Öt éve alakult meg a Tokaji Bormívelők Társasága. Az évforduló környékén rendszerint találkozót szoktak szervezni, ahová az egyesület pártoló tagjait hívják meg, hogy figyelemmel követhessék a társaság munkáját. Idén ezen esemény úgy bővült ki, hogy a támogatókat bevonták a „munkába”, és részt kellett venniük az aktuális vakkóstolón, ahol a jelölt borok kerülnek elbírálásra, hogy minőségileg méltók –e arra, hogy az egyesület emblémáját viseljék. A termelők és pártoló tagokon kívül meghívtak az eseményre újságírókat és bloggereket is. Ezúton is köszönöm a nagy megtiszteltetést, hogy ezen utóbbi csoport tagjaként én is a résztvevők listáját gazdagíthattam.

Juhfark és olaszrizling házasítás. Illatában édes alma, fehér, semlegesebb illatú virágok, csipetnyi méz, szalma, keserűmandula és határozott ásványosság. Szájban közpesen telt, tiszta korty.  Alma, mandula, diszkrét fűszerek, érintésnyi mézesség és igen jelentős sósság. Kitöltik a szerkezetet, viszonylag hosszúak. A savak szép, határozott gerincet adnak, de szépen integráltak, alapvetően nem akarják, hogy róluk szóljon a történet. Remek egyensúly, szépen illeszkedő alkotók. Letisztult világú, nagyon jellegzetesen somlói bor, egyszerre karakán és jól fogyasztható, fiatalsága mellett is egyben van. Stabil 6 pont.

Februárban Bodrogkisfaludon felejthetetlen, és reprodukálhatatlan riesling-kóstoló történt. Rendszeres kóstolótársaim egészséges irigykedéssel :) szemlélték az élményeket, magam is úgy éreztem, hogy az idő által nemesen érlelt rieslingekből szeretnék még kóstolni, és inkább előbb, mint utóbb.

A borfeszten, mint látható sok bor jön szembe rövid idő alatt, így tényleg csak futó benyomásokat lehet rögzíteni.

Kedd esti kóstolások jegyzetei következnek. A végére itt is elfáradtam, nem igazán tudtam az utolsó tételekre koncentrálni.

Folytatás következik ismét Szegedről. 

A mostani adag még ugyanazon nap (vasárnap) termése, mint a legutóbbi rész, csak a jegyzetekkel kissé el vagyok maradva. Mivel láthatóan az aznapi kóstólás igen sűrű lett, így kérem elnézni, hogy az utolsó tételeknél nagyon leegyszerűsödtek a jegyzetek, illetve már pontot se volt energiám írni.

Íme:

Folytatás köv:

A tokaji furmint olyan téma, amihez újra és újra vissza kell térni. Időszerű volt már idén is tartanunk egy nagyszabású kóstolót.

Íme:

Tegnap sikerült kijutni végre a szegedi borfesztre. Laikus társasággal mentem, az én reszortom volt a szórakoztatásuk. Hamar kiderült, hogy nekik a tokaji sárgamuskotályok és late harvestek okozzák a legnagyobb örömet, így ezek fokozottan voltak jelen.

Mellette azért én elkanyarodtam másfelé is :)

Következzen az első nap jegyzete, írtam pontokat is, de csak nagyon durva viszonyításokként kéretik figyelembe venni.

Egy igen meggyőző furmint-sor végén kóstoltuk "jutalom-borként" :) Az említett sorról is hamarosan jön írás, addig is nézzük Gizelláék 6 puttonyosát:

Múltkoriban, egy másik zöldveltelinis bejegyzésnél fölmerült, hogy meg kéne újra kóstolnom Bott Frigyes 2009-esét, hiszen első kóstolása nem volt se nem alapos, nem is tegnap volt.

Gyorsan kerítettem mellé valami referencia-tételt is. Valami kellemes Bernhard Ott-grüner mindig megfelelőnek tűnik erre a célra. A Der Ott idősebb tőkék válogatása, hierarchiában eggyel lejjebb található, mint a többször is bizonyított Rosenberg-dűlőválogatás. Szerepelt már korábban is, de már itt is épp időszerű volt egy "up to date".

Íme:

Bár össze lehet futni a nevével, de mégis nagyon kevés szó esik Asztalos Zoltánról, az AZ Nektár pince borosgazdájáról.

Területileg is talán kissé kívül esik a fősodortól, a borvidék észak-keleti csücskében, Sátoraljaújhely közelében a Vióka és Kácsárd dűlőkben munkálkodik.

A Vióka dűlőből származó 2008-as félszáraz furmintjával még a 2009-es budavári borfeszten találkoztam először, és rögtön megtetszett. Utána egészen ez év februárjáig nem kóstoltam további borokat tőle, amikoris a Bodóék által szervezett és már megénekelt "ne csak igya..." nevű alkalomra őket is meghívták magukhoz, hogy tartsanak nekünk ízelítőt a munkásságukból. A már említett Vióka furmint mellett a most soron következő bort kiemelkedőnek találtam, így örültem, hogy sikerült egy palackot megcsípni alaposabb kóstolás céljából.

Következzen egy igen komoly kései szüretelésű tétel:

A moseli borvidék eredendően az édes borról szól. Minden maradékcukor tartományban letisztult, kiforrott stílusú borok, legyen szó akár "csak"megbízható, illetve klasszsis termelőről.

Annak ellenére, hogy igen régre visszanyúlnak a tradíciók az említett édes borok esetén, a "nagy száraz bor" viszonylag újszerű fogalom, akárcsak Tokajban.

Van néhány termelő, akik elsősorban száraz boraikkal szeretnének kitűnni, azok révén mutatni be területeik karakterét. Mást és máshogy csinálnak, mint ami a történelem során már kiforrott.

Két ilyen termelőtől kóstoltam a minap:

A minivertikális sorozat folytatódik, ezúttal Györgykovács Imre traminijei kerültek górcső alá, 2009-től visszafelé a 2006-osig.

Íme:

Zárkózottan induló illat. Később szépen nyílik, citrusok, körte, fehér virágok mellett egyre mélyebben és meghatározóbban jön az ásványosság  gyurmás-kőporos-sós változata. Szájban alig közepes testűnek érződik.  Kedves aromák, nem túl intenzív, de friss fehérhúsú gyümölcsök, citrusok. Ásványossága az illathoz hasonlóan lassabban fejlődik ki, illetve tudatosodik. Az első korty diszkrét sóssága a többedik visszakóstolásnál már mélyebben a szájnyálkahártyába ivódó komplexebb világú mineralitásként jelentkezik. Virgonc, de kordában tartott jóféle savak kísérik a történéseket.  Az utóízben megjelenő talán hordó eredetű cseresség az első kortyoknál még nem zavaró, de a pici melegedés után egyre jobban kikandikáló (pedig nem túl magas) alkohollal együtt már nehézkesebbé teszik a fogyasztást a többedik visszakóstolásnál. Ettől eltekintve arányos, letisztult, sallangmentes világú tétel,tetszetős és karakteres ásványossággal. 6 pont.

Néhány hónapja dédelgetett álmom volt, hogy két korábban már megízlelt, remekbeszabott szamorodnit együtt kóstoljak meg, ezáltal lehetővé téve az összehasonlítást. A két eltérő stílusú, kimagasló bor a Tokaj Kikelet 2008-as Lónyai szamorodnija és a Tokaj Nobilis 2007-es Ahogy termett névre keresztelt nedűje, amely ugyan hivatalosan nem szamorodni, de szamorodni technológiával készült, így akár annak is nevezhető. A pillanat hétvégén jött el, egy kisebb családi ünneplés alkalmával. A pláne a dologban, hogy kedves szerzőtársam is kedvet kapott ahhoz, hogy együtt kóstolja meg ezt a két bort, ezért ő is bontott belőlük. A kóstolási jegyzetek tehát négykezes formában kerülnek bemutatásra.

Weinbau Ludwig Breiling: Mertesdorfer Herrenberg Riesling Spatlese 2007

Ostoroson Orsolyáék érdekes kísérletet valósítottak meg. A Nagygalagonyás dűlőben található kékfrankos egyik részénél 80 dkg/tőke, a másik résznél 40 dkg/tőke terhelést alkalmaztak, és az így nyert borokat külön palackozták. Tehát fajta, évjárat, terroir megegyezik, így az összehasonlítás árnyalása egyedül a terhelés függvényében történik. (érdekes volna még tudni, hogy szüreti időpontban volt -e különbség)

Már hallattom előzetesen hírét, hogy ez a bor igen nagyot szól. Árgus szemmel figyeltem mikor jelenik végre meg, és amint ez megtörtént rögtön lecsaptam egy palackra. 

 A most következő bor nem feltétlen illik ebbe a sorozatba. Bár hazai értelemben a négy éves borok már leggyakrabban igen érettnek tekinthetőek, ez a bor legfrissebb kóstolás alapján viszont még nem sokat mozdult meg.

A pezsgőzés következő állomasaként a más sokszor körülrajongott Loire-menti birtok, az Huet aktuálisan piacon levő évjaratos pezsgőjéhez volt szerencsém.

Domaine Huet: Vouvray Petillant Brut 2005

A most következő bor nem került kereskedelmi forgalomba. Azon érdekes "kísérlet" révén született, miszerint Kaló Imre zöldveltelini alapanyagot adakozott különböző borászok (ha jól emlékszem Demeter Zoltán, Takács Lajos, Bott Frigyes) részére, amelyből aztán ki-ki a saját belátása szerint készített bort.

Természetesen az lenne igazán érdekes, ha az összes változat együttesen lenne megkóstolható, erre sajnos nincs lehetőségem, de örültem neki, hogy a napokban legalább az egyikhez lehetett szerencsém, esetünkben a Demeter Zoltán-féle verzióhoz.