizájn hagyományos elemeit. A hegycsúcsok immár a címke sziluettjében és a smaragdzöld palack dombornyomott mintáján is megjelennek, az üveg nyakán pedig az első évjáratnak is emléket állítanak. A csavarzár formája is változott, a kupak tetejét ugyanúgy a névadó öbölben előforduló delfin alakja díszíti.

A külső tehát megújult, de tükröződik-e ugyanez a palack tartalmában is? Az utóbbi években - ahogy én látom - a sauvignon blanc óhazája és új otthonája kölcsönösen hatást gyakoroltak egymásra. Sok "kiwi" bornál igyekeztek visszavenni a harsány zöldes vagy trópusi jegyekből, picikét lejjebb tekerni az intenzitás potméterét, legalábbis az "arcba mászó" tartományból és valamivel diszkrétebb aromákkal és finomabb savakkal operáló példányok kerültek ki az utóbbi évjáratokból. Természetesen ez távolról sem igaz minden új-zélandi borra és még azok sem tagadhatják le eredetüket. Ezzel együtt a franciák (és mások) közül sokan merítettek az új-zélandi receptből, és a korábbiaknál "újvilágiasabb", ha úgy tetszik, populárisabb tételekkel rukkoltak elő. A fenti példa szerintem a Cloudy Bay esetében is megáll, kíváncsi voltam, hogy a 2022-es tétel folytatja-e a megkezdett utat?

Nyári szünet ide vagy oda, végül mégis sikerült összehozni július közepére egy FineWines kóstolót az új Uvas Felices boros projekt tételeinek főszereplésével. A portfólió elég széles, így több részletben kerülnek majd bemutatásra a borok, most a hőséghez igazodva a cava-k, a fehér és rosé borok kerültek sorra a Béterv Lakásétteremben tartott első fordulón.

Tizenhat bort kóstoltunk összesen, többnyire szépen, egyenletesen haladtunk a friss, könnyű tételektől a komolyabb borok és pezsgők felé, szép íve volt a az estének. A sort két cava nyitotta, ezután a fehérborok következtek. A szőlőfajták szempontjából az első főszereplő a macabeo, majd a xarel-lo, albarino és a verdejo voltak. Átkötésként érkezett érkezett egy rosé cava, majd két különböző stílusban elkészített bor képviselte a rosé-frontot, végül két különleges, érlelt cava-val zártuk a kóstolót.

Ha nyár, akkor sauvignon blanc, így a borpár(baj) sorozat nyári különkiadásában sauvignon blanc duók következnek. Magyar és külföldi párosokat válogattam össze termőhely és/vagy stílus szerint összepárosítva, áprilistól júliusig 9x2 bor gyűlt össze végül, hazai pályáról többnyire a 2022-es, külföldről nagyrészt a 2021-es évjáratból.

(A fenti fotót innen kölcsönöztem.)

Badacsonyban több új borászat bukkant fel az utóbbi években, az idei Badacsony New York-ban alkalmából néhányukkal megismerkedtem. Az Illés Bor (nem azonos az Edvi Illés Borászattal) szintén egy új név számomr és mint kiderült, valóban nem túl régen fogtak bele a borászkodásba. Az Illés család már több, mint tíz éve készít bort saját fogyasztásra és a barátoknak a badacsonytördemici kékfrankos ültetvényükről. 2020-ban négy hektár területet vásároltak és Káptalantóti mellett megkezdték a családi borászat felépítését, majd tovább bővítették a birtokot. Ökológiai termesztés előtérbe helyezésével és a badacsonyi tradicionális borkészítés módszereit kombinálva dolgoznak.

Két olaszrizlinget kóstoltam a borászattól - Nádasi Andrásnak köszönet a lehetőségért -, egy 2021-es és egy 2022-es tételt, amelyek nagyon különböző stílusban készültek.

Görögországot a nyugati kultúra és a demokrácia bölcsőjeként szokás emlegetni, és a görögöknek a Földközi-tengeri borkultúra alakulásában is fontos szerepe volt. A több évezredre visszatekintő szőlőművelési múlt ellenére a görög borok alig ismertek az ország határain kívül. A borok többnyire az országhatáron belül fogynak el, és minőségi borok aránya a helyi fogyasztásra szánt asztali és tájborokéhoz képest még mindig elenyésző. Görögországban a helyi klimatikus adottságok sokáig meghatározták a borkészítést és a borstílust, de a modern technológia és a nemzetközi fajták megjelenésével mindez megváltozott. Az uniós csatlakozás óta sok fejlesztés történt a szektorban, miközben a helyi, hagyományos szőlőfajtákat is sikerült megőrizni, amelyből nagyjából 200-at tartanak nyilván, bár tényleges jelentőséggel ezekből csak kevés bír.
Eddigi boros pályafutásom alatt nem sok görög borral volt dolgom, júniusban egy rövid nyaralás alkalmával sikerült ezt a számot gyarapítani.

(A fotót innen vettem kölcsön.)