Tapasztalatokra támaszkodva nem nehéz úgy látni a helyzetet, hogy a magyar bortermelés és -fogyasztás jelentéktelen hányada építkezik csak tramini-alapokra. Ennek vannak történelmi okai, ráadásul a fajta tömegigények kielégítésére gyakorlatilag nem alkalmas, a tramini-kísérletek pedig a hazai érdeklődés hiánya miatt könnyen fulladnának érdektelenségbe. Noha bizonyított, hogy a tramini két ága is működőképes a határainkon belül. Egyrészt ott van Eger, Mór és Pannonhalma, ugyanakkor Badacsony is igyekszik kis mennyiségben ugyan, de egyedit és emlékezeteset alkotni. A szlovák erőviszonyok némileg árnyaltabbak ennél, ennek igyekeztem utánajárni mintegy tapasztalati úton, alább.

Hamarosan itt az év vége, úgyhogy megint összegyűjtöttem a külön posztba nem öntött, de a noteszemben szereplő borok jegyzeteit, elsőként a külföldi fehéreket és egy szem rosét. A poharainkban gyakrabban megforduló francia, olasz, spanyol, német és újvilági borok mellett (az osztrákok most külön szekciót kaptak) érdekességképpen erdélyi, görög és szlovák borok is szerepelnek a válogatásban.

A Duna hazai oldaláról értelemszerűen kevesebbszer emlegetjük, hogy északi szomszédaink az árpacefrézőkön túl másféle üst-tartályokban is próbálkoznak bizonyítani bel- és külföldnek egyaránt. Nem komolyabb statisztikai alátámasztások, sokkal inkább saját tapasztalatim mondatják, hogy Szlovákia sörközpontúsága mellett lassan ugyan, de érdeklődve enged teret a borfogyasztás kultúrájának is. A köznépi érdeklődés ráadásul a túlcsersavasított izom-vörösektől egészen az újvilági sauvignon blanc-okig képes elterjedni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a kissé megkésett módon ugyan, de Kelet-Közép-Európában is keresztülzúzó gasztronómiai forradalom nyitottabb, befogadóbb alkoholfogyasztást kíván maga mellé, ez pedig a szlovák borpiacnak is képes kedvezni. Mindezek ellenére a szlovák nemzeti (bor)felkelés csatazajai még napjainkban is kevesek ahhoz, hogy átíveljenek a határokon. Világos tehát, hogy a szlovák borpiac számszerű nagyágyújától,a Nyitra (Nitra) mellett lokalizálódott kistapolcsányi (Topoľčianky) kastély-borüzemtől először csak idén januárban, Pozsonyban sikerült kóstolnom egy korrekt, de nagyüzemileg átlagos rajnai rizlinget. Ezek után akár kockázatos vállalkozásként is elkönyvelhető, hogy hétvégi nyitrai túrám alkalmával egy fehér- és egy vörös édesre beruházva igyekeztem utánajárni annak, miként gondolja ezt a műfajt a szlovák piac mennyiségi főszereplője a belföldi fogyasztás elé tárni. Kockázatos, de részben talán közszolgálatilag hiánypótló vállalkozás következik.