Nagy kedvencem Bernhard Ott, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a legtöbb kóstolójegyzetet a borairól ezen a blogon lehet megtalálni. (ha esetleg rosszul tudom, akkor elnézést).

Nagy meglepetésként ért nemrég, hogy a wagrami mester néhány zöldveltelinije immár a Bortársaságban is hozzáférhető. Persze csodák nincsennek, a szortiment alsó két lépcsőfokáról van szó.

Beszereztem hát itthon a két tétel közül a némileg magasabb rendű Fass4-t, és mellé raktam a következő fokozatnak számító Der Ott-ot 2008-ból, amit még a pincénél vettem.

Íme:

Reptéri duty free shop-ból származik.

Nagyobb termelő, csak a Chateauneuf du Pape-apelláción belül 174 hektár területtel rendelkeznek. A régióra jellemző talajtipusokat mind megtalálhatjuk, azaz a galet-kövekkel fedett vörös agyagot, illetve homokos-hordalékos, valamint mészköves terroirokat. Mindegyik területen más és más arcukat mutatják a szőlőfajták, egyébként mind a 13 engedélyezett szőlőfajtát termesztik a diverzitás fenntartása végett. Négy generációra visszanyúló tapasztalatok.  Kézi szüretelés, a fiziológiai és fenolos érettség egyaránt kritérium, ennek érdekében két hétig is elhúzódhat a szüret. A must acéltartályokban erjed, a bor kb. fele arányban hordókban érlelődik 12 hónapig, ennek kb. negyede új.

Nem találtam adatot arról, hogy hány palack készülhet egy évben, de biztos elég sok.

A bor a következő értékelésekkel rendelkezik.Wine Spectator: 90, International Wine Cellar:92, Jancis Robinson: 16, Revue de Vins du France:15, Cellartracker:90.5 tizenkét leírás átlaga alapján.

Talán természetes jelenségnek tekinthető, hogy az újabb és újabb tapasztalatokkal az egykori kedvencek már nem csillognak olyan szépen.  Sokszor ennek háttérében sokkal inkább önmagunk változása áll, mintsem a boroké.  Mégis azért meglepő, sőt megrázó, amikor egy régi nagy kedvencünk pályafutását követve azzal kell szembesülnünk, hogy nem is olyan hosszú idő alatt totálisan átrendeződött nemcsak az ízlésünk, de az értékrendünk is. 

Hiánypótló volt már kis társaságunk számára egy kimerítő kékfrankos-kóstoló.

A most következő sort többen raktuk össze, bárminemű tudományos igény nélkül, amúgy kinek mi van otthon módra. Ahhoz képest érdekes válogatás jött össze, tartalmaz úgymond "köztiszteletnek" örvendő tételeket is, illetve kevésbé mainstream-belieket is, valamint egy igen jó nevű osztrák referenciát is.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben:

Ez a bor jó másfél évvel ezelőtt jónéhányszor kivágta nálam a biztosítékot. Egyszerűen imádtam. Vettem is néhány palackot akkoriban, és úgy alakult, hogy azóta nem is volt szerencsém hozzá. (bár egyéb Huet-borokhoz igen, rendre nagyon szép konklúziókkal)

Mostanában annyiszor tapasztalom, hogy a régi nagy mérföldkövek már nem nyújtják ugyanazt az élményt, mint akkor. Eljött az idő tehát, hogy ezt az egykori kedvencemet is újra felülvizsgáljam. Kíváncsi voltam, hogy az utolsó kóstolás után nem kevés idővel, az immár valamelyest tágabb kontextusban, illetve formálódott ízléssel ma meddig juthat?

Íme a régebbi jegyzeteim is a borról, valamint az új írás:

Egy ideje már tervezgettem jópofa édesboros szemináriumokat szervezni. Azonos évjáratú, nagyságrendileg hasonló árkategóriájú, feldolgozás és technológia tekintetében sem túlságosan különböző tételek egy sorban, melyben természetesen elismert külföldi referencia is helyet kapna.

Lesz több ilyen kör, most első nekifutásra 2008-asok kerültek sorra. Külön kíváncsi voltam a Királyudvar Ilonára, mely nálam néhány hónapja felejthetetlent nyújtott, de néhány hete másoktól elég vegyes (a lesújtótól az egész jóig terjedő) véleményeket hallottam róla. Feltett szándékom volt rendszeres kóstolótársaimnak is megmutatni, néhány hasonló kaliberű, megfelelő és méltó kontextust nyújtó tétel mellett.

Íme a kis "szeminárium" jegyzete:

Csak a szerencsének köszönhetem, hogy ez a bor elébem került. A hétvégén egyik vendéglátóm kínálta fel a magamfajtának igen jóleső lehetőséget, miszerint a délutáni beszélgetéshez bátran válasszak a borai közül. Erre esett a választásom, mert a vouvray-i chenin blanc-okkal jól jártam eddig, ráadásul a 2008-as év kiemelkedően jó volt arrafelé. Kicsit utánaolvastam a birtoknak: nagyjából 30 hektár terület Vouvray kiemelkedő adottságú részein, a demi-sec a leghíresebb boruk (nem találtam arra utaló információt, hogy külön dűlőválogatást készítenének), a tőkék átlagéletkora több, mint 50 év. Tökéletesen tiszta, közepes citromszín. Folyamatosan nyíló, egyre gazdagodó izgalmas illat: fehér virágok, citrom, lime, zöldalma, masszív, de elegáns ásványosság. A korty közepesen telt, gyönyörűen egyben van, tömör, izmos, dinamikus. Aromakészlete az illathoz hasonlóan gyümölcsös-virágos, de vezető ízjegye az a fajta meszes ásványosság, ami a már eddig erről a vidékről kóstolt chenin blanc-okra ugyancsak jellemző volt. Komoly mélység, nagyfokú aromagazdagság, hatalmas vitalitás. Savai kiválóan passzolnak a bor egészéhez, érettek, rétegzettek, dinamikusak. A benne levő maradékcukor alig észrevehető, minden esetleges élt tökéletesen eldolgoz. Hosszú, fűszeres-ásványos lecsengés. Kiváló bor, 7 és 8 pont határán.     

Illatában cseresznye, csipkebogyó, némi gyógynövény, ánizsos fűszeresség,  egy kis égett-odakozmált karakter, pici illós szúrósság. Viszonylag komplexnek tűnik, de az utóbb említett jegyekről le tudnék mondani. Érdekes, hogy a Ráspi-borokra oly jellemző palás sós-fülledt-földes-poros mineralitás nem igazán érhető tetten. Szájban közepesen telt. Érintésnyi tannin, viszonylag selymes textúra. Savai a korty nagy részét tekintve játékosan cizelláltak, finom tapintatúak, a végére kicsit élesbe csapnak, legalábbis nem illeszkednek annyira kiválóan a többi alkotóhoz. Nagy mélysége nincs a kortynak, de a könnyed szerkezetet így is kitöltik ízei. Az illatban taglalt jegyek képezik karakterüket, de mégis kevésbé tűnik komplexnek szájban, mint szagolva. Az egyensúly jó, az alkohol kellemesen besimul. Eléri a 6 pontot.

Szentesi József rajnai rizlingjeihez jónéhányszor volt már szerencsém. Meghatározó boroknak tartom őket borivói pályafutásomban, sok örömet köszönhetek nekik, ugyanakkor ma már kicsit felemás érzelmekkel tekintek rájuk.

Nem lehet meglepő a rendszeres olvasóknak, hogy a riesling talán az első számú kedvencem. Az elmúlt másfél évben úgy saccra nagyjából kétszáz külföldi, elsősorban német és osztrák rajnaihoz volt szerencsém, és azt lehet mondani, hogy kialakult bennem egy kép arról, hogy mit várok a fajtától.

Ezen kritikus másfél éves periódus előtt a Szentesi-féle Bátyus-rajnaikat kedvenc hazai fehérboraim között tartottam számon. Ma is úgy érzem, hogy ezek nagyon remek tételek, de nem igazán tudom tettenérni bennük a rieslinget, legalábbis gyökeresen más stílusban játszanak, mint a németajkúak tételei.

Ugyan tiszták, de messze nem olyan áttetsző jellegűek. Krémesebbek, fajsúlyosabbak, nehezebbek szemben a németek légies könnyedség mellett megvalósuló sziporkázásával. Gyümölcsösségük nagyon érett és meleg karakterű, nem pedig a németeknél megszokott hűvösen-ropogósan-frissítően zamatos. Ásványosság tekintetétben viszont jóval visszafogottabbanak tűnnek, persze ez lehet, hogy a tőkék idősödésével változni fog. Ugyanakkor a gyümölcsösség mellett határozottan fellelhetőek édesen fűszeres-vaníliás-kókuszos aromák, melyek jellegükben hordófűszereknek tűnnek, akkor is, ha 1000 literes hordó mellett nem igazán kellene "fa-hatásnak" érződni. (zárójelben, ez a hordónak vélt fűszeresség egyáltalán nem durva, sok kiválónak mondott tokaji furmintunkban legalább ennyire kifejezett, csak a fajtától mégis szokatlan)   A savak kifejezetten szépek, finom állagúak, jóízűek, de alapvetően szélesebbek, és semmiképp nem acélos precizitás és vibráció jut róluk eszembe.

Ezek a különbségek persze nem hibaként értendőek. Ezek stílus-jelemzők, de ez végett  nem is érdemes külföldi rajnaikhoz hasonlíttani őket. Számomra sokkal inkább mérhetőek egyéb hazai fehérborokhoz, de leginkább a többi Szentesi-borhoz hasonlítanak. Ha így nézzük, és nem a német , vagy osztrák rieslinget keressük bennük, akkor természetesen kiváló fehérborokról van szó.

Nézzük akkor egymás mellett az utóbbi három évjáratot: 

Lassan olyan rendszerességgel szerepelnek itt rieslingek, hogy lehetne heti rovatot biztosítani nekik. :)

Nem ezt a bort terveztem kóstolni az elmúlt két napban, de Philadelphiában is beköszöntött a 35 ºC-os kánikula, és nem fűlött a fogam a testes borokhoz. Nomeg nem ittam még új-zélandi rieslinget, úgyhogy kíváncsi lettem rá hirtelen. Tudtommal nagy becsben tartják a fajtát arrafelé. A bor Central Otago-ból származik, amely vidék a déli sziget déli részén helyezkedik el, a szőlőtermesztés déli határán. Úgyhogy állítólag arrafelé nincsenek nagy melegek, a klíma valamelyest hasonló a Mosel-vidékihez. Mindenesetre Új-Zéland sokkal közelebb van Ausztráliához, mint Németországhoz, úgyhogy önkéntelenül is az ausztrál riesling kóstolónk tanulságos, de nem kifejezetten pozitív emlékei ugrottak be. Szerencsére itt nem volt csalódás.

Világos citromszínű. Visszafogott illat: grapefruit, lime, zöldalma, pici petrol. A trópusi gyümölcsök sehol nincsenek, pedig 2 napon át kerestem őket. A korty alig közepesen telt, kifejezetten gyümölcsös (grapefruit, lime, éretlen őszibarack), mellette finom petrolosság és a végén kellemes kesernyésség. Kellemes, zamatos bor, de nem mondanám semmiképp sem mélynek. Savai frissítőek, érettek és éppen nem mennek túl azon a határon, amely borítaná az egyensúlyt. Utóíze közepesen hosszú. A nagy melegben csúszott rendesen. Vakon európai bornak mondanám, de hamarabb tippeltem volna egy wachau-ira, mint egy moseli-re, vagy rheingaui-ra. Erős 5 pontot kap, de hat pontnyira is ízlett a nagy melegben kortyolgatva.    

Halász Attila, alias európai, az Ausztráliában élő borral foglalkozó szakember idén is megtartotta Terra Australis névre hallgató nagyszabású kóstolóját.

Ezúttal is Ausztrália legszebb tételei közül szemezgetett a résztvevők nagy örömére, szintén a koncepcióhoz tartozott, hogy elismert magyar borok is helyet kapjanak a sorban. Ez utóbbiakat mi vakon kaptuk, de lelőve a poént előre, a Gróf Buttler 05-ös Syrah tételei lettek az idei kiválasztottak. Előre nem látható meglepetésként a szintén Gróf Buttler 2006-os Nagy-Eged Bikavére is bekerült a sorba, afféle referencia tételként. A Buttler borokat a kóstolón szintén résztvevő Herczeg Ágnes biztosította számunkra, köszönet érte.

A sor ismét nagyon erős lett, akárcsak tavaly. Íme a jegyzeteim:

Soha nem hallottam korábban erről a termelőről. A Filoxéra Bortékában viszont a minap oly nagy szeretettel ajánlották a tételt, hogy győzött a kíváncsiság. Kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, menoire cuvée. Az alapanyag egy része a Nagy-Egedről származik. Érdekesség még, hogy több évjáratból házasított tétel.

Illatában édes málna és eper. Szájban közepesen telt, vastagabbnak, fajsúlyosabbnak tűnik attól, mint amennyit általában a roséktól elvárunk. Nincs szénsav, nincs pezsgés, nem is tűnik annyira áttetszőnek, a konzisztenciában van egy enyhe krémesség. Tetszik, hogy nem üdítőital-szerűen felületes és műgyümölcsös ízeket találunk, hanem van érzékelhető mélysége is a kortynak. Ízeiben is, az illatnak megfelelően, elsősorban természetesnek ható málnát és epret találunk. Nem bonyolult, nem is hosszú, de harapnivaló és tényleg finom.  A savak a korty nagy részét tekintve éretten kerekek, egészen gömbölyűvé egészítik ki a sima felszínű kortyot,  a végén viszont átcsapnak kicsit diffúzabb, savanyúcukorkásabb jellegűbe. Sebaj! Stabil 5 pont jár neki.

Amint a szerzőtársam által írt legutóbbi bejegyzés mutatja, a lelkes kóstolócsapat ismét belehúzott riesling ügyben és irigylésre méltó sort kóstoltak a távollétemben. Hogy csupán egy kicsikét is velük érezzek, én is vásároltam egy német rieslinget és nem sokkal az ő kóstolójuk után elfogyasztottam. Nagyon szép bor volt, 24 dollárért szereztem be. A nahe-i családi pincészetről itt található bővebb információ.  

Közepes citromszín. Közepesen intenzív illat: szőlő, szőlővirág, finom, érett grapefruit, elegáns ásványosság. A korty talán közepesen telt, nagyon jó egyensúlyú, légiesen könnyed hatású, ugyanakkor jótartású. Zamatgazdag, kevés szénsav is érződik, primer gyümölcsösség (fehérhúsú őszibarack, grapefruit, szőlő) minden mennyiségben, finom minerális aláfestéssel. Az egész bor filigrán, könnyed, de mégis tartalmas, van mélysége. Savai érettek, játékosak, jelentékeny mennyiségben vannak jelen, de az esetleges éleket a bor talán 10-15 grammnyi maradékcukor tartalma tökéletesen kerekíti le. Azért van még sokkal feljebb mélységben és gazdagságban is, de a stabil 7 pont minden további nélkül jár neki. 

Rendszeres olvasóknak feltűnhetett már, hogy különösen sokat szereplnek itt akár német, akár osztrák rieslingek. De még nem igazán volt olyan kóstoló, ahol azonos súllyal álltak volna egyidejűleg egymással szemben.

Most ez lett volna a tematika, alapvetően száraz(abb) rieslingek, azonos évjáratok, azonos árakban, azonos, vagy hasonló presztizsű termelőktől egymással szembeállítva, párban szervírozva. Smaragdok és grosses gewachs-ok.

A kóstoló előtt mindegyikből letöltöttem 1-1 decit, és pontosan ekkora  kis üvegcsékben, gyakorlatilag kiválóan légtelenítve visszaraktam őket a borhűtőbe. A kóstolót követő napon újrakóstoltam a sor első négy tagját, a második napon pedig a másik négyet. Ahol tapasztaltam eltéréseket a kóstoló napjához képest, ott ezt jeleztem.

Íme a sor:

Ismét sikerült megbontani áprilisi párizsi kirándulásunk egyik zsákmányát, ezúttal egy Chateauneuf du Pape-ot.

A Domaine de la Janasse viszonylag nagyobb birtok, 50 ha-on gazdálkodnak. Széles portfolió, egyszerűbb Vin du Pays, alap és terroir-szelektált Cote de Rhone és Chateauneuf du Pape borok stb....

A most kóstolt tétel terroir szelektált CdP. 100% grenache, 1912-es ültetvény, rendszeresen újratelepítik egyes részeit az állandóság végett. 20-30 hl/ha hozamok.

A bor általában 30%-ban hordóban érik, ennek negyede új, 70%-ban tartályos. 

Egészen komoly nemzetközi értékelésekkel rendelkezik.Wine Advocate 98, Wine Spectator 94, Int. Wine Cellar 94, Jancis Robinson 17.5, Cellartracker 94 /42 vélemény/, Rhone Report 98

Nézzük nekünk hogy tetszett:

Rég volt már hozzá szerencsém, mostanában meg annyi szépet írtak róla, hogy kíváncsi lettem rá.

Az alább ismertetett két bort hétvégén kóstoltam, pontosabban szombattól hétfőig. Ha a Napa Valley-ről hallott valaki és netán még néhány ott gyakori szőlőfajtát is meg tud említeni, akkor a cabernet sauvignon bizonyára nem marad ki a felsorolásból. A magyarországi szűkös beszerzési lehetőségek végett nincs tapasztalatom a californiai cabernet-ket illetően. Most már parányival okosabb vagyok. Korábban 4-5 dolláros borokat kóstoltam a régióból. Ezek is fogyaszthatóak voltak, de abszolút illetek rájuk az Európában sokszor az összes újvilági borra ráragasztott jelzők: kissé műízű, egyszerű, teljesen egyforma egyenborok. Bár a két most bemutatásra kerülő bor sem a terroir-ról szólt, de nagyon finomak voltak.

Történt egyszer, hogy töppedt nick-nevű olvasónk, kommentelőnk megkeresett, hogy valamikor elmehetnénk közösen látogatóba Bukolyi Lászlóhoz. Az ajánlat természetesen érdekelt, mail mailt követett, majd abbamaradt, aztán újra előkerült, végül néhány hónap után sikerült megtalálni a közös nevezőt az időpontokat tekintve.

Nemrég érkezett Magyarországra, a riesling.hu-hoz, a Mosel, sőt Németország egyik leghíresebb termelőjének, Joh. Jos. Prüm-nek a 2009-es borai közül jónéhány. Riesling-rajongóként nekem hatalmas élmény, hogy ilyen szinvonalú termelő borait lehet egyáltalán nálunk kapni.

Mivel a termelő borai az eddigi kóstolások alapján állandóan lenyűgöztek, főleg az érettebb tételek, feltett szándékom követni a munkásságukat.

Amint lehetett, így beszereztem a fenti 09-esekből, és két körben megkóstoltam családi körben.

Íme a jegyzetek:

Lehet csak én voltam béna, de nem találtam pontos információt a birtokról (pl. méret, termeléstechnológia), annak honlapján sem. Igaz pár percnél többet nem áldoztam rá. Amit ki bírtam hámozni, hogy California több vidékén is termesztenek szőlőt és hogy a számos borcsalád közül a diamond sorozat a felsőkategóriások közül való. Ára nem volt vészes, 16 dollárért vettem. Annyit ért is. Sötét rubinszín. Közepesnél intenzívebb, tiszta, folyamatosan gazdagodó illat, feketebogyósok (fekete áfonya, szeder), édesfűszerek, vanília leginkább. Közepesen testes korty, gazdag gyümölcsösséggel, finom fűszerekkel és szép, ugyanakkor erőteljes hordós aromákkal (vanília, pörkölés). Savai szépen érettek, kellően dinamizálják a bort. Nem kifejezetten cizelláltak, de abszolút élmentesek és jól passzolnak a többi alkotóelemhez. Jelentős mennyiségű, érett, bársonyos tanninjai vannak, egy kicsit szárítanak sajnos. Közepesen hosszú, gyümölcsös-hordófűszeres befejezés. Szép, becsúszik a 6 pontosok közé.   

Emlékeim szerint kb. 60 g/l maradékcukor-tartalommal bíró tétel.

...avagy osztrák Vs. német ráhangolódás

A közel jövőben szervezek egy nagyobb szabású osztrák-német riesling párbajt. Mint oly sokszor, a közelgő esemény előtt szeretek ráhangolódni, így múltkoriban, amikor vendégeim jöttek, felbontottam egy smaragd-grosses gewachs párost.

Nézzük:

Az elmúlt hétvégét Sopronban töltöttük barátainknál. Jó alkalomnak ígérkezett két év után ismét eljutni Fertőrákosra.

Akármilyen hihetetlen, ezúttal elsősorban az étkek érdekeltek. Két éve ugyanis emlékezetesen jót ettem ott, és bármilyen jobb bisztróba eljutottam azóta, mindig emlegetem, hogy jó-jó, de mégse olyan jó, mint a Ráspi. Igen kíváncsi lettem, hogy a Ráspi vajon van-e még olyan jó, mint a Ráspi? :)

A vacsora közben persze boroztam is. Bár nem jegyzeteltem, de másnap mégis leírtam az emlékeimet, benyomásaimat. Jelzem előre, hogy mindegyikből csupán kóstolómennyiséget vettem magamhoz, visszakóstolás sem volt, nem is csak a borokra figyeltem. A kevésbé alapos kóstolás végett a pontokat nem szedtem vastagon.

Íme a jegyzet: