Az aktuális külföldi egyvelegben a nyár folyamán kóstolt borok kaptak helyet. Ennek megfelelően a fehérborok lesznek többségben, és akad egy-két rosé és pezsgő is.

Az aktuális külföldi egyvelegben a nyár folyamán kóstolt borok kaptak helyet. Ennek megfelelően a fehérborok lesznek többségben, és akad egy-két rosé és pezsgő is.


Az új-zélandi pinot noir kóstolók eddig sikert arattak a kis házi borklubbunkban, a mezőny általában jól teljesít és mindig vannak kiemelkedő borok a sorban. Az idei volt sorozatban a harmadik kóstoló, amikor Marlborough régióra fókuszáltunk, ezúttal 7 tétel került az asztalra, a 2020-as évjáratból.
A két részre osztott ünnepi egyveleg első felére ráfoghatjuk, hogy tematikus, de a borokat csak az köti össze, hogy az évjárat 0-ra, vagy 5-re végződik. Így került össze több, mint 30 bor, többnyire a 2020-as, kisebb részben a 2015-ös, a 2010-es évjáratokból és még egy 2005-ös tétel is előkerült. A játék kedvéért igyekeztem egyes szőlőfajtákból - riesling, chardonnay, pinot noir, syrah,tempranillo -, illetve országok, tájegységek boraiból - Ausztrália, Új-Zéland, Németország, Rioja, Ribera del Duero, Chianti - több tételt is egymás mellé válogatni. Szinte kivétel nélkül szépen muzsikáltak a kiválasztott palackok, de 1-2 öregedő bor és egy dugóhiba azért borzolta az idegeket.

A szokásos őszi boros portfólió bemutatók sorát a Drop Shop nyitotta, a jól bejáratott időpontban, szeptember első szerdáján. Utoljára 2019-ben jártam a Drop Shop portfólió kóstolóján, az utóbbi években mindig úgy jött ki a lépés, hogy küülönböző okok miatt ki kellett hagynom a rendezvényt. Idén nem követtem el ezt a hibát, még a kedvezményes elővásárlási körben bebiztosítottam a helyemet.
A hagyományokhoz híven több borászat is elküldte képviselőjét a rendezvényre - idén többek között a Lapostolle, a Produttori del Barbaresco, Vincent Girardin, a Weingut Alzinger, valamint egyedüli magyarként a Hegymente -, a sétálókóstoló mellett pedig mesterkurzusokat is szerveztek. Utóbbiakra idő hiányában nem neveztem be, de szerencsére néhány standnál le lehetett csapni a mesterkurzusokból megmaradt tételekre is. Ezek nélkül is bőven volt mit kóstolni, több száz borból lehetett válogatni. Sok ismerős arcot is felfedeztem a közönség sorai között, szerencsére nagy tömeg sem volt, minden adott volt a jó hangulathoz.

A rendszeresen érkező egyvelegekkel kicsit megcsúsztam az utóbbi hónapokban, lassan igyekszem behozni a lemaradást. Az aktuális külföldi válogatás még leginkább a késő tavaszi, kora nyári időszak termése. A legtöbb bor osztrák, de szokás szerint vannak olasz, spanyol borok, akadnak újvilági, francia, portugál tételek is. A pezsgők között pedig két franciacorta.is szerepel, ami nálam - sajnos - ritkaságszámba megy.

A második külföldi egyvelegben ezúttal a vörösborok lesznek túlsúlyban, elsősorban spanyol és olasz boroknak köszönhetően. A fehérborok több mint fele most Európán kívülről származik és ritka eset, de egy külföldi édes tétel is szerepel a válogatásban.

Az év utolsó külföldi egyvelege szerencsére elég erősre sikerült. A pohárba került néhány nagy név Ausztriából, Olaszországból, Spanyolországból és az Újvilágból, a ritkábban szereplő borvidékek vagy országok közül pedig Alsace, Mallorca, Horvátország, Montenegró is képviselteti magát.

A Vince Gálán természetesen a magyar borok voltak a reflektorfényben, de három tematikus mesterkurzus keretében külföldi borokkal is lehetett ismerkedni. Champagne, Új-Zéland és az amerikai kontinens szolgáltatta a témákat, én az "Új-Zéland legjobb Sauvignon Blanc nagyágyúi" című kóstolón vettem részt.

Noha borokat viszonylagos rendszerességgel kóstolok Új-Zélandról, egy pincészettől olyan széles sorhoz még sohasem volt szerencsém, mint idén október végén. A csavar a történetben, hogy mindez Dániában történt, de ha az ember egyik legjobb barátja ott él, az ő egyik legjobb ottani barátja pedig történetesen borkereskedő, akkor minden a helyére kerül a sztoriban.
A kereskedés amolyan szerelemgyerek, nem pedig főállás, a szortiment is erősen tükrözi a tulajdonos ízlését (tulajdonképpen a Tar Ferenc fémjelezte finewines.hu dán megfelelőjéről beszélünk). Új-Zélandról egyértelműen a Two Rivers (+Black Cottage) borok teszik ki a választék legnagyobb részét. A DopShop-nak köszönhetően az új-zélandi pince neve itthon is ismerősen csenghet, nekem is kellemes élményeim fűződnek a boraikhoz, úgyhogy nagy örömmel fogadtam a portfólió kóstoló lehetőségét.

Az aktuális egyvelegben olasz bubis borok, francia rosék, osztrák, olasz és spanyol fehér- és vörösborok mellett akadnak francia, német, portugál, újvilági és horvát tételek is.

Megint sikerült egy régóta húzódó kóstoló lebonyolításának kálváriájára pontot tenni. Mielőtt beköszönt az igazi hőség, még egy utolsó nagyobb volumenű vörösboros sort kibontottunk: Marlborough-i pinot noir-okat kóstoltunk a 2018-as évjáratból. Marlborough-ban ez nem volt egy könnyű évjárat, a meleg nyarat egy esővel tarkított szüreti időszak követte, a hozam a szokásosnál valamivel kisebb lett. Jól ismert pincészetek pinot-it kóstoltuk, a nagyobb meglepetések elmaradtak, de ezzel együtt is érdekes kóstoló volt.

Meghoztam az utolsó idei, és egyelőre utolsó terjedelmesebb borpár(baj) gyűjteményt. Jövőre a negyedéves bontás helyett ad hoc jelleggel érkeznek majd inkább a tematikusan egymás mellé pakolt borpárokat összehasonlító posztok, akár trióvá bővítve. Az aktuális, őszi részben viszont kereken tíz duó szerepel, a fehérboros részleg főleg újvilági, azon belül is többségében új-zélandi borokat vonultat fel, a vörösborok mind Európából érkeztek. Természetesen mind a fehér, mind a vörös térfélen lesznek magyar borok is, majd egy édes szamorodni páros zárja a válogatást.

Itt az újabb külföldi egyveleg, az idei ötödik. A fehér boros részleg gerincét főleg sauvignon blanc-ok és riesling-ek adják innen-onnan. A vörösboros mezőnyt szokás szerint spanyol és olasz tételek uralják. A "ritkaságok" között egy piemonti pezsgő, egy szlovén sauvignon blanc és egy fehér portói szerepel.

Az idei harmadik külföldi boros egyveleget az osztrák borok uralják, ide kerültek ugyanis a nyári ausztriai kiruccanások során kóstolt, külön írásban nem szereplő borok. A nagy melegnek köszönhetően inkább a fehérborok fogytak, de néhány vörösbor is szerepel a válogatásban, főleg olasz és spanyol tételek.

A provence-i rosé árával, presztízsével és stílusával külön kategória a rosé-k között. A rosé szerte a világon töretlen népszerűségnek örvend, és bár utánozni sokan próbálják a francia Riviéráról világhódító útra indult borokat, de az üldözőboly messze lemaradva követi az eredeti trendteremtőt. Az inspiráció hatása viszont kétségtelen, egyre többen próbálkoznak sápadtabb színű, elegáns, visszafogott rosé-k készítésével. Ez adta az ötletet a mai témához: provence-i rosé-k és kihívók a nagyvilágból. A fokozódó nemzetközi helyzet mellett biztosan nem lesz rendszer ebből a kóstolóból, de az idei nyár lezárására tökéletes volt.

Az új-zélandi - és elsősorban a marlborough-i - sauvignon blanc elképesztő sikertörténet lett, bár a szigetországban az 1970-es években elkezdett telepítések során ezt még aligha látták sokan előre. A történet az 1980-as évek közepén vett fordulatot, amikor a Cloudy Bay sauvignon blanc-ja egyre több nemzetközi elismerést gyűjtött be és ezzel új sztár született a borvilágban. A marlborough-i sauvignon blanc a fajta intenzitását, citrusos aromáit és élénk savait izgalmas egzotikus gyümölcsösséggel ötvözte, amellyel nem csupán meghódította a világot, mára már hivatkozási alappá és mintává vált a fajtát illetően.
Az acéltartályos erjesztésű, penge savú, citrusos-zöldes-trópusi gyümölcsös aromás sauvignon blanc-ok mellett azonban egy másik stílus is meghonosodott. A borászok lényegében úgy kezelték a sauvignon blanc-t, mint egy burgundi mintára készített chardonnay-t. Hordós erjesztéssel, illetve érleléssel, valamint almasavbontással és finomseprőn tartással nagyobb testet, valamint egészen más textúrát és aromákat adtak hozzá a fajta jellegzetes ízvilágához.
A nagy 2019-es marlborough-i körkép után novemberben az "alternatív" stílus négy képviselőjét kóstoltam meg a sauvignon blanc sorozat utolsó részéhez.

Az eredeti tervek szerint ez az új-zélandi, közelebbről marlborough-i sauvignon blanc válogatás ideális esetben egy nyári kerti parti tökéletes kísérője lett volna, vagy egy esetleg nyári/kora őszi kóstoló témája. Bár kerti partira és kóstolóra azért szerencsére volt példa az idén, végül valahogy egyiken sem kerültek elő ezek a borok, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy nem ezek a borok kerültek elő. :) Az eredeti terv tehát nem valósult meg, de azért az elmúlt hónap alatt csak kiürültek ezek a palackok is.

Így ebben a ködös szürke időben ezzel a marlborough-i sauvignon blanc sorral idézem meg egy kicsit a nyári napsugarakat, és egyúttal talán támpontot is tudok adni a pincék stílusát illetően, ha valaki éppen mostanában kezd ismerkedni a "kiwi" borokkal.
Ráadásként három marlborough-i pinot noir jegyzetetét is hozzácsaptam a poszthoz, azokat egyébként eredetileg is mostanában terveztem kibontani.
A Drop Shop portfólióbemutatója igazi paradicsom a borrajongók számára, hiszen itt igen alapos betekintést kaphatnak mi történik a borvilágban határainkon túl, mindezt ráadásul meglehetősen magas színvonalon teljesítő borokon keresztül. Az immár hagyományosnak mondható sétáló kóstolón a magam részéről idén voltam először - tavalyelőtt egy utazás, tavaly egy torokgyulladás akadályozott. A Drop Shop minden bizonnyal a legszélesebb kínálattal rendelkező budapesti borbár, a portfóliókóstolóra pedig még borászokat is meghívnak, így aztán el lehet képzelni, milyen komoly választék jött össze a szeptemberi mustrára (még úgyis, hogy azért a legdrágább kincseket ide nem hozták el).
Magam is meglepődtem, hogy mennyi bort sikerült végül csőrvégre kapnom - ennek érdekében beáldoztam a mesterkurzusokat -, most megpróbálok legalább slágvortokban végigszaladni rajtuk országonként csokorba szedve őket a jobb áttekinthetőség kedvéért.

Az aktuális külföldi egyvelegben az otthon és barátoknál elfogyasztott borok mellett sok-sok borbár-látogatás (Carpe Diem, Drop Shop, Vino Castillo, Wein&Co) során kóstolt tétel is szerepel. Valószínűleg osztrák borból lesz a legtöbb, de szép számmal akadnak majd francia, olasz, spanyol borok is, a többi európai és újvilági bor-ország ezúttal kicsit háttérbe szorul.

Az év első külföldi vegyes-felvágottjában egy februári kiruccanásnak köszönhetően erős lesz a spanyol túlsúly és az évszakból adódóan a vörösborok alkotják a többséget.

Hamarabb összejött az új külföldi egyveleg, mint gondoltam, úgyhogy az év végéig még biztos lesz egy ilyen jellegű poszt az ünnepekre tartogatott extrák előtt. Sok Champagne, sok új-zélandi, osztrák és spanyol bor, érdekességképpen pedig egy-egy bor Bulgáriából és Grúziából/Georgiából.

Megint Drop Shop és megint pinot noir, ezúttal kizárólag Új-Zélandról. A Balassi Bálint utcai borbár alighanem Budapest legkomolyabb új-zélandi borválasztékával büszkélkedhet (bár ezen a fronton hamarosan a finewines is belehúz), a borlapon is rendszeresen szerepelnek "kiwi" borok, és egy-egy jelesebb alkalom során ritkábban poharazott nagyágyúk is kinyílnak. Március végén új-zélandi pinot noir-estet tartottak a borbárban, külön fókuszba állítva a kínálat egyik koronaékszerét képező Felton Road borait.
Sajnos kevés dolog visz olyan könnyen kísértésbe, mint a jó új-zélandi pinot noir, úgyhogy inkább most sem próbáltam meg ellenállni és betértem néhány pohár borra a Drop Shop-ba.

A nyár végére, ősz elejére össze is jött az újabb adag külföldi egyveleg. Ezúttal a szokásos "borországok" mellett Málta, Románia és Szlovákia is feltűnik néhány bor erejéig.

Hamarosan itt az év vége, úgyhogy megint összegyűjtöttem a külön posztba nem öntött, de a noteszemben szereplő borok jegyzeteit, elsőként a külföldi fehéreket és egy szem rosét. A poharainkban gyakrabban megforduló francia, olasz, spanyol, német és újvilági borok mellett (az osztrákok most külön szekciót kaptak) érdekességképpen erdélyi, görög és szlovák borok is szerepelnek a válogatásban.
